Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-22 / 47. szám
űeujESBH % *r > 1 7 1991, XI. 22. Természetes forrásokból A következő héten két jeles napot is nyilvántart a kalendárium. Katalin napja - november 25-e - egyben az év egyik legjelesebb napja is, amelyhez több időjósló hiedelem kapcsolódik. „Katalin kopogós - karácsony locsogós“ (s persze fordítva) mondogatjuk. Egy másik regula szerint, amilyen Katalin napja, olyan lesz a január. A hét végén (november 30-án) András mond „jövendőt“ a gazdálkodóknak („Fehér András - rossz év.“), eladósorban lévő lányoknak, házasulandó legényeknek („Víg András - víg év.“). Nálunk pl. Gután (de másutt is) dívott, hogy egésznapi böjtölés után András éjszakáján a legények, lányok megálmodták jövendőbelijüket. A gyümölcsösben ez idő tájt nem sok munkánk akad. Ezek közül említést érdemel az oltóvesszők szedése, s ammennyiben még nem fejeztük be, a faápolási munkák folytatása, a nyúlkártétel elleni védelem, a szerszámok, permetezőgépek karbantartása. Akik őszibaracktermelésre „szakosodtak“, azoknak valamivel több munkájuk akad, főleg akkor, ha az év folyamán klaszterospóriumos levélfoltosság fordult elő kertjükben. Ez a gomba ui. az enyhe novemberi, decemberi napokon még fertözöképes. A szakirodalom ezért azt ajánlja, hogyha 10-14 napon keresztül a hőmérséklet meghaladja a 0 C-fokot, akkor a kórokozó ellen - száraz időben- réztartalmú szerekkel védekezzünk. Itt van az ideje a ribizkebokrok ritkításának is. A szőlőben folytassuk a fagykár elleni védelmet. A takarással párhuzamosan trágyázhatunk is. Itt van az ideje a jobb minőségű borok palackozásának. Ezt csersavas-zselatinos derítés előzze meg. A borászati irodalom, a szakemberek tanácsait ne becsüljük le: a palackok lezárására csak új, előzőleg meleg vízben jól kiáztatott, majd szikkasztott dugót használjunk. Ha különösen jó évjáratunk van, akkor abból érdemes több palackot évekig tárolni. Ilyenkor azonban a lezárásukhoz használjunk pecsétviaszt is. A zöldségtermesztők legfőbb gondja a palántanevelés, melynél a hőmérséklet mellett a növénykék fényigényére is kellő gondot kell fordítani. Ha ugyanis kevés a fény, akkor a palánták megnyúlnak. Télen gyakran borús az idő, derült égnél is „bágyadtan“ süt a nap. A szennyes üvegfelület, a hónapok óta használatban lévő fólia ezt a kevés fényt tovább csökkenti. Az üvegházak „ablakait“ ezért tisztítsuk meg, az elhasználódott fóliát cseréljük ki. A fényviszonyok alakulására különösen a szikleveles fejlődési időszakban ügyeljünk. Növénykéink ugyanis ilyenkor sok fényt, de alacsony hőmérsékletet igényelnek. A csírázáskor persze a fényviszonyok nem játszanak szerepet, annál fontosabb viszont a hőmérséklet! Ha -10 C-fok alá csökken a hőmérséklet, akkor a bimbóskelt is szedjük le a „tőről“, s 0-3 C-fokos helyiségben tároljuk. Magas- 90-95 %-os - páratartalom mellett 1,5-2 hónapig is eltartható. Ne feledkezzünk el a fóliaalagúttal takart zöldségágyások szellőztetéséről. Ha az időjárás kedvez, vethetünk petrezselymet, zöldborsót. Gondoskodjunk a dísznövények fagykár elleni védelméről is. Takarásukra különböző anyagokat - papírt, szalmát, fenyőgallyat stb.- használhatunk. Gyümölcsfáink fertőzött lombját azonban erre a célra sem használhatjuk, ezért azt feltétlenül égessük el vagy jó mélyre ássuk le. -rPároztatási gondok a prémesállat-telepeken A pároztatás megkezdése a tenyészállat-kiválasztás. Ha a kiválogatott törzsállományon belül néhány egyednél olyan tüneteket látunk, amelyek kizáró okok, azonnal selejteznünk kell. Legyünk különös tekintettel a hímekre. A nehezen párzó, gátlásos állat vagy öröklött képességei miatt ilyen, vagy a rossz takarmányozási, tartási körülmények tették ilyenné. A törzsállományba ezek nem valók, mert öröklött „impotenciájukat“ továbbadják. A párosítás tervezésekor néhány apróságra kell felhívni a figyelmet. Ilyenek: a hibát hibával nem lehet javítani (pl. O lábat X lábbal, sötét árnyalatot világos árnyalattal, túl hosszú szőrt szélsőségesen rövid szőrrel stb ); az ideális típus tud csak javító hatást kifejteni. A sikeres pároztatás előmozdítására sokan az aktus után tojást etetnek. Ez az eljárás a fehérjében lévő avidin miatt - amely vitaminbontó - nem a legszerencsésebb dolog. Sokkal jobb, ha ilyenkor 3-5 dkg-os májdarabkát adunk. Hormonok adagolása a pároztatás előmozdítására értelmetlen dolog. Ezek a párzást elősegítik ugyan, de egyéb közrejátszó okoknál fogva a megtermékenyülés, illetve a magzat fejlődése nem következik be. E-vitamint célszerű adni, mert ennek negatív hatása nem lesz, de csodát sem szabad várni tőle. A megfelelő időben (december elején) elkezdett biológiai előkészítés segíthet még a leginkább. Az eredményesen párzott anyákat egymás után kell tiszta, meleg, fialóládákkal felszerelt ketrecekben elhelyezni. A vemhesség alatt többször át kell nézni a ketrecek alomállapotát, tisztaságát. Ha szükséges, az almot meg kell igazítani és tömöríteni. Az ellesnél számtalan rendellenesség fordulhat elő, aminek elhárítására ritkán nyílik lehetőség. Általában arra szorítkozhatunk, hogy a telepen csend és nyugalom legyen. A vem- hességl idő második felében át kell térni a tejelő, illetve a szopósállatoknak való takarmányozásra. Ennek a tápnak könnyen emészthető fehérjéket, zsírokat kell tartalmaznia, a sótartalmat 0,5 százalékra kell beállítani, a víztartalma pedig 65 százalék legyen. Olyan összetételt állapítsunk meg, amely biztosan megvalósítható, tehát nem kell takarmányt változtatni. Minden takarmányváltoztatás - új tápanyagok vagy keverési arányok bevezetése úgy, hogy a keverési arányokat 3 százalékkal nagyob mértékben megváltoztatjuk - a tejképzés csökkentését Idézheti elő. Ennek következtében a szopósoknál emésztési zavarok (hasmenés, gyenge fejlődés) következnek be. A változtatás az anyaállatok hasmenését is előidézheti, aminek szintén tragikus következményei lehetnek. A hasmenést, a túlságosan lágy bél- sárkonzisztenciát nem szabad eltűrni. Hatásos gyógyszerek: a neo-te- sol (kakaspor), neomycin. Kisállataink A mennyiségi eredményekre való törekvés a mezőgazdaságban fokozott műtrágya-felhasználással, vegyszeres gyomirtással és a növényvédőszerek gyakran felesleges alkalmazásával veszélyesen terhelte környezetünket. A nagyüzemi szemlélet és a felhasznált vegyszerek legtöbbször kellő ellenőrzés nélkül - átvándoroltak a házikertekbe, és az ott termelt gyümölcs, zöldség a piacra is eljutott. A vegyszermaradványok ellenőrzése a friss fogyasztású terményeknél gyakorlatilag nincs megoldva. Magyarországon az egészségük érdekében vegyszermentes termesztést vállaló biokertészek 1983-tól a Biokultúra Egyesületben találkoznak. A tagok kezdetben írásbeli Tájékoztatóból, 1990-től pedig a Biokultúra Magazinból szerezhetnek további ismereteket. Mintegy öt éve a külföldi - elsősorban holland kereskedők - érdeklődésére a szántóföldi növények, szőlő biotermesztése is elkezdődött. Az előállított biotermékek csak ellenőrzött körülmények között és azt minősítéssel ellátva kerülhetnek forgalomba. A bio-élelmiszer élő talajon - amihez a természetes körülmények között tartott állatok trágyája és a növényi anyagokból készített komposzt adja a táperőt - állítható elő. Az állatvilág a biogazdálkodás lényeges segítője. A növények egymás utáni sorrendje - a vetésforgó - amivel a kórokozók, kártevők háttérbe szorítását és a talajerő helyes kihasználását is segítjük, nem nélkülözhető a biotermesztésnél. Ezt még a növények megfelelő társítása - kukorica babbal, sárgarépa vöröshagymával - is kiegészíti. A biogazdálkodásnál az energiát lehetőleg természetes forrásokból biztosítjuk. Alapelv, hogy a „bevitt" energia ne haladja meg a „nyert" energiát. Végezetül a környezetbe való illeszkedés és a környezet tisztaságának fokozott védelme minden tevékenységben a biogazdálkodó alapvető szemlélete. A mellékelt méhsejt alakú ábra a biotermesztés vonatkozásaira figyelmeztet. Aki csak a jól eladható, divatos „bio" szóval, de annak tartalma nélkül hoz forgalomba terméket, becsapja a fogyasztókat és a biogazdálkodás rögös útját választók nehezen előállítható termékét lejáratja. Ennek érdekében a biogazdálkodók az egész világot átfogó szövetségbe (IFOAM-lnternational Federation of Organic Agriculturé Movements) tömörültek, kidolgozták a termesztési feltételeket, ezek betartását ellenőrzik, a terméket védjegyükkel ellátva minősítik és hozzák forgalomba. Magyarországon a Biokultúra Egyesület - mint az IFOAM tagja - 1991-től önállóan végzi az ellenőrzést azoknál az egyesületi tagoknál, akik elkötelezetten vállalják a biomódszerek következetes alkalmazását és erről írásban nyilatkoznak is. A terület biotermesztésre való alkalmasságáról részben a környezet szennyezettségének vizsgálatával, részben a terület talajának, fekvésének, elkülöníthetőségének, a tápanyag-utánpótlás lehetőségeinek felmérésével győződtünk meg. Elsődlegesen a természetvédelmi területek és azok környéke ajánlható a biotermesztésre való átállásra. A biogazdálkodásra való felkészülés az Egyesület különböző szintű rendezvényein lehetséges. Az elmúlt évben a Kertészeti és Élelmiszer- ipari Egyetem Termesztési Karán a hallgatók részére fakultatív tárgyként ,,Biogazdálkodás“-t is oktattak. Ebben az évben október 10-én ismét indultak Biogazdálkodás foglalkozások, a kütső hallgatók részére 2000 forint tandíjjal. Ezekre csehszlovákiai érdeklődők is jelentkezhetnek. Részletesebb tájékoztatást a Biokultúra Egyesület Budapest, Török utca 7., illetve a 136- 8852 telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. Dr. Győrffy Sándor MÉZELŐ Méz a konyhában FLAMAND RAGU A kockára vágott sertéshúst vajon megfuttatjuk. Leöntjük annyi mézes tejjel, hogy ellepje. Sóval, törött borssal, szegfűszeggel ízesítjük és hozzáadunk egy nagyobb fej vöröshagymát - egészben. Lefedve, lassú tűzön puhára pároljuk. Tálalás előtt a hagymát kivesszük, a ragut pedig zöldborsós rizzsel adjuk az asztalra. Mézes csülök A kicsontozott sertéscsülköt egy fej hagymával, egy gerezd fokhagymával, babérlevéllel, szemes borssal, köménymaggal, majoránnával puhára főzzük. A megfőtt csülköt lecsurgatjuk és két evőkanál mustárhoz egy evőkanál olajjal és két evőkanál mézzel, egy kávéskanál pirospaprikával elkevert krémmel megkenjük. Tűzálló tál aljára karikára vágott nyers burgonyát helyezünk, ráfektetjük az ízesített húst és annyi csülökfőző levet öntünk rá, hogy az a burgonyát ellepje. Sütőben, lassú tűznél kb. 40. percig pároljuk. Idénysalátával tálaljuk. Elfelejtett hasznos módszer Ha tavasszal, kemény, hideg tél után, megvizsgáljuk a gyümölcsfák törzsét, főleg azok déli oldalát, gyakran kisebb-nagyobb fagyrepedéseket észlelhetünk. Hogyan keletkeztek ezek? A legtöbb gyümölcsfa törzsének kérge sötét árnyalatú. A téli verőfényes napokon - főleg a dél felé eső oldalon - a sötét kéreg, s így természetesen a törzs szövetei felmelegszenek és kiterjednek; a felmelegedést követő éjszakán viszont a kéreg, a szövetek lehűlnek. Az ilyen összehúzódás-kitágulás hatására pedig a sejt- • falak elroncsolódnak, a szállítószövetek megszakadnak és a törzsön hosszanti fagyrepedések keletkeznek. A fagy okozta repedés először általában jelentéktelenül kicsi. A szövetek azonban még a következő évben is károsodnak, így nagyobb kiterjedésű fagyfoltok keletkezhetnek, 7agy pedig a repedések akár fagysebekké is átalakulhatnak, amelyekben szúbogarak és taplógombák telepszenek meg, s egy idő múlva a fa biztos pusztulását okozzák. A fagyrepedések természetesen kezelhetők, mégpedig úgy, hogy azokat az egészséges szövetekig körül kell vágni, ezt követően pedig a metszfelületet sebkezeló anyaggal le kell zárni. Ez lehet világos színű olajfesték is, amely víz- és légmentesen lefedi a nyílt edénynyalábokat. A hátránya viszont, hogy a testek megszáradva megrepedezik. A metszési sebek kezelésére Cell- cid és Santar SM sebkezelő anyagot is használhatunk. Az oltóviasz használata volna a legjobb, hiszen tökéletesen zárja a sebet, de „ellene szól“, hogy viszonylag költséges. Gyümölcsfáink szempontjából viszont az volna a legjobb, ha a kezelésre egyáltalán nem lenne szükség, ha fagyrepedések nem keletkeznének. Ezt megakadályozandó késő ősszel ajánlatos a gyümölcsfák törzsének bemeszelése. Az egész módszer azon a már régen ismert elven alapszik, hogy a fehér felület a téli napsugarakat visszaveri, így a szövetek nem melegszenek fel, s elmarad a szinte naponta is megismétlődhető térfogatváltozás. Ilyenkor tehát fagyrepedések nem következnek be. Egy fontos dologra azonban ügyelnünk kell, mégpedig arra, hogy a meszelés vékony legyen, mert a vastag, cserepes mészréteg, ha kissé furcsán hangzik is, kitűnő búvóhelyet nyújt a kártevőknek. Ezért ritka, könnyen folyó mésztejet készítsünk, és ezt lehetőleg nagyon vékony rétegben kenjük a fák törzsére, vastagabb ágaira. Jó megoldás az is, ha a törzs „meszelését" permetezőgéppel és nem meszelővei végezzük. Miklós Dénes kertészmérnök A r