Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-12 / 28. szám
» * Hogy igazán jól pihenjünk, ahhoz sokszor nagyon kevés kell: szép idő, kellemes környezet, egy darabka a természetből. Mindezt egy kis ügyességgel, néhány ötlettel megvalósíthatjuk a lakáshoz legközelebb eső oázison - az erkélyen. Nem mindenkinek adatott meg, hogy udvara, előkertje legyen, de a legtöbb városi lakásnak van erkélye. Bármilyen kicsi is legyen, kialakíthatunk magunknak rajta egy meghitt, nyugodt pihenőhelyet, ahol ilyenkor nyáridőben eltölthetünk néhány kellemes órát. Lehetőségeinkhez mérten válasszunk az erkélyre asztalt, széket, padot, illetve nyugágyat! Ha tágas az erkély, akkor bizonyára megnyeri tetszésünket a képünkön látható fapad és virágtartó. Nemcsak mutatós, de hasznos kellék is egy asztal felé szerelhető napernyő. Ha ugyanolyan mintájú (esetünkben csíkos) párnákat sikerül készíteni a székre is, akkor szemet gyönyörködtető együttest sikerült összehoznunk. Azok se búsuljanak, akiknek pici vagy keskeny az erkélyük. Válasszanak korlátra függeszthető vagy összecsukható asztalkát. Elég, ha elfér rajta az a pár holmi, ami pihenőnket kellemesebbé teszi - egy jó könyv, üdítőital, táskarádió, stb. Okő- san tesszük, ha összecsukható székeket vásárolunk, ezeket szezon végén gond nélkül tárolhatjuk a lakásban. A virágokról se mondjunk le helyszűke miatt. Falra szerelhető virágállványon is elfér egy-két cserép muskátli, árvácska vagy valamilyen futónövény. Hosszú, keskeny balkon egy részét felfuttathatjuk vadszőlővel, babbal vagy egyéb kúszónövénnyel is. Az így kialakított lugas véd az erős napfénytől, mindamellett némi intimitást is biztosít a kíváncsi szemek elől. Régi, akár már foltozott keréktömlőt jól hasznosíthatunk nyáridőben vízmelegítésre. Az ábra szerint alakítsunk ki rajta egy-egy be- és kivezető csövet úgy, hogy ezek egymással szemben legyenek. A vezetékcső beültetése a tömlőbe megegyezik azzal a munkamenettel, mint amikor új szelepet szerelünk a gumiba. (A tömlő nyílásába menetes csövet helyezünk, melyet mindkét végén alátéttel rögzített anyacsavarral erősítünk a gumihoz. Fontos, hogy a tömlőnyílás kisebb legyen, mint a cső, nehogy szivárogjon a víz. Ezt még úgy is megelőzhetjük, ha a csavaraiátét alá tömítőgyűrűt helyezünk. Az eredeti szelepet a kerékgumin lezárjuk és teljesen kiiktatjuk. Az ábrán nyíllal jelölt csövön, a tömlő alsó részén vezetjük be a hideg vizet, a napenergiával felmelegített pedig a szembeniévé felső kivezetésen jut a tárolóba, medencébe, stb. A „napfényelem“ teljesítménye a tömlő nagyságától, valamint a napsütéstől függ. Befőzéskor megkönnyíthetjük munkánkat, ha a hagyományos nagy befőzőfazék helyett egyszerűbb sterilizálót használunk. Nem kell hozzá más, mint egy háztartásban használatos teáskanna, egy nagyobb gumidugó és gumicső. A gumidugóba olyan méretű nyílást készítünk, mint amekkora a gumicső átmérője. Ezután szorosan a dugóba szorítjuk a csövet és a dugót a teáskanna nyílásába szorítjuk (lásd az ábrát). A teáskannát megtöltjük vízzel és forró tűzhelyre állítjuk. Amint felforr a víz, a csövön keresztül kicsapódik a forró vízpára. Ennek segítségével rövid ideig sterilizáljuk a befőttesüvegeket. Feltétlenül használjunk konyhai főzőkesztyűt, nehogy leforrázzuk a kezünket. Mindkét kezünkre szükségünk van ennél a műveletnél, az egyik kézzel a gumicsövet, másikkal pedig a befőt- tes üveget tartjuk. Ugyanígy sterilizáljuk a lezárótetőket is. Egy- egy sterilizálás nem tart tovább néhány percnél. Az előfőzött gyümölcsöt, zöldséget töltsük a még meleg üvegekbe és azonnal zárjuk le őket. Ezután helyezzük a befőtteket lehetőség szerint deszkára, fapolcra, ahol kihűlnek. GUMIDUGÓ TEÁSKANNA Hasonló módon (a teáskanna sípját eltávolítva) fertőtleníthetjük a kisgyermekek poharát, csészéjét, de tányérokat, evőeszközöket is. Szekrény gardrób helyett PRAKTIKUS RUHASZÁRÍTÓ A kis lakótelepi lakásokban sok gondot okoz a ruhaszárítás. A fürdőszobák többnyire kicsik, az erkélyt pedig igazán kár lenne elcsúfítani a szétteregetett holmikkal. A képen látható ötletes külföldi modell útmutatóul szolgálhat minden vállalkozó kedvű barkácsolónak. A ruhaszárító kétféle módon használható: szétnyitva a kádra helyezve fektetve száríthatunk rajta ruhát, míg csúcsosan összecsukva bőséges akasztófelületet nyerünk. Tárolása is egyszerű, mivel összecsukva kampóra, falra akasztható. • Cseresznyemagokkal teli zacskót télen termofor helyett használhatunk. Jól tartja a hőt, több óra hosszat is kellemesen melegít. A nyáron összegyűlt cseresznyemagokat főzzük ki 10-20 percig vízben, szűrjük le és szárítsuk meg a napon. A száraz cseresznyemagokkal töltsünk meg egy lenvászon zacskót. Használatkor sütőben, kályhánál, illetve radiátoron melegítsük fel. Kitűnő ágymelegítő. • Az éles késeket sose mossuk forró vízben, mert ettől eltompul az élük. • Az alumíniumedények visszanyerik fényüket, ha almahéjat főzünk bennük. • Rézedényeket sóba mártott citromszelettel tisztítsunk. Utána hideg vízzel öblítsük le, végül töröljük szárazra. • Ha az ezüst evőeszközt először ecetbe mártott ruhával dörzsöljük, azután lemossuk, azok visszanyerik szép fényüket. • A nikotint sóba mártott nedves szivaccsal dörzsöljük le a hamutartóról. • A halszagot úgy távolíthatjuk el az edényekről, ha mosogatás előtt konyhasóval átdörzsöljük őket. • A teáskannában lerakodott vízkövet szódabikarbónával távolíthatjuk el. Tegyünk vízbe egy kanál szódabikarbónát és forraljuk néhány percig, utána alaposan öblítsük ki a teáskannát. • Kristály- és egyéb üvegedények jól tisztíthatok ecet és kávé- zacc keverékével. Dörzsöljük át, majd öblítsük ki őket. Tiszták és ragyogó fényesek lesznek. • A poharakat sose rakjuk egymásba, mert összeszorulhatnak. Ha mégis előfordul, akkor a külső poharat csavarjuk meleg ruhába, a belsőbe pedig öntsünk hideg vizet. Hasonlóképpen vesszük ki az üvegbe szorult üvegdugót is. A ruhanemű tárolására pedig szekrény. Az okos gardróbot, a mindent elnyelő szekrényt nem feltétlenül szükséges rengeteg fából vagy drága műanyagból készíteni. Megteszi szekrénynek egy letapétázott falrészlet, tolóajtóval, mögé akasztótartó rúd, polc vagy kosár. Ha a gardrób kikerül a lakószobából, már teret nyitottunk a skandináv szellemű életformánknak. Nem kell a lomha szekrény, amely helyet foglal, teret vesz el. Az a legjobb megoldás, ha az építész már előre megtervezi a gardróbot, hiszen a beépített szekrény falat helyettesíthet, kihasználhatatlan dereket is hasznossá tehet. Lakótelepeinken is szokásos a gardrób , de tapasztalataim szerint, aki már bútorokkal költözik be, nem mond le régi szekrényéről; s a gardróbot felesleges holmijainak tárolására használja. Ugyancsak „díjazott ötlet“ - szintén lakótelepi a példa - a járható szekrény, amely egy teljes egészében tárolóhelyül szolgáló ablaktalan szoba. A GARDRÓB, MINT ÉPÍTÉSZETI EGYSÉG Filléres ötletek Ezzel a címmel érdekes folyóirat jelent meg Magyarországon. Hasznos tanácsokat ad negyedévenként a háziasz- szonyoknak, családoknak lak- berendezéshez, öltözködéshez és a háztartási pénz takarékos beosztásához. Az olvasó sok ötletet talál a lapban arról, mit tud saját maga olcsón elkészíteni, amivel megkíméli a családi kasszát. A folyóiratban megtalálható mindaz, amit a barkácsolással, kézimunkával, lakberendezéssel és gasztronómiával foglalkozó lapok közölnek. 18 1991. VII. 12 iIgsárnap