Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-22 / 18. szám, szerda

1992. JANUÁR 22. ÚJ szól SPORT PLUSZ 10 CSAK A FELESÉG ÉS A KUTYA SZERETI? A 80-as évek legeredményesebb hokledzó'je kétségkívül Viktor Tyiho­nov. Nyolcszor nyert a „szbornajávaľ vb-t és kétszer olimpiát. Ahogy a Szovjetunió fokozatosan eltűnt a tér­képről, úgy maradtak el az eredmé­nyek. Tavaly a válogatott csak bronzér­mes lett a vb-n, a Kanada Kupa se ho­zott sikert. Külföldi lapok alapján „mixel­tük" az alábbi interjút. • Tyihonov úr, ön mindig azt mondta: minden kérdésre az eredmény a legjobb válasz. Mostanában többnyire .rosszak" a válaszok... " „Egyetértek. Sok élvonalbeli koron­gozónk távozott külföldre, nincs időnk pótolni ó"ket. A CSZKA 22-es keretéből 15-en mentek el. És nem 30 éven felüli­ek..." • Hasonló volt az ábra Calgary előtt, mégis olimpiát nyertek. Nem lesz ez így Alberville-ben is? .Nehezebb helyzetben vagyunk. Ak­kor erős csapatunk volt, most fiatal és rutintalan. A technikát és a taktikát le­hat javítani, de az átlagéletkort nem." • A jövőben is viszonylag szabadon mehetnek a hokisok külföldre. Megold­hatatlannak tűnik jégkorongsportjuk kér­dése... „Korábban 18 évig együtt voltak a já­tékosok, most maximálisan öt eszten­deig; korábban 34-35 éves korban zaj­lott a nemzedékváltás, jelenleg 25 esz­tendős korban. Jobb feltételeket kell biztosítanunk számukra, hogy ne tá­vozzanak. Különben még fiatalabbik­kal kell kiállnunk a nemzetközi porond­ra és ez katasztrófa lenne." • Azt mondja, jobb feltételeket. Mennyi az átlagkereset a CSZKA-ban? (A beszélgetés néhány héttel a szovjet im périum szétesése előtt készült — a szerk.). .Mintegy 400 rubel havonta." • Nagyjából 10 dollár. Megállítható ezzel az elvándorlás? „Nem. Profiligára van szükségünk, 1995-re tervezzük..." • A CSZKA 32 bajnoki címet szerzett. Az utóbbi két esztendőben nem lett első Szótesőben van? „Újabb nyolc ajánlatot kaptak játé­kosaim a NHL csapataitól. Balga edző lennék, ha mindnyájukat elengedném. Soha többé nem lenne jó együttesünk." • De leliet-e katonaklubban profiz­mus, ha a korongozó előléptetés vagy győztes meccs után nincs igazán megfi­zetve? „Rövid időn belül megszűnnek a ka­tonaegyesületek..." • Ezzel oda a leheló'ség, hogy Tyiho­nov a CSZKA-ba .terelje" a legjobbakat... „Kitalációl A hadseregbe csak fiata­lok jöttek, távolról sem kész játékosok. Különben Is, aki nem akart nálunk ját­szani, az nem is játszott." • De a válogatottban sem! Azt mond ják, Tyihonov edző zsarolta a hokisokat... „Hazugság! A válogatott összeállítá­sánál csak a tudás számított. Nem a ho­vatartozás." • Larionov azt nyilatkozta, az ön pa­rancsára kapták az injekciókat, amelyek­ről senki se tudta, mit tartalmaznak. „Ha így lett volna, néhányan fenn­akadnak a doppingszűrőn..." • Mogilnij más kijelentést tett: önt csak a felesége és a kutyája szereti... „Csak bizonyos szituációkban köt­hető kompromisszum. Ha a gyűlölkö­dés zavarja a sportoló és az edző együttműködését, el kell válni." • Tizenegy hónapig szinte fogolytá­borban tartotta játékosait... „Ki mondta ezt? Honnan tudja?" • Igor Larionovtól. Évente állítólag csak néhány éjszakáttölthetett otthon, és csodálkozik, hogy gyerekei vannak... „Két hónapig egyáltalán nem láttam védenceimet; 50 bajnoki meccset ját­szottak és március közepén véget ért számukra a szezon. A válogatottak ön­ként készültek tovább. Ha ez valaki számára megerőltetést jelentett, távoz­hatott. A hoki szabadfoglalkozás..." • Hatvanegy éves, 1977-től irányítja a „szbornaját", sose bírálták annyit, mint most. Nem gondol a visszavonulásra? „Természetesen voltak fiaskóim, de a sikerek dominálnak. Hogy maradok-e vagy távozom, az az eredményektől függ." • Ha a Düsseldorf mondjuk 5 millió márkás szerződést kínálna önnek egy esztendőre, elfogadná? „Specifikus helyzetünkből adódóan nincs jogom elmenni. Itthon kell dol­goznom..." • Mi jelenti Tyihonov számára a leg­nagyobb gazdagságot? „A munka és a harmadik harmad utá­ni eredmény. Ez az életem értelme..." (tv) PÁRIZS—FOKVÁROS RALI JÁRT UTAT JÁRATLANÉRT ELHAGYJ! francia kísérő autó váratlanul fel­robbant, s a benne ülő két utasa életét vesztette. Majd később Kongóban a francia Gilles Lalay, az 1989-es rali motorkerékpáros győztese ütközött a szervezők egyik autójával és a helyszínen szörnyethalt. Ugyancsak Kongó­ban, honfitársa, Jean-Christophe Wagner súlyosan bukott gépével, de a gyors közbeavatkozás meg­mentette életét. A nézőket sem kí­méli a küzdelem. Két óvatlan kisfi­út sodort el az egyik versenyző, szerencsére nem történt tragédia, A fekete krónika lapjai tehát egyre telnek, magának, a viadal létreho­zójának a neve is felkerült rá: öt évvel ezelőtt Sabine helikopterrel az eltévedtek keresésére indult, de homokviharba került, s egy dű­nének ütközve lelte halálát, négy társával együtt. A versenyzők küzdelme egyben a motorgyártók csatája is. Nem mind­egy, milyen márkájú autó, vagy mo­torkerékpár áll az élen, hiszen ennek reklámhatása szinte megfizethetet­len. Az idén a személygépkocsiknál megtört a francia gyártók egyedural­ma. Hosszabb Peugeot és Citroen­éra után háromszoros Mitsubishi­győzelem született. S hogy a japán siker teljes legyen, a motorkerékpá­rosok csatáját szintén a szigetor­szág gyártmányát (Yamaha) meglo­vagló versenyző' nyerte az olasz Ca­giva-márkák eló'tt. Egyértelműen si­keresnek mondható a csehszlovák kamionok helytállása: a legjobb tíz között három Tatra teherautó vég­zett! Karel Loprais, az 1988-as baj­nok a harmadik, Buchtár a nyolca­dik és Kahánek a kilencedik helyet harcolta ki. A Liaz szereplése halvá­nyabb (pilótái 30. és 56. pozícióban értek célba), de mindenképpen di­cséretes a helytállásuk. (sidó) A sportvilág egyik legvakmerőbb vállalkozásának tartott Párizs— Fokváros rali alaposan megtizedelt mezőnye befutott a végállomásra, a dél-afrikai kikötővárosba. Az au­tósoknál a francia Huber Auriol, a kamionosok mezőnyében az olasz Perlini nyert, a motorosok között pedig a szintén francia Stephane Peterhansel tette meg elsőként a 12 427 kilométeres távot. December 22-én a francia fővá­rostól északra fekvő Rouen közelé­ben kezdődött meg a legnagyobb szabású autós, motoros, teherautós verseny. E prológnak nevezett, 4 ki­lométer hosszú, rettentő sáros és hajtükanyarokkal teletűzdelt „beve­zető" szakasz után másnap Párizs­ban, az elegáns nevű Esplanade dú Chateau de Vincennes eló'l rajtolt hi­vatalosan a 98 motorkerékpárból, 343 autóból és 101 kamionból álló mezó'ny. A 14. alkalommal megren­dezett eró'próba vízválasztónak bi­zonyult, ugyanis a versenyzők most először nem a szenegáli Dakart vet­ték célba, hanem az egész fekete kontinenst átszelve a dél-afrikai Fok­városba tartottak, Gilbert Sabine, a Párizs—Dakar viadalt elindító Thi­erry Sabine apja, így indokolta a pá­lyamódosítást: „Már tavaly január­ban fontolgattuk ezt a tervet. Amikor aztán beszéltem Samaranch-csal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnö­kével, és megtudtam, hogy Dél-Afri­ka visszatér a nemzetközi sport­életbe, elhatároztuk, lemegyünk Fokvárosig. Döntésünket befolyá­solta továbbá a zavaros politikai helyzet a nyugat-afrikai országok­ban." A szervezők utóbbi aggodal­ma nem volt megalapozatlan. Mint ismeretes, tavaly a Mali Köztár­saságban a lázadó tuarek törzsek le­ló'tték az egyik francia kamion veze­tó'jét. Egyáltalán miért vágnak neki ilyen, embert és gépet próbáló „flú­gos futamnak" a versenyzők? Ki­nek az ötlete volt a sportvilág leg­nagyobb kalandjának is nevezett rali? A korábban 9200 kilométeres Párizs—Dakar motoros verseny­nek az ötlete még a 70-es évek kö­zepén született meg Thierry Sabine fejében. Nem minden előzmény nélkül, hiszen ugyancsak ő indítot­ta el a szintén homokon és dűnek közölt, Le Touquet környékén ren­dezett 24 órás motoros maratont, amelyre évről évre több 100 C00 néző kíváncsi. Ám később Sabine valami nagy formátumú, egészen grandiózus verseny megrendezé­sére vágyott; így született többé­ves tervező munka után a Párizs— Dakar rali, amelyet 1979-ben indí­tottak először a párizsi Concorde térről. Az agilis francia szervező jól számított: az erőpróba hosszabb időtartama, a szélsőséges időjárá­si viszonyok, a legjárhatatlanabb útvonalak, a félfeudális országo­kon áthaladó pálya — idén a zairet zűrös belpolitikai helyzet okozott gondot — utánozhatatlan látvá­nyosságot, hihetetlen nehézsége­ket jelent mind a versenyző, mind járműve számára, s e kihívás mág­nesként vonzza az amúgy is vak­merő pilótákat. Az autógyártók pe­dig keresve sem találtak ennél jobb tesztpályát, ahol járműveik ki van­nak téve a legzordabb időjárási vi­szontagságoknak és a szinte járha­tatlan utak okozta nehézségeknek. „Olyan autóversenyt akartam létre­hozni, amely igazi kaland, résztve­vőnek, nézőnek egyaránt. Mindig is arra törekedtem, hogy átlépjek minden határt, s másokat szintén erre ösztönözzek" — nyilatkozta annak idején a viadal atyja. E gondolat szellemében a 14. fel­vonás résztvevői még több orszá­gon szeltek keresztül, mint az ezt megelőző években. A líbiai partra­szállás után ugyan egy ideig még is­merős volt a táj — vándordűnék, ho­mok- és kavicssivatag — ám ké­sőbb, Kamerunba érve eddig szo­katlan akadállyal kellett megküzde­niük a modern idők motorosvándo­rainak: az egyenlítői esőerdők meg­lepetéseivel. „Senki nem tudja előre megmondani, milyen úttalan utak­kal találkozunk majd az egyenlítői Afrikában. Minden esetre viszünk magunkkal motoros fűrészeket, ha­lászcsizmákat és bozótvágó kése­ket" — nyilatkozta az indulás előtt Jiŕí Žák, a Liaz kamion egyik pilótá­ja. Nagy kérdőjel volt Angola, ahol még a közelmúltban is polgárhábo­rú dúlt, de szerencsére nem történt olyan incidens, mint tavaly Maiiban. Sajnos, újra nagy árat kellett fi­zetni a vakmerő vállalkozásért; to­vább bővült a sebesültek és halot­tak korántsem rövid listája. A ki­égett autók, felborult kamionok, ócskavassá görbült motorok látvá­nyához már lassan hozzászoktunk, viszont a mind hosszabbra nyúló halállista, a fekete kontinenst át­szelő viadal ellenzőinek egyik leg­súlyosabb ellenérve. A verseny tör­ténetének 13 esztendeje alatt 28 ember vesztette életét, most a 14. alkalommal ez a szám három áldo­zattal gyarapodott. Ubiában a rali második afrikai szakaszán az egyik „HA PERSSONT LEGYŐZHETNÉM..."! VÍMI ROLAND MINDEN IDEGSZÁLÁVAL BARCELONÁRA ÖSSZPONTOSÍT Vími Rolandnak igencsak gazdag programja volt január elején, s a továbbiakban sem lesz ideje a pihenésre. Az olimpiai selejtező (február 6-9.) után következik a stuttgarti Európa-bajnoksag (április 10-20.), majd az év legnagyobb sporteseménye, a barcelonai nyári olimpia. Az utóbbin való részvétele a két hét múlva kezdődő bolzánói mérkőzéssorozaton nyújtandó teljesítményétől függ. Egy biztos: tavaly minden várakozást felülmúlt a vásárúti asztaliteniszező. A csibai világbajnoksá­gon oroszlánrészt vállalt a csapatversenyben kiharcolt bronzéremből. Öt(!) ízben is ő szerezte a sorsdöntő harmadik pontot. Legyőzte azt a Ma Venget, aki egyéniben harmadik lett. Senki sem bízott a csehszlovák asztalitenisz­válogatottban, amely nem sokkal a vb eló'tt ka­tasztrofálisan szerepelt a Szuper Ligában, és ki­esett. Az önbizalmat vesztett társaság aztán ön­magát felülmúlva menetelt egészen az elődöntő­ig. Az együttes legjobbja Vími Roland volt... Pedig neki sem mentek úgy a dolgok, ahogy azt korábban elképzelte. Viharos körülmények közepette távozott a pozsonyi Lokomotívától. Azért választotta Malackyt, hogy nyugodtan ké­szülhessen. Jól kezdődött minden, ám a folyta­tás itt is feszültségekkel volt teli. Szinte senkit sem lepett meg a hír: külföldre igazolt! Az első komolyabb ajánlatot elfogadta. Júliustól a Wie­ner Sportclub tagja lett, főleg azért választotta a WSC-t, hogy közel legyen Vásárúthoz. Mert Ro­land csak a Csallóközben érzi magát jól. Mivel az osztrák főváros nincs a világ végén, így min­den hétvégén otthon lehet. Ezzel kapcsolatban kijelentette: — Az otthon melege bizton­ságérzetet ad, egy odahaza eltöltött nap után egeszen más a közérzetem... Vími csapata a nyolcadik helyen várja az oszt­rák asztalitenisz-csapatbajnokság szombaton kezdődő visszavágó sorozatát. Nehezen akklima­tizálódott, sok gondot okozott neki az új környe­zet. Pár hét múlva azonban már otthonosan moz­gott Bécsben! Ausztriában jóval komolyabb meccsek vártak rá, mint az I. ligában. A csehszlo­vák edzők szerint a két csb-t össze sem lehet ha­sonlítani. Nézzük csak, kik voltak (lesznek) az el­lenfelei: Ding Ji, Kvang li, Klampár, Harczi, Kriston... Nem akármilyen asztaliteniszezők! Már január elején elkezdték a vb-felkészülést a csehszlovák asztaliteniszezők. Pozsonyban a hol­landokkal tréningeztek egy héten át. Majd ketten (Vími és Korbei) Premysl Fulín edzővel Zsolnára utaztak, ahol az elmúlt év legjobb sportolóit hir­dették ki. Mint ismeretes, a csapatversenyben a csehszlovák pingpongválogatott vitte el a pálmát. Amint az később kiderült, az igényes és fárasztó edzéseket követően nem volt sikeres húzás Zsol­nára látogatni. A háromnapos semmittevés érez­tette hatását: az egy héttel ezelőtti Európa Liga­elődöntő visszavágón (az angolok Dunaszerda­helyen is 4:2-re nyertek, és ők játszhatnak a Szu­per Ligába jutásért) csak árnyéka volt korábbi ön­magának a csehszlovák együttes. — Mások is távolmaradtak, nem dőlt volna össze a világ, ha mi sem jelenünk meg. Egy edzőtáborozás többet ért volna, a jövőben ko­molyabban kell venni a tétmeccseket. Nagyon bánt, hogy a szerdahelyi sportcsarnokban csa­lódást okoztam. Remélem, a bolzánói olimpiai selejtezőn kiköszörülöm a csorbát. Ha az euró­pai ranglista élmezőnyéből valakit legyőzök, kiharcolom az olimpiai részvételt. Mar most minden idegszálammal Barcelonára összpon­tosítok — mondta Vími Roland az angolok elleni Európa Liga-elődöntő után. A tavalyinál még sikeresebb évet szeretne zár­ni. A bolzánói olimpiai selejtezőt kővetően, két hó­nappal később Stuttgartban Európa-bajnokságot rendeznek. Az előrejelzések szerint a kontinens valamennyi nagyágyúja ott lesz a német város­ban. Vími jelenleg az európai ranglista 35. helyén Vími Roland akció közben a dunaszerdahelyi sportcsarnokban.... (Nagy László felvétele) áll, s minden vágya, hogy beverekedje magát az első húszba! — Ha tavaly nincs az a háromhónapos ma­kacs betegségem, akkor minden másként ala­kul. Talán a közelmúlt legnagyobb diadalát könyvelhettem volna el. Egy évvel ezelőtt majdnem elkaptam Perssont: megnyertem az első szettet, a másodikban pedig 14:11 arány­ban vezettem. Aztán elfáradtam és összerop­pantam. Vajon, mikor adódik legközelebb ilyen lehetőség a bravúrra? Nagyon-nagyon boldog lennék, ha Perssont legyőzhetném...! Leghamarább Stuttgartban, a kontinensviada­lon találkozhat a svéd sztárral. Addig azonban még sok víz lefolyik a Dunán. Roland először is az osztrák bajnokságban szeretne helytállni, ahol gyors egymás utánban követik egymást a fordu­lók. Már nem számít újoncnak, úgy-ahogy ismeri ellenfeleit, valamennyivel már mérkőzött. A Wie­ner SC színeiben játszott bajnoki találkozók után a címeres mezt húzza magára — Bolzánóban, Stuttgartban és reméljük, Barcelonában is... Zsigárdí László

Next

/
Thumbnails
Contents