Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-16 / 33. szám
4 Dénes György A tökéletes versek éppoly kibírhatatlanok, mint a t nyok. A mi nacionalizmusunk: hazafiság. A szomszédé: se A jövő bekötött szemmel jár előttünk. EDUARDAS MlEtELAim Üvöltés a Brooklyn-hídon „HOWL“ - „Üvöltés" - ez áll a beatnik Allen Ginsberg vörös fedelű könyvén. Ez a könyv nem tetszik a felhőkarcolóknak, mert a mélyből született, ahol a sebzett Lélek üvölt... Ez a könyv nem tetszik a rendnek, mert szabálytalan hangok tömege, mely fojtottan tör fel a mellből. Ez a könyv nem a jóllakottak eledele, - téli pusztában kóborló éhes farkasok üvöltése... Olvasom ezt a könyvet és mondom a mellettem álló szerzőnek:- Igazad van, igazad van, Allen Ginsberg. „Moloch whose mind is pure machinery! Moloch whose blood in running money! Moloch whose fingers are ten armise! Moloch whose breast is a cannibal dynamo! Moloch whose ear is a smoking tomb!" (Moloch, kinek agya gépezet! Moloch, kinek pénz folyik az ereiben! Moloch, kinek tíz ujja tíz hadsereg! Moloch, kinek melle emberevö dinamó! Moloch, kinek füle füstölgő temető!) Igazad van, Allen Ginsberg, igazad van, barátom! Moloch isten, kinek ereiben arany folyik maga a gépesített kannibál! ...A sápadt, szomorú hold tüdöbajos ernyője beborítja a Brooklyn-hidat, ahonnan egykor Vlagyimir Majakovszkij köpött a fekete vízbe. Vad üvöltés tör fel a felhőkarcolók lábánál, a sáros alagsorban és az éjjeli menedékhelyeken. ... Uvöltenek a szomorú és sápadt szakállas arcok, r s üvölt a sok szomorú hosszúhajú amazon. ... Szomorúság... ... Szomorúság és magány... És a pusztában szép összhangban, mint a hárfa feszülő húrjai, a fekete ég felé emelkednek, hogy ragyogjanak, a felhőkarcolók... S ezek a százemeletes felhőkarcolók inognak, düledeznek, hajladoznak, mint a magányos jegenyék éjszaka, ha rázza hatalmas szélvihar... ...És körös-körül - aggasztó pusztaság... ... És az ember sehol... Csupán a hold, mint egy részeg, kapaszkodik a felhőkarcolóba, s epével hányja tele ezt a kihalt pusztaságot. Ó, hogy fáj!... Hogy fáj a fej!... Üvölts, Allén Ginsberg, üvölts, söpredékek sara, üvölts, söpredékek szemete, üvölts, te éhes farkas! ... Veled üvöltök én is... ... Én is szomorú vagyok... ... Nagyon szomorú vagyok... A hold a százemeletes villogó felhőkarcolókról sarat okád a folyókba... A százemeletes Moloch isten talapzatán üvölt az őrült néger dzsessz... ...És csak a magány... Egyéb sincs már... ... S a kimondhatatlan fájdalom...- Nyújtsd felém sovány, izmos kezed, és ne nézz a híd állványáról, a dinoszaurusz csontvázáról a fekete vízbe - a folyó, mint mágnes, lefelé húz... Inkább üvölts, Allén Ginsberg, söpredékek szemete, te éhes farkas - A pusztában csak az üvöltözés maradt nekem s neked... Üvöltsünk... Talán túlkiabáljuk Moloch isten páncélszekrénybe zárt fém-szívét, elektromotor-dobogását... Talán meghallják mások is a farkashangot a pusztaságban. Lehet, e hangra válaszolnak mások. Üvölts, Allén Ginsberg!... ... én is üvöltök... ... Szorítsd össze versesköteted, melynek vérpiros fedőlapján, mint a lángnyelvek, táncolnak a nagy betűk: HOWL - ÜVÖLTÉS... Üvölts, Allén Ginsberg, talán kiüvöltöd, hogy a vörös fedőlap vérében elmerül az arany Moloch, hogy a vörös fedőlap füzében elég arany Moloch, hogy a vörös fedőlap üvöltő viharától elpusztul az arany Moloch... Üvölts... S veled üvöltök én is... New York (1962) Bán Péter fordítása Ç ép volt, mint egy kép („bild- jZ> hübseh“), kis kék szvetterének könnyű fényében, sötét színű hajzuhata- gával (ilyen nőre fáj minden férfi foga), kecsesen könyökölt az Intercontinental Szálló egyik asztalára, s miközben csillogó szemei majd felfalták a vőlegényét, ezt mondta: „Das ist schön!“, esetleg azt, hogy „Das wird schön sein!“ Willy Weniger, osztrák állampolgár, mindettől felhevülve, szülei innsbrucki házának szépségeit ecsetelte, a környező hegyeket, azok pompás sípályáival, az alpesi ligeteket, amelyeken most milliónyi gyermekláncfű pompázik. „Das wird schön sein!“ - mondta a harmincéves Sabina, miután vőlegénye ajkát figyelte, mintha süketnémák beszélgetnének. Sabina alig ért valamit németül (de majd megtanul), s olyanokat mond, hogy „Komm wieder zu mir!“, „Ich werde dich warten!“, Ich liebe dich!“ és hasonlókat (de majd gyorsan megtanul). A szegény és egymás iránt közömbös szülők lánya gyermekkorát Beíkovicén, egy kis faluban töltötte, ahol a legtöbb utca a mezőkre fut, s a faluhoz közeli halastóban mozdulatlanul tapadnak egymásra az öreg, emlékeket idéző hársfa lehullott levelei. Nyugalom és csend van, s ez eléggé unalmas. Amikor anyja elvált, a kislány vele együtt átköltözött egy prágai, folyóparti nagy lakásba, s a mostohaapja az új családját sok kedveskedéssel és gazdag ajándékokkal halmozta el. A tizenhárom éves Sabinka svájci aranyórát kezdett viselni, meg szürke perzsabundát, és sikereket elért, most már boldog anyjától gyorsan megtanulta, hogyan kell bánni a férfiakkal. Huszonkét éves korában férjhez ment egy közgazdászhoz, akit követnie kellett ütoméíice járási székhelyre. Festői, ódon kis utcák a püspöki palota körül, a déli fekvésű domboldalakon barackosok, őszi- barackosok és szőlőskertek, tág mező, s a bővizű Labe - csend, nyugalom, de egészében véve unalmas. „A hétköznaVLADIMÍR PÁRAL pok unalmának pókhálója lep be..." - írta anyjának Prágába, és a hosszú estéken, amikor nem volt hová mennie, azf tanulta, hogyan kell bánni a férfi testével, s már el volt szánva, hogy ő is anyja sikereinek útjára lép. Négy év múlva, mint elvált asszony, bájos hároméves kislányával együtt, átköltözött Prágába, a második férjéhez. Harmadik bunda, kínai ételek (később makrobiotika), dzsesszgimnasztika a tornateremben, jógagyakorlatok a Moldva partján stb. Tökéletes feleség. Most már tudta, hogyan kell szorosan a férjéhez simulni, amikor, mint egy macska (vagy mint egy tigris?) fogadta őt, összehúzott szemmel, az előszobában, de azután nyomban ismét gyengéd, vidám, elmerengő, dolgos volt, vagyis, ami éppen kellett, s amikor azt olvasta, hogy Kleopátra a már nem túlságosan nagy nemi energiával rendelkező Caesart a szerelem szájra történő kiterjesztésével szerezte meg, ő is megtanulta azt az orális módszert, mindig tökéletesen, ezüst estélyi ruhában, a hétvégi házban szerelóruhában, a folyóparton vízálló futótrikóban, a konyhaszekrénynél kötényben - mint egy olyan nő, akire minden férfinak fáj a foga. Aztán megint csak a hétköznapok unalmának pókhálója - erre akkor jött rá, amikor megismerkedett Willy Weniger osztrák állampolgárral, s odahaza ismét kezdte magát úgy érezni, mint egy Mercedes a pajtában. Prága ugyan arany Prága, a miénk stb., de mindig csak azok a sorok az üzletek előtt, szegényes áruválaszték, s mi itt nem is ismerünk olyan gyümölcsöket, mint a* mangó, avokádó, s próbálja csak meg valaki a szabadságát Mexikóban tölteni vagy a Kanári-szigeteken, ahová Nyugat-Németországból még a nyugdíjasok is eljárnak! Sabina elhatározta, megsokszorozza az anyja sikereit. A válás a második férjétől (szintén valami közgazdász volt) nem volt köny- nyű, mert a férjei szerették ót, hiszen tudott velük bánni, ám Sabina megnyerte a válópert, a férje lakását (elvégre kislánya van) és vagyona nagy részét. Az ítélet kihirdetése napján kezében egy pohár száraz Martinivel (Sabina keveset iszik, és mindig jóval kevesebbet, mint a férjei) és kiégett szívvel járkált a kihalt prágai lakásban. A hálószobában kettős ágy, a „repülőtér“, elegáns kis kdnyha, aztán még egy kis gyerekszoba, tehát nem valami nagy lakás. A szekrényben mindössze nyolc ruha, bár mind elsőosztályú és gyakran átalakított, rafináltan egyszerűek és finom pasztellszínűek, az intim fehérnemű elvileg fehér színű (csak a különleges esetekre néhány fényes fekete darab). A fürdőszobában világvállalatok ragyogó piperecikkei, katonás rendben. Sabina hosszasan és gondosan készíti ki magát, hogy a kikészítés természetesnek hasson, s olyan nő legyen, akire minden férfinak fáj a foga. „Elégedett vagyok önmagámmal“ - mondta a tükörbe nézve, a martinis üveget bedugaszolta, s az est további részében német szavakat magolt. „Das wird schön sein“, mondta reggel búcsúzáskor az Intercontinental Szálló szobájában Willy Wenigernek, a vőlegényének. „Ich liebe dich!“ S az elképzelhető legrövidebb időn belül (hatéves, bájos kislányával együtt) hozzá költözött az osztrák Innsbruckba. Festői, kis utcák a palota körül (Sabina nem ért rá megbizonyosodni róla, hogy szintén püspöki, vagy egyéb palota-e), és a szép kis park, közvetlenül a meredek hegyoldal tövében, melyet az örök hó tejfehér sávjai díszítenek nyáron is. Sabina, a tökéletes feleség, harmadik férjének szerelmi izzása közben azt is megengedte, hogy a csupasz fenekét ütögesse, s ezért a férje minden alkalommal ezüst karkötővel jutalmazta meg őt. Willy banktisztviselő volt, de nem túl nagy fizetéssel. A palotát körülvevő festői kis utcáktól és a parktól eltekintve, Innsbruck többi része mindennapos, nem is nagy város, csend, nyugalom, de egészében véve eléggé unalmas. „A hétköznapok unalmának pókhálója lep be...“, írta Sabina Prágába az anyjának. A kék jogging-trikós magánosán futó nőre felfigyelt egy turista, Mr. William Besser, az Egyesült Államok állampolgára, és Sabina szabad idejében angol szavakat kezdett magolni: Willy, a férje különben is fösvény volt és négy(!) gyereket akart. „It’s lovely. It will be marvelous!“ - mondogatta Sabina a titkos találkákon William Bessernek az Alpenrose nevű hegyi szállóban. „I lőve you and I will wait fór you“. Miután Sabina elvált Willy Wenigertől, s házasságot kötött William Besserrel, bájos kilencéves kislányával együtt New Yorkba költözött, s a város aranyszívében, az Ötödik Avenue-n lakott. Manhattan fényei és dübörgése, a világ legnagyobb épületei, földalattival egyenesen az óceánhoz lehet eljutni, s a napi bevásárlásaira Sabina a Tiffany ékszerüzlet mellett haladt el, ahol naponta más-más van a kirakatban. Egyre tovább tökéletesedve (bár ez már a feleség neg és azért, ho| gyógyítsa, a f vő szexboltl megkorbácso mai egy arai William bank a dollárja, mi A magán; a manhattani futni tulajdon bán lehet, de Ienkednek. S kék fürdöruh lalkozni. De: piszkosak, mi ló gyerekekl a Long Islar fürdőruhát v akire minden lord Winston olyan kimeri hogy miután ] is szundított három órakoi vett be, és me tusra. Egyébk nue-n az emb megbe ütközil ben nagyon k( ez az egész h szörnyen zajt hamarosan ro a hétköznapo Miután Sa1 tői, s házassá bájos tizeneg Hongkongba a tökéletes féi i \ Szabó Ottó: Ének az emberről
