Új Szó, 1992. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-03 / 2. szám, péntek

5 KÖRNYEZETVÉDELEM 1992. JANUÁR 3. funkciót is teljesít. A tároló felsó részén a víz áramlási sebessége túllépi a 0,3 m/s-ot, és így árvizek esetén a tároló aljzata átmosódik. A szigetrendszer által részlegesen pótolható az építés során megsemmisített ágre'ndszer és a partok mentén kialakított beszivárgási övek pedig a partmenti vízmüvek harmadik vízvédelmi sávjaként működnének. A tároló tagolt felszíne természetesen benyomást kelt, és ráadásul a korábban megrövidített összes partmenti falu egy-egy szigetet nyer, üdülési és horgászati lehetőségekváltozatot nyugodt lelkiismerettel bármilyen nemzetközi bizottság elé terjeszthetjük. Ami a tárgyalásokkal kapcsolatos helyzetet illeti, Ján Čamogurský és környezete remélhetőleg végre tudatára ébred annak, hogy a gondosan készítgetett dacvariánsnaPc nincs reális alapja. Ezért abba kellene hagynunk a torzsalkodást, aminek céljából eredetileg kitalálták. Ugyanúgy nincs helye semmiféle garanciák követelésének. Egyetlen reális kiindulási alapként a két parlamenti környezetvédelmi bizottság JL*m»U!>T r i t: , AHrnbur Hamuliakovo-Gútor Čuňovo-Dunacsuny Šamorín-Somorja jilistov-Csölöszti lunaj-Duna A nagymarosi vízlépcső elhagyásával és a dunakiliti duzzasztómű építési munkálatainak felfüggesztésével kialakult helyzet következtében szükségessé vált a bösi vízlépcső ökológiai és vízgazdálkodási szeŕnpontból történő átdolgozása, amely azután alapul szolgálhat a közös szerződés átdolgozásához és lehetővé teszi az erőmű üzembe helyezését Az általam kidolgozott megoldás során egyrészt az építkezés jelenlegi állásából, az eddigi költségekből, az egyre sürgetőbb időtényezőből, illetve a dinamikus vízkészlet növelésével kapcsolatos 1974/77-es kutatások eredményeiből indultam ki. Ennek alapján kidolgoztam a körtvélyesi tároló adaptációját a bósi erőmű hullámszerű működtetésének szempontjából. A tároló feleslegesen nagy területét a mellékelt ábrán látható módon atolszerű mesterséges szigetekkel tagolnák. A szigeteken visszaállíthatók az eredeti biotópok, és üdülőövezetek alakíthatók kí. A lagúnákból kavics termelhető. A part mentén a jelenlegi fedőrétegek letakarításával és a kavicsaljzat feltárásával beszivárgási sávok alakíthatók ki, amelyek elsósegítik a föld alatti vízkészlet mennyiségének szaporítását. A fedőrétegek kitermelt anyagából viszont kialakíthatóak a mesterséges szigetek, középen egy belső lagúnával. A belső tavakat a tárolóval zárószerkezettel ellátott csővezeték kötné össze. A bősi erőmű hullámszerű működtetése esetén (1300 m

3/s vízhozam felett) a tároló vízszintje ingadozik. Magas vízállásnál a víz az aljzaton átszűrődve a lagúnákba jut. Alacsony vízállás esetén kinyitva a csővezetéket a belső tó vize visszaáramlik a tárolóba, és így újra megtermelődik a beszivárgáshoz szükséges nyomáskülönbség. Mindezek alapján egy olyan szigetrendszer jönne létre, amely megfelelne a Duna eredeti jellegének, úgy, ahogy azt a mellékelt ábrán látható 15. századbeli térképen is láthatjuk. Az összesen 500-700 ha kiterjedésű szigetsor egyszerre több IDEIGLENES MEGOLDÁS HELYETT - SZIGETSOR Vysvetlívky-Magyarázat ji -t^-. vsakovacie pásy-*' beszivárgási sávok rrrrm dunajské vody-folyóvíz priesakové vody- ) szűrt víz kel A körtvélyesi tároló ezen beruházási és tervezési szempontból igénytelen kiegészítéséhez kötődik a szívárgócsatornából Gútor fölött kiágazó és a megnövekedett menynyiségű szivárgó vizeket a lužnái tavakhoz elvezető csatorna. Ezt, a felső-csallóközi talajvízszintet kedvezően befolyásoló megoldást annak idején matematikai modellen is megvizsgálták. Véleményem szerint ezt a javított közös tárgyalásának eredménye szolgálhat, amelyben október 11 -én leszögezték, hogy a Bős-nagymarosi Vízlépcsőrendszer problematikája egyértelműen szakmai kérdés és ezt ezen a szinten, közösen kell megoldani. A szakmai értékelés és a nemzetközi tapasztalatok kihasználása viszont csak a kormányszervek valóban nyílt, demokratikus támogatásával valósítható meg. MIROSLAV BARTOLČIČ mérnök „MÉG ENNYIRE SEM..." KÁDÁR JÁNOS LEVELE A BŐSI ERŐMŰRŐL Még nem lehet tudni, miképpen alakul a bősi erőmű* sorsa, még beláthatatlan huzavonák sorozatára számíthatunk ügyében. De keveset tudunk arról is, vajon az 1977-es államszerződés, majd az építkezések megkezdése után hogyan alakult a szakemberek véleménye a dunai kolosszusról, hiszen a közvélemény tájékoztatása csupán a nyolcvanas évek legvégén vált lehetővé, előbb Magyarországon. Mindinkább kiszivárognak azonban azok az aggályok, amelyek már a szerződéskötés után, ám még a pártállam idején felmerültek magyar tudósok és szakemberek körében. Egy ilyen aggályainak hangot is adó tudós véleményéről olvashattunk mostanában a Budapesten megjelenő Hoími című folyóirat novemberi számában. Szalai Sándor 1983-ban elhunyt akadémikus leveléről van szó, amelynek címzettje Kádár János volt. A tudós leánya teszi közzé a már súlyos beteg édesapja levelét, s a reá kapott választ. Az előzményekről elegendő annyit tudni, hogy a Magyar Tudományos Akadémián 1980-ban interdiszciplináris munkabizottság alakult, feladata pedig a Duna komplex hasznosításáról szóló koncepciók kidolgozása lett. Ezt a bizottságot Szalai Sándor vezette. Harminc példányban elkészült egy „szolgálati használatra" minősített tanulmány, amely egyértelműen a bösi vízlépcsőberuházás ellen, sőt az államközi szerződés újratárgyalása mellett foglalt állást. Mivel az anyag akadémiai vitája során ez az álláspont más munkabizottságok, s némely technikai szakemberek véleményével ütközött, félő volt, hogy a jelentés nem jut el illetékes kezekbe. 1983-ban Szalai akadémikus, közeli halálát tudva, arra a meggyőződésre jutott, hogy a szolgálati út megkerülésével egyenesen Kádár Jánosnak ír levelet, s fejti ki ebben félelmeit, csatolva az akadémiai munkabizottság jelentését. Szalai Júlia szerint édesapja nem volt bejáratos Kádárhoz, ellenben egy régi közös börtönélmény valamiféle odafigyeléses viszonyt alakithatott ki a pártvezető és a nemzetközi elismerést szerzett filozófus között. Levelének bevezetőjében Szalai megindokolja, miért fordul közvetlenül az ország első emberéhez: egy országos fontosságúnak tartott, „fenyegető sürgős veszélyre" kívánja felhívni a figyelmet. Majd így folytatja: „1977-ben - azt hiszem rossz tanács és rossz előkészítés alapján, de ez most már teljesen mindegy - megkötöttünk egy magyar-csehszlovák államszerződést a Gabcsikovo-Nagymaros Vízlépcsőrendszer létrehozásáról." Ezután röviden vázolja a magyar fél által vállalt munkálatok mibenlétét, elmagyarázza az üzemvízcsatornába átterelendő folyóvízzel kapcsolatos terveket, nem hallgatva el, hogy ez a csatorna „tisztán csehszlovák felségterületen vonul", míg a magyar tulajdonban maradó régi Duna-ág" egy kis, élővizet tovább nem alkotó, helyenként akár át is gázolható... folyócska maradna". Szalai, noha nem tartja benne kompetensnek magát, ugyancsak megkérdőjelezi az erőmű tervezett hasznát, figyelembevéve azt a körülményt, hogy előre nem látott többlet-beruházások is terhelhetik az amúgysem túlságosan előnyösnek Ígérkező építkezést, bár ennek megítélésével ő nem kíván foglalkozni. „Dehát mit szól majd a magyar nép, a magyar nemzet ahhoz - írja tovább -, ha az elkövetkező évek és évtizedek munkálatai során azt látja, hogy tudtán kívül, hozzájárulása nélkül - minden megfelelő előkészítés, indoklás nélkül - a magyar Duna egy harminc kilométeres szakaszát elvándoroltattuk Csehszlovákiába - -eladtuk a cseheknek", mindegy, hogy mennyiért..." Szalai felhívja Kádár figyelmét arra, hogy még nem késő nagy erőfeszítések árán, legalább valamennyi vizet a közvetlen nyugati vízi közlekedéshez szükséges mennyiségben „visszaalkudni a régi Duna-mederbe". A csodálatos Dunakanyar lerombolásának víziójával is próbál érvelni, rámutatva: az ország egyik legszebb tája, a Mátyás-várral, a Salamon tornyával kerül a betonkoloszszus szorításába. Sürgeti a közvélemény tájékoztatását a lényegbe vágó problémákról, mert szerinte „a demokratikus társadalmi egyetértés kialakulása a nagy vállalkozás idejének legfőbb társadalmi feltétele, s egyben záloga is". A levélhez csatolt 80 oldalas tanulmány V., VI., VII. pontjai tartalmazzák az erőművel kapcsolatos leginkább megoldatlan kérdések és érvek felsorakoztatását, ezért a tudós arra kéri Kádárt, legalább ezt a részt olvassa el „okvetlenül személyesen". Kádár azonnal válaszolt, levelén a dátum 3 nappal későbbi, mint a Szalaién: 1983. április 29. Rövid, udvarias bevezető után rátér a tárgyra:,,Becsülöm, hogy most is a köz, az ország, a nép java fő gondod, mint ezt a gabcsikovői erőművel kapcsolatban jelentkező gondjaid tükrözik. Bár húsz évvel ezelőtt láttuk volna a tudomány embereinek ezzel kapcsolatos gondjait, akkor még ennyire sem mentünk volna bele a dologba. Most amennyire rajtunk múlik, lefékeztük a munkálatokat, hogy egy kicsit nyugodtabb időben újra elővehessük, mérlegelhessük, mégis mit kell tennünk az ügyben? Ma ennyit tudok csak válaszolni." Ezután talán következett néhány nyugodtabb év, ám az erőmű ügye azóta zűrzavaros politikai változások folytán, gazdasági és környezetvédelmi kérdés helyett újra politikai problémaként kezeltetik. Szalai akadémikus és Kádár János levélváltásából azonban arra következtethetünk, hogy már a pártállam idején, s korántsem csupán az ellenzék kezdeményezésére és szorításában, súlyos kételyek merültek föl nemcsak a szakemberekben, nemcsak a tudós emberekben, hanem a politikusokban is, személyesen Kádár Jánosban. Cselekedtek? Érdemes lenne tudni, miből állt a munkák lefékezése, amelyet Kádár János tényként említett levelében. És jó lenne az is, ha a közvélemény végre csakugyan betekintést nyerhetne a kulisszák mögött zajló és korábban zajlott vízemőrűs ügyekbe, mert a kisember ma is csak arról tudhat, amivel a politikai csatározások színterén vagdalkoznak az érdekeltek. A háttérben ennél sokkal több rejtőzik mint ezt ez a most váratlanul előkerült dokumentum is jelzi. BROGYÁNYI JUDIT NÉZZÜNK BELE A FIÓKOKBA BESZÉLGETÉS MIROSLAV BARTOLČIČ VÍZGAZDÁSSZAL • Miként lehetséges, hogy az elmúlt két év során felállított szakértői csoportok a bösi vizi erőmüvei kapcsolatban mind ez idáig nem találtak ökológiai szempontból elfogadható megoldást? - Elsősorban meg kell állapítanom, hogy a bösi lépcső ökológiai szempontból történő átalakításához a lehetőséget a magyar kormánynak a nagymarosi lépcső megvalósítását elutasító döntése adta meg. Annak ellenére, hogy ezt a lépést kezdetben a Čič-féle kormány is akceptálta, már 1990 januárjában tapasztalható volt az Erdőgazdasági és Vízgazdálkodási Minisztérium ellenállása. Ez a fajta hozzáállás teljességgel ellentétben volt a Vízgazdálkodási Kutatóintézet eredeti elképzeléseivel, illetve a Szlovákiai Természetés Tájvédök Szervezetének a hazai kutatás eredményeire tamaszkodó figyelmeztetéseivel és ajánlásaival. Tulajdonképpen sem az illetékes ágazatok, sem az új kormánybiztos nem igyekezett egy ilyen megoldás kialakítására. Sót az idő múltával egyre közelebb kerültek az eredeti elképzeléseket kidolgozó tervezőgárdához. Ezzel egyidöben a koalíciós pártok lapjaiban intenzív sajtókampány indult, melynek célja a nyilvánosság, a laikus politikusok és a központi hivatalok dolgozóinak dezorientálása volt. Miután demagóg módon fokozatosan ellehetetlenítették az 1990 első félévében dolgozó szakértői csoport által kidolgozott eredményeket, hat új csoportot hoztak létre. Ezek nagy mértékben az eredeti tervek iránt elkötelezett szakemberekből, illetve gyakran a témában tapasztalatlan emberekből tevődtek össze. így aztán minden előzetes oponentúra nélkül megkezdődhetett az ún. hét alternatíva kidolgozása. Ezt az átgondolt taktikát a természettudósok és a környezetvédők sem ismerik fel idejében, és így bekapcsolódtak a munkába. Ennek végén elkészült a megengedhetetlenül leegyszerűsített gazdasági kiértékelés, amely alapján természetesen a szakmailag lényegében megbukott A és B variáns került ki győztesen. Ezeket a C változat követte, amely kb. 4 milliárdos többletköltséggel járt. A D és az E variáns a további költségnövekedés, a csökkentett energiatermelés következtében teljességgel versenyképtelen volt. Ezután beindult a hivatalnoki gépezet, majd az Erdőgazdasági- és Vízgazdálkodási Minisztérium javaslatára a kormány el is fogadta a sebtében összeállított terveket. Mindezt annak ellenére, hogy a bennük fellelhető tárgyi és költségvetési hibák teljességgel elfogadhatatlanná teszik őket. Ráadásul bármennyire is állítja az ellenkezőjét néhány hazai jogász, figyelembe kell venni azt is, hogy semmiképp sem szabadna nemzetközi botrányba keveredniük Magyarországgal. • ön már többször is kitért a nagymarosi lépcső gazdaságtalanságára és veszélyességére. - A nagymarosi vízi erőmű helyének kiválasztásakor elsősorban a visegrádi kanyar megfelelő geológiai aljzata döntött. Viszont éppúgy, mint egész Magyarország területén, a folyó esése itt is rendkívül kicsi. Ez a tény és a folyó mente településviszonyai nem tették lehetővé nagyteljesítményű erőmű tervezését és ez nagyban kihat ott a mű gazdaságosságára és a befektetés megtérülésének idejére. Miután nem segítettek a moszkvai Gidroprojekttel 1960 során lefolytatott konzultációk sem, a hatvanas években a magyar fél kezdeményezőkészsége lelohadt és a hangsúly áttevődött a felső szakasz közös kihasználására. Ráadásul ebben a fázisban következett be az 1965-ös árvíz is, amelynek következtében komoly összegeket kellett az árvízvédelmi intézkedésekbe fektetni. A hazai tervezők a dunai vízierőmű-rendszert a hőerőművekkel összehasonlítva igyekeztek keresztülvinni, és ezért a csúcsrajáratásos megoldást ajánlották. Ez az általánosan elterjedt módszer viszont egy Duna méretű folyó esetében csak nagyon korlátozott mértékben használható. Ráadásul ebben az esetben egy 170 km hosszú szakaszra mindössze két erőművet terveztek. Mivel a kiegyenlítő szerepet játszó nagymarosi lépcső gazdaságtalan volt, ezt a csúcsenergia-termelés rendkívüli növelésével próbálták ellensúlyozni. Ennek következtében viszont a körtvélyesi tároló és a bősi lépcső drasztikus módon szabályozta a folyó természetes áramlását. Az egésznek csak az a hibája, hogy a kimutatott paraméterekről csakhamar kiderült fiktív valótlan voltuk. A csúcsrajáratással kapcsolatban elvégzett hidrológiai vizsgálatok (Harton-Komora 1976) a bősi lépcső alatt megengedhetetlenül nagy (ötméteres) vízszintingadozást, illetve ennek folyásirányban történő nagymértékű továbbterjedését mutatta ki. (A kaliforniai tanulmány mindössze 1,5 métert tart megengedhetőnek!) Márpedig ezek a kimutatott értékek váltak a bösi erőmű óriási teljesítményű turbinái tervezésének alapjaivá. Az előbbiekhez hasonlóan, a Vízgazdálkodási Kutatóintézet a csallóközi víznyerési lehetőségeket vizsgálva (Procházka-Bartolčič 1977) a körtvélyesi tárolóban - eliszaposodásának megakadályozása miatt - a csúcsrajáratás lényeges korlátozását ajánlotta. Az említett kutatási jelentések viszont a fiókba kerültek, és szerzőiknek megtiltották, hogy kihasználják, vagy akár terjesszék őket. • ön szerint mit kellene tenni ahhoz, hogy a tehető leggyorsabban megegyezzünk a magyar féllel a bősi lépcső beindításáról? - Fel kellene hagyni a Duna ideiglenes elterelését célzó elképzelésekkel és újra javasolni a dunakiliti gát kihasználásával számoló közös megoldást. A bósi vízlépcső vízgazdálkodási szempontból átgondolt befejezése, amely ráadásul pénzügyi és munka szempontból meglehetősen igénytelen, már 1989 óta készen van és azóta fiókban hever. Ráadásul megkapták a szlovák kormány tagjai és miniszterelnöke, valamint Vavroušek. szövetségi környezetvédelmi miniszter. Elegendő lenne csak elővenni és felhasználni a tárgyalások során. ALEXANDER CÍSAFt, Práca, 1991. december 10.