Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-23 / 34. szám
GUMICSŐ NEHEZÉK GÁZTÁROLÓ TÖLTÖNYÍLÁS FEDÉL KIVEZETŐ NYÍLÁS TTTTTTT KIVEZETŐ J” SZELEP TARTÁLY- HULLADÉK A biogáz kitűnően helyettesíti a földgázt, a felhasználása lényegesen olcsóbb, mint egyéb energiaforrásé. Nem ritkaság ma már a biogázzal üzemeltetett négyütemű motor sem. Biogázfejlesztő elkészítésével érdemes kísérletezni kis- kertészeknek, hétvégi ház tulajdonosainak, mindazoknak, akik ezt az olcsó megoldást választják vízmelegítésre, főzésre, illetve fűtésre, szárításra. A biogáz-fejlesztő három részből áll: az erjesztő vagyis rothasztó edényből, gyűjtőedényből és tárolóból. Barkácsolók könnyűszerrel maguk is elkészíthetik. Fermentációs edényként egy nagy bádoghordót szerezhetnek be, a gyűjtőteret a hordó lezárt fedele alá tervezzük, tárolónak pedig megteszi egy régi gumiabroncs vagy vastagabb fóliából ragasztott plasztikpárna. Rajzunk egy ősi kínai biogáz-fejlesztőt ábrázol. Az erjesztő edényt a földbe ássuk, így nincs útban és könnyen tölthető. A töltelékanyag különféle szerves hulladék lehet, mint például ételmaradék, gyom, avar, trágya. Ezt felöntjük vízzel, egészen a töltőnyílás széléig. A hulladék elrothadása után a visszamaradt anyagot kapával vagy gereblyével eltávolítjuk. Egyidejűleg az edény másik kivezetésén friss anyaggal tölthetjük fel az erjesztő edényt. A fedél tetejét kövekkel nyomtassuk le, nehogy megemelje azt a fejlődő biogáz. Hasonlóan kell a tárolót is leterhelni, melyből szükség szerint vezethető el a gáz. Biogáz gyártásával nálunk csupán a nyári hónapokban érdemes foglalkozni, mikor a föld már átmelegedett. A bomlasztó mikroorganizmusok ugyanis csupán 30 Celsius-fokon életképesek. Némely biogáz-fejlesztőben, például FEDÉL BIOGÁZ szennyvíztisztítóban ennek okáért a „töltelékanyagot“ felmelegítik. Erre a saját biogázt használják. A mi esetünkben a bomlasztáshoz szükséges hőt napenergiából nyerjük. Hogy a biomassza a leggyorsabban érjen be és gázt termeljen, a töltelékanyagot vágjuk apróra és vegyítsük vízzel. A hordót légmentesen lezárjuk (kapcsokkal rögzítjük, vagy kellően leterheljük), tetejére gumicsövet erősítünk, mely vezetékként szolgál az erjesztő és a gáztároló között. A tárolót szintén nehezékkel, fémlemezzel, stb. biztosítjuk. A kínai erjesztő eljárás folyamatos biogáz- gyártást biztosít. Ennek egyszerűbb változata lehet egy kertben felállított, feketére festett bádoghordó, melyet plasztikzsákba helyeztünk el. Ennek hátránya, hogy a töltelékanyagot időnként (kb. kéthetenként) cserélni kell. Madár- és vakondriasztók A madarak és vakondok nem szívlelik az ultrahangot. Ezért már többféle elektronikus riasztót gyártottak, melyek erre az elvre épültek. A kiskertészek, szőlészek mégis a hagyományos riasztókat kedvelik, mivel nem szükséges elemet cserélni, egyszeri felszereléssel megoldottnak tekinthetik a problémát. Hollandiában sikeresen alkalmazzák a madárriasztás új módját. Ez úgy történik, hogy a védeni kívánt terület felé dróthuzalt feszítenek lazán két karó között, míg a dróthuzal egyik végéhez kis ru- gót iktatnak. A huzalt csavarokkal „hangolják“, hasonlóan, mint a hegedűhúrt. Ha szél kerekedik, a dróthuzal ultrahangot bocsát ki. Fontos, hogy a riasztó jól legyen hangolva. Beállításakor jó szolgálatot tehet egy kutya vagy egyéb háziállat. Ezek ugyanis a kívánt ultrahang kibocsájtásakor nyugtalanul viselkednek, megriadnak. Ennek a riasztóberendezésnek egyetlen hátránya, hogy szélcsendben nem működik. Egyéb kipróbált madárriogató egy felfújt léggömb, melyre - akár mindkét oldalról is - nagy bagolyszemeket festettünk. Elég, ha a léggömböt a kert közepén felakasztjuk, néhány napra biztos védelmet nyújt a kártevő madarak ellen. Ezután távolítsuk el a balont, mivel megszokják a' madarak. A léggömböt gázzal töltsük meg, hogy lebegjen. A vakond elriasztására legjobb, ha földbe ásott üvegeket használunk. A ferdén, különböző Irányban elhelyezett sörös-, tejes-, vagy akár befőttesüvegek szélben ultrahangokat továbbítanak a földbe. A vakondoknak nagyon jó a hallása, ezért több méterre elkerüli az ilyen csapdákat. Ha az üvegeket karóhoz rögzítjük, a szélben keletkező hang a madarakat is elriasztja. A FERDE FALAK VARÁZSA Nyugat-európai városokban, főleg Franciaországban gyakoriak a manzárdlakások. Nem csoda, hiszen a padlástérbe épített szoba elnevezését is meghonosítójáról, F. Mansard, 17. századi francia építésztől kapta. Napjainkban sokan - (néha más lehetőség híján) - próbálják a lakásgondot tetőtér beépítéssel megoldani. A megszokottól eltérő, ferde falsíkok különleges, de nagyon vonzó, hangulatos lakberendezést tesznek lehetővé. Gyákran egy beszögelést úgy lehet a legésszerűbben kihasználni, ha fekhellyé alakítjuk. Akinek módjában áll, egy nagy dobogóra helyezzen matracokat, melyekből könnyűszerrel ülőgarnitúrát varázsolhat. A mögötte levő falrészt polcokkal építhetjük be (1. ábra) A második rajz egy ház felső szintjének keresztmetszetét ábrázolja. A galériával elválasztott tér a nappali felett egy hálórész kialakítását teszi lehetővé. Hétvégi házakban, helyszűkében a gyermekszobát pótolhatja. SÍPPARÁDÉ Madársipot (1.) úgy készíthetünk, ha ceruza vastagságú ágdarabot lehán- tunk, hosszában elhasítjuk, a két féldarab között négy centiméter hosszú, homorú mélyedéseket faragunk (M) és közéjük fóliaszalagot fektetünk. Kellő megfeszítés után cérnával rögzítjük a végeket. Hangokat csövek (CS) segítségével is kelthetünk. Ha befogjuk, Illetve bedugaszoljuk a csövek alját, akkor a csövek nagyságától, hosszától függően (H,D) más-más hangot varázsolhatunk elő. Erre az elvre alapul a régóta használatos pánsíp (2JP.), mely egymás mellé kötözött náddarabokból készül. Zárt üreoü kupakfedök és lefü- részelt m^dMtjmandula, barack), is szolgálh i|^^^Bént. (M,Z) Fűzfavesszőid lehúzott kéregből készül a fűzfasíp. Arasznyi hosszú, kisujjnyí vastag ágdarab egyik végéhez közel kivágunk egy ék alakú darabot (É), ettől arasznyira vágjuk körül a kérget. Kés nyelével kopogtatjuk végig a vesszödarabot, hogy elváljon róla, ezután lecsavarjuk a kérget. A csupasz ágdarabról levágjuk az ékmetszésig tartó darabkát, felső részéből is egy keveset, és mint záródugót (Z) toljuk vissza a cső másik végébe. Az ilyen kéregsíp hamar elszárad, maradandót kitisztított belü bodzaágból (4) vagy műanyag csőből csinálhatunk. Tílínkót (5) kb. 45 cm hosszúságú bodzacsőből készítünk. Egyik végére sípnyílást, közepétől (K) a másik végéig egyenletesen elosztva hat kis nyílást fúrunk. Változtatható hangú a tolósíp. (6) Csőből és dugattyúból tevődik össze. (D-dugattyú, T-tolórúd) Lápi nádsípot két csomó közti náddarabból készítünk. Egyik vége maradjon zárt, mellette éles késsel nyelvet (NY) hasítunk. A másik végét levágás után nyitva hagyjuk. Hogy a sípot megszólaltassuk, ahhoz az egész nyelvrészt a szájba kell venni. Kis szekrényben sok poharat tárolhatunk, ha a mellékelt ábra szerint helyezzük el őket. Csekély anyagi ráfordítás és némi kézügyesség szükséges hozzá. Vegyünk egy akkora nagyságú préselt deszkalapot, amekkora a szekrény belső mérete (szélessége és mélysége). Erre a lapra erősítsük rá a méretre vágott síneket (lehet fémből, műanyagból). Ezután az egész deszkalapot facsavarokkal a szekrénybe felerősítjük. 1991. Vili.
