Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-11 / 41. szám
Szerkeszti Kövesdi Károly M egszólalt halkan a csengő. Marc kinézett a kis kémlelőnyíláson, és a homályos folyosó végén mintha egy világos alakot látott volna alámerülni a lépcsőn. Csodálkozva nyitotta ki az ajtót. A lábtörlőn, ócska virágcserépben, egy merev, egyenes szár végén, amely nagyon is vékonynak látszott ahhoz, hogy elbírja a virág súlyát, egy hatalmas hydrangea macrophyllát talált. Marc utálta ezt a fajta növényt, amelyet díszvirágnak tekintenek, és közönségesen hortenziának hívnak. Megfosztva eredeti rendeltetésüktől — hogy gyöngéd színekkel vidítsák föl az öreg falakat testvéreiktől elválasztva, cserépedénybe átültetve a hortenziák elvesztik varázsukat - szinte művirágoknak látszanak. Nem sokáig törte- a fejét azon, hogy ki rakta le ide - mielőtt elfutott volna - ezt a mókás növényt. Bizonyára Hortense volt, az a bolond Hortense - a virág a névjegye. Hosz- szú idő óta makacsul bizonygatta, mennyire ragaszkodik hozzá, ami természetesen meghatotta a férfit, de nem lobbantotta lángra a szívét (vagy amit ennek neveznek). Aki azt állítja, maga dönti el, hogy kit szeret, és kit nem, mit sem tud a szerelemről. Marc sem szabadon választott. Több mint egy hónapja tébolyul- tan szerette a fiatal, a karcsú, a simu- lékony Yamirát. Ez a kölcsönös szerelem kétségbe ejtette Hortense-t, de nem szűntek meg nevetséges jelei annak az abszurd és valóban gyászos szenvedélynek, amely nem nyerhetett viszonzást. Pedig Marc igazán mindent megtett, hogy elbátortalanítsa a leányt. De nem könnyű meggyőzni valakit, aki szeret, arról, hogy nem viszonozzák az érzelmeit. A férfi becsukta az ajtót, és közben magához szorította az ostoba virágzatú, illattalan növényt. Nem lett volna jobb, ha kidobja az ablakon? így az a szegény leány, aki egy kiszögellés mögé bújva leskelődött a túloldali járdán, egyszer s mindenkorra meggyőződhetett volna a férfi közömbösségéről. Marcot megint csak a szánalom tartotta vissza. Nem is szólva arról - de ezt nem akarta magának bevallani -, hogy a virág e percben hirtelen megszépült, mintha valami különös, szinte csábos színárnyalatot öltött volna; ott himbálózott a szár végén, amelyet csak két vagy három széles, mesterkéltzöld levél díszített. Száz-szirmú ernyője, amely az MARCEL BÉALU imént az előszoba félhomályában rózsa- és mályvaszínűnek látszott, most halványkékre világosodott; ugyanolyan kék volt, mint Hortense nagy szemei, amikor Marcra emelte őket, telve a hosszú idő óta visszafojtott ígéretekkel.- Nem gondolod, hogy nevetségessé akar tenni téged? - kérdezte Yamira, és hangosan fölkacagott a különös, néma virág láttán. - Hogy lehet az, hogy valakinek ennyire nincs ízlése? - duplázott rá. - Bizonyára szándékosan tette... Aztán fogta a virágcserepet, amelyet Marc az ebédlő asztalára helyezett, és átvitte a hálószobába.- Ma este ennek a tolakodó nőnek az ajándéka nézni fog bennünket - gondolta egy kis bolondos kun.co- gással a lelke mélyén. Amikor később a két szerelmes egymásra talált kölcsönös vonzalmuk meztelen odaadásában, Marc türelmetlen pillantásaival nem az ágy előtti asztalkára helyezett hortenziát nézte, hanem azt a megható ifjúságában kivirágzott, csodálatos testet, amely minden este bámulatba ejtette, és határtalan reménységgel töltötte el. Mégis, a beteljesülést megelőző elragadtatott gyöngédségek mohó csöndjében Marc úgy érezte, megváltozott a szoba atmoszférája. Két ölelés közé, amelyekben a vágy mindent feledtetett vele, lassanként beszivárgott valami láthatatlan, zavaró jelenlét tudata, egy olyan jelenlété, amely figyeli őket. Azután ez a tudat makacsabb lett, és határozottabb. A férfi most úgy érezte, több tekintet szegeződik a hátára. Mögötte a félhomályban a hortenzia helyén világoskék, foszforeszká- ló tömeg, forgott lassan a tengelye körül — remegések futottak át rajta. Ennek a ködfoltnak a középpontjában a sokszirmú sátorvirágzat gömbhöz hasonlított, amely világos szemekből állt, s ezek igéző dühben remegtek. A száz pupilla mindegyikében - ahogy a forgásuk fokozódott, egyre jobban ragyogtak - Marc egy esztelen mámor irtózatát látta növekedni, mintegy készen arra, hogy rávesse magát a fiúra. De Yamira kicsiny kezei, amint végigsimították a vállát, Yamira leheleté a tarkóján és Yamira apró csókjai, ahogy az arcán röpdöstek, visszahozták Marcot az előbbi testhelyzetbe. De mégis Yamira látta meg, ahogy a beteljesülés görcse a magasba rántotta, és a leány hirtelen fölnyitotta óriási fekete szemét - ő láthatta a félhomályban a bűvös virág végső metamorfózisát. A hortenzia helyén szikragomoly forgott, amelyből acélkék villámok lövelltek. Csak másnap találták meg a szerelmesek összefonódott testét, mintha éles karmok marcangolták és tépték, mintha ezer meg ezer tű járta volna át őket. Az ágy előtti asztalkán, ócska virágcserépben, a lecsüngő, száraz és ráncos levelek fölött egy kódadozó, satnya hortenzia egyenként hullatta el utolsó szirmait - olyan volt, mint egy csokor könny. Rayman Katalin fordítása Szabó Iván rajza A vén sün elégedetten kuksolt /I szilveszteri csipkebogyópuncsa előtt; de mikor az óra már az óév utolsó perceit kezdte ütni, hirtelen a levegőbe szökkent és felkiáltott:- Hogy is felejthettem el! - Ugyan mit? - kérdezte sünné. - Az áldóját, legszívesebben a tüskémet tépném — válaszolta a sün. - Biztosra ígértem a mormotának, hogy újévkor megcibálom a fülét. Téli álmát alussza, és sohasem bocsátaná meg nekem, ha elmúlna az ünnep, s én nem ébresztettem volna fel. Hozd a csizmámat, nyomban hozzá kell men- De hát ennek nincs semmi értelme - mondta sünné asszony.- A mormota az erdő túlsó szélén lakik; és te egy óra alatt nem teszed meg az utat kacsázó lábaidon. - Ebben igaza volt, és töprengeni kezdtek, mit kéne tenni. Ekkor futott arra az egér. - Ó, kedves egérkém- szólította meg a sün -, tedd meg nekem azt a szívességet, hogy gyorsan elszaladsz a mormotához, és meghúzod a fülét. Biztosra ígértem neki, hogy az új év érkezése előtt felébresztem. Az egérke elinalt. De a hó mély volt, az utakat fehér hegyek zárták el, s az egér így tűnődött: - Nem, lehetetlen odaérnem időben. - Ott PETEK HACKS A vén sün ült a mókus egy fán. - Ó, kedves mókus - szólt hozzá az egér -, tedd meg nekem azt a szívességet, hogy gyorsan átugrasz a mormotához, és meghúzod a fülét. A sün biztosra ígérte neki, hogy az új év érkezése előtt felébreszti, én pedig a sünnek ígértem meg. A mókus úgy tett, ahogy az egér kérte. De az ágak síkosak voltak a jégtől, amely belakkozta őket, és a fenyőgallyak sem hajlottak a fagy miatt, a mókus pedig így beszélt magában: * nem időbei tollát a ku- szólt hoz- tedd meg hogy gyors hoz, és mi biztosra ígt érkezése e a sünnek í egérnek. Ekkor a csak tellett éjszakába. És mikoi pontban ti; a mormoh a fülét és ébredj, hét esztendő!- szólt bol egy bensőst a másik old teljes negvt Ennek a nulsága, mi dög: Tégy szönik, vág á 1 arpátalj magyar költők k w \ w BÁLLÁ D. KÁROLY FODOR GÉZA P o ro z ov Fehér-orosz temetőben kereszt füstöl az esőben lobogó omátusában isten gázol a sárban Farkastorokból a tanyák fölszállnak a fénylő holdra hajladozik a jegenyék felhőt söprő darutolla A táj lelke súlyos ólom balzsam vonja: nyírfakéreg vág az erdő fenyvesekbe örökzöldbe mint a méreg Fehér-orosz temetőben isten mellig van elásva bogaraival álmodik hull a hó a homlokára (1974) BÁLLÁ GYULA jutni százszor, őzt Indulni százszor, ezerszer, nyakadban öröklött kereszttel, keresni a meztelen Istent vagy azt, ki tógásan leinthet: a kezét mosó Pilátust, s ha nem találod, keresni másutt. napraforgót szemelget a békegalamb strandpapucsok tapodják az olajágat hattyúdalról álmodik a cserebogár — hernyók a fákon terpeszállnak pillangók ülnek az ágyúcsőre csalánosodik a lövészárok trombiták költöznek a nagybőgőbe — Keresni másutt, míg Krisztus, a meztelen, nem feszül előtted a kereszten, vagy míg a bírát, a tógásat, pálcát tömi nem láttad. a Kárpátok jéggé válott keresztvíz alá készül a tiszavirág csípőficam sanyarítja a fickákat a szarkákat rakéták riogatják Keresni, keresni százszor, ezerszer, hogy Utad általuk fedezd fel, nyomra mindegy, hogy példa vagy ellenpélda vezet: ki megfeszül vagy ki mos kezet. Melyikhez viszonyítasz, mindegy. Ők kettő. De az Ige egy. (1981) szögesdrót vigyázza az ökömyálat bikák rontanak az alkonyainak elharapta nyelvét a harangunk rizst termett az árvalányhaj kondér lett a kalapunk (1973) DUPKA GYÖRGY Fedák Lászlónak, öreg barátomnak Szibériában én is jártam ott hol a tundra alatt az örökfagy kuksol ott hol a föld méhéből gáz-fáklyák égig szökkennek s lángjuk átvilágítja a szemhatárt Szibériában én is voltam ott hol minden cárok rebellisein már örök fagy-koszorú ragyog ott hol a száz-arcú Sztálinra villám-szavakat zúdítottak az ÁRT A TLANOK SEREGEI egy életre megcsonkultak nyomtalanul elmerültek örökre elszenderültek Európa csillagai is kihunytak a gyilkos tundra fagy-koporsójában feneketlen gyomrú lápban a történelem iszonyatos viharában a fényes hősi múlt sugarában Szibériában én is jártam gyászba fordult gondolatban kedves halottaimat újra eltemettem sírt ástam a nagybátyámnak csontjai valahol itt korhadnak a csupasz fák kórusában nagyanyám keserves jajját hallom Gyere haza fiam ANDRÁS A-N-D-R-Á-S Mikor lesz itt FELTÁMADÁS FELTÁMADÁS Szibériát én is láttam ott hol a tundra alatt , az örökfagy kuksol — amerre nézek most - hernyótalpasok nyergében hegyeket lapátol erdőket mocsarakat barakkokat tüntet el a sok munkáskéz szemükben Kelet jég-csillag-sugara ég sorsuk kék reményét rajzolja ki a horizont (1976; 1987)
