Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-20 / 38. szám
% < M ár letette a névjegyét. Shakespeare Vízkeresztjében, a Katona József Színházban úgy játszotta el Sebastiant, a fiatal nemest, kinek lelke csordultig van gyöngédséggel, hogy az ifjúság tovatűnő varázsát, a szerelem halványkék tónusát is meg tudta mutatni. Alfréd Jarry Übü királyában ő volt a Nép. Tömegverekedést produkált egyes-egyedül, de úgy, hogy a Play and players című tekintélyes angol színházi lap kritikusa azt írta róla: Stohl András teljesítménye valóságos reveláció a színpadon. Filmszerepeinek sorát a Tutajosok tiszta szemmel is bajba keveredett Mateje nyitja, aztán Sztálin „menyasszonyát“ hecceli orosz suhancként Bacsó Péter alkotásában. Szabó István új filmjében, az Opera Európában féktelen, mindenre elszánt terrorista, Sára Sándor rendezésében, az 1945 márciusában játszódó Könyörtelen időkben a háború borzalmai elől menekülő, élni s szeretni akaró magyar katona. Stohl András úgy érzi, most jött el az ő ideje. „Már fent állok a létra fokán - közli kamaszos hévvel -, ha intenek, hogy léphetek, én ugrani fogok. “ Stohl nemcsak okos színész, ügyes és rátermett is. Eddigi alakításai egyértelműen azt jelzik: biztos alapokon nyugvó, megingathatatlan tehetsége szinte pillanatokon belül a magasba viszi. 0 Érett, izgalmas, nagy sikerű (vizsga)előadásokat produkáló osztály tagjaként, Zsámbéki Gábor és Székely Gábor növendékeként végzett a főiskolán 1990- ben. Ez a tény, gondolom, meg is határozza pályakezdését.- Őrületes szerencsém volt... én, ahogy ismerem magam, őszinte híve lettem volna más osztályfőnöknek is, de annyit, mint Zsámbékitól és Székelytől, aligha tanulhattam volna valakitől. És az sem mindegy, hogy tanul az ember... megőrzi-e magát vagy hagyja, hogy átformálják négy év alatt. Mi, úgy érzem, semmit sem veszítettünk az egyéniségünkből, s bár sokszor kaptunk olyan visszajelzést, hogy nem tudunk máshogy játszani, csak á la Zsámbéki, a Katona József Színházban rövid idő alatt bebizonyosodott: nincs mitől félnünk, nem vagyunk elveszve, ha másvalaki dolgozik velünk. 0 Miért, mit jelent á la Zsámbéki játszani? — Nehéz ezt megfogalmazni. Kap az ember egy szöveget, azzal együtt néhány helyzetet, amelyekhez cselekvést keres... nem, ezt nem lehet elmondani. Inkább a Székely és Zsámbéki közti különbséget írom le, talán az is válasz lehet a kérdésre. Székelynél az első öt mondattal három óra megy el. Készen vagy a szöveggel, már játszanál, repülnél, erre jön az elemzés, hogy melyik mondat mit takar. Hogy itt elkészülsz, itt belezöldülsz, itt meghallod, mit mond a partnered, tudod, hogy az neked mit jelent, hogy később majd újra előhozakodik ezzel... Székely minden egyes próbán iszonyú nagy súlyokat pakolt ránk, én meg nemegyszer úgy éreztem, el sem tudom mondani, amit kér tőlem. Pedig csak annyi volt a szövegben, hogy jó napot!, mire a másik nem mond semmit, tehát érezhető, hogy valami történik kettőjük között. Én imádtam Székelyt, de vért izzadtunk mellette. Zsámbéki meg bejött, megnézte a jelenetet, adott egy-két instrukciót, s az ember máris szárnyalni tudott, azt hitte, ő a legjobb színész a világon. Tanulás szempontjából tehát Székely módszere volt a jobb, Zsámbéki viszont fantasztikusan jó produkciókat csinált. Minden egyes vizsgánkon a Székelyanyag volt az, amitől összeszorult a nézők gyomra, a Zsámbékiétól pedig mindenki boldog volt és nem győzött csodálkozni, hogy mi milyen tehetségesek vagyunk. Zsámbéki rendezése, a Chioggiai csetepaté, amelyet Stuttgartban is fergeteges sikerrel adtunk elő, tejszínhab volt a kávé tetején, de a kávé, amely megtartotta a habot, Székely Gábor munkája volt. • A Chioggiai csetepaté Tittananéja után a Kasimir és Karoline Rauchját játszotta a főiskolán, és ezzel a szerepével is jókorát lépett előre a pályán. Melyik figurában látott nagyobb színészi lehetőséget, illetve melyik alakítását tartja nagyobb munkának?- A Csetepatéban, valami véletlen szerencse folytán, „Nekem játszanom kell“ (Oláh Csaba felvétele) Premier plánban: Stohl András mindenki olyan szerepet játszott, mint amilyen az életben, s ettől én jól éreztem magam. Tegyem gyorsan hozzá: nekem könnyű volt felvállalni a figurát, hiszen Tittanane, még ha lobbanékony és hirtelen haragú is, pozitív hős! Szegény, tisztességes fiú, akit nem sérthet meg senki, mert még annak is kiadja az útját, aki a legközelebb áll hozzá. Szerettem a darabot, mert jelentős feladatot kaptam benne, de Rauchot lényegesen nagyobb munkának tartom. Rauch nem egy egészséges szépfiú, hanem kövér, gusztustalan, ezüstfogú kapitalista, tele pénzzel, olyan karakter, amely sok-sok fejtörést, ugyanakkor igazi örömet jelent a színésznek. Torokszorító, gyomorfeltoló előadás volt a Kasimir és Karoline, olyan, mint most a Lulu a Katonában, amit rossz nézni, mert a nagy szétrohadásról, a lepusztulásról, az emberi kapcsolatok elsekélyesedéséről szól kegyetlen őszinteséggel. • Elek Judit, Szabó István és Sára Sándor filmjében hogy érezte magát? Hármuk közül melyikre mondja most, hogy ő az én rendezőm?- Sára. Elek Judittól másodéves főiskolásként kaptam meg a Tutajosok Matejét; boldog voltam és rosszul éreztem magam. Ez volt az első filmem és mindjárt egy jelentős szerep, amelynek örülni lehetett, a rossz csak az volt, hogy fogalmam sem volt arról, mi az, hogy filmezés. Erre jött Elek Judit, aki civilben okos is, kedves is, de ha meglátja a kamerát, vége. A Tutajosok forgatásakor úgy „bekeményedett“, hogy az egész stábot görcsbe rántotta. Volt olyan nap, hogy egyetlen kockát sem vettünk fel. A rabbinak azt mondta: rosszul imádkozik. Nekem még egy „anyai“ pofon is jutott tőle, mert a forgatás szünetében, a rekkenő nyárban meg mertem mártózni a Tisza vizében. Érdekes helyzet lehetett, így visszagondolva. Ott állok előtte vizesen, izmosán, mezítelen felsőtesttel, s mindenki arra vár, hogy egy ilyen csattanós pofon után valaminek biztosan történnie kell. Hogy gúnyosan a szemébe nevetek, kikérem magamnak, hogy kezet emeljen rám, vagy felkapom és megemelem őt. Nem voltam képes se erre, se arra, sarkon fordultam és elmentem. Szabó Istvántól jóval kisebb szerepet kaptam; Clovest, a zöldek terrorszervezetének egyik fanatikus képviselőjét, akit robbantással bíznak meg az Operában. Sok apró mozaikból kellett felépítenem a szerepet és ez a legnehezebb a színész számára. Jellemet formálni nagyjelenet nélkül. Szabó Istvánnal így is élvezet a munka. A „Figyelem, felvétel!“ és a „Tessék!“ között úgy teremt levegőt, helyzetet, hogy attól azonnal „beindul“ az ember. A legtöbbet azonban Sárától tanultam. Harminc napot forgattam vele, de hatszor annyit kaptam tőle, mint Elek Judittól, a hetven nap alatt. A fiú, akit a Könyörtelen időkben játszom, gyorsan bepörög, ha olyat lát, ami nem tetszik neki, ugyanakkor jó humora van és imádja a nőket. Jó szerep, nagyon sokat várok tőle, ennyit én még egyetlen szereptől sem vártam. Sára csodálatos ember. Nem sokat beszél, mert olyan, mint egy idős székely, csak ül és gyűri az arcát a nagy szakállával, de ha megszólal, akkor azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Amit imádtam benne: hagyja, hogy kedvére próbáljon a színész. Elmondja, hogy ez és ez a járás, és csináljuk meg körülbelül így és így, de hogy meddig megyek el, azt rám bízza. Az ízléshatárokat, főleg, ha Székely és Zsámbéki tanítvány az illető, tudja, nem kell kihangsúlyozni. Elek Judit, ha nem tetszett neki valami, szigorúan, „dübörögve“ jött felém, hogy „mi az, hogy nem tudod megcsinálni?“ Sára hagyta, hogy keresgessek, hogy keresgessünk és valósággal élvezte, hogy „működik“ az ember. Később, a felvétel percében már nem figyelte, mennyit adok magamból, de ha sok volt, amit produkáltam, akkor ott volt a fia, Balázs, aki a kamera mögött ült. Rögtön figyelmeztetett, ha úgy érezte, hogy szólnia kell, mert én tényleg sok vagyok néha. Ha elengedik a kantárszáramat, én úgy megbokrosodom, hogy nincs az a lovas, aki megállítana. Belőlem a színházi próbákon is gyakran kell lefaragni, mert annyit adok, annyit mutatok, hogy annak a fele is elég sokszor. • Az, hogy a Sára-filmben a négy társa fiatal, pályája elején tartó színész volt, mennyiben inspirálta?- Sokban, nagyon sokban. Én ennek is borzasztóan örültem... hogy nem volt egyetlenegy partnerem sem, akitől tartanom kellett volna. Ha benne van a filmben, a Gáspár az Eperjes vagy a Cserhalmi, biztos hogy félek. Zavar, hogy nekik minden premier plánjuk elsőre bejön, én meg hiába szenvedek, akkor sem sikerül. így viszont mindig, minden közeli képsort elsőre meg tudtam csinálni. • Második évadját kezdi most a Katona József Színházban... milyen közérzettel?- Ha vigasztalni akarom magam, akkor azt mondom, nincs baj, hiszen nemrég kaptam meg a diplomát, nem kell annyit ugrálni. De ha gyilkolni akarom magam, akkor azt mondom: döglődöm, keveset játszom, jóval többet kellene. Nem tehetek róla, én tele vagyok energiával. Ha nem érzem a szám szögletében a zablát, mennék, rohannék, amíg csak össze nem rogynék. Szabó G. László ♦ T izenöt év után elkészült a krimi műfaj remekművének tartott Kínai negyed folytatása. Román Polanski művét Jack Nicholsorma\ a főszerepben annak idején nálunk is bemutatták és a hazai kritika, akárcsak a nemzetközi, egyöntetűen dicsérte. Chandler regényeivel hasonlították össze, megállapították róla, hogy hitelesen idézi fel a háború előtti Los Angeles légkörét, amelyről a neves krimiíró azt mondta: nagy, száraz, napsütéses fészek, tele csúnya, stílustalan házakkal, de jóindulatú és békés. Róbert Towne forgatókönyviró ebben a környezetben bonyolította a többrétű bűnügyi históriát. A Kínai negyedet Oscar-díjjal tüntették ki, Román Polanski tekintélye pedig egyszeriben megnövekedett. A film folytatásának Két Jaké a címe, és a történet tizenegy évvel később, a háború után játszódik. A színhely ezúttal is Los Angeles, a főhős Jaké Gittes, a cinikus magándetektív, azóta részt vett a második világháborúban, új tapasztalatokat szerzett. A városatyák azonban továbbra is kapzsik, a korrupció is a régi, de most már nem a földbirtok, hanem a kőolaj van az érdeklődés középpontjában. A főszerepet ezúttal is Jack Nicholson alakítja, de ugyanakkor ő a film rendezője. Az Oscar-díjas és számos más elismerésben részesült színész nem első ízben állt a felvevögép mögé, rendezett már két filmet, de egyik sem öregbítette a hírnevét. Az 1971-ben forgatott Hajts, mondta ő és az 1978-ban készült Út délre egyaránt megbukott. Sem a közönségnek, sem a kritikusoknak nem tetszett. Jack Nicholson szerint az utóbbiak túl szigorúak voltak. Elhatározta hát, hogy harmadszor is szerencsét próbál. Az ő ötlete volt a Kínai negyed folytatása, és a producereknek nem volt ellene kifogásuk. A forgatókönyvet ismét Róbert Towne írta. Akárcsak Polanski művében, családi hűtlenséggel indul a történet. Jaké Gittes magándetektív megbízatásai ugyanis még mindig ilyen vonatkozásúak. Egy asszony (Meg Tilly alakítja) férjének társával (John Hackett játssza) szórakozik az ágyban. Miközben Jaké Gittes (Nick Nicholson) figyeli, mi történik a motelszobában, hirtelen megjelenik a férj, lövés hallatszik, a szerető halott. Az Oscar- díjas forgatókönyvíró számára azonban semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A bonyodalom ezután kezdődik. A filmet négy évvel ezelőtt akarták forgatni a Paramount produkciójában, de amikor Jack Nicholson rábeszélésére Róbert Towne megírta a forgatókönyvet, a valóságban is bonyodalmak támadtak. Towne követelte, hogy beleszólhasson a szereposztásba, s erre Evans, a producer beperelte. Kínos bírósági ügy kerekedett, végül Jack Nicholson mint kopro- ducer vállalta az összes felelősséget. Ezáltal azonban szerepet cseréltek és Evans vált koproducerré. Mivel most már minden kockázat Jack Nicholson nyakába zúdult, és ő ellenőrizte az egész projektumot, úgy döntött, egyedül fogja rendezni a filmet. Állítólag azért, hogy senki se szólhasson bele, hogyan játsszon, és saját utasítása szerint alakíthassa a szerepet. Az epizódszerepeket az egykori barátaira bízta, azokra, akikkel harminc évvel ezelőtt együtt járt színiiskolába. A sajtó meg is jegyezte, ritkaság az olyan filmcsillag, aki hírneve ellenére nem felejti el fiatalkori barátait. Hálájuk jeléül készségesen elvállalták még a legjelentéktelenebb szerepeket is. Igaz, Jack Nicholson szintén hajlandó barátainak filmjében epizódszerepet játszani. Ezt néhányszor már be is bizonyította. A közönség annyira megszokta Jack Nicholsont a mániákus szerepében, Az eastwicki boszorkányok ördögeként vagy a Batman (Denevérember) eszelős Jokeréként, hogy azt hiszi, a valóságban is szeszélyes és dilis. Nem tudja elképzelni, hogy Nicholson rendkívül módszeres, hivatásszerető, a foglalkozását komoly, felelősségteljes munkának tartja. Rendezés közben mindez láthatóvá is válik, gondosan, alaposan, részletekre kiterjedő figyelemmel dolgozik. A Két Jake forgatása előtt mindent összeolvasott 1948-ról, hogy minél hitelesebben feleleveníthesse ezt az évet a mozivásznon. A forgatáson azt mondják, Nicholson és Towne nagyszerűen kijöttek egymással. (rtú) A Kínai negyed másodszor 1991. IX. 20. X
