Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-25 / 4. szám

fOOJti­Vasárnap 1991. január 27. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 07.14, nyugszik 16.30 Kö­zép-Szlovákia: 07.21, nyugszik 16.37 Nyugat- Szlovákia: 07.27, nyugszik 16.43 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová- kia: 13.00, nyugszik 05.07 Közép- Szlovákia: 13.07, nyugszik 05.09 Nyugat- Szlovákia: 13.13, nyugszik 05.15 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük ANGELIKA - BOHUS nevű kedves olvasóinkat • 1891-ben született Hja Grl- gorjevics EHRENBURG orosz író, publicista, költö (f 1967) • 1891 -ben született Pavlo Hri- horovics TICSINA ukrán költö, publicista (t 1967) • 1936-ban született Samuel Chao Chung TING Nobel-díjas amerikai ré­szecske-fizikus. A VASÁRNAP kővetkező számának tartalmából NINCS VISSZAÚT Péterii Szonya riportja egy hazánkbeli menekülttáborból FRANKFÖLD GYÖNGYEI Pomichal Richárd képes riportja MIT TANÁCSOL A VÁLTOZÁSOK KÖNYVE? Hajdú András írása KEGYELEM­KENYÉREN Szabó G. László írása Várhegyi Terézröl ERDEI BALLADA Marianna Komorová novellája ÁLLANDÓ ROVATAINK Gyermekvilág Házunk tája Hogy mik vannak? Humor I / au/üjsdr ffflp hvfvIVA IVíll Most hol a reciprocitás? Hogy az óév sok bosszúságot okozott, az igaz. Háborogtunk, tiltakoztunk, volt, ami tes- sék-lássék megoldódott. Volt ami nem. A „pár­ját ritkító“ nyelvtörvény után itt a további ajándék, az ugyancsak — enyhén szólva — nem megfelelő Alkotmánylevél. De nem ezzel aka­rok most foglalkozni, ezt a politikai pártokra és mozgalmakra bízom. Ami fölött nem tudok napirendre térni, és biztos vagyok benne, hogy hazánk hatszázezer magyarja is felháborodott, a tévében a Hírma­gazin 45 percének 15 percre történő megcsonkí­tása. Ez már túlnő a tűrőképesség határán. Nagyon is önkényesen döntenek és döntöttek erről a Szlovák Tv-híradó főszerkesztő-helyet­tesei, Bubilková asszony és Ernest Kocun. Mint a piaci kofák úgy vitatkoztak a magyar adás szerkesztőjével, hogy mennyi műsoridőt ke­gyeskednek adni a magyar adásnak. Majd innen és onnan leveszünk öt-öt percet és elég „nekik“ a 10-15 perc is alapon. Ez a viselkedés a primitivizmus csúcsa. Nem tudok és nem is akarok egyetérteni az anyagiak­ra történő hivatkozással. Ha az állam csökkenti is az anyagi támogatást, ezt elsősorban az időben amúgy is szegényes nemzetiségi adáson kell behozni? A kevésből még elvenni? Nem az lenne a logikus, hogy az olyan programokat kellene megszüntetni vagy csökkenteni ame­lyek kínosak és idegborzolók a nézők többsége számára? Hazánk magyar nemzetiségének csak tizenöt perc jár az anyanyelvi adásból? Talán nem elég a befizetett adónk a 45 perces műsor kiadásaihoz? Milyen jogon fosztanak meg ben­nünket kényük-kedvúk szerint a főszerkesztő­helyettesek, akik úgy állítják össze az adás tervét, ahogy nekik megfelel? Most a reciproci­tás elvére nem gondoltak? A budapesti tévé havonta száz percben sugároz szlovák nyelvű adást a 20 ezernyi szlovák nemzetiségű lakos­nak... (50 perc Vyhonky - Hajtások, 30 perc Nasa obrazovka — A mi képernyőnk és heti 5 percben (20) szlovák nyelvű híreket). A Ma­gyar Televízió munkatársaiban föl sem merült a gondolat, hogy csökkentik vagy netán meg­szüntetik a nemzetiségi adásokat. De bezzeg nálunk ez volt az első teendőjük. Még azt a tizenöt percet is a szlovák nyelvű hírek magyar fordításával akarták kitölteni. Hát ne gondolja a tisztelt Bubilková asszony és Kocun úr, hogy mi nem értjük a szlovák nyelvű híreket, vagy nem tudunk olvasni. Na­gyon is jól értjük a nyelvet, s ez a mi előnyünk. Nem erre van szükségünk! Hanem arra, hogy Pozsonytól Nagykaposig tudjunk egymásról. Hogy tudjuk hol, milyen sikert érnek el, vagy éppen milyen gondokkal küszködnek nemzeti­ségünk tagjai, értelmiségieink, munkásaink, földműveseink... Ezt vették el tőlünk a DE­MOKRÁCIÁBAN, mert valakiknek így felelt meg. Ezzel kiállították magukról a szegénységi bizonyítványt. Jégh Izabella, Pozsony Nyelv, származás, név, nemzetiség... Az államnyelv használata az egész világon automatikus. Ezt különösképpen felesleges hangsúlyozni, de hogy mit tartalmaz a koppen­hágai dokumentum a nemzeti kisebbségek joga­ival kapcsolatban, vagy milyen határozatot ho­zott legutóbb Párizsban 34 nemzet, ezt minden államnak, nemzetnek figyelembe kellene vennie. Évszázadokon át Európa népei, nemzetei, államai nem csináltak ekkora problémát, ügyet a nyelvhasználatból. Pedig nem voltak annyira műveltek, mint amilyeneknek most tartják ma­gukat az emberek. Egy országban, ha az ember ismeri vagy megtanulja az állam nyelvét, szük­ség esetén biztosan beszélni vagy használni fogja. Vannak azonban úgynevezett nyelvi anti- talentumok, akik nem képesek idegen nyelvet megtanulni. Mi legyen ezekkel? Legyünk elné­zőek velük szemben! Ma talán senki sem állíthatja, vagy csak nagyon kevesen, hogy tiszta nemzetiségű. Euró­pa népei nagyon megkeveredtek, különösen a Kárpát-medencében, ha a származásokat vesszük figyelembe. Például térjünk csak át a magyarok és a szlovákok vezetékneveire, melyek mindkét nemzetnél szerepelnek. A ne­vek születésével Kálmán Béla a Nevek világa című könyvében is foglalkozik. Sok a Tóth, Németh, Oláh, Horváth, Rácz, de van Szlovák, Cseh, Magyar vezetéknevű is, sőt Török-Turek, Lengyel-Polák, Töröcsik-Turcek és tovább so­rolhatnánk. Lehet, hogy ezek ősei ilyen nemze­tiségűek voltak? Nem a nemzetiség a lényeges és fontos, ezért nincs semmi értelme egyik részről sem a vad nacionalizmusnak a sovinizmusnak. Erre már az okos, művelt emberek rájöttek. Tiszteljük őseinket, származásunkat, de nem tiporjuk egymást nemzetiségi hovatartozásunk miatt. A jelentéktelen szélsőséges megnyilvánu­lásokat az egész világ elítéli. A magyar nemzeti kisebbség demokratikus együttélést akar. Van asszimiláció is, de más az asszimiláció és más az alkalmazkodás. Nem lenne helyes, ha valaki a nemzetiség feltüntetése miatt kerülne hátrá­nyos helyzetbe, vagy talán a nemzetiség feltün­tetése továbbra is kérdőjel marad? Minden ember annak vallja, aminek érzi magát. Erre törvény nincs. A leglényegesebb az, hogy első­sorban becsületes ember legyen, és tisztelje a másik származását, meggyőződését. Becsüljük azt, hogy szabadok vagyunk, és óvjuk a demokráciát. Boncsek László Komárom Zeneszó helyett... A minap délután munkahelyemről az 53-as autóbusszal hazafelé tartottam. Újságolvasás közben, a Karadzic utcai megállóhelyre érkezve arra lettem figyelmes, hogy valaki szájharmoni­kán játszik. A buszajtó becsukódása után a ze­neszó elhallgatott. Meglepetésemre, néhány tíz méter megtétele után, a zeneszó a hátam mö­gött szólalt meg. Hátrafordultam, hogy szem­ügyre vegyem az illetőt. A középkorú férfi olyan szépen játszott, hogy félretettem kedvenc napilapomat, s a zenélésére figyeltem. Az autóbusz-pályaudvar melletti megálló után a buszsofőr pirosat kapott, s ezt az időt használta ki arra, hogy figyelmeztesse őt, hagy­ja abban a zenélést, mert zavarja az utasokat. Egymásra néztünk, hisz bennünket senki sem kérdezett meg. Több utas mindjárt szóvá is tette, hogy a legtöbb autóbusz-vezető bömbölte- ti a rádiót, az utasok pedig kénytelenek hallgat­ni azt. Miért ne szólhatna ez a zene, hiszen senki sem tiltakozott ellene. Sőt többen az epizód után kérték az ismeretlen férfit, játsszon tovább... S ekkor váratlan fordulat történt. A szájhar­monikázó nyomdafestéket nem tűrő szavakkal reagált az autóbusz-vezető figyelmeztetésére, szinte kényelmetlen volt hallgatni. Néhányan próbálták őt csitítani, de az nem segített. Ö csak ontotta magából a trágár szavakat, mondatokat. Ismét kezembe vettem az újságot, de már nem tudtam olvasni. A végállomás előtt három megállóval végre leszállt a férfi, kifelé menet még motyogott valamit, s aztán rázendített egy népszerű dallamra. Nekünk a szép zeneszó helyett csak a trágár szavak jutottak... Bara László, Pozsony a helyi világháborúról Egyik magyarországi kollégám találta ki ezt a logikátlan szókapcsolást, ami hihetetlenül ta­láló. Kirobbant egy olyan helyi háború, amely az egész világot érinti. Az egyik oldalon a nem­zetek közössége áll (eddig 28 ország), a mási­kon a nagyravágyó diktátor, aki lerohant egy kis államot és étvágya kiszámíthatatlan. Sajnos, meghirdetett szent háborúját, az arab nemzet egyesítését a Közel-Keleten jelentős tömegek támogatják. De a világon szétszórt muzulmá­nok többsége is hisz neki. Kuvajt felszabadításáért folyik a kíméletlen háború. Háború, amelyet a fiatalabb nemzedék hála istennek csak az apák elbeszéléseiből, történelemkönyvekből és filmekből ismer. Saj­nos én gyerekfejjel átéltem az utolsó világégést. Amikor a tévé képernyőjén bemutatták Bagdad bombázását, hihetetlen élességgel megjelent képzeletemben a második világháború egyik mozzanata: a szövetséges repülőerödöknek a csapi vasúti csomópont ellen intézett szőnyeg­bombázása. A Sztálin-gyertyák és nyomjelző légvédelmi lövedékek tűzijátékát sorozatos de­tonációk kísérték, amelyek még húsz kilométer­nyi távolságból is félelmetesek voltak. Ekkor kezdtem félni a háborútól, és az elkövetkező napokban döbbentem rá a szörnyűségeire, ami­kor a kibombázott, hajléktalan csapi családok megmaradt kis batyujaikkal megérkeztek Ki- rályhelmecre. A másnapi hadijelentésben az egysoros hír, családok tucatjainak gyászt és szegénységet jelentett. Amikor a tévében az Irak elleni sikeres légitámadásokról, vagy az izraeli rakétabecsa­pódásokról látom a képeket, én az ártatlan áldozatokra, a földönfutókká váló tömegekre, a menekülök áradatára gondolok, amelyek már megindultak Iránba. Azonban a többség nem menekülhet el. Számukra az igazi megpróbálta­tások csak ezután következnek. A sajtó, a rádió és a tévé egyre csak azt sulykolja az emberek tudatába, hogy mennyire igazságos ez a háború. A kommentárok többsé­ge már nem is annyira Kuvajtot emlegeti, ha­nem Szaddam Husszein katonai erejét, amely a jövőben egy közel-keleti nagyhatalom kiala­kulásához vezethet. Néha már úgy tűnik, hogy ez a háború kirobbanásának közvetett oka. No és az olaj. Azt hiszem, a hidegháborús korszak lezárásával egyszer a megelőző és büntető há­borúknak is véget kell vetni. Minél tovább nézem a bombázást, annál jobban megértem, hogy Európa két vezető hatalma, Franciaország és Németország óvako­dik a totális részvételtől, csakis Kuvajt felszaba­dításában hajlandók részt venni. Mintha ők kicsit jobban megértenék a Közel-Kelet helyze­tét és a hihetetlenül bonyolult, összekuszálódott gordiuszi csomót nem karddal, hanem békés tárgyalásokkal szeretnék kibogozni. Azt hiszem ez a megfontolás vezérli azokat a tízezreket is, akik Amerikában és Európában tüntetnek a háború ellen. Akik a vérontás mielőbbi befejezését és a békés rendezést köve­telik. Mintha a tüntetők követeléseit tolmácsol­ta volna II. János Pál pápa is, aki az erőszak megszüntetését és a térség rendezését szolgáló konferencia összehívását javasolta. Nyíltan megmondta, hogy a nemzetek közössége és a nemzetközi jog vereséget szenvedett a békés tárgyalásokon. Egy katonai szakértő mondta a tévében: a háborút a földön kell megnyerni. A nagy „húsdaráló“ még hátra van. S ezt talán még most is meg lehetne akadályozni. Abban sem vagyok biztos, hogy Csehszlová­kia szimbolikus részvétele nem árt-e többet Csehszlovákia népének, mint amennyit használ. A hozzánk hasonló kis országok tucatjai semle­gesek a háborúban. Ez nem jelenti azt, hogy helyeslik Irak agresszióját. Nem tudom, hogy valaki kiszámítja-e valaha, mennyibe kerül a különféle objektumok terroristák elleni védel­me, a tartalékosok behívása és az állandó ké­szültség. Bár egy prágai közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek hetven százaléka egyetért a csehszlovák katonai csoport Szaúd- Arábiába küldésével, de ugyanennyien ellenzik, hogy részt vegyenek katonai akciókban, s azt kívánják, hogy csakis a polgári lakosság védel­mét szolgálják. Végezetül elgondolkoztató, hogy az öböl­háború szinte a perifériára szorítja hazai gond- jainkat-bajainkat, a gazdasági reform, a min­dennapok problémáit. Pedig nekünk a legfonto­sabb csatát itthon kell megvívnunk és ez is épp elég áldozatot fog követelni az ország lakossá­gától. Szűcs Béla Mit építsünk? Gágyor Aliz felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents