Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-04 / 1. szám

úfus mk a gyerekek néhtt, a sötétségre hagyom. c jdalom vár még ránk? Hol merül fel r a nappal mélységéből? Melyik pillanatban télén s oly természetesen, öktől fogva ott lenne? ilek, hogy haragod mértéke im. És hogy Szodomában snek igazak. 'erekek... I a gyermekekkel? Mint a természet [(tői fogva pazarolja az ivadékot, lasznára válik? agyobb vagy. almasabb, kevesebbet tehetsz, minél többet szabad. nről inkább ne vedd le a sötétséget. Ozsvald Árpád fordítása íssy £Delicious nölcsnyivel előbb jött az ősz, ink tovább tart és tétováz az év beérett kora, ám iár utolsó lyukra van a - íme, a bő telítettség böjt előtt. boldogan remélnénk, cs még késő, et újra kezdeni, íz évek, oly gyermetegen. ak tanulsz élni, de a kezdést hatod már helyre sohasem. ydort a szépség látomása, íott lágy uszályára, már csak hatja kínos esetét újabb kínos esetekkel. lt almák etnek vissza. ■■■■■■■ Petrik József fordítása A-valódi józan ész ugyan mindenütt és mindenkor egyet mond, tudniillik, hogy: ember embertől azt meg nem tagadhatja, mit neki a természet adott, de mivel az is józan ésszel áll elő, ki a cenzúrát gyakorolja, e tárgy iránt tehát előbb tisztába kell jönnünk. „Hogy a hatalmas a gyöngébbet szabadságától megfossza, érdeke hozza úgy magával, márpedig a józap ész tanácsolja, hogy ki-ki tulajdon érdekében munkálkodjék“, mond a hatalmas, ki a gyöngéb­bet elnyomja. Csak ebből is kivi­láglik hát, hogy a józan észt ezer- meg ezerféleképp, ki-ki a maga haszna és érdeke szerint magyarázza, módosítja. De kér­dezzük, józan ész-e az, midőn valaki mondja; neked nem sza­bad beszélned, vagy csak úgy szabad beszélned, mint én aka­rom. Az igazi józan ész azt mondja: hogy az ily kívánat bo­lond kívánat, tehát nem józan ész súgja. Másik azt mondja: ti azért vagytok, hogy az igát húz­zátok, hogy nekem izzadjatok; nektek nincs jogotok, hanem csak kötelességtek irántam; én úr vagyok, ti pedig szolgák, ezt súgja nekem a józan ész, mert azt csak senki sem tagadja, hogy könnyebb úrkodni, mint szolgai- lag a jármot húzni. Az igazi józan ész megint azt mondja, hogy ez nem józan ész szerinti cselekedet, hanem zsarnoki ön­kény volna. így lehetne a példá­kat végetlenül folytatni -.s min­denkor, minden tétova nélkül azt felelnők rá: az nem józan ész. Tehát kell valami olyannak lenni, mit mindenki jóváhagyni kénytelen; igen, valanjint ezt nem tagadhatja képtelenség nél­kül senki, hogy kétszer kettő négy, éppen úgy van a józan észre nézve is valami oly biztos - de mit bonyolítgatom a dolgot; a józan ész maga az örök igaz­ság. Éppen ez nem engedi, hogy kétszer kettő ne négy, hanem öt vagy más legyen. Ez azon rész, melyet Isten belénk lehelt. Ha tehát beszédem folytában néha igazság, máskor józan ész kité­telt használok, ezeket az olva­sók szinonimumoknak vegyék, mert én a kettőt nem bírom megkülönböztetni. A józan ész szerint egyik ember csak úgy teremtménye Istennek, mint a másik. Egyik a másik fölött elsőbbséggel nem bír, mert az Isten csak egy embert teremtett; milyenné alkotá az elsőt, olyan a többi mind, ki tőle származott. Míg tehát valaki azt be nem bizonyítja, hogy egyiknek több következőleg a természettől ka­pott jogom és szabadságom meg nem változott. Hogy a nagyobb erő és hata­lom ebben gátol, megszűnt-e azért természeti szabadságom és jogom? Nem. Az igazság, ha bár millió esztendeig elnyomatnék is, azért meg nem szűnt igazság lenni. Az apa idősebb, mint fia, ez igazság. Ha ezt valaki nem engedné kimondani, azért meg­szűnt volna-e igazság lenni? Hogy a római pápának és akár­melyik császárnak nincs több jo­Mit mond a józan ész a sajtóról? szabadságot kölcsönzött Isten, mint a másiknak, addig amellett maradok, hogy az emberek egyenlő szabadsággal bírnak. Eszerint azt mondja a józan ész, hogy az ember minden tőle kigondolt és kigondolható mó­don közlekedhetik, beszélhet, ír­hat, gondolatait, véleményét, meggyőződését közzéteheti, mert nincs más nagyobb jogok­kal a természettől ellátott em­ber, ki őt akadályozhatná. Vagy ha van, bizonyítsa be, mikor, kitől kapta; mutassa elő az okle­velet, mely Istentűi van nekiad­va, de azt is bizonyítsa meg, hogy az Istentűi van. Ha képes­séget is szerzett valaki magának, házában mindenki sajtót állíthat és nyomhatja irományait. Ha a földnek minden lakosa kívü­lem azt mondaná, hogy ezt ten­nem nem szabad, én mindnyájá­nak ellenében állítanám, hogy szabad, állítanám, hogy ehhöz teljes jogom van. Mert azért, hogy az egész világ ellenkezőt mondana, az én természetem, ga természettűi ,*mint a lámpa - gyújtogatónak, ez igazság, s ha nem engedné valaki kimondani, j azért nem volna-e igazság? - vagy igen. Hát azt gondoljátok-e ti, kik a szabad sajtót veszedelmesnek hiszitek, hogy ti bölcsebbek vagytok, mint az Isten? Hiszen ha a szabad sajtó az emberiség­nek veszedelmes volna, az Isten nem ilyenné alkotta volna az embert, amilyen, hogy a sajtót feltalálhassa, hanem olyanná te­remtette volna, hogy a szabad sajtónak eszméje agyában soha meg ne születhessék. Ezt mondja nekem a józan ész. Nektek nem tudom, mit mond. Vagyis inkább nektek is azt mondaná, csak­hogy még homályos szemetek nem nyílt meg annak látására, vagy pedig erővel el akarjátok nyomni. Mert hiszen, fájdalom! igenis tudva van, hogy a lelkies- méretet sokan elnyomják, pedig a lelkiesméret nem más, mint az igazság, csakhogy más szavakkal kifejezve. onák - és kato- zött - a városban szállásolták el, és < számára, hon- ő - a véletlen vagy a sors eleve t^klygrség pa- meghatározása folytán - a város , ^ogy a 167. egyik legelőkelőbb családjához ke- vasútállomáson, pült. A családnak persze - hogy is rér-fém katona- lehetne másként -, volt egy tizen- í, játszani nemi- nyolc éves lánya, aki természetesen L egy Radetzky- rajta felejtette szemét a fiatal K. und ák tánca-T) --------­tű rhetően -, de it tisztességeset vány: ahogy az tatottazállomás- ez a város még iszínüleg ennek >gy a tér másik ; sok ember ve- k sok fiatal lány, megpróbáltatá- 67. gyalogezred ltjából igencsak t. A tömeg tap- még olyan han- k a tömegből, ár, meg rögtön , továbbá, ha jól ä férfihang vala- ltott, hogy vesz- ', azt csak egy- Ijen a király kö- ismétlésben, és dták a 167. gya­ídött a háború >b,^ mindenféle tek, csuda-forma itt is igéket hir- rat, házat, asz- <nek beleborsó- arra gondoltak, óforgatott világ íredet akkor át- mtra küldés kö­K. hadnagyon, amely ráfeledkezés a két hét alatt , amit az ezred a város­ban töltött, igencsak kölcsönössé vált, s így a keleti frontra, ahová a százhatvanheteseket nemsokára küldték, már a lány emlékét és fény­képeit vihette magával. Ott, az orosz kozákok közelében azután csakha­mar kigyógyult a kisvárosi békemá­zas idillből, s helyette új realitásokra döbbent rá; a hadsereg hiányos fel­szereltségére, a gyenge kiképzésre, az ottani nagy és szép szavak hasz­nálhatatlanságára, hiábavalóságára; az alatt a kint töltött közel fél év alatt alkalma nyílt elmerengenie más európai dolgokról is. Ez a pár hónap egyébként sok másban is a javára vált: leginkább talán abban, hogy a nyegle, felszínes, félig kész tanár­emberből férfivá vált. Otthon a család kitörő örömmel fogadta: fiam, már érdeklődtek irán­tad, több helyre is mehetnél tanítani, leginkább a kaposvári gimnázium szeretne megszerezni téged. Mit gondolsz, fiam, elfogadhatnád?' Mi apáddal szívesen vennénk, közel lennél, gyakrabban meglátogathat­nál minket, öregszünk, látod, már csak egy kis őszt remélünk az élettől, néhány év kegyelmet, meg egy kis segítséget hozzá a közeliektől, bará­toktól, gyerekektől, tőled is... Azért jje hidd, hogy mindenáron befolyá­solni akarlak, nekem mindig is a te boldogulásod volt a legfontosabb, gondold csak át az egészet nyugodt fejjel, vagy tudod, mit, ne is nagyon gondolj most rá, néhány napig most ne törd magad semmit, pihend ki magad, felejtsd el azt a sok szörnyű­séget, aztán majd, ha megnyugodtál, akkor dönts nyugodt fejjel. Aztán mégsem sikerült. A hely is meglett volna, a szülőkkel való vi­szony is megállapodott, nagyszerű szálláshelyre is talált, jó kollégákra, barátokra is — csak hát a százhatvan- hetesek felföldi szálláshelyén talált kis kisasszony, Etuska, s vele valami­lyen felemelkedés reménye, úgy lát­szik, a kelleténél jobban beléivódott. Hogyne, valamiképp elfogadható­nak, sőt, természetesnek vette, hogy a frontról még leveleztek, az utolsó időben azonban szétzüllött a posta is, nemigen jutott el Etuskához a le­vél. Megpróbálta elfelejteni a dolgot, megpróbálta mással elfoglalni ma­gát, de a kezdeti biztató jelek után az utolsó néhány hét nemhogy vég­legesen megnyugtatta volna, inkább a végletekig felkorbácsolta. Elég volt hát az Etuskától érkező levél és nem habozott soká, az atyai-kolegiáris- baráti kapcsolatok együttesen sem tudták visszatartani, egy bőröndbe és két apró csomagba rakva minde­nét vonatra szállt. Az utazás maga korántsem volt olyan egyszerű, amint azt otthon, vágyakozva elgondolta. Az ország­ban alig volt közlekedés, zűrzavar annál nagyobb, az új határokon ala­posan kikérdezték, honnan, mivég­re, merre és főleg milyen céllal; sze$ett-vedett, fenyegető, rábeszélő, szellemi állapotában kételkedő szö­vegek a határ egyik, majd a másik oldalán is. A légionáriusok értetlen­kedtek, újra és újra elmagyarázták neki, hogy maradjon csak békén ott, Ti állításomat vakmerőnek, sőt némelyek képtelennek fogjá­tok mondani, de eljő az idő, el kell jőnie, midőn állításom telje­sedésbe megy. Mert az Isten hiá- ban nem veté el a józan ész magvát az agyakba, annak ki kell kelnie, virágoznia és megér­nie. Ha e mostani romlott nem­zedékek előbb elmúlnak is, de' marad néhány példány, melyek e nemet fenntartják, és egy ne­mesebb vérű utókor kezdetéül szolgálnak. Nem a sajtó elnyomóiban lá­tom én a veszélyt, hanem a mos­tani gyáva népekben magokban. Mert ha valamiképpen sikerülne is a sajtó ellenségeinek nemcsak minden sajtót megsemmisíteni, hanem minden betűt, mely írva és nyomtatva van, a föld színé­ről elenyésztetni, valami orvo­solhatatlan baj nem érné az em- bememet, mert még megmarad­na az ész, mely meg nem semmi­sülhet, mely feltalálta a sajtót, és amely későbben ismét feltalálná. Ha minden törvény- és vallási cikkely, mely papiroson van, el­veszne, nemcsak kárba nem ne­vezném, sőt meggyőződésem szerint valóságos nyereségnek tartanám, mert azok közül kevés állja ki a józan ész próbáját; a mostani ember nem bír szaba­dulni szokásaitól, de ha elvesz­nének ezek kevesebb, de min­den bizonnyal jobb cikkelyeket hozna létre a józan ész. Az eddi­gi törvényeket nem józan ész súgta hanem különféle érdekek; a vallásnak legtöbb cikkelyét szinte nem Isten ‘ és józan ész súgta, hanem bigottság, vakbuz­góság és önérdekek. Nem találhatni nyomát, hogy az Isten valahol kimutatta volna, hogy csak ennek vagy annak az embernek van joga és szabadsá­ga, tehát addig míg azt valaki fölfödözi, minden ember szaba­don nyomathatja vagy nyomhat­ja gondolatit. Ki ezt ellenzi, tilt­ja, az zsarnok; de a kitétel ke­vés; az olyan más vaiami, hogy mi? nem tudom meghatározni. \ (1843) ahol van, különben is, a hasonszőrű értelmiségiek most innen épp oda menekülnek vagonszámra - amely . vagon azután évekig a mindenük lesz, házuk, műhelyük, álmaik helye -, térjen hát észhez, nem mulasztva el persze azt a megjegyzést sem, hogy az ilyen, normálistól eltérő vi­selkedésmód nemhogycsak érthetet­len, de jóval több annál: gyanús, jó lesz hát vigyázni. Csupán a felette­sük, egy viszonylag kulturáltnak mondható olasz alezredes, parancsá­ra engedélyezték végül is az átjöve- telt, beengedve őt a vadonatúj or­szágba. A férfi, mint már mondtuk, nem tudott mit kezdeni a fejetlenség eme látványával. Egyszersmind látta ma­ga előtt az elkövetkezendő hónapok történéseit is: a légionáriusok mene­külését, a vöröskatonák bevonulá­sát, a helyi direktórium kikiáltását, pünkösdi királyságát, legvégén a lé­gionáriusok visszatértét. Rohadtul érezte magát, ha erre gondolt: erő­szak, erőszak, erőszak, randa, visz- szataszító erőszak mindenütt. Nem a francia nyelven való neveltetés, ugyan!, nem is a zene lelket finomító hatása váltotta ki belőle ezt a bor­zongást, nem; ő mindenek felett al­katilag undorodott bárminemű erő­szaktól. Valahogy ezt érezte meg a városon is, mindjárt a vonatból való kilépése után; a befejezetlensé- get, az ideiglenességet, a penge élén való táncolást. S hogy minden, a tör­ténések zöme, lényege, valójában a város fölött, az emberek feje fölött játszódik le, megkérdezésük, szám­bavételük, elismerésük nélkül. Hogy az emberek, megfosztva a véle­ménynyilvánítás jogától, úgy érzik, csupán érdekek ütköznek a fejük felett, s az ő sorsuk - Ó, Jászi Oszkár, meg holmi kelet-európai Svájcok! - a legcsekélyebb mérték­ben sem érdekel senkit. DANIEL HE VIER GÚNYOS KIEGÉSZÍTÉS ÖNARCKÉPHEZ magamon belül lakom csupán néhány mélységnyire saját halálomtól meg nem valósult legenda a levegő és a bőr átlója semmire sem emlékezem így hát emlékeim nyilván mélyen rejtve élnek az utolsó pillanatban elárasztják bentről szemeimet végül megvakulok és elnémulok végképp nem tudom milyen jövő vár másrészt viszont örülök hogy a jövő sem tudhatja milyennek várhat ki engem Petrik József fordítása (Bogoly János felvétele) Ferenc György: BILINCSBEN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents