Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-26 / 30. szám
r, • Épp egy évvel ezelőtt, amikor a színházak anyagi „vérveszteségéről“ és a barrandovi filmgyár „kapuzárásáról“ beszélgettünk, azt mondta: ha elfogynak a szerepek és a tévé sem hívja, beáll akár fagylaltosnak is. Megvette már a fehér süveget?- Még nem. Pedig sürget az idő, érzem. A cseh filmgyártás úgy, ahogy van, agonizál, a televízióban minimális összeg jut forgatásokra, a színházak közül nem egy már csődbe is jutott... színésznek lenni mostanában nem valami megnyugtató dolog. • Akkor sem, ha színházában, a prágai ABC-ben négy darabban játszik?- Akkor sem. Bizonytalan helyzetben az ember is elbizonytalanodik. Amíg számolnak velem addig nincs baj, de hogy mi Tesz holnap, azt már sejteni sem sejtem. Egy színházat manapság ugyanolyan gyorsasággal fel lehet számolni, mint egy céget vagy egy üzletet. Felbontják a munkaviszonyodat és mehetsz, ott állsz az utcán szerződés nélkül. Nem egy kollégáról tudok, aki ilyen sorsra jutott, és a „meglepetések“ sora még mindig nem ért véget. Igen, még a legjobb társulatok is az életben maradásért küzdenek. Nincs pénz díszletre, jelmezekre, darabokra, az állami támogatás egyre kisebb és kisebb, a kiadások tört részét fedezi csupán. És nem hallgathatjuk el azt sem, hogy teltház előtt ebben az évadban talán csak a Cinoherní klub tagjai játszottak, és ők sem minden este. Egyszerűen megcsappant a nézők száma... hovatovább, egyre kevesebben járnak színházba. • Színvonalas, átlagon felüli előadásokból kellene több, s akkor a közönséget is vissza lehetne hódítani.- A színvonalas előadás első és legfontosabb feltétele a jól megírt darab... fércműből lehetetlen értéket teremteni. A közönségnek pedig tudom, elege van már a selejtből, Két film között Lukás Vaculíkkal Rokonszenves szépfiúkat, ellenállhatatlan vagányokat, szeretni való suhancokat játszott éveken át. Most, közel a harminchoz, egyenruhát egyenruhára vált. Jaroslav Soukup filmjében, a Vad szívekben hetyke orosz hadnagy, aki megfélemlítve éli túl élete első párbaját. Miloslav Svandrlík darabjában, a Fekete bárókban a politikailag megbízhatatlanok „vörös lobogója“, de még ott, a hadseregben „színét“ veszti. McDonald drámájában, a Csúcstalálkozóban Hitler és Mussolini szeretőit kiszolgáló elsőrendű SS- tiszt. Vít Olmer filmjében, a Josef Skvorecky regénye nyomán forgatott Páncélos zászlóaljban „szocialista hazáját“ szolgáló, talpraesett értelmiségi.- Nekem csak annyit mondtak, amikor a színészekről beszéltünk, hogy egy szép arcú, jó kiállású fiú játssza majd a főszerepet - nyilatkozta Skvorecky a Páncélos zászlóalj bemutatója után. - Én évek óta külföldön élek... Lukás Vaculík neve számomra teljesen ismeretlen volt. Úgy tudom, nézőcsalogatónak vitték a filmbe, mivelhogy kedvelt, népszerű színész. Most, hogy láttam öt, megnyugodtam. Meggyőzően, hitelesen játszik végig, s amin igazán elcsodálkoztam: hasonlít is egykori énemre. hiszen kapót belőle az elmúlt évek során éppen eleget. És nemcsak a színházban, másutt is. Ez a bajok forrása, ezért lankad most a színház iránti érdeklődés, • Miben reménykedik ilyenkor a színész?-Abban, hogy akármilyen rossz is a gazdasági helyzet, a színház nem halhat meg, a színháznak túl kell élnie a legínségesebb időszakot is. A legjobb társulatokat, a legjobb alkotóközösségeket dőreség lenne feloszlatni, színházakra igenis szükség van, legfeljebb nem olyanokra, mint amilyenek eddig működtek. • Lehet hogy az ABC is „lehúzza a rolót?“- Minden elképzelhető, ám én továbbra is derűlátó vagyok, és úgy érzem, át fogunk jutni a szakadék fölött. Az ABC most harcol és vele együtt harcolok én is. A hivatásomról mondanék le, ha ölbe tett kézzel ülnék és a vállamat vonogatnám. Nekem az első éveim jóformán csak a filmről szóltak... én már húszéves koromban annyit forgattam, mint mások egész pályájuk során. A színpadot később, jóval később ismertem meg. És éppen most, amikor már nemcsak szórakoztatok, hanem a szó legnemesebb értelmében magam is szórakozom a színpadon, veszélyben a színházam. 0 Ha sorra vesszük az idei évad darabjait, amelyekben szerepet kapott, melyikre mondja azt, hogy ennek örülök a legjobban? — Feydeau bohózatára, A balekra. Szeretem a humorát, a dialógusait, a helyzeteit, és nagyszerű a szerepem is. Redillont játszom, a balekot, a történet egyetlen vesztesét, aki akkor szerezhetné meg imádott asz- szonyát, amikor rettenetes szerelmi étvágyát egy könnyűvérű nőcske már kielégítette. Ez az első komédia, amelyben igazán jól érzem magam. • A Páncélos zászlóaljról mi a véleménye? Látta egyáltalán a filmet? — Láttam, és ha most azt várja tőlem, hogy rosszat mondjak róla, akkor csalódni fog. Nem igaz, hogy rossz az a film, nem véletlenül tolonganak érte az emberek... Dől a mozi a nevetéstől, mindenkitől ezt hallom. Hogy végre egy cseh film, amely valóban szórakoztató. • Van is humora, az tény, csak éppen durva és közönséges. Az ötvenes évek szele pedig, merthogy a film az ötvenes években játszódik, meg sem csapja a mozivásznat. — Csakhogy a Páncélos zászlóalj nem az akkori politikai helyzetről akar szólni, hanem a hadseregről. Még pontosabban azokról a magasrangú katonatisztekről, akik beosztásukból eredő hatalmukkal kellőképpen visszaélve, bódult fejjel építették a szocializmust. Skvorecky regénye csupán alapul szolgált a forgatókönyvírónak, ezért a filmet és a könyvet nem akarom összehasonlítani. Ami viszont a film humorát illeti: mutassanak nekem olyan alakulatot, ahol a tisztek és a katonák finoman beszélnek... kötve hiszem, hogy van ilyen. • Fenntartások nélkül miben hisz?- Az élet törvényszerűségeiben. Abban, hogy a lényeges dolgok nem a véletlenen múlnak, hiszen mindennek, a jónak is, a rossznak is megvan a maga mozgatórugója. Nem vagyok fatalista, mégis az az érzésem: úgy kell, hogy legyen minden, ahogy van. Az erkölcsi gátlástalanság, az emberi butaság, a korlátoltság, az erőszak persze engem is zavar, de látom a jót is, a felemelőt. Ha csak azt venném észre az életben, ami lehangoló és elkeserítő, akkor levert kedvetlen, morózus ember lennék, márpedig nem vagyok az. Egyébként a tehetségben is hiszek, abban, hogy ha utat kap, mindenképpen megmutatkozik. Voltam egy próba- felvételen nemrég... két olasz, egy német, egy angol és egy francia fiú pályázott a szerepre, huszonévesek voltak, egyikük sem filmezett még soha. Nem akartam hinni a szememnek: mind az öt fantasztikus volt. Olyan elementáris erővel áradt belőlük a tehetség, hogy azt mondtam: ha rajtam múlna, én mind az ötnek szerepet adnék. Mindegy, hogy melyiket választotta a rendező, lehet, hogy a többiek soha, egyetlenegyszer sem kerülnek már kameraközeibe és ez az, ami elgondolkoztatott. Micsoda szerencse kell ahhoz, hogy a tehetség érvényesülni tudjon, hogy kiválasszák az embert és lehetőséget kapjon! Én Karéi Kachynának köszönhetem az összes filmemet, annak, hogy 1979-ben szerepet adott a Szerelmek, esőcseppek-ben. Ami ezután jött, az ennek a filmnek a folytatása. • Kritikusai meg is jegyezték nemegyszer: filmbeli alakításai sokkal jelentősebbek, mint színpadi szereplései. — Valóban ezt írták rólam. De mikor? Azokban az években, amikor színházban még nem is nagyon játszottam. Kachyna után Jaroslav Soukuppal kezdtem el dolgozni, szinte szünet nélkül forgatni jártam, színpadon éppen csak „előfordultam“. Ráadásul fiatal is voltam, a szó szoros értelmében pályakezdő, semmiféle alapom nem volt, amelyre építeni tudtam volna. Olyan dolgokat kértek tőlem számon, amelyekhez sokéves gyakorlat, tapasztalat kell. Ma már nemcsak a kamera előtt, a színpadon is szabadon mozgok. Ha három-négy főszerepet osztanak rám egy évadban, akkor az bizonyára jelent valamit... ha mást nem, akkor azt, hogy megbízható színész vagyok. Mellesleg tudnék neveket mondani, amelyek után egyetlen színpadi alakítást sem lehet odaírni... vegyük csak Delont vagy Meryl Streepet. Színházban egyikük sem játszik, mégis nagyszerű színészek. • Hazai kollégái közül ki az, akire a leginkább figyel?- Ivana Chylková. Fantasztikus tehetség! Most, hogy Genfben megkapta a legjobb európai színésznő díját, hiszem, hogy Nyugaton is felfigyelnek rá. Elképesztő, mire képes ez a nő! Minden szerepében más és más, belülről tud változni, de úgy, hogy közben az arcvonalai is átrendeződnek. Nem is hiszem, hogy volt vagy van még egy ennyire izgalmas egyénisége a cseh filmnek... nem véletlenül halmozzák el jobbnál jobb szerepekkel. • Lukás Vaculíkért most mennyire kapkodnak a rendezők?- A Páncélos zászlóalj óta nem játszottam újabb filmben, noha lett volna rá lehetőségem. Két szerepet is felajánlottak, de egyik sem tetszett. Ha kényszerhelyzetben lettem volna, biztosan megkérem a rendezőt, hogy írassa át a forgatókönyvet, de így, hogy van egy kis anyagi tartalékom, egyszerűen csak annyit mondtam: köszönöm, ezt most nem, talán majd máskor. • S addig?- Addig várok, pihenek, nézelődöm, talán még el is utazom. Az élet mindig kínál valami érdekeset. Hogy elfogadod-e vagy sem, az csak rajtad múlik. Én szeretem a nagy kihívásokat, sőt még a veszélyes helyzeteket is élvezni tudom. • A bizonytalanság mennyire zavarja? — Semennyire. Egyszerűen nem foglalkozom vele. Mindig lehet jobb és rosszabb is, vannak dolgok, amelyek elkerülhetőek és vannak, amelyek ha akarjuk, ha nem, mindenképpen bekövetkeznek. Számomra az a legfontosabb, hogy egészséges legyek, a bizonytalanság pedig lehet, hogy majd új helyzet elé állít. Bizonyára abban is lesz valami jó. • Itt tudná hagyni a pályát?- Ha lépten-nyomon azt hallanám, hogy kész, ennyi volt, és holnap már nincs rám szükség, akkor biztos, hogy továbbállnék. De csak azért, mert most sem a tévének, sem a filmgyárnak nincs pénze újabb filmekre, nem csapok fel pincérnek. Figyelem a kollégáimat és látom, mennyire szenvednek... harminc, negyven, ötven évet ledolgoztak már a pályán, családjuk van, gyereket nevelnek és most félnek. Félnek, mert a színházon kívül nincs hol dolgozniuk, a fizetésük pedig nem olyan magas, hogy nyugodtan aludhassanak. Én egyedül élek, nekem csak magamról kell gondoskodnom, ezért nem idegeskedem. Hogy mi lesz holnap és holnapután, azt akkor sem tudnám meg, ha huszonnégy órán át gyötörném magamat. Akkor meg minek kínlódjak? Inkább csak a mára gondolok, arra, hogy a lehető legjobb formában lépjek ki este a színpadra. Kevin Costner jóval szerencsésebb fickó, mint bármelyikünk, hiszen első rendezése, a Farkasokkal táncoló hét Oscar-díjat kapott. Én mégsem irigylem őt. Az * ő útja sem lehetett jaj, de könnyű. A félelem, a bukás, a bizonytalanság számára sem lehetnek bizonytalan fogalmak. Én most készenléti állapotban vagyok. Mintha egy nagy versenyre készülnék, amelyről nem tudom, mikor fogják meghirdetni. Lehet, hogy fél óra múlva, lehet hogy a jövő héten, de az is lehet, hogy majd az év végén, vagy jövőre startolok. Nem tudom, mikor állítanak rajthoz, de abban, hogy hívni fognak, továbbra is bízom. Ha milliomos lennék, íratnék egy jó forgató- könyvet, keresnék egy nagyszerű rendezőt és eljátszanám természetesen a rám szabott szerepet. Sajnos, nem vagyok milliomos, így csak vá-, rakozni tudok. Nem hiszem, hogy a cseh filmnek befellegzett... nem igaz, hogy ennyi volt. Ki kell hogy jussunk a kátyúból. Szabó G. László 4 12 1991. VII. 2 4 Méry Gábor felvétele
