Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-29 / 48. szám

dBUJBSBfl f- 4 # * jy' özép-Kelet-Európában “ A az utóbbi két-három esztendőben óriási politikai és társa­dalmi változások történtek. Izrael­ben hogyan élték meg mindezt, s ön mit tart mindebből a legfonto­sabbnak?- A rendszerváltás ténye csupán kiindulópontot, új starthelyzetet je­lent a demokrácia felé vezető úton. Az érem másik oldalát tekintve vi­szont tagadhatatlan tény, hogy a kommunista rendszerek bukása a világpolitika egészére is kihat. Mindennek következményeiből Iz­rael számára az volt a legfontosabb, hogy Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország újra felvették ve­lünk az 1967-ben megszakadt diplo­máciai kapcsolatokat, s ezzel meg­szűnhetett végre az az áldatlan álla­pot, ami kis híján huszonöt esztende­ig minimális szintre züllesztette or­szágaink társadalmi, gazdasági és kulturális kapcsolatait.- Izrael mennyiben érdekelt ab­ban, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján indult közép-kelet- európai demokratizációs folyamatok ne rekedjenek meg azok kezdeti stá­diumának szintjén? Müller László felvétele ösztönzés részünkről napirenden van. Mindehhez hozzátehetők még a kulturális és az emberi indítékok is.- Nagykövet úr, engedje meg, hogy röviden még témát váltsak! Az ön dunaszerdabelyi emlékeiről és frissen szerzett tapasztalatairól már szóltunk. Amiről viszont nem be­széltünk, az életének az a hosszú szakasza, amikor a közrendőrből Iz­rael Állam rendőrfőkapitányának tisztéig vitte. Hadd kérdezzem meg például, hogy milyen az izraeli rend­őrség összetétele?- Az ottani rendőrség keretében szolgálnak zsidók, drúzok, cserke­szek, muzulmánok, sót: arabok is. Maga a szolgálat nem egyszerű, hi­szen Izrael olyan ország, ahová a vi­lág minden tájáról érkeznek beván­dorlók, ráadásul ott van a negyven éve fennálló, konfliktusokkal teli há­borús viszony is az arab államok többségével.-Izraelben vajon milyen a rend­őrség társadalmi tekintélye?- A rendőrség nálunk országos szervezet, amelynek feladatait - ter­mészetesen — töcvény határozza meg. Eszerint a rendőrség nem a politikai pártokat, nem is a kor­HOL BŰNBAK, HOL PÉLDAKÉP A nagykövet Dunaszerdahelyen született, itt cseperedett kamaszsorba, és innen deportálták őt egész családjával együtt az auschwitzi koncentrációs táborba. E halálgyár poklát túlélve, 1948-ban Izraelben telepedett le, ahol először letöltötte tényleges katonaéveit, majd közrendőrként kezdte és az országos rendőrfókapitányi rangig vitte; tavaly pedig diplomáciai szolgálatba lépett. Dávid Krausz, Izrael Állam magyarországi nagykövete tehát ezeken a stációkon ment végig, mígnem karrierje csúcsára ért. Életútjának számos mozzanata tükrözi a zsidóság legutóbbi fél évszázados történelmének legjellemzőbb szakaszait - ezért az általánosnak tetsző kérdések mellett egyéni sorsának vargabetűiről is faggattam öt a budapesti Fullánk utcában, Izrael magyarországi nagy követe rezidenciájának dolgozószobájában.- Talán közhelynek tűnhet, amit fejelek, ám mindenképpen a lénye­get fejezi ki: Izrael közvetlenül is érdekelt abban, hogy mind Európa, mind a többi kontinens egyéb orszá­gaiban is életképes demokrácia és működőképes piacgazdaság legyen. Nemcsak azért, mert Izraelben is demokrácia van, hanem azért, mert egyelőre ez a legjobb, legtökéfete- sebb társadalmi rendszer.- Václav Havel első külföldi útja­inak egyike, tavaly márciusban, ép­pen Izraelbe vezetett, ön mennyi­ben tulajdonít e ténynek jelentő­séget?- Gondolom, a szóban forgó láto­gatás nemcsak Izraelnek, hanem Ha­vel elnök úrnak és Csehszlovákiának is fontos volt, mert több mint két évtizedig tartó pangás után lényege­sen meggyorsította a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok helyreállí­tását.- ön, nagykövet úr, hogy látja a mai csehszlovákiai helyzetet?- Egy harmadik ország belpoliti­kai kérdéseiben nem szeretnék állást foglalni, hiszen nem a Cseh és Szlo­vák Szövetségi Köztársaságban va­gyok hazám nagykövete. Viszont ha a magánvéleményemre kíváncsi, ak­kor annyit mindenképpen elmond­hatok, hogy nekem úgy tűnik: az emberek csak keveset, vagy egyálta­lában nem tanultak a múltból. Most elsősorban Szlovákiáról beszélek, arról az antiszemitizmusról és az azzal párosuló nacionalizmusról, amely mostanában újra felütötte a fejét maguknál. A történelem arra figyelmeztet, hogy az efféle meg­nyilvánulások a zsidógyűlölettel kezdődnek, de a sor nem a zsidókkal fejeződik be... A világsajtóban élén­ken figyelem a Szlovákiáról szóló híreket, s azok alapján úgy vélem, hogy erélyesebben kellene fellépni a faji és nemzeti viszálykodást szító bujtogatók ellen. A demokrácia ugyanis távolról sem szabadosságot, hanem „csak“ szabadságot biztosít az állampolgárok számára; ez pedig messziről sem egy és ugyanaz!- Kereken egy hónapja az izraeli államfő, Hájim Herzog is látogatást tett Csehszlovákiában, önnek minő értesülései vannak: Izrael miként te­kintene az esetleges önálló szlovák államra?- Hogy Csehszlovákia kettésza­kad-e, abba Izrael nem avatkozik be; mint ahogy a jugoszláviai vagy a Szovjetunióban zajló-folyamatok­ba sem. Ugyanakkor tény, hogy jó­magam szintén jelen voltam Po­zsonyban, amikor Herzog elnök úr járt ott és felvetette az antiszemita megnyilvánulások tényét. E jelensé­get - a beavatkozás szándéka nélkül — ő is aggasztónak tartja.- Gondolom okkal és joggal,elvég­re ijesztően kísért a múlt... A máso­dik világháború előtt 150 ezer zsidó élt Szlovákiában, s akkoriban ebben az országrészben mintegy 175 zsi­nagógát, illetve 620 zsidó temetőt tartottak nyilván. A szlovákiai zsi­dóság létszáma a háború végére 20 ezerre csökkent, napjainkban pedig a zsidó közösségeknek már csak há­romezer tagja van.- Maga szlovákiai adatokat említ, én viszont a dunaszerdahelyi ténye­ket ismerem ugyanígy. Ott a háború előtt körülbelül 3500 zsidó élt, ma legföljebb ha húszán vannak... Ami­kor legutóbb a szülővárosomban jár­tam, akkor a temetőben több isme­rősre „leltem“, mint a városka utcá­in lépdelve. Tömören ennyi a szo­morú múlt, amit sohasem szabad elfelejteni, nehogy valaha is megis­métlődhessék!- Talán az is a múlttal függ össze, hogy a mindmáig fennmaradt zsidó hitközségek jelentős hányada vi­szont Szlovákia magyarlakta tájain: Komáromban, Galántán, Dunaszer­dahelyen, Nyitrán, Érsekújvárott, Kassán működik?- Őszintén szólva, nem tudom, mivel magyarázható ez. Én pusztán azt tudom, hogy a szüleim, a nagy- szüleim és még az ő szüleik is Duna­szerdahelyen születtek. Ezen nincs mit magyarázni, ez a valóság. Ott voltak a zsidó iskolák, az üzletsor, a hitközség, és mindenki békében, barátságban élt a keresztényekkel. Hogy mi történt 1938 után, a Har­madik Birodalom uralma alatt, az más kérdés... Csupán tizenhárom éves voltam, amikor apámat, mun­kaszolgálatosként, elcipelték otthon­ról. Alig két évvel később bennünket is elhurcoltak: 1944 telén Dunaszer­dahelyen a Petőfi, a Rózsa és a Ba­csák utcában zsúfolták össze a zsidó­kat, itt alakították ki a gettót. Ké­sőbb a nagytemplomba tereltek át bennünket, majd a bevagom'rozás következett. A szerelvény egy-egy marhavagonjában 120-130 ember tolongott. Kaptunk egyetlen vödör vizet, és egy másik küblit toalettnek. Kétnaponta állt meg úgy a vonat, hogy ki lehetett önteni, amit ki kel­lett önteni; és vizet lehetett csapolni, már ahol erre lehetőség volt... Auschwitzról inkább nem is beszé­lek, mert ott már a megérkezésünk napján kivégezték az anyámat, a nagyszüleimet, a testvéreimet. Ha valaki az emlékeimről kérdez, vagy valahol antiszemita tüntetést látok, akkor nekem ez jut az eszembe.- Nagykövet úr, vajon fátylat le- het-e borítani a múltra és bízni ab­ban, hogy az ilyesmi már sohasem ismétlődik meg?- Bízni igen, de feledni aligha... Októberben én is ott voltam Duna­szerdahelyen, a zsidóknak állított új emlékmű felavatásán. Az ünnepség keretében felszólalt egy püspök, aki egyebek között azt javasolta, hogy felejtsünk el mindent, ami megtör­tént velünk. Ekkor a közönség sorai­ból valaki visszaszólt: Püspök úr, ha a maga családját ölték volna meg, el tudná azt felejteni?... Nos, ebből az apró epizódból is kitűnik, hogy fáty­lat borítani lehet ugyan a múltra; ám elfeledni azt, hogy valaki elveszítet­te a családját, a vagyonkáját, hogy kirúgták a házából és hogy az egész zsidó közösséget felszámolták — azt bizony nem lehet. Talán majd a kö­vetkező nemzedékek megtehetik, hiszen bennük nem él majd már a közvetlen élmény tüskéje. Megne­hezíti a feledést, hogy Izrael, és vele együtt az egész zsidóság, sokak sze­mében mindmáig bűnbak s csupán ritkán példakép.- Ennek apropóján kérdem: mi a véleménye, az izraeli kormány képes lesz haladást elérni az október végén Madridban kezdődött béke- konferencián?- A közel-keleti békekötés évekig is eltarthat, de az esélyek jók és az események szintén a béke gondola­tát erősítik. Alapvető előrelépés pél­dául az 1973-as genfi találkozóhoz képest, hogy a Madridban kezdődött folyamatba Szíria és a palesztinok is bekapcsolódtak. Nyilván szerepet játszik ebben az is, hogy manapság áz Egyesült Államok a világ egyedüli szuperhatalma, ezért nagyobb eltö­kéltséggel szorgalmazhatja, sőt befo­lyásával kierőltetheti a közel-keleti válság tárgyalásos rendezését.- ön szerint az USA ebben a fo­lyamatban mennyire veszi majd fi­gyelembe Izrael érdekeit?- Az Egyesült Államok számára Izrael stratégiai jelentősége a térség­ben változatlan marad. Megmutatta ezt az Öböl-háború is. Washington érdeke változatlanul az, hogy Izrael erős és a térségben a stabilitás köz­pontja legyen. A megnyugtató béke­kötésig a politikusoknak végül is realistáknak kell lenniük; annak ok­mányokba foglalása után pedig Izra­el a világ valamennyi államának megbízható barátja szeretne lenni.- A gazdasági kapcsolatok alaku­lása - ami aligha elhanyagolható tényező - szintén alátámasztja ezt az optimizmust?- Nézze, ha egy pohár félig töl­tött, akkor két dolgot lehet mondani róla: félig tele van, vagy félig üres. Körülbelül ez mondható el például Izrael és Magyarország, vagy Izrael és Csehszlovákia jelenlegi gazdasági kapcsolatairól, bár én az optimizmu­somból fakadóan inkább a félig tele pohár mellett voksolnék. A demok­rácia és a piacgazdaság keretei kö­zött természetesen a vállalatok, illet­ve a vállalkozók mondják ki a végső szót. A kormányok azonban bátorít­hatják a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését; s ahogyan én látom, az mányt, hanem a lakosságot szolgálja. A rendőrfőkapitányt ugyan a kor­mány nevezi ki, ám annak szakmai ügyeibe nincs beleszólása. A felelős­ség így teljes egészében a rendőrfő­kapitányé, akinek az ügyészség a partnere. Az izraeli rendőrség napi munkája is a közbiztonság, a bűnül­dözés és a közlekedésrendészet kö­zött oszlik meg. A megszállt terüle­teken a közbiztonság feladatát a ka­tonaság látja el. Erre azért is szükség van, mert a rendőrség minden eset­ben az izraeli törvények értelmében jár el; de az elfoglalt területeken - például Júdeábán vagy a gázai övezetben - az egyiptomi törvények az érvényesek. Ezeken a helyeken a rendőrség csak segíthet a katona­ságnak, mert a helyzet az igaz­ságszolgáltatást illetően is nagyon bonyolult, hiszen ez is az ottani, a jordániai, illetve egyiptomi törvé­nyek szerint érvényesül.- A rendőrfőkapitánynak kivel szemben kell megvédenie állás­pontját? — Elsősorban a saját beosztottjai­val, vezető kollégáival szemben.-Mi a magyarázata annak, hogy héberesítés helyett mindmáig meg­tartotta, megtarthatta eredeti nevét? — E tekintetben valóban a kevés kivétel közé tartozom. Mielőtt kine­veztek rendőrfőkapitánnyá, javasol­ták a névváltoztatást. Azt mondtam: ha Dunaszerdahelyen jó volt a Kra­usz név és Dávid Krausz közrendőr­ből a főkapitányságig vihettem, ak­kor ettől a névtől nagykövetként sem válók meg, mert mi tagadás: mielőtt diplomáciai szolgálatba lép­tem volna, újra javasolták a névvál­toztatást. Nálam ez gerinc kérdése. És az emlékezet dolga is, hiszen egyesegyedül maradtam meg a csalá­dunkból. Ennek a feleségem is a megmondhatója, aki szintén duna­szerdahelyi származású.- Úgy tűnik, most nemcsak a ri­porterrel ül négyszemközt, hanem a történelemmel is újra meg újra farkasszemet néz...- Igen, éspedig két okból. Az egyik: valóban nem mindenki kezel bennünket, tehát Izraelt és a zsidósá­got barátságosan. A másik ok pedig az, hogy sokan valóban nem tanul­tak, nem akarnak tanulni a múltból; így a jelenlegi helyzetet és a törté­nelmi múltat sem ismerik kellő ala­possággal. Én egyszerű halandóként és diplomataként is azon vagyok, hogy ezt a hozzáállást mielőbb meg­változtassuk. Többek között ezt az interjút is ezért vállaltam. — Krausz úr, olvasóink nevében is köszönöm a beszélgetést! Miklósi Péter 1991. XI. 29. mm

Next

/
Thumbnails
Contents