Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-01 / 5. szám
ÚBSúrnap h> 5 1991 II. 1. Tanácsadás és intézeti kezelés 0 A lázálom szörnyűségei 0 Lehetőségek és gyógymódok 0 Munkaterápia, tehetségkutatás 0 A biztos háttér fontossága A barokk stílusban épült kastélyban hajdanán nem vetették meg a mulatozást. Estére megsült a kismalac, elkészült a nyúlpástétom, a megany- nyi ínycsiklandozó finomság, az ablakokból gyertyák százainak fénye áradt ki. Az estebéd idejére megérkeztek a meghívott dámák és urak, a „portán“, mely a kastély kicsinyített mása, lakáj fogadta őket, aztán asztalhoz ültek, zenét hallgattak, táncoltak, csevegtek, udvaroltak és udva- roltattak maguknak., és folyt a bor... Ma viszont itt szigorú alkoholtilalom van. Igaz, már nem urak látogatják a kastélyt, hanem a rászorulók átmeneti otthona lett. A Veiké Leváre-i kastély homlokzatára az ötvenes években rákerült a „cégtábla“: Pszichiátria - Alkoholelvonó Intézet. Van, aki józanul, önként érkezik. Van, aki önként — de részegen. Van, aki családja, munkahelye késztetésére, orvosi beutalóra, duzzogva, dacosan jön. És van, akit a szirénázó mentőkocsi hoz be a legsúlyosabb állapotban - delirium tre- mensben -, vagyis az iszákosság okozta lázas, őrültséghez határos állapotban... Az évtizedek során ezrek adták itt egymásnak a kilincset. Hasonlóképpen, mint hazánk megannyi alkoholelvonó intézetében, nemre, korra, foglalkozása való tekintet nélkül... Találkozhatunk itt egyetemi tanárral, kőművessel, mérnökkel, sőt hivatásos gépkocsivezetővel, de még orvossal is. Az alkohol nem válogatja meg áldozatait. Szomorú, már-már tragédiákba torkolló élet. Szigorú rend és fegyelem uralkodik az intézetben. Aki nem az orvosok utasítása szerint cselekszik, könyörtelenül hazaküldik.- Nem könnyű a munkánk, ám úgy érzem, szükséges — mondta az egyik nővér, és nyomban tanúbizonyságát tette annak, hogy képes türelmesen beszélni a rászorultakkal. Az ilyen hozzáállás az intézetben nyilván valamiféle filozófiává lett, mert a többi alkalmazott is így gondolkozik, cselekszik. Egyikük meg is magyarázza:- Az elesettekkel türelmesen, megértéssel kell bánni, különben a gyógy kúrának nincs értelme. A betegeknek érezniük kell, hogy meggyógyulásuk számunkra legalább olyan fontos, mint a számukra, s a mi szemünkben ők nem kivetnivaló részegeske- dők, hanem talajtvesztett, beteg emberek. Faggatással kezdődik Itt nemcsak a testet, hanem elsősorban a lelket gyógyítják. Azért olyan fontos, hogy mindenkiről mindent, a lehető legapróbb részletekig tudjanak. A főorvos vagy a kezelőorvos mindenkivel hosszasan, többször is elbeszélget. Egyesekkel szinte naponta. Nem kíváncsis- kodásból, hanem azért, hogy feltárják a páciens iszákosságának az okát, és a lehetőségek szerint tegyenek valamit gyógyulásáért. Ha mód van rá, a családtagokkal, a munkatársakkal is elbeszélgetnek. Néha sokáig tart, amíg fény derül a beavatatlan számára elhanyagolható részletekre. A kölcsönös bizalom a gyógyuláshoz vezető siker fő feltétele. Az intézetben őrzött aktákban az emberi sorsok ezrei rejlenek. Persze, nem úgy íródnak, mint egy regény: folyamatosan, gördülékenyen. Szinte soronként állnak össze, sok-sok ellentmondással, prózaian, mígnem kirajzolódnak belőlük a tények, és akkor válnak igazán izgalmasokká. Az iszákosságra tulajdonképpen mindenkinek megvan a maga kis vagy nagy oka. Ám a tudomány egyre meggyőzőbben bizonyítja, hogy a legtöbb alkoholista e káros hajlamot már születésekor génjeiben hordozza. Sorsuk jóra vagy rosszra fordulásában sokat számít a jó, illetve a rossz példa. E tényeknek sok a változata. Vannak családok, ahol egyáltalán nem fogyasztanak italt, sőt megátalkodott ellenségei, s éppen ez juttatja el a család valamelyik tagját az alkoholizmushoz. Aztán vannak családok, ahol a poharazga- tás az élet velejárója, ami egyszerűen szokássá, életformává válik. Ez viszont nem mindig jelenti azt, hogy a család tagjai részegesek. Leginkább a bortermő vidékeken fogyasztják az „arany nedűt“ szinte vízként, ahol a teli kancsó ott áll az asztalon, a kenyér, a só és a szalonna szomszédságában. Van, akinek az ital ízlik, van, akinek nem. Ma a szervátültetés szinte hétköznapi esemény, de az alkoholizmus igazi okát nem képesek felfedni. A szakemberek többségének az a véleménye, hogy az okokat elsősorban az egyén lelki sérültségében kell keresni. A feljegyzésekben böngészve ... az a lány, akibe beleszerettem, csapos volt egy borozóban ... naponta ott álltam a pultnál... mindig töltött egy-egy pohárkával ... több mint egy évig udvaroltam neki, végül is nem tudtam, hogy miatta, vagy az ital miatt megyek-e a borozóba... feleségül vettem... gyermekünk született... az asszony gyesen volt, én mégis minden nap bementem volt munkahelyére, és felhajtottam néhány pohárkával ... ő kifogásolta a leginkább ... megköveteltem, hogy otthon is legyen bor... ez lett azután a válásunk oka... arról bezzeg nem beszélt, hogy ő szoktatott rá... pokol lett az életem... miatta dobtak ki munkahelyemről ... a lakásból is kidobott ... a gyereket is elidegenítette tőlem... visszataszított a kocsmába... * * * ... meghalt a feleségem... négy kiskorú gyereket hagyott itt... nyakamba szakadt a háztartás, a bevásárlás, főzés, mosás, vasalás, takarítás gondja. Azelőtt azt sem tudtam, hogy az ilyen munka mi fán terem... meg ott voltak a sertések, a tyúkok, a nyulak... meg a kert... de pénzt is kellett keresni, a gyárban sokszor túlórázni... míg élt az asszony, én bizony nem ittam... amikor itthagyott, úgy éreztem, hogy elárult... amit az élet tőlem követel, az emberen felüli... kocsmába nem jártam, arra nem volt időm, de naponta megvettem a fél liter pálinkámat... meg se koty- tyant... elvonókúrára jelentkeztem, mert önakaratomból képtelen vagyok lemondani az italról, mert tudom, nem tesz jót se nekem, se a gyerekeimnek... Megnyílnak a lelkek, lelepleződnek a sorok. Van, aki meg sem tudja mondani, miért iszik — csak iszik... A beavatatlanoknak úgy tűnik, hogy mindenkit egyformán kezelnek. Reggel kivizsgálják, megmérik a vérnyomását, vért, és vizeletet vesznek tőle, beadják a tablettákat és kész. Pedig tévedés, mert minden pácienssel egyénileg foglalkoznak. A terápia lényeges része az önbizalom visszaadása. Mindenkinek meg kell győződnie arról, hogy ő, csakis ő fontos ebben a helyzetben. Az alkoholelvonó intézet páciensei nem ágybanfekvő betegek. Dolgoznak. A jól végzett munkában az ember örömét leli; a munka visszaadja az élet értelmét; a folytonos lekötöttség elvonja a figyelmet a problémáktól; a derekas munkavégzés mások megbecsülését vonja maga után; a hasznosság tudata önmegbecsülést ad... A szabadidőben sem henyélnek A hatalmas virágoskert és park gondozása legtöbbjük kedvtelése. Mintha centiméterrel mérték volna a lekaszált fű magasságát, a nyírt díszbokrok formáját. A néhányhektáros területet a bennlakók tartják rendben - kedvtelésből. Áki nem szeret kertészkedni, az szakember irányításával festegethet, rajzolgathat, szobrászkodhat, agyagot formálhat. Sokan írásra, leginkább saját élményeik feljegyzésére adták a fejüket. Nem is hinnék, hány eddig ki nem bontakozott tehetség tárul fel. Valamennyien kötelezően naplót vezetnek. A naplókat az orvosok olvassák, sok mindenre utalást találnak a sorok között. Ez számukra fontos segédeszköz. Részlet az egyik naplóból: Soha többet! Tudom én nagyon jól, hogy iszákos vagyok, sokszor ébredtem az útszéli árokban. Az elvonóba most kerültem negyedszer. Eddig mindig a saját lábamon jöttem, most a mentőkocsi hozott be. Azt hittem, meghalok. Persze, a történtekről semmit sem tudtam, csak azt éreztem, hogy elönt a veríték, meg akarok fulladni. Láttam, hogy megrohannak az egerek, meg a patkányok, belepnek a pókok, a csúszómászók. Az ablakon bejött egy hatalmas, fogait vicsorgató, ki tudja milyen állat. Ez nagyon sokáig tartott. Amikor felébredtem, szobatársaim elmondták, hogy szörnyű állapotban hoztak be. Rácsos ágyba tettek, lekötöztek. Ordítottam, bömböltem, artikulálat- lan hangokat adtam ki. A többiek a szoba nyitott ajtajában álltak és bámultak. Az orvos el sem mozdult mellőlem. Többször becsináltam. Meg hánytam. Undorító alak lehettem. Amikor magamhoz tértem, minden hihetetlenül fehér volt körülöttem: a falak, a mennyezet, az ágy, még az égnek az a darabkája is, melyet a becsukott rácsos ablakon keresztül megpillantottam. Gyengének és feleslegesnek éreztem magam. Biztos, hogy abban a szent pillanatban italhoz nyúltam volna, ha ezt egyáltalán megtehettem volna. Néhány nap múlva elhatároztam, hogy ez többé nem ismétlődhet meg. Megtudtam, hogy valóban a halál küszöbéről hoztak vissza, s ez a delirium tremens... Hát, mondhatom, randa egy dolog... A jó tanács aranyat ér ... persze csak akkor, ha az ember meg is fogadja. A józan ész is azt diktálja; a bajt meg kell előzni. Nem szükséges, hogy bárki is elvonóintézetbe kerüljön. Számos tanácsadó létezik, ahol nyíltan fel kell tárni a problémát, és a szakemberek segítségével ki lehet lábalni a káros szenvedélyből. Néha elég a probléma feltárása, a szakemberekkel való őszinte elbeszélgetés, máskor ehhez gyógyszeradagolás is társul. A lényeg az, hogy a beteg saját elhatározásából gyógyulni akarjon. A pohárból kacsingató veszélyt nem szabad lebecsülni. Az elvonóintézetekből hazatértek számára létrehozták az absztinensek klubjait. Aki nem járt ott, el sem hiszi, hogy hányán látogatják a heti összejöveteleket, milyen barátságok kötődtek itt, sőt, sokan épp volt alkoholista társaik között találtak élettársat. Érdekes, hogy a sorstársak között valamennyien jól érzik magukat. Megbeszélik problémáikat, segítik egymást, szórakoznak. A klubokban valahogy védetteknek érzik magukat. Szinte valamennyien azt vallják, hogy a gyógyuláshoz vezető úton a családi háttér jelentette a mérföldkövet. Akit nem közösített ki a felesége, férje, a gyerekei, esetleg a szülei, annak sokkal könnyebb volt a gyógyulás, a hétköznapokba való beilleszkedés. Sajnos, nem mindenki lel önmagára, megértésre — ezek a visszaesők. * * * Tudjuk, az alkoholizmus sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt három részben felvázoltuk. Nem az volt a célünk, hogy a szakmai szinten taglaljuk a kérdést. Talán csak figyelmeztetni akartunk arra, mekkora veszéllyel jár a mértéktelen italfogyasztás, hogy rászokni könnyű, ám leszokni nagyon nehéz. örülnénk, ha ezzel a problémával kapcsolatosan megírnák személyes élményeiket. Természetesen ez esetben a névtelen leveleket is szívesen vesszük. Mert ugye, ki tud az alkoholizmusról avatottabban beszélni, mint az, aki a saját bőrén tapasztalta káros hatását, vagy az, aki ilyen emberrel él, esetleg a kivezető úton segítő kezet nyújtott. Ozorai Katalin
