Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-25 / 43. szám
V alljuk meg, hogy nagyon megszűkültünk a magyarságba, melynek ugyan bőségébe soha nem voltunk. Csudál- kozom nagy nemzetünkön, hogy ő, ki különben minden tulajdonainak fenntartásába oly nemes, nagy és állhatatos indulattal viseltetik, a maga anyanyelvét felejteni láttatik; olyan világba pedig, melybe minden haza önnön nyelvét emeli, azon, tanul, azon perel, kereskedik, társalkodik és gazdálkodik. Olyan szánakozásra s egyszersmind köpedelemre való csekélységgel kicsinyítik némelyek magokat, hogy magyarul nem lehet, mondják, jól írni, okosodni, mivel sem ereje, sem elégsége nincsen a nyelvnek, melyekkel a tudományok szépségeket és mélységeket elől lehetne adni. Olybá venném, ha mondanád egy nagy hegynek, mely arany kővel tele volna, hogy semmit sem ér, mivel nincs bánya s bányász benne. Mit tehet arról a drága hegy, ha kincseit belőle nem szedik; mit tehet róla a magyar nyelv is, ha fiai őket sem ékesíteni, sem nagyítani, sem felemelni nem akarják? Egy nyelv sem származott a föld golyóbisán tökéletes erőbe; de azért mégis sok van már erős és mély közöttök. Ha az anglusok soha nem kezdettek volna nyelveken írni, azon okból, hogy gyenge, nem volna most sem fényes, sem oly mély, melyhez egy nyelv sem hasonlíthat már e részbe, noha gyengébb volt sokkal, mint most a magyar. Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet se tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem. Magyarországba régen tudnak már a papok s némely tanulók zsidóul, görögül, de azért hol vannak a tudományok? Szent Istvántól fogva mindég deákul ír a nemzet, s mire ment benne a tudomány? Sok elmondja néked, ha akarod, a zsidó, görög gramma- ticát, csaknem könyv nélkül. Úgy ír deákul, mint Cicero; de azért egyébképpen oly mélységes ostobasága s vadsága, idét- lensége lehet, hogy beszélni sem mersz véle, mivel akaratja ellen oly rútakat mond, melyek miatt ő helyette kell elpirulnod. Mit kell hát egy nemzetnek elkövetni, ha tudománnyal fel akarja magát emelni; mely dolog kötelessége?... Vagy valamely idegen nyelvet kell anyanyelvének fogadni s a magáéiul búcsút venni, vagy a maga Született nyelvébe a mély tudományokat által tenni. De egy egész nemzet meddig tanul meg valamely idegen nyelvet tökéletesen és mikor felejti el a magáét? Mert a parasztemberek, kikkel beszélnünk kell, nem tanulnak sem görögül, sem zsidóul, sem diákul, nekik is feleségeikéi beszélni kell, pedig a parasztasszonyok, tudjuk, miképpen szokták az idegen nyelveket tanulni. Azért akkor fog a magyar nyelv hazánkbul kihalni, mikor a magyar parasztasszonyok deákul, görögül, franciául vagy németül fognak tanulni és magyarul megszűnnek beszélni. Míg pedig a magyar parasztasszonyok magyarul fognak beszélni, addig a parasztemberek is úgy beszélnek, és hasonlóul, míg a jobbágyok magyarul szólnak, addig az uraknak sem lehet a magyarságot elfelejteni. Ha már így kénte- lenek vagyunk nyelvünket megtartani, tisztítsuk ki legalább és dolgozzunk előmenetelünkön. (1778) A f orizm ák 0 Nincs rossz házasság, csak rossz házastársak vannak. Rachilde 0 Szerelemmel múlik az idő, idővel múlik a szerelem. Mme Pompadour • Minden házasságtörő asszonynak megbocsátunk - a miénket kivéve. ijf. Dumas OZSVALD ÁRPÁD Kinek üzennek még? Már beteg ez az ősz is, lázgyötörte álmokat kántál; akár a májfoltos, koravén levelek, szavai értetlenül hullanak a nyálkás kerti útra. Homályos szemekkel meg se látja a régi barátot. Chagall angyalai úsznak a ködben, varjak sugdolóznak a kereszten. Kinek üzennek még a magasban húzó vadludak? Hová tűntek el a hattyúk a tóról? Kivel osztod meg titkodat? Nővérke, jaj, újra itt az alkony, s a szívem körül iszonyú a fájdalom! i télén. Az u csak néhá némán a já A szemi kintetek fé je vagy ke nem is voli A házal barnák, sá kék; előtt vasrács. Sz gadta egy s a kéz b< - élettelen volt, ködö pirosán ág azt meg ó Befordu tét kapualj varok. Kir a deszkáka át rajtuk n< is halott - léteztek az dolatok, ör hozzájuk? Idegen, oly más, m vizű reusl sűrűn bent lét. Idegen^ dűl volt, és csak a sze; homály, s semmi má Valakinek hogy úgy é De az ei el mellette, a lelkét. M ilyen idegi ide? Vagy köznapjait, másnak? Elhatárc első szemb - Jó esi merhetem. Nem ha a remény i vő mégis ír jutott el a s és biccenti lette. Férfi vol mely útjárt legyintsen menjen, ki sonlítsa, mi biztosat, a lőle? SeniJPbe tóttá el, n támaszkod Ián, és hov A férfi ott állt az állomáson, s azt hitte, rosszul lát. Száját kissé eltátotta, szemei kidülledtek, szemöldöke csaknem a feje tetejéig felcsúszott. Még a két dögnehéz bőröndjét is a kezében tartotta, valószínű, hogy meglepetésében súlyukról is megfeledkezett. . Az épületen terpeszkedő feliratot nézte, ami a főváros nevét volt hivatott jelezni. Homlokán izzadságcseppek jelentek meg, kíméletlen lassúsággal végiggördültek az arcán, majd lepoty- tyantak az eldobált szemétdarabkáktól zsúfolt, poros betonra. A fülzúgás csak ezután jelentkezett. Október 4-e volt és halotti csend. Eltartott jónéhány percig, míg kissé erőt vett magán. Egymás mellé rakta bőröndjeit, rájuk ült, idegesen dobolt a lábával, majd cigarettát vett elő, s ötödik próbálkozásra sikeresen meggyújtotta. Ekkor túlesett egy kisebb köhögési rohamon, de rögtön utána elmosolyodott, és egy kövér könnycseppet törölt ki a szeméből.- Ez nem lehet igaz! Bármit is látott, igaz volt. 2001-et írtak ugyan, s ez még nem az a dátum az emberiség történelmében, ahol sok-sok igaz dologgal találkozhat az értelmes földi lény, ám a férfi jól látott, jól hallott, nem volt részeg, nem volt örült, sem kábítószeres. Turista volt. Ausztráliából érkezett előző este. Budapesten landolt a gépe, mert idejében megtudta, hogy Pozsony nem fogad légijáratokat. Ezen is meglepődött kissé, de idefelé a vonatban már' csak azzal az örömmel törődött, ami átjárta egész testét: annyi év után újra itthon! Mert Pozsonyban született, itt is élt 1993-ig, amikor megunta a lehetetlen helyzetet, s egy géppel New Yorkba repült. Innét már csak egy ugrás volt Ausztrália. A rokonoknál menedéket, munkát talált. Kivételesen hamar megkapta az ausztrál állampolgárságot. Ezt főleg jó kapcsolatainak köszönhette. Szerencséje volt. Akkoriban nagyon sokan elhagyták az országot, de kevésnek sikerült olyan anyagi és társadalmi helyzetbe jutni, mint neki. Érthető, hogy csaknem tíz évig nem is gondolt a hazalátogatásra. Lefoglalta a munka, az üzlet, elkábította a sok lehetőség, a másfajta világ. Most itt ül az állomáson egy bőröndön, és nem érti a dolgokat. Sehol egy teremtett lélek. Csend, por és kosz, mindenütt. S ahol az a felirat díszelgett sokáig, hogy „BRATI- SLAVA“, ott most ez áll: DEMOK- RABURG. Úgy látszik, akik ittmaradtak, annyira bíztak a demokráciában, vagy egy igazságosabb társadalmi rendben, hogy a főváros nevét is ehhez idomították. Maradt itt valaki egyáltalán? Eldobta a csikket és újra megragadta a két nehéz koffert. A váróterem üresebb volt, mint az egykori kommunista államelnökök feje. Mikor kiért az utcára, ismét lerakta a csomagjait. Sehol senki. Még mindig azt hitte, hogy álmodik. Leült egy padra és várt, hogy feltűnjön egy járókelő, egy autó, autóbusz vagy villamos. Fél óra után már elveszítette a türelmét. Bőröndjében turkálva kezébe akadt egy kis notesz. Volt iskolatársának címét és telefonszámát kereste benne, akivel távozása után egy ideig még leveleztek. Szomjas volt és éhes, ráadásul az eső is szemerkélni kezdett. Fázósan esik, de hát ez mégiscsak több volt, mint remélte. Hevesebben dobogott a szíve: minél hamarabb szerette volna megtudni, mi történt. Elindult a hangforrás irányába. Alig tett meg ötven métert, amikor valaki rászólt:- Itt vagyok, nem látja? Z. NÉMETH ISTVÁN- Részeg vagyok! - felelte a kérdezett, s akkorát csuklott, hogy semmi kétséget nem hagyott szavai igaza felöl. Megpróbált felülni, de visz- szaesett, s a fejét a pad lábába verte. Kis segítséggel azonban csakhamar talpon volt, ám úgy imbolygott, hogy maga is jobbnak látta leülni. De ilyen állapotban leülni is művészet lett volna, így visszaesett a pad alá. Kis idő múlva, mikor nagyot csobbanva, és persze nem önszántából. ta a nyaká kap egy n>- Most a férfi ingi egy teremt- Hát m gott a rész ve, hogy he tántorodotl- Nem, szíves elán- Lenne húzta össze magát. Végre megtalálta, amit keresett. A közeli telefonbódéban tárcsázott. Senki sem vette fel. „Nyugi, mindjárt felébredek!“ - mormolta maga elé és elkezdett kiabálni. „Halló! Halló! Emberek!“ Fülelt. Mintha valahonnan, távolról nyöszörgést hallott volna. Lehet, hogy csak képzelődött?- Hé!!! Van ott valaki?!? Ismét nyöszörgés. Nem volt az a fajta ember, aki túl hamar kétségbe Nem látta.- Hol?-Itt! Zavartan nézett szét, de csak füvet, poros aszfaltot és kopaszodó fákat látott.- Itt, a pad alatt! - hallatszott az elhaló hang. S valóban, az említett helyen egy rongyos, borostás, ötven körüli férfi feküdt.- Mi történt magával? — guggolt le hozzá a férfi, ekkor már bizonyosra véve, hogy valami nagyon nagy szerencsétlenség érte a várost. a közeli szökőkút barna, büdös vizébe zuhant fejjel, már a kijózanodás bizonyos jeleit mutatta. Ekkor kapta az első kérdéseket. — Miért üres a város? Mi történt itt? A részeg hosszasan csukva tartotta a szemét, mint aki rosszul hall, és próbálja önmagában helyére rakni a dolgokat.- Honnan főtt maga? Az isten szerelmére, árulja el, hogy honnan jött maga?! - nyöszörögte, aztán behúz- gurguláz vei, majd f sapkaként- Belemen A férfi kimászni a -Mj^ 1 rögte amaz- Adok már, jóemf- Nem lí erősítőt? - félben lévő dó ábrázat BESSENYEI GYÖRGY = ===========^== ■ll I f = 1? I fcn =--.i- - - -sr ~r ~ r ---■i £ £ EE = £ 3 EEi = £ s rr = r s - ■ ■iJljyjzliilllIIlJlll
