Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-17 / 14. szám, péntek
Péntek, 1992. január 17. Ara 2,80 korona viszonyok között ilyesmivel nem volt ildomos foglalkozni. XLV. évfolyam, 14. szám (7. oidai) SIMOGASS, - DE MÉRTÉKKEL A szexualitással összefüggő pszichés rendellenességek csak később, általában a pubertáskorban fordulnak elő. Korábban, mondjuk 10 éves korban, csak elvétve találkozunk olyan problémákkal, melyek leginkább hátrányos életkörülmények következményei. (6. oldal) FÉLMILLIÓ FELETT Több mint 530 ezer vagyonjegykönyvet regisztráltak tegnapig Szlovákia 194 iktatóhelyén. Ivan Mikloš szlovák privatizációs miniszter újságíróknak elmondta, hogy az emberek a kuponos privatizációban végre nem államilag szervezett csalást látnak, hanem rájöttek arra, hogy így részesei lehetnek a nagyprivatizációnak. A felemás kezdet után naprólnapra jelentősen nő a regisztrált könyvek száma. Szerdán Szlovákiában több mint 92 ezer vagyonjegykönyvet jegyeztek be. Reális a feltételezés, hogy január végéig ezt a lehetőséget egymillió szlovákiai polgár használja ki. Az is kiderült, hogy a nagyprivatizáció során 380-400 milliárd koronányi vagyon kerül magánkézbe és az első, illetve a második hullám során a kuponos módszerrel ennek mintegy fele kerül szétosztásra. MEGOLDÁSRA VÁRÓ PROBLÉMÁK Anton Vavro, a szlovák kormány alelnöke tegnap újságírók előtt elmondta, hogy a kormány tudatában van a gazdaság transzformációját kísérő problémáknak és megoldásukat az idei év elsődleges céljai közé sorolta. Eszközei például az inflációellenes politika, a gazdaság felélénkítésére és megszilárdítására tervezett intézkedések, illetve a szociális szférára helyezett hangsúly. A gazdaságra csak közvetett formában például az adópolitika által szándékozik hatni. Ezenkívül szeretné támogatni a kis- és közép vállalatokat, a banki infrastruktúra fejlesztését, a mezőgazdaságot, élelmiszeripari, a foglalkoztatottságot és lakásépítést. AZ UTAZÓKÖZÖNSÉG ÖRÖMÉRE (Munkatársunktól) - Ezekben a napokban adták át rendeltetésének a rimaszombati autóbuszállomás épületét, amely öt és fél millió koronás beruházással épült. Jelenleg a földszinti váróterem és a jegypénztár üzemel, de hamarosan megnyitják itt a Banby-Tour utazási irodát, a csomagmegőrzőt és egy várótermet, a gyerekekkel utazó szülők számára. Az épület emeleti részében egy 15 személy befogadására, elszállásolására alkalmas munkásszálló is lesz. (P) ÜLÉST TARTOTT A SZQVETSEGI KORMÁNY ELISMERTÜK SZLOVÉNIA ÉS HORVÁTORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉT A szövetségi kormány tegnapi ülésén nyilatkozatot fogadott el, amelyben hazánk elismeri a Szlovén és a Horvát Köztársaság függetlenségét. Kifejezi, hogy kész haladéktalanul felvenni a diplomáciai kapcsolatokat a Szlovén Köztársasággal. Ami a Horvát Köztársaságot illeti, ez a lépés az alapvető emberi jogok és ezen belül a kisebbségi jogok betartására adott biztosítékok áttanulmányozása után történik meg. Hazánk továbbá vizsgálja Macedónia és Bosznia-Hercegovina elismerésének lehetőségét is. Ennek során figyelembe veszi az Európai Közösség illetékes bizottsága tárgyalásainak eredményeit. A kialakult válság politikai megoldása egyik legfontosabb feltételének a határok erőszakos megváltoztatásának elutasítását tartja. Ez Bosznia-Hercegovina területi egységére is vonatkozik. Támogatja az ENSZ békefenntartó erőinek haladéktalan kiküldését, többek közt az előbb említett köztársaság területére is. Emellett hazánk továbbra is érdekelt a Jugoszláviával kialakított kapcsolatok továbbfejlesztésében. (Folytatás a 2. oldalon) ZÁGRÁB ÜNNEPELT, BELGRÁD VÁDASKODOTT SZLOVÉNIA KIFOGÁSAI ÉS KÖVETELÉSEI • KIÚJULTAK A HARCOK A HORVÁTORSZÁGI FRONTOKON Sokáig vártunk erre a napra. Most hoztuk létre Horvátországot. Ma este megünnepeljük ezt, holnap pedig nekigyürkőzünk és átalakítjuk Horvátországot - mondotta szerda este Franjo Tudjman elnök Zágráb főterén a tömeg előtt, amely azt ünnepelte, hogy a köztársaságot több mint 20 ország elismerte. Röviddel ezelőtt Tudjman az egyik német tévétársaságnak adott nyilatkozatában azt mondta, a háború után mindent megtesznek azért, hogy Horvátország mielőbb kialakítsa Szerbiával ha nem is a jószomszédi, de legalább a korrekt kapcsolatokat. Horvátország elismerése miatt Belgrád a nemzetközi jog megsértésével vádolta az Európai Közösségeket. A szerb kormány egyik magasabb rangú hivatalnoka azt mondta, döntésével az EK veszélybe sodorta a 12 napja tartó tüzszünetet és az ENSZ erőfeszítéseit, hogy békefenntartó erőket küldjön Jugoszláviába. Nikola Szamandzsics, Crna Gora (Folytatás a 2. oldalon) VERSENYFUTÁS AZ IDŐVEL VÁCLAV HAVEL DÉL-SZLOVÁKIÁBAN ISMERKEDÉS RÉGIÓNK GONDJAIVAL A SZEMÉLYES ELLENTÉTEK NEM POLITIKAI PROBLÉMÁK • ESZMECSERE A MAGYAR KERESZTÉNYDEMOKRATÁKKAL • ÉRSEKÚJVÁR: TALÁLKOZÓ A CSEMADOK ÉS A MATICA SLOVENSKÁ KÉPVISELŐIVEL (Munkatársunktól) - Közel 2000 gútai polgár várta tegnap a városi hivatal előtti téren Václav Havel, köztársasági elnököt, aki itt kezdte el kétnapos szlovákiai munkalátogatását. Gután találkozott Galánta, Dunaszerdahely, Komárom és Léva polgármestereivel, valamint községi hivatalainak vezetőivel. A becses Václav Havel üdvözli az egybegyűlteket vendéget Harsányi Imre, Gúta polgármestere fogadta, átadva a város lakosainak jelképes ajándékát: egy házikolbásszal, pálinkával, hagymával, fokhagymával, pirospaprikával, a környék jellegzetes termékeivel teli kosarat. A helyi motorkerékpárgyár egy Babeta motorkerékpárt ajándékozott Oľga Havlová Jóakarat bizottságának. Václav Havel a polgármesterekkel a nemzetiségi kérdésről, a kishatárforgalomról, a regionális együttműködésről, valamint a szövetkezetek transzformálásáról folytatott eszmecserét, A. Nagy Lászlónak, az SZNT alelnökének, a Független Magyar Kezdeményezés elnökének jelenlétében. Amint Hunčík Péter, az elnöki hivatal munkatársa az újságíróknak elmondta, Václav Havel a találkozó elején leszögezte: nem kioktatni jött Dél-Szlovákiába, útjának az a célja, hogy a helyszínen tájékozódjon, ismerkedjen a régió gondjaival. Többek között szóba kerültek a vegyeslakosságú területek iskolái és a nyelvtörvény gyakorlati alkalmazása is. Hunčík Péter hangsúlyozta, a déli járások vezetői kifejtették, hogy térségükben nincsenek nemzetiségi problémák. A galántai hivatalvezető szerint a személyes ellentéteket nem szabad nemzetek közötti viszályokként kezelni. Szó volt a gazdasági és szociális problémákról, valamint a Bős-Nagymarossal és a Mohi Atomerőművel kapcsolatos környezetvédelmi gondokról is. A résztvevők nagyra értékelték a találkozó közvetlen légkörét. Pásztor István, komáromi polgármester kiemelte, hogy Václav Havel nagyon őszinte érdeklődést tanúsított problémáik iránt, s megígérte, hogy lehetőségei szerint megpróbál segíteni a régiónak. Ezzel kapcsolatban öllős Árpád, Dunaszerdahely polgármestere megjegyezte, hogy a délnyugat-szlovákiai lakosság gondjainak többsége helyi jellegű, ezért az elnök aligha oldhatja meg ezeket. Rámutatott, hogy a Du(Folytatás a 2. oldalon) Arra ugyanis, hogy néhány vállalatban hanyag módon kezelték a veszélyes anyagokat, már korábban is többször fény derült, de az akkori AHOL JÓ A VEZETÉS... BESZÉLGETÉS SIDÓ ZOLTÁNNAL, A CSEMADOK OV FŐTITKÁRÁVAL Decembertől zajlanak a Csemadok-alapszervezetek évzáró tagsági gyűlései. Vajon hogyan, milyen légkörben? És változott-e valami az előző évekhez képest? Tapasztalhatók-e a gyakorlatban új kezdeményezések, jelei a megújulásnak, izmosodásnak, mindannak, amit a legutóbbi közgyűlés is szorgalmazott? Többek között ezekkel a kérdésekkel fordultuk Sidó Zoltánhoz, a Csemadok Országos Választmányának főtitkárához. - Az évzáró taggyűléseket - az előző évhez viszonyítva - nyugodtabb légkör jellemzi. Reálisan értékelik az elvégzett munkát, a szomszédos Csemadok-alapszervezetekhez, valamint a külföldi magyar szervezetekhez és intézményekhez fűződő kapcsolatokat, a közös rendezvényeket. A nyugodtabb légkör abból adódik, hogy - az esetek túlnyomó többségében - már a múlté a politikai mozgalmak szócsatája a Csemadokról, illetve a Csemadok talaján. Ehelyett inkább a mindanynyiunk közös ügyét jelentő kultúra és oktatásügy kérdései kerülnek előtérbe, közösen keresve a megoldási lehetőségeket. Kétségkívül, ehhez az is hozzájárul, hogy a községek lakosainak közakaratából megválasztott polgármesterek és önkormányzatok csak a rendszeresen működő szervezetek munkáját és a valós kulturális igények kielégítését szolgáló elképzelések realizálását támogatják. Ez, persze, csak politikai szempontból is nyugodtabb légkörben, egymás elveinek tiszteletben tartásával érhető el. S ha már szóba kerültek a helyhatóságok, pozitívumként nyugtázható, alig akadt eddig évzáró gyűlés, amelyen ne vett volna részt a település polgármestere, illetve az önkormányzat képviselője, s ne méltatta volna a Csemadok tevékenységét. Egyegy adott régióban a szomszédos Csemadok-szervezetekkel kialakított szorosabb együttműködés nem csupán annak eredménye, hogy a szűkösebb anyagi lehetőségek az erők összefogására kényszerítenek - az ésszerűség is ezt követeli meg. A magyarországi településekkel és közigazgatási egységekkel, a Rákóczi Szövetséggel, a megyei művelődési házakkal, valamint a kárpátaljai és erdélyi magyar szervezetekkel és intézményekkel létrejött kapcsolatok a politikai változásokat követően született demokratikusabb lehetőségek eredményeként értékelhetők. Általános tapasztalat, hogy az évzáró tagsági gyűléseken a „nagypolitika" helyett az adott település, a lakosság és a szervezet gazdasági kérdéseivel foglalkoznak többet, a belpolitikai eseményekkel kapcsolatban pedig állást foglalnak és fogalmaznak meg írásban is, köztük az alkotmánytervezetről. - A korábbi évzárókon a legfontosabb kérdések között szerepelt a tagtoborzás. Minthogy nem volt mindegy, hány tagja van a szövet(Folytatás a 2. oldalon) ROHAM A FELARU ÉKSZEREKÉRT Brünnben a vásárlók tegnap megrohamozták az ékszerüzleteket, és hosszú sorokban órákig türelmesen vártak arra, hogy bevásárolhassanak a leszállított árú ékszerekből. A Klenoty á. v. igazgatója a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának elmondta, hogy teljes készletüket 50 százalékos árengedménnyel kínálják, mert szeretnék elérni gyors csökkenését. Ennek oka elsősorban az, hogy néhány üzletüket a közeljövőben elárverezik, másokat pedig kénytelenek visszaszolgáltatni eredeti tulajdonosaiknak. Hat ékszerboltjukban és három iparcikk üzletükben különben is akkora készletek halmozódtak fel, hogy akadályozzák a normális üzemmenetet. Harsányi Imre, Gúta polgármestere köszönti a becses vendéget (Méry Gábor felvételei)