Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1991-08-30 / 35. szám

(Í£> bizto­íthogy smelik ;l volt, tini. • tért éles n és újtóz- -negy, Idáiról i- így. it két- ytelen /alóan ónyls- ¡zédü- :méle- magá- 'róság tapo- I ujjai- Intotta fájda- : volt, . Meg vesen vette: i van abba- itt ma- h<*/ kevés in el­íy. El- rkezik ítvizs- serlf­BETTES ISTVÁN Holle anyó sínre teszi kossuth lajoskát (Lajoséknak) Iajoska uff szólt holle anyó és kezében már égett a kanóc uffon a halié holle anyó feleselt vissza a kis vadóc erre a halié mellé a tűzre fröccsent Iajoska estebéd (stb.) nagyot szökkent kis szöjrp(h)jével szaporán uffni kezdett ujjé öllé te leszel majdan KOSSUTH ujjongott holle anyó KMECZKÓ MIHÁLY REZERVÁTUM AMIKOR VENDÉGEIMET VÁRVA ebédet főzök húsdarabok gyanánt koronásokat szórok a fazékba és skalpolt koponyának tűnő krumplit meglocsolom bőven őszinte részvéttel mert vendégeim végtelenül igényesek és céltudatosak az emberek közt csakis elvi alapon a logika szigorú szabályai szerint közlekednek akár a húsdarabok és krumpli- KOCKÁK KÖZT A FŐZŐKANÁL fet, az kinyitja a csomagtartót, el­képed a látványon és talán azt mondja: --­- Ilyet ember nem tehetett! Aztán újra megérintette a feje mögötti rideg valamit - a pótkerék gumiját. Az ötlet felvillanyozta: ab­ban H kerékben sürített levegő van! A tüdejének megváltást jelen­tő oxigén! Csak a szelepet kell megengedni rajta... Ebben a ke­rékben biztosan lesz annyi levegő, hogy reggelig kibírja vele, amíg az üzlet tulajdonos megérkezik - és...- Csak lassan, mindig csak egy kevéske levegőt! - parancsolt ma­gára Marylin. Tudta, milyen borzal­mas éjszaka vár rá, de annyira ügyelt a levegővel való takarékos­ságra, hogy közben csaknem megfeledkezett a görcsös fájdal­makról, amiket nemcsak a végtag­jaiban, de az egész testében ér­zett. Ki kell bírnia! Meg kell érnie a holnap reggelt! Mikor másnap korán reggel meg­érkezett az üzlet tulajdonosa, a csomagtartóban lévő pótkerék gumija üres volt. Marylin Seemann élt! Nem éltek viszont azok ketten. Tettük után még jó adag bátorsá­got öntöttek magukba, sör formá­jában. Aztán az a nyurga so­ványka alak beletaposott a gázba, hogy mielőbb és minél messzebb­re jussanak innen. A rendőrjárőr nem egészen három kilométernyi­re akadt rájuk a tarka zebra ron­csai alatt. Vércse Miklós fordítása modern irodalom még a szá­zadelőn felismerte, hogy a nagyszerű huszadik század az ab­szurditások kora lesz. Kezdetben a da­da érthetetlenségében is kifejező szö­vegeivel, majd a szürealizmus bonyo­lult álomképeivel hangot is adott véle­ményének. A jövendölés aztán száza­dunk második felében regényben és drámában folytatódott, Camus pedig egyenesen kijelentette, hogy életünk értelmetlen és érthetetlen. Más kiváló írók egzisztencialista, groteszk és ab­szurd művekkel szemléltették az em­beriséggel létének paradox jellegét, lelkének hasadtságát és életmódjának, érzésvilágának ámulatba ejtő ellent­mondásait. Ezeknek a szellemi teljesít­ményeknek a fényében egy pillanatig sem Tehetünk bizonyosak afelől, hogy amikor valamit igaznak hiszünk, a lé­nyeget látjuk-e, tudjuk-e, vagy csak a látszatot, a felszínt érzékeljük? Soha még ilyen gubancban nem bonyoló­dott össze az ember előtt a fontos és a lényegtelen! Naponta történnek ve­lünk illogikus dolgok, míg másrészt évekig várhatunk, amíg megvalósul valami ésszerű. Az abszurditás testvé­rünk szeretőnk, élettársunk lett, már észre sem vesszük, hogy tartósan együtt él velünk. Abszurdumnak ne­vezhető érdektelenséggel és nyuga­lommal hajózunk együtt a hallatlan ellentmondások tengerén. S amióta életünket és napjaink szövetét egyre bővebben átszövik a napi politika és érdekek szálai, az abszurdum olyany- nyira általános közeggé vált számunk­ra, hogy immár természetesnek nevez­hető, míg az ésszerű és célszerű, ami egyben természetes is, egyre inkább a rendkívüli ritkaságával és különössé­gével bír. A fékevesztett abszurditás ráfolyik környezetünkre és a velünk együtt élő természeti lények sorsát is megpecsé­teli. Nem menekülhetnek előle a szo­banövények, a velünk élő háziállatok, sőt az élősködők sem, melyek ily mó­don méginkább megkeserítik életün­ket. Charlei és Kleopátra története meggyőzően szemlélteti a hétköznapi abszurditás mindent behálózó elbur­jánzását és könyörtelen, abszolút ter­mészetét. Mielőtt azonban hőseinkről szólnék, előbb Lubossal kell megismertetnem az olvasót. A tizenkét éves, hirtelen nőtt kamasz egyben unoka! Meglehetősen jámbor lélek, ennek ellenére a század­vég gyermeke, a kibernetikus korszak tipikus quidsidere. Bár nem veti meg a társaságot, mégis otthon ülő típus. Korcsolyázik, úszik és karatézik, ám szjve a számítógépekhez húz. Órákig elül mozdulatlanul számítógépes játé­kai képernyője előtt és éber szemmel, ám blazírt arccal mozgatja a manipulá­tor karját, a vérbeli (jövendő) értelmi­ségi közönyével és hidegvérével ítéli életre vagy kergeti ámokfutásra s vé­gül a pusztulásba a képernyőn futkosó, izgatott alakokat. Emellett módfelett kedveli az állatokat! Mondhatnám, leplezetlenül bámulja és tiszteli a ter­mészetet. Kibernetika és pantheizmus, hát nem abszurdum?! Lubos akváriu­mok árnyékában nőtt fel, csecsemőko­rát díszhalak és vízipókok figyelték. A terrénumok világát is korán megis­merte. Volt már aranyhörcsöge, tenge­rimalaca, teknősbékája és botsáskája. Fogott varangyot, gyíkot és siklót, ne­velt papagájt, fürjet és botos kölöntét, tartott terrénumában tarajos gőtét és szaporított petymeget, tigrispintyet és pirosfülű bülbült. Mintegy évvel ezelőtt belehabaro­dott egy dzsungál-hörcsögbe! A megta­karított pénzén vásárolta magának és elnevezte Charleinek. A fiatal hím hörcsögöcske alig egér nagyságú, puha szőrgolyó, selymes tapintású tömlő, akkora, mint egy szafaládé, mely jár. Pontosabban: halad. A szőrmók szafa- ládénak leginkább apró hegyes orra felismerhető, szeme — ha van — a bun- dácskájába veszett, farka láthatatlan csökevény, lábai észrevétlenek. Ami­kor a szőnyegen vagy az asztalon fut, mintha titokzatos erő mozgatná, mág­neses vonzás vagy elektromos tér ta­szítása, netán benső rugószerkezet? Egészében törpe abszurditás! Megtud­tuk, hogy szinte a semmiből él, alig eszik és nem piszkít, biológiai életvite­le már-már rejtélyes, élőlény volta, állati léte titkoktól terhes. Nem tudni, mikor alszik, hogyan táplálkozik, mit tart a világról, meddig él. Mivoltában van valami transzcendens. Lubos leej­tette, nem történt baja, táplálásáról megfeledkeztek, de nem pusztult bele. Nem énekel, mutatványokra jószeré­vel képtelen, hangot nem hallat, nem fürdik, mégsincs szaga, nem változik, mindig ugyanaz, ő maga! Ez Charlei, a dzsungál-hörcsög! Semmi jele, hogy érezne, nem adja tudtul, hogy gondol­kozik, sem igényei, sem gátlásai nin­csenek. Megtestesíti a legvégletesebb kiszolgáltatottságot, sőt rabságot, ám ugyanakkor a legkorlátlanabb szabad­ságot és függetlenséget is. Kész abszur­dum ez a Charlei, nincs benne semmi ésszerű! Nincs egyénisége és mégis van, mert éppen az az egyéni benne, hogy nincs egyénisége! Lubos gondoskodott róla, hogy Charlei igénytelen személyével és egyszerű létével rövid időn belül meg­ismerkedjen az egész rokonság. Min­denüvé magával vitte őt. Néha a zse­bében vagy egyszerűen a kezében, meleg tenyerének barlangjában, más­kor lyukacsos fedelű, lapos papírdo­bozban, melyben Charlei éppen csak hasalni tudott, aztán háromdecis be- főttesüvegben, sőt egyszer egy síkesz­tyűben, máskor pedig egy öreg tolltar­tóban. Charlei igénytelensége köz­mondásossá vált. Minden környezet­ben otthon érezte magát, mutatvá­nyokra is vállakozott. Pontosabban egyetlen mutatványra, mert többet nem tudott! Charlei mászott, olyan fölényesen és tökéletesen, mint egy hernyó, mint egy rézsikló, puhán és légiesen, mert lábai közben nem vol­tak láthatók, mesterien mászott Char­lei, apró teste szinte gördült, höm- pölygött, tudjuk, közlekedő szafaládé! Mászott minden felületen, földön és a magasban, széles síkon és keskeny éleken, hideglelősen figyeltem, ahogy Lubos vállán, a magasba emelt kezén mászik felfelé, mint egy rettenthetet­len légtomász, halálra zúzza magát, ha lezuhan. De Charlei nem zuhant le, másrészt, ha leesett, sem történt baja, törhetetlennek bizonyult. Lubos Charlei nékül és Charlei Lu­bos nélkül - abszurd elképzelés! A dzsungál-hörcsög egyszer mégis bágyadt lett, szomorkodni kezdett. Magányos lélek, bizonyára unatko­zik! (így Lubos!) Megtakarított pénzén vett egy újabb dzsungál-hörcsögöt, Kleopátra neve­zetűt. A nevéből az is kiderült, hogy nőnemű, miután Charlei férfi - azért hívják így! -, nő után vágyik, azért szomorkodik. Lubos jól számított, kamasz még, s már mélyértelmű dolgokat sejt, Charlei felélénkült, életkedve vissza­tért. Egyszerre virgonc lett, bár köz­ben semmi jelét nem adta, hogy Kleo­pátra érdekelné! Ezen azonban nem csodálkozhatunk, miután a hölgy ugyancsak teljes érdektelenséget tanú­sított iránta, már-már melankolikus­nak és frigidnek mutatkozott. Kleopát­rában nem volt semmi női sarm, sem­mi kacérság! Mondhatnánk, a maga- kelletés dilettánsa volt. Ügy éltek együtt, mintha nem tudnának a másik­ról és semmi közük nem lenne egymáshoz. Idillikus kép rögzült ezen időkből emlékezetünkben. Mély üvegedény­ben gyaluforgács, a sarokban félig a forgácsba fúródva Kleopátra szu­nyókál, Charlei a szűk térben fel-alá pöfög és hömpölyög, elmélyülten ka­landozik, Lubos pedig a képernyő előtt ül, észrevétlenül mozgatja a ma­nipulátort és a hunyorgó ezüst mezőn kétségbeesetten rohangálnak az ámok- futó alakok. Lego-játékelemekből kastélyt épí­tett a párnak. Az impozáns színes épület belsejébe lengő csapóajtón le­hetett bejutni. Kleopátra álmodozva bemászott az ajtón, eltűnt mögötte és aznap már elő sem jött, lusta asszony! Charlei azonban élvezte az új helyze­tet, játékosan nekirontott a csapóajtó­nak és eltűnt mögötte, majd kirohant, mint Zrínyi Miklós a szigeti várból és ismét nekirontott. Bebizonyította, hogy tanulékony, és játékos, élvezi az életet. Aztán a következő dolog történt! Charlei és Kleopátra a forgácssal ki­bélelt üvegkádban szenderegtek. Beásták magukat a forgácsba, nem látni őket, bizonyára édesdeden dur­molnak. A képernyőn fejvesztetten futkosnak a jelek, idilli a csend, teljes a nyugalom. Majd megérkezik Milos, Lubos barátja és uzsonnás zacskóban magával hozza dzsungál-hörcsögét, melynek neve Ferenc. Ferenc teljesen Charlei mása, bundája színe, nagysá­ga, szafaládészerűsége, minden mege­gyezik! Végtagtalansága is stimmel! Érthető: Kleopátra a nő - kisebb! Megszületik a különben kézenfekvő gondolat, hogy Charleit és Kleopátrát meg kell ismertetni Ferenccel. Tudo­mást vesznek majd egymás létéről, látóterük tágul, talán még össze is barátkoznak! Valóságszemléletüket kölcsönösen gazdagíthatják, a maguk nyelvén elbeszélgetnek, kölcsönösen beszámolnak létélményeikről. A nemes céloktól indíttatva Milos elhelyezte Ferencet az üvegkádban, a forgácsrétegre tette, melynek mé­lyén valahol békésen szunyókáltak Charlei és Kleopátra. Abban a pillanatban az üvegkádban elszabadult a pokol. Évszázadok óta alvó vulkán várat­lan kitöréséhez volt hasonlítható, ahogy Charlei a mélyből a forgácsré­teg felszínére tört. Jószerével felrob­bant és szétszóródott körülötte a for­gács! A higgadt, hallgatag legény fújt és prüszkölt, mérhetetlen felindulással köpködött, láthatatlan lábai vadul ka­parták a forgácsot, zömök teste csilla­píthatatlanul reszketett az indulattól. Szőrmók fejében rejtőző szeméből megsemmisítő tekintet méregette Fe­rencet. Aztán megrohamozta, valóság­gal rávetette magát, és ha Milos nem kapja ki azonnal az ámuldozó Feren­cet az üvegkádból, talán megöli! Fe­renc csak bámult, méltatlankodni sem volt ideje. Charlei pedig tovább tom­bolt! A jámbor és néma Charlei a ve­szekedett düh megnyilvánulásainak egész hangskáláját bocsátotta ki magá­ból, fenyegetően visongott, prüszkölt és mélyeket horkantott, nekirontott az üvegfalnak és megpróbált kimászni az edényből, hogy végkimerülésig üldöz­ze Ferencet. Talán párbajra hívta vol­na, hogy végezzen vele! S ami-*' kor Milos már régen távozott Ferenc­cel, Charlei még mindig randalírozott, fenyegetően vicsorgott és prüszkölve hömpölygőtt üvegketrecében. Bebizonyította, hogy elszánt gaval­lér és talpig férfi, kiválasztottjának védelmezője és erős támasza. Kleopát­ra azonban szégyenletesen viselke­dett. Meg sem mukkant egész idő alatt, ki sem bújt a forgács alól, közönyös maradt a botrány iránt, amely pedig nyilvánvalóan miatta tört ki. Micsoda kőszívű perszóna! Vagy: igazi számító nő? Charleit az eset új színben tüntette fel előttünk. Belevaló fickó, mondta elismerően Lubos. Azután méginkább mindenüvé magával vitte, rendszerint egy henger alakú, lakályos pléhdoboz- ban. (Pepsi-colás doboz.) Nyár lett, beállt a kánikula. Lubos két hétre elhagyta a várost, táborba ment. Olyan helyre, ahol dzsungel-hör­csögökkel nincs mód törődni. Az ott­hon maradottak szigorú utasításokat kaptak, a hörcsög házaspár gondozá­sáról és rendszeres táplálkozásáról meg ne feledkezzenek. Az élet folyt tovább, a hörcsögök nagyokat pihentek. Visszatérve Lubos érdekes megfi­gyelést tett: két hét alatt Charlei látvá­nyosan meghízott, kigömbölyödött. Kleopátra viszont hernyószerűen kes- hedt, mint azelőtr, talán még egy fok­kal hitványabb. Charlei azonban, na­hát, mint egy gömböc! Igazán jó bőr­ben van. Elnehezedett, mozgása lom­ba, járásán az elhízottak hányaveti tunyasága. Talán csak nincsenek mi­rigyzavarai, még végül kiderül, hogy imbecilis! Egy hétig tartott a rejtély vagy talán nyolc napig. Aztán kitört a botrány, reggeli bo­rús égből villámcsapás! Lubos szokásos szemléjét, reggeli vizitjét tartotta állatai felett, s a mély csodálat hangján, természetellenesen felkiáltott.- Charlei lefogyott éjszaka, olyan, mint egy agár! A következő kiáltás már fáradt nyö­gésbe torkollt, sóhajszerűen. A lakásban mindenki számára nyil­vánvaló lett, hogy rendkívüli dolog történt. Valami egészen hihetetlen és abszurd, ami a mai közéleti képtelen­ségekhez viszonyítva is hallatlan és egyedülálló. Történt valami, ami kime­ríti Camusnak az élet rejtélyességéről és értelmetlenségéről szóló elméletét. Kleopátra nem volt látható a hör­csögök üvegházában, szokása szerint valahol a forgácsréteg mélyén dur­molt. Földindulás idején is blazírt lélek maradt. Ellenben Charlei soványan és girhesen annál inkább a felszínen tüs­ténkedett. Körbeszimatolt öt vörösszí­nű, csupasz hernyót, szelíden bökdös- te őket, egybeterelgette, forgáccsal ta­kargatta. A csupasz kölykök pedig — mi mások lehettek? - ésszerűtlenül fontoskodva hemzsegtek, egymáson átbukfeqpeztek és nyivogtak alig hall­hatón, mintha tudnák, hogy a huszadik századvég abszurditásainak egyik sa­játos válfaját testesítik meg. Charlei hozzáállása egyértelmű velük szemben. Kétségtelen, hogy ő szülte őket! A belevaló fickó és talpig férfi az éjszaka lebabázott. Mindnyájunk arca, akik akkor meg­rökönyödve szemléltük őket, mind­annyiunk tekintete híven tükrözte, hogy a rendkívüli tény következmé­nyei beláthatatlanok. Lubos agya is, egy korszerű kibernetikus elme, tehe­tetlenül állt a világ bonyolultságának és érthetetlenségének ténye előtt. Ez a tény viszont olyan kérdések garmadáját vetette fel, amelyek előtt, úgymond, az ész megáll. Charlei tehát nő, mi több; anya! Ebből viszont logi­kusan következik, hogy Kleopátra hím, azaz férfi, vagyis: apa! A döbbe­netét követő felháborodás — amikor váratlanul meglepnek, megsértődünk, hogy merték ezt tenni velünk! -, a fel­indulás minden mérge Kleopátra ellen irányult. Micsoda hitvány nyomorult! Átalussza és végig közömbösködi az életet, a valóságban alig van jelen, szunyókál a forgács mélyén, mint ha­lódó parázs a hamu alatt, s lám, arra van esze, hogy Charleit teherbe ejtse! Vajon mikor méltóztatott őt figyelem­re méltatni, milyen körülmények közt szánta rá magát, hogy érdemben fog­lalkozzon vele? A rokonságban, ahogy mondják, fu­tótűzként terjedt a hír, veszettül csö­rögtek a telefonok. No ne mondd, Charlei kicsiket szült és Kleopátra apa lett? Hihetetlen...! Képtelen mellék- termékként felötlött a gondolat, hogy Charleit talán, bár roppant rejtélyes és bonyolult módon, Ferenc ejtette teher­be. Ezt azonban azonnal elvetettük, emlékezve rá, hogy mily gyűlölettel fordult a fiatal apa Ferenc ellen. Hisz majdnem megölte! A családi közvéle­mény egyértelműen kiállt Charlei mel­lett, és egy emberként fordult Kleopát­ra ellen. Végül is őt védte Charlei Ferenccel szemben, védelmezte‘a csa­ládi fészek melegét, a saját makulát­lanságát és jó hírét, s Kleopátra testi épségét. Micsoda nyámnyila alak Kleopátra! És milyen hűséges és álha- tatos nő Charlie! A zűrzavart fokozta, hogy Lubos ezek után - mindent el­késve teszünk! - tüzetesen átvizsgálta a két dzsungál-hörcsögöt és megsem­misülve állapította meg, hogy Charlei hasa sima, mint egy teniszlabda, Kleo­pátra hasán viszont apró szemölcsök találhatók, mintha emlők lennének. Ez szörnyű, alapítottuk meg, ebbe bele lehet őrülni! A vörös apróságok virgoncán nyüzsögtek, mint a kis viperák a kí­gyófészekben. Szörnyű rágondolni, hogy az eddigi két szőrmók abszur­dumból ezótán hét lesz! Valaki azt mondta: feddhetetlenségi vizsgálatnak kellett volna alávetnünk Charleit és Kleopátrát, hogy tudjuk, kifélék-mifélék? Egy filozofikus hajla­mú családtag pedig megjegyezte: talán így természetes, ahogy történt! Talán a dzsungál-hörcsög nősténye olyan, mint Charlei, a férfi pedig úgy viselke­dik, mint Kleopátra! Mit tudhatjuk? Talán mi, emberek azzal hogy nem ismertük és nem értettük őket, vittük életükbe az abszurdumot. A saját ab­szurditásunkat! Igen, folytatta ez a fi­lozofikus hajlamú rokon, ahol az em­ber megjelenik... igen, ott mindig ab­szurd dolgok történnek! ^snwnrcnívom

Next

/
Thumbnails
Contents