Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-20 / 51. szám
A VASÁRNAP NAGYMAMÁKNAK ES NAGYPAPÁKNAK A házasság: minden korban boldogság A félj 77, a feleség 38 éves. 1985- ben találkoztak egy estélyen. Találkozott a tekintetük, szóba elegyedtek, s néhány perc múlva már nagyon jól érezték magukat. Egyszerűen megtetszettek egymásnak, nem törődve azzal, mit szól majd a világ. A félj Búrt Lancaster, Hollywood utolsó óriásainak egyike. A feleség Su- san Scherer, barna, rövid hajú. Ő a híres sztár harmadik felesége. És a korkülönbség? Egyes férfiak számára ez leküzdhetetlen akadály, teher, másoknak viszont a korkülönbség jelentéktelen dolog. Séít, a partner fiatalsága a második lélegzetvételt jelenti számukra, az örömet, hogy visszanyerték ifjúságukat. S ami még fontosabb: élettapasztalatuk lehetővé teszi, hogy jobban megértsék és védelmezzék azt, akit szeretnek. Búrt Lancaster Susant attól a pillanattól szereti, amióta meglátta. Éppen hogy elvált második feleségétől, Jac- kie Bones-től, akivel 17 évig élt együtt. Mértékletesen sózzunk! Egészségügyi felvilágosító hadjárat indult az erősen sós ételek fogyasztása ellen. Nehéz hadjárat, mert a magyar konyha és a hagyományos ízlés kedveli, ami árt: a sok zsírt, a sok cukrot és a sok sót. Ennek a következménye a koleszte- rol lerakódása az érfalakon, a magas vérnyomás, az érelzáródás, az agyvérzés, az infarktus kialakulása. Persze, ennek ellenkezne is igaz: a só hiánya a szervezet legyengüléséhez, a vérmennyiség csökkenéséhez, a veseműködés zavaraihoz vezet. Philippe Meyer francia orvoskuta- tó Az ember és a só című könyvében ötszáz milligrammban (öt grammban) határozza meg a szükséges és egészséges napi sóadagot. A szervezet a vizelettel, hányással, izzadással, hasmenéssel egyébként is sót ürít ki magából, viszont tudt unkra adja azt is, ha hiányzik. Pótlása negyedrészben a tejtermékek, negyedrészben a kenyér, negyedrészben más élelmiszerek fogyasztása útján történik, és csak negyedrészben kell pótolni ételeinkhez hozzáadott konyhasóval. Az ételek túlsózása sajnos mára tápszereket fogyasztó kisbabákat is veszélyezteti, mivel a gyárak a szülők ízlésének megfelelően a gyermek szükségletének a többszörösét keverik a szintetikus tápanyagokba. Egy amerikai táplálkozási alapítvány tizenöt éves korig 0,29 százalék sótartalmat ajánl. Ennek ellenére 33 millió amerikai szenved magas vérnyomásban, mert már kiskorától erősen sózott ételeket fogyaszt. A mi sófogyasztásunk pedig az ajánlott maximum 5 gramm helyett a 10—15 grammot is eléri. Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a sóval szárított tengeri halakat fogyasztó japánok még rajtunk is túltesznek. Ezért nem csoda, hogy Japánban a magas vérnyomás szinte valóságos népbetegség, egy stat iszt ika i kuta tás szerint a ja pá n fel - nőtt lakosság 40 százaléka szenved magas vérnyomásban. A dohányosok Amerikában Az Egyesült Államokban olyan mértékben nőtt a nemdohányzók befolyása, hogy pl. New Jersey államban a dohányzók a bírósághoz fordultak, mert sérelmezik, hogy a kialakult közhangulat miatt kifejezetten hátrányos helyzetbe kerültek. Azt még tudomásul vennék, hogy a munkahelyen nem dohányozhatnak, hogy a legtöbb üzemi étkezdében ugyancsak tilos a dohányzás, de az ellen már határozottan tiltakoznak, hogy alkalmazáskor vagy előléptetések során a nemdohányzókat egyértelműen előnyben részesítik a dohányzókkal szemben. New Jersey elöljárósága most tárgyalja az új törvénytervezetet, amely a dohányzás miatti különbségtétel esetén büntetést helyez kilátásba. Nálunk ilyesmi szinte elképzelhetetlen, vajmi kevés eredménnyel jár tájainkon a dohányzás elleni küzdelem. Hiába, messze vagyunk még Amerikától. Mennyi sót tartalmaznak egyes élelmiszerek? 5 dkg sajtban (a sajt fajtájától függően) általában 1 gramm, 10 dkg fehér kenyérben 1 gramm, 10 dkg sonka vagy szalámi legalább 2 gramm, a kon- zervek vagy a házilag tartósított zöldségfélék — 10 dkg-ra átszámítva — 1 gramm sót tartalmaznak. Dr. Czeizel Endre egyik tv-előadásá- ban hallhattuk, hogy ha napi 3 grammal kevesebb sót fogyasztaná nk, 25 százalékkal lehetnecsökkenteniazagyértrombó- zissal összefüggő halálozások számát. Nemcsak arra kell tehát ügyelnünk, hogy a sótartót igencsak mértékkel és önfegyelemmel használjuk, hanem arra is, hogy kerüljük a magas sótartalmú ételek gyakori fogyasztását, s ha erre mód van, ne magas sodiumchlorid tartalmú vizet fogyasszunk. Hogyan szokhatunk le a sózásról? Tegyünk egyszer egy próbát! Azt a sót, amelyet a sótartóból az egyes élelmiszerekre szómánk, gyűjtsük össze egy papírszalvétában. Egy hét múlva méljük meg, s magunk is elcsodálkozunk, milyen egészségtelen táplálkozási szokás rabjává lettünk. Csak rajtunk múlik, hogy minél előbb saját érdekünkben változtassunk rajta. Dr. R. Sz. Szívoperációja óta eléggé megromlott az egészségi állapota. Úgy vélte, ebben a helyzetben nincs joga, hogy a házasságra gondoljon, s bizonytalan jövőt helyezzen kilátásba annak a számára, akit szeret. De Susan hallani sem akart arról, hogy lemondjon a házasságról. Elhatározta, hogy senki és semmi sem tántoríthatja el a Búrt Lancesterrel tervezett házasságtól. Éppen akkor szerez tudomást arról, hogy egy másik híres filmsztár, Gene Kelly, aki egyidős Burt-tel, szintén egy 38 éves nőt vett feleségül. Ezt használja érvként. A házasságra a múlt év szeptemberében került sor. A boldog férj a házasságkötés után így vallott: „Semmit sem bánok. Megnősültem, mert ez a legjobb dolog a világon, ami velem megtörténgetett.” Nem lehetne ilyesmi nálunk is? A franciaországi Homesitting ügynökség sajátos érvényesülési lehetőséget teremtett a nyugdíjasok számára. A „babysittserek- hez” (gyermekgondozó nővérek) hasonlóan a nyugdíjasok nem a gyermekekre, hanem a házakra, a lakásokra vigyáznak, az alatt az idő alatt, amíg a tulajdonosok üdülnek, nyaralnak vagy hosszabb időre elutaznak. így nyugodtak lehetnek, hogy visszatértük után nem éri őket kellemetlen meglepetés, s mindent a helyén és eredeti állapotában találnak. A nyugdíjasok így házmesterekké, kertészekké válnak, kutyák, macskák, kanárimadarak gondozását vállalhatják. Szolgálati kötelességeik teljesítése során lehetőségük nyílik arra is, hogy más városokba, a tengerhez vagy a hegyek közé utazzanak. Az ilyen szolgálat teljesítéséhez azonban feddhetetlenségi bizonyítvány szükséges. Büntetett vagy kétes előítéletű nyugdíjasokat az ügynökség nem alkalmaz. Méry Gábor felvétele Megkérdeztük Ordódy Katalin írónőt: hogy van? — Köszönöm, vegyesen. Kitűnő családi hátterem van, s ez jó közérzetet biztosít. Másrészt az állandó politikai feszültség s az ebből eredő bizonytalanság ezt a jó közérzetet nagyon is beárnyékolja. Önvédelemből igyekszem mindarra koncentrálni, ami örömet jelenthet, némi megnyugvást hozhat, de hát nem tudom megállni, hogy ne vegyek a kezembe újságot, ne nyissam ki a tévét, a rádiót, s ez a kedélyem egyensúlyát máris kilengésbe hozza. Egyes történések, kijelentések erősen megmozgatnak és arra késztetnek, hogy reagáljak rájuk, de aztán lecsillapodom, mert látom, hogy fiatal, aktív kollégáim, zömmel nagyon jól végzik a dolgukat, én már maradhatok a koromnak kijáró homályban. De ha már nem vállaikozhatom rá, hogy valamely kritikus övezetbe menjek helyszíni tudósítónak, egy izgalmasnak, s döntő fontosságúnak ígérkező parlamenti ülésen majd részt veszek, mert más a politika élő légkörébe beleszagolni, mint a lapok és a képernyő által elénk tárt részletekkel beérni. — Van-e kialakult napirendje, munkastílusa, életvitele? — Életvitelemről mit mondhatnék? Nagyon rendszertelenül élek. Amióta anyai, háziasszonyi, újságírói kötelességek nem szabdalják napjaimat szigorú rendbe, több időt fordítok kedvteléseimre, mint amit megfelelőnek tartok, de sajnos az önuralom nem erős oldalam. Az írói munka mindig holnapra halasztható, s ez nem járul hozzá az önfegyelem gyakorlásához. Pedig a rend, a beosztás megnyugtató, s elégedetté teszi az embert önmagával szemben. Annak viszont nagyon örülök, hogy néhány olyan szellemi élvezetnek áldozhatok, amire aktív koromban csak igen szűkre szabottan volt módom. Remélem, hogy ezáltal az öregkorban gyakori szellemi leépülést sikerül elkerülnöm. S ha mégis? Abban a boldog hitben élek, hogy a családommal való viszonyunkon ez sem változtatna. — Mik a legközelebbi tervei? — Úgy gondolom, tervek nélkül az ember nem élhet. A tervek nagy mértékben növelik az életkedvet, ami nélkül az élet csak vegetálás. Terveknek, amióta az eszem tudom, sohasem voltam szűkében. Most például lelkesen készülök a falusi életre. Nagyon vonz a csönd és nyugalom a város zaklatott légkörével szemben. Hogy a tervezgetések valóra válnak-e, az már másodrendű kérdés. A terv, és a terv megvalósításának a folyamata az, ami lelkesít. Vágyom közel kerülni a természethez, amennyire csak lehet. Gyermek- és ifjúkoromban így éltem, és emlékeim ébresztette nosztalgiám egyre erősebb. Életem nagy részében a szűkre zsugorodott lehetőségek szabtak határt minden oldalról, most megadatott nekem az a luxus, hogy elméletileg perspektívája van a terveimnek. A gyakorlatban pedig... hát majd meglátjuk. A másik tervem egy családregény megírása, amit már elkezdtem. Arról van szó, hogy egy középosztálybeli magyar család mint éli meg a Csehszlovák Köztársaság megalakulását. Egyidős vagyok a republi- kával, az én születésemmel kezdődik a regény. Hogy igazából belelendüljek a munkába, a napokban készülök ki az írók budmericei alkotóházába, mert ott nem zavar a munkában a bevásárlás, a főzés, a mosogatás, ami napom nem csekély részét kitölti. Ennyit a terveimről, mert persze olyan is van, amiről egyelőre nem beszélek. A magány vége Az öregasszony macskák közölt él. AzI mondják, három tucat cicát fogadott örökbe. Bűzlik tőlük a házAz öregasszony szomorkás derűvel guberál naponta a kukákban, ételt kotor a macskáinak. Nyűtt pongyolája is mintha macskaszagú lenne. A gyerekek a házban bontatlanul gúnyolják, cibálják, dobálják — a felnőttek fásultan nézik, el sem liessentik, meg sem fényűik őket. Igaz, az öregasszony sem tesz egyetlen védekező, avagy háborgó mozdulatot sem — beleszokott üldözött szerepébe. Szomorkásán mosolyog, neki már semmi egyéb nem fontos, csak az, hogy a macskák ne pusztuljanak éhen, a macskák, a szép kis cicák hozzá dörgölőzzenek, simuljanak. Szeressék. Semmi más nem kell ma már neki, csak ez a szeretet. Mások szeretetét már úgysem kapja meg. Másoknak már nincs szükségük őrá. Másokat nem etethet, nem vigasztalhat, nem simogathat. Nem tudom, hány éves az öregasszony — lehet hatvan és lehet kilencven, érkezhetett a múlt századból vagy a jövőből — kortalan tünemény, a szomorú szeretelsóvárság kiszolgáltatottja. Eszembe juthatna mindenféle kommentár. Hogy teszem azt, miért nem pazarolja másra a szeretetét. Szélhámosság lenne ez a mondatom, hiszen nincs más a macskákon kívül, akire maradék egyénisége maradék érzelmeit áraszthatná. Magányát, sorsa végét csak a macskák oldják föl — aztán, ha elbúcsúzik a világtól, talán a kecses négylábúak is csöndesen, sorban utánasompolyognak, és végképp, örökre elfelejtjük mindnyájan az öregasszonyt, akiről ma már nem is tudunk egyebet, csak azt, hogy volt harminc macskája. Bodor Pál SZERKESZTI: Kulcsár Tibor mm mm * 1991. XII. 2 #
