Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-20 / 51. szám
CSALÁS VAGY CSODAGYÓGYSZER? A svédcseppek meghódították a piacot. Gyógyfűkeve- rék és cseppek formájában árulják a gyógyszertárakban, az utcán és néhol már az élelmiszerüzletekben is. A huszonnégy gyógyfűből összeállított keverék dr. Samat nevéhez fűződik, aki 104 éves korában halt meg (akkor is lóról esett le). Kell-e ennél jobb reklám? A svédcseppeket egyesek csodálatos gyógyszernek, mások csalásnak tartják. Vajon a kettő között mi az igazság? Az óriási érdeklődés nálunk főképp azóta észlelhető, hogy kapható Mária Treben könyve, aki a svédcseppek összetételét is közölte. Ugyanakkor dr. Dagmar Nová, a prágai Gyógyszerellenőrzési Állami Intézet dolgozója óvatosságra int a cseppek alkalmazását illetően. Szerinte a keverék összetétele mindenkor az előállító cégtől függ. A keverékben található gyógyfüvek főképp emésztésserkentő hatásúak. Dagmar Nová szerint a cseppek az ismert gyomorkeserűhöz vagy a nálunk gyártott Becherovkához hasonlíthatók. A cseppek reumatikus ízületi betegségek esetében is alkalmazhatók, ám szerinte hatásuk kb. a sósborszeszé- vel egyenlő. Dr. Nová nem ért egyet Mária Treben megállapításával, hogy a cseppek epilepszia, agyvérzés és sárgaság esetében is alkalmazhatók. Ezt már a cseppek szesztartalma is kizárja. A gyógyfüvek tartalmazta egyes anyagok károsan hathatnak a vérkeringési zavarokban, magas vérnyomásban és májbetegségekben szenvedőkre is. De gyermekeknek és terhes asszonyoknak se ajánlható. A gyógyszerek nyilvántartásával foglalkozó intézet eddig nem elemezte a svédcseppeket. Amit jelenleg árusítanak, azt vagy higiénikus hagyta jóvá vagy engedély nélkül árulják. Hivatalosan még nem állapították meg, van-e a cseppeknek olyan gyógyhatásúk, hogy gyógyszernek elismerhető. Ennek megállapítása egy nemrég alakult bizottság feladata lesz. A házilag készített cseppek előállítása helytelen. A gyógyfüveket egyszerre áztatják szeszben, holott bizonyos gyógyhatású anyagok kilúgozási ideje eltérő. Ezért minden gyógyfűfajtát külön-külön kell szeszben áztatni, csak ezután készíthető el a keverék. A kérdés szakszerű, tudományosan megalapozott tisztázásáig hiba lenne a svédcseppek teljes visszautasítása, de csodaszerré történő kikiáltása is. A reklámot is kellő fenntartásokkal kell fogadnunk, hiszen gyártói, forgalmazói elsőrendű érdeke, hogy minél több elkeljen belőle. (Az MF Dnes alapján) APRÓ H KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájdalommal, megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik 1991. november 27- y én elkísérték utolsó útjára a kistárkányi _ H temetőbe drága ha- UHIt lottunkat, Kovács Tibort, akit a kegyetlen halál 39 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok virágot, részvétnyilvánítást, melyekkel enyhíteni igyekeztek fájdalmunkat. Gyászoló szülei, felesége, leánya: Andrea, testvérei: István és Márta családjukkal, valamint 89 éves nagymamája. Ú-3700 ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára az ipolysza- kállasi temetőbe szerető gyermekünket, édesapát, nagyapát és testvért, Kovács Vilmost, akit a kegyetlen halál 1991. november 5-én, 42 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a koszorúkat, virágokat, melyekkel enyhíteni igyekeztek fájdalmunkat. Köszönetét mondunk az ipolypásztói zenészeknek is. Fájó szívű édesanyja, apósa, felesége, lánya, unokája, veje, sógora és szerető testvére. Ú-3701 <y»T> MEGEMLÉKEZÉS ■ Fájdalommal emlékezünk drága édesapánkra, Ferenczi Alajos egykori buszsofőrre, Tárnokon. Egy évvel ezelőtt veszítettük őt el örökre, és hiányát egyre jobban érezzük. Kérjük a kedves rokonokat, barátokat és azokat az utasokat, akik oly sokszor találkoztak vele, hogy szenteljenek néhány percet és emlékezzenek szeretettel e számunkra oly drága emberre. A gyászoló család. Ú-3711 ■ Tizenöt évvel ezelőtt, 1976. december 18-án örökre megszűnt dobogni szerető szíve a drága férjnek, apának, nagyapá- nak.testvérnek és sógornak, Jászai Istvánnak (Szepsi). A csendes megemlékezést köszöni: felesége, fiai, menye és kis unokája. Ú-3331 ■ Szomorú az otthon, ahonnan 1986. december 16-án búcsúszó nélkül örökre eltávozott a drága édesanya, özv. Kovács Lajosné Horony Anna (lllésháza - Parcella), akit senki sem pótol nekünk, akit oly nagyon szerettünk és nem feledünk. Akik ismerték, emlékezzenek rá velünk együtt ezen az ötödik évfordulón. Lánya és családja. Ú-3606 ■ 1991. december 19-én telt el tíz év attól a szomorú pillanattól, amikor 57 éves korában elhunyt drága jó édesapánk és nagyapánk, Murányi István (Várkony). Akik ismerték, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot, örökké őrizzük emlékét: fiai, lánya, menyei, veje, testvére és unokái. Ú-3520 Hirdessen Ön is az Új Szó-ban! f ' SZERETNÉ BERENOE2NI MŰHELYÉT VAGY FELÚJÍTANÁ GÉPPARKJÁT? Kiváló technikai minőségű gépeket, tartozékokat és szerszámokat kínálunk Önnek, a színvonalas nyugati ELEKTRA 6ECKUM cég termékeit:- tamegmtmkétö gépeket- porelszívó berendezéseket- kompresszorokat és kézi pneumatikus szerszámokat- hegesztőberendezéseket (COj, argon és efektródás)- plazmavágó berendezéseket- startotókészöfékes akkumulátortöltőket- magasnyomású dsztftó-be- rendezéseket és vízszivBty- tyúkat- kétkorongos köszörűgépeket- hordozható áramfejlesztőket (benzin-vagy cfteselmotorrai) Mindez elfogadható árakon, teljes szervizellátással és garanciával. Közelebbi tájékoztatás, III. megrendelések az alábbi címen: STftOJKONTAKT, Revotucná 967, 924 00 Gatanta, tel. 0707/5082, hívni 16 óra után. Ú-3609 h _____________________________á JL V ISZONTELADÓK - VÁSÁRLÓK, FIGYELEM! SZUPER ÁRENGEDMÉNYEK A TRADEIMPEX KFT.-NÉL DUNASZERDAHELYEN, A SPORTCSARNOKBAN. EGYEDI MŰHOLDVEVŐK:- 70 csatornás DTS 4000 BU sztereó receiver HDB 600 LNB konverter 1,1 dB-es, mágneses polárváltó 0,9 m-es antennával 1 db komplett antennával 8900 korona antenna nélkül 7700 korona- 60 csatornás MASPRO 90 S sztereo receiver (japán) SRE 90 S, HDB 600 LNB, konverter 1,1 dB-es mágneses polárváltó 0,9-es antennával 1 db komplett antennával 9200 korona antenna nélkül 7900 korona A berendezések alkatrészenként is megvásárolhatók. Az árkalkuláció forgalmi adót tartalmaz. Nagyobb tétel vásárlása esetén további árengedmenyek! Vásároljon a TRADEIMPEX-nél! Cím: 929 01 Dunajská Streda Őportová 22 - Őportová hala ® 0709/271 50, 0709/272 60 Fax: 0709/272 37 Érdeklődni a TRADEIMPEX FORMA kiskereskedelmi üzletében is lehet, vasárnap kivételével a hét minden napján 9.00-12.00-ig 14.00-18.00-ig, szombaton 9.00-12.00-lg. ÚP-1595/1 MEGRENDELŐLAP Aláírásommal (negyedévre; félévre; az 1992-es esztendőre* megrendelem az ÚJ SZÓ-t és a VASÁRNAP-ot - Závázne objednávam denník ÚJ SZÓ a prílohu VASÁRNAP na stvrfrok; polrok; rok 1992* A megrendelt példányt az alábbi címre kézbesítsék (Predplateny vytlacok dodajte na adresu): Név (Menő a prie^nsko)................................................................Helység (Mesto alebo obe .................................................................Utca (Ulica) .................................Házszám (Císlo domu)..................................Emelet (P oschodie)........................Lakásszám (Císlo bytu)................................ Ir ányítószám (PS C)............................................A kézbesítő postahivatal (Dodávacia posta).......................................................................................... A megrendelőlapot kitöltötte és fizeti (Objednávku vyplnil a platí: . . . . ..........................................................................................Lakcím (Adresa) .Telefon Dátum Vec spojovej sluzby T. Postová novinová sluzba Okresná (Mestská) správa A megrendelő aláírása (Podpis predplatitefa) * Kérjük, a fölösleges adatot törölje! (Nehodiace sa preciarknite!)