Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-20 / 16. szám, hétfő

KULTÚRA . ÚJSZÓä 1992. JANUÁR 20. „HÁTRAFELÉ LÉPDELÜNK" ** JOZEF KRONER ÉS A TESTAMENTUM Há itthon nem is, külföldön, s főleg Budapesten rendszeresen foglalkoztatják Jozef Kronert. Leg.alábbis ami a filmeket illeti. Maár Gyula, Makk Károly és Gothár Péter után most Janisch Attila hívta meg öt Árnyék a havon cimü alkotásába, hogy egy eldugott kis magyar falu bátor, megértő és jószívű plébánosát játssza el úgy, ahogy azt csak ő tudja eljátszani. Nem nagy a szerep, de súlya van. Rendőrök elől bújtat a pap egy postarablásba keveredett, érzékeny lelkű fiatalembert. Megsejti benne tettének mozgatórugóit, s gondolatban fel is oldozza öt. Kroner a szemével, ä gesztusaival mutatja meg mindezt, mélységes emberismeretét kamatoztatja a szerepben. 1990 első felében Docso Bodzsakovtói, a legifjabb bolgár rendezőnemzedék egyik kiemelkedő tehetségétől kapott jelentős feladatot. Georg Heni- Kollégái közül többen is azt állítják: pozitív hőst játszani nem igazán megerőltető feladat a színész számára; a rossz, az eredendő bűn ábrázolása sokkal izgalmasabb dolog. ön, aki a legtöbbször becsületes, nagylelkű, másokért a legnagyobb áldozatra is képes öregembereket alakit, hogy tekint erre a kérdésre? - Én úgy veszem észre, azok a kollégáim, akik ódzkodnak a gyengéd jóság, a tisztaság megtestesítésétöl, kamaszkorukban csibészek, később kültelki vagányok voltak. Ezt látom a szemükben, ezt érzem a szavaik mögött. Ők valóban egyszínüek, érdektelennek látják azt a figurát, amelyben a színtiszta jót kell megmutatni. Számomra ez is komoly kihívás. Én ugyanis úgy hiszem, emberséget és tisztességet igazából csak az a színész tud árasztani magából, akinek tiszta a Jelke és mindent megtesz azért, hogy tiszta is maradjon. Igen, nekem ezért is fontos, hogy jó férj, jó apa, jó nagyapa, jó kolléga, és egyáltalán: igaz ember legyek, hogy a jót, amelyet a szerepeimmel sugárzók, önmagammal, saját énemmel hitelesíthessem. Én a szüleimtől, a testvéreimtől szerencsére rengeteg szeretetet kaptam gyerekkoromban, és most úgy érzem: van miből adnom és kell is, hogy adjak, hiszen akármerre nézek is, irigykedést, ellenségeskedést, gyűlölködést látok minden oldalról. - És hogy éli meg ezt a viharos időszakot? - Megvisel, nagyon elkeserít. - Szlovákia önállósulási vágyára például hogy tekint? - Az ég szerelmére, ne akarjunk már elszakadni Csehországtól! Az önállósulás öngyilkosság lenne részünkről, ezt ki merem jelenteni. Két ilyen közeli nemzetnek igenis, egymásba kell kapaszkodnia. De nézze csak meg, kik akarnak mindenáron elszakadni, figyelje meg az arcokat! Tudja, mit olvasok ki belőlük? Hogy egytől egyig mindegyiket önző célok vezérlik. Én nem tudok hinni ezeknek a politikusoknak, okosabb és bölcsebb embereket szeretnék látni és hallani a parlamentben, olyanokat, akik nemcsak magukra, hanem az országra és az újabb nemzedékek sorsára is gondolnak. Mi nem előre, hátrafelé lépdelünk mostanában. Szakadni akarunk, közben azt hangoztatjuk: Európaházat építünk. Hogyan? Mivel? Azzal, hogy még a Prágával összekötő köldökzsinórt is el akarjuk vágni? Farkasszemet nézzünk egymással, amikor össze kell fognunk? Európa nemzeteiben sok a közös vonás, ezt kell megtalálnunk egymásban, a művészet pedig ebben is a segítségünkre lehet. És hogy még konkrétabb választ adjak a kérdésére, azt mondom: én Prágában a jövőben is ugyanolyan jól szeretném érezni magam, mint eddig. Nem látom értelmét a nagy melldöngetésnek... Közép-Európa különben is egy óriási pókháló. A mi családunk Liptóból származik, mégis vannak cseh, morva és magyar rokonaim. A nagybácsim például Pesten élt, s ha nem lettünk volna tizenketten testvérek, apámnak biztosan több ideje van ránk, és magyarul is megtanít bennünket. Ha magyar filmesekkel dolgozom, érzem is, hogy rokonok vagyunk, ha nyelvileg nem is egészen, a lelkünkben tökéletesen értjük egymást. - A Janisch Attilától kapott szerepet, mit gondol, minek köszönheti? - Talán az Üzlet a korzón, talán egy Makk-film, vagy a Megáll az idő köt össze bennünket, amelyet Gothár Péter rendezett... nem tudom. A művész minden egyes alakításával „lézersugarakat" bocsát ki, amelyekkel eltalál néhány embert. Hogy cseh, bolgár vagy magyar az illető, az akkor derül ki, amikor szerepet kap tőle. Janisch Attila ragaszkodott hozzám, és ez szivet melengető érzés volt számomra. Aztán találkoztunk, és láttam, mennyire fiatal; tudja, minél idősebb vagyok, annál inkább vonz a rendezők fiatalsága. A látásmódjuk, az alkotói stílusuk, a gondolatviláguk, a filozófiájuk ehet, a magára maradt, messze földön híres cseh származású hegedűkészítőt formálta meg Ki vagy a mennyekben című filmjében. Előtte, 1988-ban Martin Hollý prágai rendezésében, A koldus és a tőzsdei tanácsosban állt kamera elé egy negyven éve házról házra járó, alamizsnáért könyörgő idős snorrer szerepében. A szlovák filmesek mostanában ritkán hívják öt, színházban pedig hosszú ideje nem játszik már. Érdemei elismerése mellett nem találnak (mert nem is akarnak találni) neki való színpadi szerepet. Senki sem próféta a saját hazájában, mondhatják most sokan, Kroner viszont pontosan az az ember, aki megérdemelné, hogy az legyen. Egy európai rangú művészt nagy luxus nem foglalkoztatni. Érdemei elismerése mellett... (Méry Gábor felvétele) peket, azt, hogy szükség van rám, inkább csak a külföldi rendezők próbálják elhitetni velem. - A Nemzeti színpadán mikor állt legutóbb? - Hét évvel ezelőtt, amikor nyugdíjba mentem. - Milyen szereppel búcsúzott a közönségtől? - Ne is emlékeztessen rá! Egy jelentéktelen, semmitmondó szereppel. -Azóta semmi? Még csak egy levél sem, hogy tessék, jöhet játszani, a színház visszavárja? - Ugyan, kérem! Ki írna ilyen levelet? Mi büszkébbek vagyunk az amerikaiaknál, az angoloknál, sőt még a franciáknál is. Ha elment, hát elment, gondolják, öreg már szegény, jobb neki otthon a meleg szobában, és legyintenek. Pedig nem érzem öregnek magam, sőt, az agyam is jól fog még. Légüres térben persze nem lehet bizonygatni, a színész csak akkor mutathatja meg, mire képes, ha szerepet adnak neki. A rádió és a tévé segít rajtam, ott azért számolnak velem. Ha az sem lenne, nem is tudom, hogy élnék mostanság. 2871 korona nyugdíjat kapok, a lakbér, a gáz, a villany 2200 együttvéve. Számolja ki, mi marad. Nem sok, igaz? Ez a köszönet azért, hogy díjakat, elismeréseket hoztam külföldről, hogy évtizedeken át adtam, adtam és adtam. Hagyjuk, ne is mélyedjünk bele ezekbe a dolgokba. - Juraj Jakubisko most elkészült filmjében nem kapott szerepet? - Nem, mert az Ezeréves méh óta, s ezt ő is tudja, neheztelek rá. Még mielőtt forgatni kezdte volna a filmet, odaadtam neki az írásaimat, hátha megtetszik neki valamelyik és filmre viszi, ha nem lesz más anyaga. Amikor elolvasta őket, nem szólt semmit, később, pityókás fejjel bevallotta, ellopott egy képsort tőlem. A Szokatlan testamentum túlvilágon játszódó jelenetét lopta el, azt vitte bele az Ezeréves méhbe - Most, hogy nem forgat és próbákra sem jár, folytatja az írást? - Folytatom, de kisebb-nagyobb megszakításokkal. Két unokám a nap minden percében le tud kötni, nekem meg nincs szívem elszakadni tőlük. így aztán csak akkor írhatok, amikor alszanak. Most egy mesekönyv kiadását készítem elő, aztán a Testamentumhoz fogok visszatérni, mert ha minden igaz, a tévében fogják filmre vinni. Egy idős, egykor híres férfiról szól a történet, aki teljesen elszegényedve, magányosan tengeti életét, s a betevő falatot is a szeméttárolóban keresi. Ott, a kukák között találnak rá a szemetesek, kórházba szállítják, ahol mindent megtesznek érte, de már nem tudják életre kelteni. A holtak birodalmában aztán találkozik a szüleivel, a testvéreivel, a rokonaival, és ők veszik észre rajta, hogy még mindig nem tartozik közéjük, küldik is vissza őt a földi életbe, de az öreg egyre csak azt hajtogatja: nem, nem, nem, én már nem akarok visszamenni. - Mikor irta ezt az elbeszélést? -Tizenöt évvel ezelőtt. Ebből is láthatja: már akkor sem voltam olyan nagyon boldog SZABÓ G. LÁSZLÓ „elballag a győztes elmélkedve vajh Marszüasz üveltéséből nem fakad-e idővel új ága - mondjuk - a konkrét művészetnek" (Zb. Herbert) h/legvallom, az idei MadáchIVI kalendárium Eseménynaptára kapcsán komolyabb írásra készültem. Azon a talányon akartam elgondolkodni, hogy a szlovákiai magyar literátoroknak vajon miért nincs kedvük elgondolkodni az elmúlt negyvenegynéhány év irodalmán? Negyvenegynéhány év mégiscsak két emberöltő, ez alatt az idő alatt hátha irodalmunkban is felnőtt valami új, hátha valóban új ága fakadt a művészeteknek! Mondjuk a megnyúzott lelkek üvöltéséből. Az eseménynaptár tulajdonképpen emlékeztető: a naptárszerkeszHOGY MIK VANNAK! tők figyelmeztetik az olvasót, hogy ekkor és ekkor milyen neves emberek születésnapjára, halálának az évfordulójára érdemes, illik emlékezni. Az íróknak nevezett jeles emberek esetében az Hyen eseménynaptárak tehát egyfajta irodalmi értékszemlélet kifejezői. S mivel •.irodalmunkban ebben a pillanatban az elmúlt fél évszázadot illetően más értékszemlélet nem létezik, érdeklődéssel lapoztam bele a nemrég megjelent Madách-naptár vonatkozó részeibe. Hogy aztán komoly írás helyett csak egy olyanfajta kaccantásra, fél szájú kis nevetésre teljék tőlem, amely kíséretében a pesti ember azt szokta mondani, hogy: ,.Na de mik vannak!" Mik vannak hát? A Madách-naptár összeállítói, szerkesztői szerint kikre érdemes emlékeztetni az elpergett fél száz év szlovákiai magyar irodalmából, íme, a névsor: Farkas Jenő Ozsvald Árpád Csanda Sándor Egri Viktor Fábry Zoltán Turczel Lajos Lovicsek Béla Petrik József Gál Sándor Tsúszó Sándor(t) Azt hiszem, kommentár ide valóban nem szükségeltetik. Az összeállító Fazekas József és Varga Erzsébet, valamint a szerkesztő Cs. Liszka Görgyi szerint ugyanis irodalmunkban ,,nem vannak" és nem voltak Cselényi Lászlók, Grendel Lajosok, Zs. Nagy Lajosok, Duba Gyulák, Dobos Lászlók, Koncsol Lászlók, Rákos Péterek, Kulcsár Ferencek (folytassam-e tovább a sort?), de vannak Farkas Jenők, Csanda Sándorok, Egri Viktorok, Lovicsek Bélák, Petrik Józsefek és - horribile dictu! - Tsúszó Sándorok! I /^j Pesten heherészve azt ti Cl mondják, hogy ,,No de mik vannak!", akkor annak a jelentése körülbelül a.m. ,,Nem hiszek a szememnek. Ilyen nincs!" Hát a Madách-Eseménynaptár prezentálta szlovákiai magyar irodalom valóban nincs. Legalábbis az irodalmi érték mércéje szerint nincs. S ha az Eseménynaptár szerzői más mércét (mondjuk ,,a kor pártos irodalma", a ,,szervilizmus a szlovákiai magyar irodalomban", a ,,fiktív személyek" vagy egyszerűen a ,,giccs" mércéjét) akarták érvényesíteni, akkor azt művük impresszumában illett volna föltüntetni. TŐZSÉR ÁRPÁD BUDAPEST: OSCAR-DÍJASOK A JÁTÉKFILMSZEMLÉN A keret szép, de mi van benne? Ez az a kérdés, amelyre a február 7-12 között ismét megrendezésre kerülő Magyar Játékfilmszemlén vár választ a közönség. Majd félszázados virágzás után, most különösen kedvezőtlen körülmények között kerül sor a rendezvényre. Van-e válasz a kihívásra? A Magyar Játékfilmszemle hagyomány, tavaly mégis elmaradt. Talán nem is volt egy filmszemlére elég film, meg éppen alapvető átalakulását élte a szakma, mely ugyan máig sem fejeződött be, viszont majd száz filmből álló műsor gyűlt össze. Mivel a korábbi szemleszínhely, a Kongresszusi Központ, anyagi okok miatt kiesett, az idei Magyar Játékfilmszemle központja a Hotel Béke lesz. A műsor? Nos, a műsor - lévén Magyar Játékfilmszemléről szó - a lehető legkevesebb megalkuvással engedhet a „teljesség" igényéből, és igyekszik az elmúlt huszonegynéhány hónap filmjeiből minél átfogóbb programot biztosítani. Ami azt is jelenti, hogy a játékfilmszemlén - logikusan - szerepelnek korábban nagyot bukott és a mozik műsoráról gyorsan levett alkotások is. Bemutatják a Balázs Béla Stúdió csak ritkán látható és ma már elsősorban videóra készülő alkotásait és jelentkezik a Fekete doboz is. Mozikba kerülnek a Stúdióvállalatok és a Magyar Televízió mozikban egyébként alig, vagy sohasem látható közös videoalkotásai is. A legnagyobb érdeklődést, mint minden évben, nyilván a játékfilmősbemutatók váltják ki, ez a szemlemúsornak sajnos csak töredék része. Maga a játékfilmszemle Böszörményi Zsuzsa Hol volt, hol nem volt című diák-Oscart nyert filmjével nyílik és az Oscar-díjas Szabó István Édes Emma, Drága Böbe című alkotásával zárul. A kiemelt ősbemutatók között található Tímár Péter nagy érdeklődéssel várt alkotása, a Csapd le, csacsi! Kiemelték Sára Sándor Könyörtelen idők című filmjét; a televíziórendezőként már ismert, filmrendezőként viszont most debütáló Molnár György Vörös vursli című alkotását. Filmrendezőként debütál az Egyesült Államokban élő, Oscardíjas és méltán világhírű operatőr, Zsigmond Vilmos, a Tékozló apával. Láthatjuk Paulus Alajos Visszatérését. Nagy érdeklődés előzi meg Gárdos Péter új filmjét, melynek már különös címe is felhívja magára a figyelmet: A skorpió megeszi az ikreket reggelire. Kiemelt ősbemutató még Janisch Attila Árnyék a havon, Con Togay A nyaraló, Gyöngyössy-Kabay Holtak szabadsága című munkája, továbbá Grünwalsky Ferenc Goldbergvariációk című rendezése. Mindennek alapján, úgy tűnik, hogy az 1992-es Magyar Játékfilmszemle érdekesnek ígérkezik. Hogy a szakemberek és a közönség megkapja-e azokat a válaszokat, amelyeket a szakmai átalakulás kihívó kérdései igényelnek - azt egyelőre nem lehet tudni. Erre a játékfilmszemle vetítéssorozata után kell majd visszatérni. F.GY. hallatlanul érdekes számomra. Ha egy harmincéves rendezővel dolgozom, mindig úgy érzem: az ő belső nyugtalansága engem is előbbre visz, serkent a vágyaimban, megerősít az akaratomban. A puszta lehetőségről nem is szólva! Itthon évek óta alig-alig kapok filmszere-