Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-11-22 / 47. szám
úasámap 4 M* * 3 991. XI. 22.- mondja Peter Marianek, a HUMAN polgári kezdeményezés szóvivője ...aki az utóbbi másfél esztendőben főként a hallgatag többség aktivizálásával; a nacionalista, a zsidógyűlölő és a fasisztoid megnyilvánulások következetes elítélésével; különböző karitatív rendezvények szervezésével; magyarán: az emberiesség, a tisztesség és a tolerancia egyik honi bajnokaként vált közismertté.- Marianek úr, fölösleges rákérdeznem, hogy két esztendeje, 1989 novemberének emlékezetes napjaiban ön is ott állt-e Pozsony főterén?- Persze, hogy ott álltam. Sőt! Mindmáig tudom, hogy miért álltam ott. És éppen abban a hatalmas tömegben, már akkoriban az az érzésem támadt, hogy majd újra meg újra oda fog kelleni állnom, ha egyesek számára a demokrácia valós értékei másodlagossá degradálódnak!... Sajnos, ez az előérzetem beigazolódott, hiszen egyetlen szűk esztendővel később, 1990. november 17-én már a sokadik nacionalista indulatoskodás, kő- dobálás és tribünfoglalás játszódott le ugyanott, ahol egy évvel korábban a békés rendszerváltás eseményei zajlottak.- ön eszerint már ’89 novemberében megsejtette, hogy idővel szükség lesz az önmagában is beszédes nevű HUMÁN mozgalomra ?- Nem, ez így túlzás... Akkoriban mindössze annyit tudatosítottam magamban, hogy Pozsonyban, Prágában, Zsolnán, Dunaszerdahelyen és egyebütt százezrek tüntetnek a tereken, s ez a tömeg demokráciáért kiált- noha érdemben nem ismeri, a korábbi rendszer örökségeként legföljebb hallomásból ismerheti annak mibenlétét. És ahhoz sem kellett különösebb látnoki tehetség, hogy valaki „megjósolja“: az egypártrendszer diktátumának negyven éve után olyan jelenségek is törvényszerűen felüthetik majd a fejüket, amelyek gátolni fogják a demokrácia mielőbbi térnyerését. Azokon a felejthetetlen hangulatú ’89-es nagygyűléseken mindannyian együtt éltettük a demokráciát, bennem mégis ott bújkált a kisördög, hogy a percemberkék is bizonyára ott vannak közöttünk... És valóban: alighogy érvényét vesztette az alkotmány léleknyomorító, a CSKP vezető szerepét rögzítő 4. paragrafusa, sokan - egy ügyes pálfordulással- máris amondóak lettek, hogy talán nem is kellene különösebben a kommunisták körmére koppintani, elvégre az emberek többsége amúgy sem meggyőződésből, hanem pusztán társadalmi rítusból lett párttaggá. Röpke néhány héttel később pedig megjelentek a faji és a nemzetiségi összeférhetetlenségről tanúskodó falfirkák. E két dolog között, látszólag, nincs szorosabb összefüggés, tény viszont, hogy a forradalom gyengéd bársonyát hamarosan elsodorták a szenvedélyek és a köpönyegforgatással elegy alakoskodás. Ez az a helyzet, amikor az alkotmányosság betartásának szorgalmazása és a polgárok felelősségérzetének ébrentartása a legfontosabb teendő. A HUMÁN ezért hirdeti a törvényesség, a kölcsönös kapcsolatteremtés, a türelem, a jó szándék, az emberiesség gondolatát. Csakis ez a felfogás és a polgárok akaratának minél szélesebb körű érvényesülése mentheti meg és teheti működőképessé nálunk a demokráciát.- Ne haragudjon, de valami hasonlót hangoztatgat például a kereken egy esztendeje szinte gátlástalanul piszkálódó korábbi szlovák miniszterelnök: Vladimír Meciar is, aki most a magát konstruktív oppozíciónak mondó Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke...- Ez is jelzi, mekkora különbség van szavak és szavak között. A HUMÁN ugyanis nem a nemzeti érzelmű sárdobálásban vagy a szociáldemagógiával telespé- kelt deklamációkban, hanem kizárólag törvényes keretek között szerveződő polgári kezdeményezésekben látja a társadalmi gondok enyhítésének esélyeit. Példaként hadd említsem a munkanélküliséget. Erről sem a sebnyalogatás, a rendszerváltás egyik vadhajtásaként kell beszélni, hanem egy olyan jelenségként, amely ellen - pont a korábbi évtizedek fejetlensége miatt - még nincsenek meg a válságkezelő mechanizmusaink. Nyugat-Európához viszonyítva^ Csehszlovákia óriási késéssel érkezett el oda, hogy mindenki elsősorban a tudása, a rátermettsége, az akarata szerint érvényesülhessen. Most ennek tudatosítása a fontos, és nem egy-egy indulatoskodó éhségsztrájk töm- jénezése.- Apropó, éhségsztrájk! Marianek úr, ön szlovák ember, tavaly ősszel mégis a kizárólagosságra épülő nyelvtörvény és az azt támogató éhségsztrájkolók ellen fordult.- Igen, mert már azt is helytelenítem, hogy egy nyelvtörvénynek bármilyen variánsa egyáltalán napirendre kerülhetett. El- borzasztó dolog a nyelvi kizárólagosság felvetése; ezért a Mati- ca slovenská tervezetét tényleg dél-afrikai verziónak tartom, mint ahogy azt is helytelenítem, ha a magyar bolti eladó csak azért néz görbe szemmel a vevőre, mert az csupán szlovákul tud kérni. Az a lehetőség is riasztó, hogy adott esetben egy orvos azt mondhassa a betegének: csak akkor vizsgálja meg, ha előbb megtanul szlovákul. A nacionalisták által forszírozott nyelvi kizárólagosság hisztériája logikusan ilyen irányba terelné a dolgot. Én viszont nem szeretnék olyan állam polgára lenni, amely törvényes védelem alá venne egy-egy bűncselekményt. Teljesen bizonyos vagyok abban, hogy az efféle eljárások aligha váltanának ki jó érzéseket a magyarul, lengyelül, ruszinul, németül beszélő csehszlovák állampolgárok körében.- Értem a szándékát, tisztelem a HUMANizmusát, a tapasztalataink mégis más irányúak: ugyanazokon az utcákon és tereken, ahol két éve még demokráciát, szabadságot, emberhez méltó életet követeltek a mámoros tömegek, mostanában egészen más dolgok miatt tüntetget- nek. Pozsony főterén tavalyelőtt Ha veit, Dubceket, Khazkót és Grendelt együtt hallgatták a tüntetők, most viszont csak Márkus, Meciar, Prokes szólalhat meg ugyanitt anélkül, hogy lehurrognák. A tojásdobálók és támogatóik a cseheket az ördögbe, de legalábbis Prágáig, a magyarokat pedig túlnan a Dunán, rosz- szabb esetben pedig a Dunába küldenék. Gyakran úgy tetszik, hogy a hallgatag többség közömbösen, vagy legalábbis értetlenül szemléli mindezt...- Meggyőződésem, hogy az önálló államiságot és a kizárólagos szlovák nyelvhasználatot követelők ezrei nem a szlovák nemzet egészének reprezentánsai. Más kérdés, hogy veszélyes játékot űznek, hiszen az erőszak szellemét szabadíthatják ki a palackból. Én úgy gondolom, s velem együtt nyilván nagyon sokan, hogy Európa szívében a huszadik század végén az állam nem szerveződhet nemzeti alapon. Az államnak állampolgárai kell hogy legyenek, az ő egymás közötti viszonyaikat pedig az alkotmánynak és a törvényeknek kell szabályozniuk. Minden egyéb törekvés az emberi jogok nyilatkozatának megsértése.- A felszínre zúduló problémák tehát megoldhatók alkotmányos eszközökkel? •- Szerintem igen. Sőt! Minden nap késedelem kárt okoz valamennyiünknek; s ebben a helyzetben a föderáció felbomlásának, a nemzeti kisebbségek diszkriminálásának, egész Kö- zép-Európa elbizonytalanodásának veszélye is benne rejlik. Pedig a szálakat most nem elszaggatni kell, hanem kezet nyújtani egymásnak.- Úgy érzem, tart valamitől.- Az erőpolitika, a nacionalizmusok, az antiszemitizmus áttörésétől. Mindez állandó hadszíntérré változtathatja az országot, lőporos hordóvá a napi politikát. Itt van például Csehszlovákia kettéválásának veszélye. Ha most még totalitarizmus lenne, akkor ezért csak a vezető elit lenne felelősségre vonható; de mert demokrácia van, így mindannyian egyformán felelősek vagyunk az ország sorsáért. Mindenki. Szlovákok, csehek, magyarok, mindenki, aki itt él. Ez a demokrácia alfája és ómegája. Jómagam ezért azokkal értek egyet, akik szerint a kialakult szituációban meg kellene tartani a köztársasági elnök kezdeményezte népszavazást. E referendumon a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság polgárai maguk határoznának arról, hogy a jövőben a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közös államot alkosson-e. Meggyőződésem, hogy az igen kerülne többségbe. Ezzel megszűnne az a licitálás, amely csak fokozza az idegességet egy már amúgy is ideges társadalomban. Nem az a baj tehát, ha bizonyos lakosságcsoportok demonstratív akciókkal jelzik akaratukat, hanem az, ha ettől például a prágai parlament hagyja magát megrettenteni, és nem hagyja jóvá a népszavazás kiírásához szükséges végrShajtá- si törvényeket.- Lát-e valami megoldást az adott helyzetben?- Igen: toleranciára, tisztességre, törvényességre van szükség. És arra, hogy a közönyt, az értetlenséget a polgárok felelősségérzete váltsa fel. Lehetőleg azonnal. Az adott helyzetben ez az egyedüli, amit tehetünk. Manapság különösen szükséges, hogy valaki így gondolkodjon. És ekképpen beszéljen és cselekedjen is.- Marianek úr, az utóbbi másfél-két esztendő hektikus eseményeinek tükrében ön le tudja zárni a múltat?- Gyakorlati szempontból tulajdonképpen nem sokat számít, hogy a szóban forgó problémák vadonatújak-e, avagy most egy mélyhűtött probléma kiolvasztása utáni helyzettel állunk szemben. A lényeg: egy olyan szituációban áll tanácstalanul az ország, amelyet a hőn óhajtott demokrácia hozott magával. E játszma pillanatnyilag valóban többesélyes. Ráadásul - egyelőre - a humanizmus sem igazán erős várunk.- Eszerint nem tudja, vagy nem akarja lezárni a (közel) múltat?- Miért zárnám? Mármint leg- belül. Számomra a tegnap és a ma nem választható el. Viszont, ha másokról van szó, a bűnbocsánat híve vagyok. Ha ugyanis az ember képes megbocsátani, akkor saját maga is irgalomban részesül. A gyűlölet, a bosszúvágy és a pozícióharc kárhozatos állapot. Sok szó esik mostanában a kollektív bűnösségről, pedig a bűn és a bűnhő- dés csakis személyes síkon értelmezhető. Mert ha nem, akkor e logika vége a tizedelés.- Ha már itt tartunk, hadd kérdezzem meg: a lusztrálási törvény életbe lépésével ha döcögve isi de elindult a mókuskerék. A feddhetetlenségi vizsgálatokról mit gondol?- A törvény önmagában jó, alkalmazható, mégis sarkítva válaszolnék: különbséget kell tenni a kishalak és a gyeplőt kézben tartók között. Mondom ezt annak ellenére, hogy tudom: az elmúlt évtizedekben szörnyű sok aljasság, embertelenség és a hatalommal való visszaélés történt. Csak a besúgók száma — mint most kiderült — százezres nagyságrendű. Lehet, hogy mégis meg kell békülnünk a gondolattal, hogy amint nincs kollektív bűn, úgy kollektív igazságtétel sem lehet. Személyes értelemben nem ítélkezhet más, mint a bíróság: de csak a törvényszegésben; a becstelenség dolgában nem. És ezzel ott vagyunk a falnál. Hogyan tovább? önbíráskodás, bizottságosdi - vagy általános megbocsátás?... Azt hiszem, az emberi magatartás és az erre épülő szellemiség a lényeg. Ezzel szemben a bosszú nemcsak azt sújtja, akit ér, jogosan vagy jogtalanul; hanem azt is, aki kielégül benne. Lélekromboló. Márpedig félek tőle, hogy amit a nacionalisták tömeggyűlésem és az őket támogató sajtóban jogos igazságérzetként emlegetnek, az lényegében a bosszúvágy legitimizálása. Ezért tartom kötéltáncnak, ami most zajlik szerte az országban. És ezért tartom mindennél fontosabbnak a humánumot, a törvényességet, az alkotmányosságot.- Gondolom, abban is egyetérthetünk, hogy az Európához való tartozás nem lehet földrajzi fekvés kérdése.- Nálam az európaiság szemlélet, életfelfogás és emberi tartás kérdése. Találkoztam én már három-négy nyelven is beszélő hazánkfiával, amiről a soknyelvűsége ellenére is lerítt a sötétség. És fordítva: találkoztam egyszerű parasztemberrel, akiről bátran mondhattam, hogy ő bizony európai. Sajnos, a politika porondján számomra mostanában olybá tűnik a helyzet, hogy az európaiságot hozsannázók többsége politikus értelmiségként vagy értelmiségi politikusként elfelejtette azt, ami az európaiság - egyszerűbben: a kulturáltság és az emberség- lényege. Lehet, hogy korábban, mielőtt az ellenzékiség, a karrierizmus vagy a hatalomvágy kirepítette őket emberi vackukból, ezzel tökéletesen tisztában voltak. Úgy látszik- legyenek a kormánypártokban vagy az ellenzék sorai között- ma már másként értelmezik ugyanezt. Mire jó ez a sárdobálás, a másik földbe taposása?! A nacionalisták vajon miért „ápolják“ úgy a múltat, hogy a kór lokalizálása helyett új járványt keltenek? Mire jó a zsi- dózgatás, a csehellenesség, a magyargyűlölet? S mindez az Európához való tartozás elengedhetetlen szükségességének hirdetése közben történik!... Szerintem az európaiság fogalmába mindenekelőtt a másság, a más vélemény, a más vallás elfogadása, egyszóval a tolerancia a belépőjegy- ön szerint meddig tarthat ez a védőháló nélküli kötéltánc?- Amíg a hallgatag többség nem fogja le a sárdobálók kezét. Addig, amíg egyes politikusok és az általuk irányított mozgalmak a nép és a nemzet kizárólagos képviselőiként fogják aposztrofálni magukat. Egészen addig, amíg a politika hétköznapjaiban nem fog érvényesülni egy 18. századi szerző, Gotthold Ephra- im Lessing: Bölcs Náthán című, máig érvényes olvasmánya. Lényege a következő: nincs egy igaz vallás, illetve minden vallás igaz, ha híveit igaz emberségre, türelemre, jóságra, az egymás iránti békére és emberszeretetre tanítja... Jelenleg tehát az a dilemma, hogy tovább mélyül-e a szakadás, vagy sikerül-e megtalálni a megbékélés kereteit.- Viszockijjal szólva: most valóban ez a szükséges kérdés! Marianek úr, köszönöm az interjút. Miklósi Péter
