Vasárnap, 1991. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-16 / 33. szám
A Vasárnapnak nyilatkozik GÖNCZ ÁRPÁD, a Magyar Köztársaság elnöke — Elnök úr, a szomszédos Magyarország lakossága, valamint a külföldön élő magyarság e napokban Szent Istvánra emlékezik. Állam- alapító királyunk életműve és intelmei közül melyeket tartja elsősorban példamutatónak és követendőnek a mai és az elkövetkező nemzedékek számára ? — Szent István kora sok szempontból hasonlított a mi korunkra: az is a gyökeres változás időszaka volt. Az ország előtt akkor sem állt más út, mint nemzetközi környezete korszerű értékrendjének átvétele. Szent István volt az, aki ezt fölismerte, és — mai szóval élve — a „szerkezetváltást“ véghezvitte. Következetesen, de ugyanakkor példamutató nyíltsággal. Mind a következetesség, mind a nyitottság követendő példa. — Tények sokasága igazolja, hogy a közép-európai nemzetek a múlthoz hasonlóan ma is merőben másként ítélik meg közös múltunk, történelmünk egy-egy eseményét, fordulópontját. Véleménye szerint mi mindent kell tennünk annak érdekében, hogy közös múltunkat ,,békévé oldja az emlékezés“, s hogy évszázados együttélésünk fölemelő és tragikus pillanatait, éveit reálisan ítéljük meg? — A kérdésben foglalt állítás igaz. De nagyon ideje már, hogy az évszázados együttélés letagadhatatlan eredményeit, a kulturális kölcsönhatásokat, amelyek hasonlóvá csiszolták a két népet, elismerjük. Mind a szlovákok, mind a magyarok szegényebbek volnának, ha akár önmagukat, akár a másik népet megpróbálnák akárcsak gondolatban is megfosztani az évszázados együttélés közösen létrehozott szellemi és művészi kincseitől, a középkori városi élet és magas kultúra, az évszázados paraszti művelődés egymás nélkül ebben a formában létrehozha- tatlan eredményeitől. Megítélésem szerint együttélésünkben, közös viszontagságainkban több volt a fölemelő, mint a tragikus pillanat, (Folytatás a 3. oldalon) MEGÚSZTUK A Duna utoljára huszonhat éve adta tudtára a csallóközi embernek, „ki“ uralta ezt a tájat évezredeken keresztül. Azóta minden alkalommal sikerült pórázon tartani nehezen zabolázható erejét, sót az utóbbi években inkább a szárazság miatt főtt a helyiek feje. Idén azután újra egymásnak feszült a természet ősereje és az ember alkotta gát. A küzdelem rövid volt, de heves, hiszen a romlás első jeleiként feltörő buzgárokkal birkózó helybeliek helyzetét a tomboló elemeken kívül hamis próféták is nehezítették. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is vonult a veszély. Az évszázad egyik legnagyobb árhullámát tudhatjuk magunk mögött. A Duna melléki falvakban a fiatalok újra átvették apáik tapasztalatát. A zümmögő helikopterből bámuló politikusok lázasan keresték, mit és hogyan használhatnának fel céljaik eléréséhez. A Duna pedig? Talán utoljára megtermékenyítve az ártéri természetet, újra csendes, de hatalmasan hömpölyög medrében. Tuba Lajos Méry Gábor felvételei A Vasárnap ankétja Virág, ajándék, pénz... Vajon a ránk köszöntött szűk esztendő(k) (remélhetőleg kevesebb lesz, mint hét) mennyire befolyásolja(k) kultúrigényünket, közvetlen kapcsolatunkat legközelebbi hozzátartozóinkkal? Nem feledkezünk-e meg néha szeretteinkről? A választ olvasóinknál kerestük, akiknek az alábbi három kérdést tettük fel: 1. MIKOR VÁSÁROLT LEGUTÓBB HOZZÁTARTOZÓINAK, BARÁTAINAK VIRÁGOT, KISEBB AJÁNDÉKOT, KÖNYVET? 2. MENNYI PÉNZT SZOKOTT MAGANAL HORDANI? 3. MENNYIT KÖLT HAVONTA KULTÚRÁRA? . /w , , (Folytatás a 2. oldalon) l
