Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-05 / 27. szám
> FÉMABLAKOK Nem tudjátok, milyen szomorúak ősszel a lakótelepi ablakok! Elvesztik napos ékességüket, és a függönyök bágyadtan lógnak a tompa fényben. Az ablakok alatti kis terepen a csenevész fák levetik ruhájukat, s mint a kopasztott varjak, merednek a vak ablakokra. A gyermekzsivaj is veszt erejéből, ékességéből. A sokszínű hangulat egyszeriben dermedt szürkeséggé változik. Nem sokkal hét után kígyóinak az ablakokban a sárga, kék, piros és zöld fények, és a színes függönyök és drapériák mögött megelevenednek az emberi lények. Titokzatos cikkcakkokban mozognak. Hányszor megfigyelted ezeket a varázslatos mozdulatokat! Titkokat sejtettél mögöttük, megannyi emberi titkot. Az életet. Az emberi életet, mely mint a bogaraké: mindig mennek valahová, mindig keresnek valamit... És te sohasem tudod, hogy hová mennek, mit keresnek... Menten elhatározod, hogy ráérő időben követni fogod a lakótelepi embereket; egy reggel a nyomukba szegődsz, egész nap figyelni fogod őket... Aztán írni róluk, megörökíteni képben, filmszalagon, hogy ne vesszen el az életük, ne hulljon a mocsárba!... Ne legyenek mégse bogarak. XXX Ide-oda mozdulnak az ablakokban az árnyak. A fények pedig: zongorabillentyűk. Szeretnél átlátni a falon, hogy követhesd a mozdulatokat, láthasd: mit tesznek-vesznek... Hogy a titokzatos sejtéseid végre való tényékké álljanak össze. De nem segít téged ördögi erő, nincs kapcsolatod földöntúli lényekkel... Ha csak magad nem vagy ördög. Minden lakótelepi emberben rejtezik egy kis ördög. Minden lakótelepi előbb-utóbb keresni kezdi a lakótelep titokzatos szellemét, amely ott bújik meg a falakban. Az a szellem, mely kongást, zúgást, kopogást zúdít a nyakatokba, valóban létezik; cipelitek magatokkal, beleivódott a testetekbe, lelketekbe. Ha nincs zúgás- búgás a fejetekben, már nem is éltek. Ezek a hangok, ezek a csilingelő harangok fontosabbak, mint az életetek ... Mert az maga az élet. MÉSZÁROS KÁROLY A fényes ablakok tükreiben önálló életet élnek a tárgyak, különféle alakokat öltenek, és kísértenek. Egy reggel farkasszemet nézett veled a kék drapéria; kinyújtotta feléd csápjait a kékszemű polip, és rántott a mélybe. Hiába kapálóztál, védekeztél és üvöltöttél, nem engedett el... A földre zuhantál, birokra keltél vele, tépted, szaggattad, és tépett, szaggatott ő is... Fáradtan ébredtél, és gyanúsan vizsgálgattad a kék drapériát. Vajon, tényleg polippá változott-e az éjszaka, vagy csak álom volt? Minden lehetséges... A lakótelepen minden lehetséges. Ha behunyod a szemed, látod a heverők, fotelek és székek közt botorkáló alakokat, akik e fényes ablakok mögött mindig egymásba botlanak. XXX Különösen gyakran gondolsz egy lakótelepi asszonyra, aki zöld fénynyel ereszti magához a szeretőjét, egy ötvenéves férfit, aki hetente kétszer végigkerekez a lakótelep szűk és sikátoros utcáin, megáll a villanyház falánál, s kerékpárjára támaszkodva nézi az ablakot. Mióta figyeled őket? Idestova tíz éve. A jelenet mindig ugyanaz: pontban hétkor jelenik meg a férfi, s lesi az ablakot. Órákon át. Te meg őt nézed. Szinte már éled az életét. Az asszonyét is. Szurkolsz nekik. Mindkettőről tudsz mindent. így együtt öregszenek meg. S velük öregszel te is. Az asszony a fényes ablakok mögött. Beleöli az életét a piros és a zöld fényekbe, és a férfi a fényekből él. A teste már sugárzik a fény- * tői, és szinte látni véled, ahogy lassan elég. Elhamvad, mint a pernye. Még él. Itt az ablakod alatt, a villanyháznak támasztott kopott kerékpárjával várja a pillanatot, amikor a piros zöldre vált. Mint a macska, ugrásra készen. Egy este végig piroson állt a fény. A férfi kilenctájt már föl-le kerékpározott, és leste az ablakot. Nézted testes alakját, undort keltő képét, de csodáltad is roppant türelmét. Vele virrasztottál. Te is nézted a fényes ablakot, a piros égőt, és nézted a férfit, amint ott tipródik. Éjszakába nyúlva már gondoltad: ma nem terem babér... És szinte féltékeny lettél a férjre, aki ma egész este otthon tartózkodik, és gyötri az asszonyt. E gondolatra furcsa bizsergést érez- tél, átjárta testedet; lakótelepi érzés, a zsongó falak mögött a szeretkezések. Ma nem hagy semmi esélyt a kerékpáros férfinak. Ez meg hogy lehet? Elmarad a la- kótelepi-őserdei kaland? Ó, pedig meglehet, hogy ez az életet adó erő, mely miatt érdemes élnie egy lakótelepi embernek... A másik élete... A másik életének felfedezése, titkainak feltárása... Nem is értem: ez a sok ember hogy élhet így, ilyen közömbösen egymás mellett?! A falak, ó, a falak, micsoda választó falak! A huszadik századi elnyomorodás legfőbb okozói: a panelok! Ó, ti közép-európai aszkéták, ti panel-lakók, mészevők, sírjatok! Ti vagytok a század leghősibb aszkétái... Nem is vagytok a világba valók. Lakótelepiek vagytok, s ez a ti életetek... Nem kell nektek új század, új kitárulkozás. Jó jaektek itt, a fényes ablakok mögött... Kerékpárral a villanyháznak támaszkodva. Lesitek az ablakokat. Ti vagytok, akik még a szomszéd asszonynak is félve köszöntök, és csak félig emelitek fel a tekintetetek, hogy ne essetek kísértésbe. Mert félni kell és félteni... Félteni, ami van, amit lassú küszködéstek alatt megteremtettetek magatoknak. Szobát, tévét, asszonyt... Ha belenéznétek egyszer a szomszéd asszony szemeibe, talán sohasem szabadulnátok, mindig menni, menni akarnátok... A fényeket követnétek, mint ama férfi a villanyháznál. Pedig hiába bújtok, húzódoztok; azok a fények utolérnek benneteket. Ma még féltek azoktól a tekintetektől, a lakótelepi szemektől, melyek mindent látnak, mindent tudnak, de semmit sem mondanak. S hogy égnek azok a szemek! Hiába takarjátok szemérmetek, azok a szemek átlátnak rajtatok, átlátnak a falakon, a lelkeken. Tudják, hogy a lesütött szemetek mögött szennyes fantáziátok fészkel, mely az ő szeny- nyükben turkál. S hiába rohansz el leszegett fővel, a szagod ott marad a levegőben. Az övé vagy, vagy leszel. Még tíz év, még tíz év... Az évek szállnak, de te mindig ugyanott maradsz a fényes ablakok mögött. Már messziről lerí rólad, hogy lakótelepi vagy. Cselekvésre képtelen, élni nem tudó. S már ott állsz te is a sarkon, az ócska kerékpárnak támaszkodva, s lesed az ablakokat. A szomorú őszi ablakokat, melyek mögött titokzatos cikkcakkokban mozognak az árnyak; és a fények: zongorabillentyűk... És várod: mikor gyullad ki a zöld fény, mely ideig-óráig felszabadít, hogy aztán ismét visszahullj bénító önmagadba... I nyian mint szók. A to' a hasonlaté kozóan, an Hét vénec: államosítási totalitásoka Az egyik a£ jóságosán g rész tollas ráncos nya resztet vise és hallgatag en nyugodt és megfon rajtuk, hog a múló időt élet megedz két kicserzi asszony, pa a női* nem 1 rétegének selnék. M: méltó s nér tető társasá] adja meg m nek, kávéhí Oda járnak leginkább v li mise utár mást követ tanúi, a ményesei^i sző emlé lommal v3 ahogy a föl kedett bölc véházban A pincérlár a főpincér, tartva magi Z. NEMETH ISTVÁN SZŰCS ENIKŐ Arcnélküli mutatvány Az Időzsinagógában csak egy tégla jut a versnek, így tökéletes. Így múlnak el a belső érintések, külső zúzódások porladnak, halmozódnak az erők. A bűvész arca félhomály, kezei falba vert szögek, szemein besüt a nap, penészes dióhéjon csónakázik a múltja. Egy összegyűrt ajtó a vers. Dimenziót váltott szavak gurulnak a nagy semmi felé. Az égből kiolvad a korom, a kezekből kiolvad a vér, a tömeg hátából ártatlan dárdák merednek. így múlnak el tétova kémkedéseink, acélhúrok pattannak, készülnek szemfedők. FELLINGER KAROLY A király meztelen (Andersen emlékére) a király meztelen lépdel s a nép ott a téren mint a szeretők szétdobált ruhája az ágy szögletében Sorok puha vagy kismadár ma zsemlének is kinéz a he (to have and to hold) nem láthatod körbe forog I. syndr. a vény kezdete a többi majd máshol ragad a koszfészkek hatalma meg a gyönyör undora . amely időzítve és előmeleg, igen aztazt követi itt lassan és biztosan az elidegenedés, osztálykül és a sorok között semmi semmi semm i sem itj/j se mm i mi ? GERGELY JÓZSEF Vörös-fehé Míg szétosztot vörösbort ittál Nem jöttél, meg is ágyaztí se hamutartó se köpőcsésze, hazudtam volt jónapot, Párizst, Hemingwayt, tengert. Ma megint fel ZALABA ZSUZSA a király meztelen lépdel s a nép ott a téren mint a király megunt ruhája egy karosszéken A teremtett < a király meztelen lépdel s a fiú ki meztelent kiáltott éppen még szabó is lehetne lényegében megtervezi a királyt és a tengert - a zuhanást - a madarakat csak ezután tervezi meg megtervezi a remegést a víztükröt amely mindent lezár csak ez után kezd el keresni KV« Szabó Ottó: öngyilkos zuhanás
