Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-06-21 / 25. szám

Ima határaimon nem bírtam hitvány kisistenkékbe kapaszkodni dús hajjal távozom ezért azt remélem nem lett pót-istenem sem pénz sem állás sem nép sem nemzet- s a megváltás maga,. ? ó a megváltás nagy malom elfogyasztja sorra mind a prófétákat még emeli a fénybe egy-egy röpke század majd elnyeli a korral mindet a homály mert nem tudtam töredék istenkékben hinni tarts meg hát engem Istenem Századvégi tatarozás új nótát nem fújhatok a régit sem folytatom ott hol abbahagytam mert egyszeri minden mint az a bizonyos pillanat mikor visszavonhatatlanul megtörténhet bármi és a bocsánatkérő gesztus is épp oly reménytelen így a tatarozás és meszelés mindegyre folytatódik - nem érti ágnes asszony mért üt át újra a festék.. ? a felfedhetetlen titok ím megmarad: honnan rajzanak keresztül elménkén a szavak... ? (az el innét mágiája önpusztító tűzmáglyája lobogott azokban kik testvéreim voltak) Műbíráló bizottság versenyt kopog az eső a jég a gép versenyt kopog világos - sötét átfödi egymást sok tarka - kék húsz kép függ együtt és szanaszét kér még a kar beint a kéz felém tartja majd elém tolja visszáját - színét úgyhogy derék élményt jelent hol lenn hol fenn ki nem mért mérték is belép míg bevonul az éjközép a vérmérsékletet lásd alább Ars-innen és túl (In memoriam Adomo) I. egy határon túl már nincs költészet egy határon túl csak mondatok szavak eszmék és rögeszmék kavarognak rendezetlenül mert a rendezőelv az egyetlen akarat valahol meghibásodott döglött albatroszok fülemülék hattyúk és paradicsommadarak bűzlenek kint a napon bent hiéna vonít az éjben a nyálkás ég alatt II. egy határon túl is van költészet mert a határon túl a mondatok szavak eszmék és rögeszmék bár utoljára még egyszer a legtisztább fénnyel izzanak visszájukkal is mindent megvilágítanak mert a rendezőelv az egyetlen akarat valahol meghibásodhat de felújulva soha el nem múlhat míg albatroszok fülemülék hattyúk és paradicsommadarak fészkelnek a fényben bent hiéna voníthat az éjben a nyálkás ég alatt Az én házam - az én váram, szokták mondogatni, bizonyára valahol messzi idegenben, vagy mit tudom én, hogy hol. Sza­vamra mondom, a mi házunk egyáltalán nem hasonlít várra. Én már láttam várat, irtó klassz volt, az ember elgyönyörködik benne. A várnak öt-hat méter széles falai vannak, magas tor­nyai, tele lőrésekkel, a várud­varban kutak, kínzókamrák, meg mit tudom én, mik vannak. A várban kísértet jár, a fehér asszony, akinek olyan színes a múltja, mint á májusi rét. Jár­kál a várban, hófehér tunikában, kézenfogva különféle szörnyek­kel, leggyakrabban olyan lova­gokkal, akik a fejüket a hónuk alatt hordják. A panelházban, amelyben la­kom, se tornyok, se lőrések nin­csenek, és kísértetek helyett csak a lakók járkálnak kopott melegítőruhában, amikor a sze­metet hordják ki. A panelház. olyan mint egy nagy szürke bó­dé, rengeteg ablaka van, melyek közül mindössze három a miénk, a lakásunk ugyanis a konyhából és két kicsi, tenyérnyi szobából áll. Azért elférünk benne mind­nyájan — én, az anyu, a papa és a három nővérem. Békében élünk egymás mellett, veszeked­ni alig szoktunk. Csak a papa viselkedik néha furcsán, talán rohama van. Térdre borul három nővérem előtt, sírva fakad, és azt mondja: — Édes kislányaim, szépen kérlek benneteket mindenre, ami e világon szent, menjetek férjhez! Legyetek okosak, csíp­jetek fel valamilyen jómódú fiút, akinek lakása van, méghozzá most rögtön, mert lehet, hogy holnap már késő lesz, rám húz­zák a kényszerzubbonyt. A nővéreim pedig bólogatnak, hát persze, majd keresnek ma­guknak gazdag kérőt, akinek nagy lakása van. Nem értem, mi nem tetszik a papának, és miért rimánkodik így, mert én például örülök annak, hogy így együtt vagyunk, pedig a földön alszom, a gyerekszobában ugyanis csak egy ágy fér el, s azon a három nővérem alszik. Én férfi vagyok, nekem ki kell bírnom. Igaz is,- el ne felejtsem: velünk lakik a nagymami, a nagypapa és a déd­anyánk is, de ők mindnyájan nagyon rendesek. Ők ott alsza­nak, ahol éppen van hely: a für­dőkádban, a cipőtartóban, déda­nyám pedig a konyhaasztalon, ő különben nagyon rendes, kár­tyázni szokott velem. Esténként pedig együtt nézzük az ablak­ból, hogyan nyugszik le a nap a panelházak mögött, ő pedig ezt mondja:- Látod, fiacskám, az én gyer- mekkkoromban ez nem volt. — Irigykedsz, ugye, dédi? — mondom én. Aztán a szomszédék balkon­ját figyeljük. Népes család lakik ott is. Az asszony a balkonon szokott táncolni ringó csípőkkel, miközben a férje harmonikán kíséri, tíz gyerekük és népes ro­konságuk pedig énekel. Én is rázendítek, a nagypapám szaxo­fonon játszik, a nagymami pedig hárfázik. Nagyszerű esték ezek. Csak az anyu zokog néha, a pa­pa pedig a nővéreimet keresi, térdre borul előttük, s mondja a magáét a gazdag vőlegények­ről. A lányok bólogatnak. Aztán eljön az éjszaka, s a dé­di mindig panaszkodik: nem tud aludni, mert a papírvékony fala­kon minden áthallatszik, még az is, amikor a felettünk lakó úr pisilni megy, és pedánsan leöblíti a vécét. Ennek ellenére mi egy nagy, panelházban lakó család vagyunk, mindnyájan. Regge­lente cívódások is előfordulnak, mindenki első akar lenni a WC-n és a fürdőszobában. A dédi min­dig megelőzi a nagypapát, s ő megy először a WC-re. Én a világért sem mennék el innen, de az anyu, meg a papa el akarnak menni, állandóan a la­kásszövetkezet irodájába fut­kosnak, ám az ott ülő hölgy mindig i kell, leg anyu is, Ám mo Képzelje közben mindig - nővéren a notes: egy goly mint a n dik goi a papa r-Mit Mire i- Kis! Mindi tünk, m xofonját rumot il ceztem hogy a f csak eg; A papa kát, hog legalább vérem z mondta, a feneke-Del kása... 1 te a pap Angel tett a 1 hogy ve ni. A pa; elbúcsúz felakasz lógó fejj- Ho' bát? — hangon.- Ak tott fel 1 elég he! senki!- Ar meg! - : A naj játszott zeltem, szik a k lajdonke leszek, rűen éré ember a 80-as évek elején olyan harminc forma. Harmincra rúg, mint Bal­zac asszonyai. A legszebb női korba ért. Erős, mint a tölgy, szilaj kak dub, s ez a mondat 12 év orosztanulás hozadékának mintegy a fele. A második fele: Atyec Alj ősi bül kocsegárom. Részeshatározó eset. Esetleg még egy Puskin-idézet (Natasa- levél), valamint proverbiák és szentenciák, na glupüj vaprósz nyet atvéta, hülye kérdésre nincs válasz. x Akkor persze nem marad egyet­len további kérdés sem, és éppen ez a válasz. Wittgenstein. A 80- as évek állandóan Wittgenstein- re hivatkozik. Szél ellen nem lehet hallgatni. x A 80-as évek utó-kor. Böfizve aranykorokról beszél, régi, szép időkről méláz: mindent bekebe­lez: a Monarchiát, a 60-ás éve­ket; Erzsébet királynét, a Nagy Generációt (?), Széchenyit. Ab- cug Kossuth. Die Post Modern, a postát modernizálják, lesz vo­nal, telcsi, többpártrendszerben hallgatják majd le. x Utóíz? Túlérett gyümölcs? Es a zamat? Miféle zamatja van a 80-as éveknek? — Most hallom a rádióban: Még körül se nézhet­tem, máris megválasztottak párttitkárnak. Ó, hogy csípje meg a kánya, hát ilyen kópé volt ez a Kádár-korszak?! x A 60-as évek a farmert szerette, a 70-es a farmeröltönyt, a 80-as évek a bársonynadrágot. A 80- as évek: a csokornyakkendő. Légy gazdag, az izgi és szelle­mes, és ne légy szegény, azs- nassz. Páss'zé. A baloldal ispász- szé. Működés, kivi, olé. Ne mo­rogj. Minden 68-as morog. Hogy a savas eső. Hogy az ózonlyuk. Don’t worry, be happy. Élvezz és élveztess. Osztriga és kasmír. x A 80-as években megnőtt az egy főre jutó orális aktusok száma. Ez egy ilyen kor (1. még XVIII. század). x A 80-as évek összekeveri az iró­niát a cinizmussal, a csúfondá- rosságot az iróniával. (Ismétlés ESTERHÁZY PÉTER Ami nincs - az ún. 80­a tudás anyja: az irónia: ha úgy ábrázolunk egy klerikális sze­mélyt, hogy mellette a bolsevik is találva legyen. Ha egy ütődöt- tet, hogy a szerző hirtelen azt érezze: de hiszen ez részben én vagyok. — Musil.) x A 70-es évek a fragmentum, Woyzeck, Fodor Tamás rende­zésében, a 80-as évek az ál­egész, A rózsa neve. (A fragmen­tum, emlékeztetnék Balassa meg­állapítására, nem attól a hiánytól fragmentum, ami hiányzik belő­le, hanem attól a hiánytól, ami benne van.) x Az élet elmúlik anélkül, hogy és ami van as évekről ­történetté kerekedne, ez a 80-as évek kerekded története. x Az asszony ingatag, úgy hajlik, mint a nád. (Tessék énekelni!) A 80-as évek ingatag; vagy ahogy József Attila írja: egy sor fing egy sor nád megin sor megin nád Amiképpen Petőfi meghalt a se­gesvári csatatéren, azonképpen halt meg John Lennon a manhat­tani csatatéren. A 80-as évek: Back in the USSR: Lennon Bar- guzinban, McCartney a Jókai. x Magyarországon persze minden kicsit más. Mindenhol kicsit más, de az ember itt él. Budapest nem volt Prága és nem volt Pá­rizs. Budapest Budapest-e - ez a kérdés és ez a válasz. x A 80-as évek kicsúsztak az álla­mi ellenőrzés alól, ám senki nem vette birtokba őket. A 80-as évek a senki földje. * x Az embernek a 80-as évek ele­jén meghal az édesanyja. Ettől kezdve a temető már nem a sen­ki földje, hanem az anyjáé. Az ember lassan fogja föl, mi tör­téni. Már a Kocsis Zoli se csoda­gyerek. Hanem ka. Szer kérdés: a világ? adja mej mezésér A 80-as mély, a; idő, csal ellenkez Ián kön; fohászn; venni a idő, CS£ megállt: azt, hog den nag Amikor nak, az lát, a a glászr szavak 1 barátja rendreu az embí végén rr bad mo: hogy eg w^mmá Az én ház \ . ,- az én vái ÉVA MICHOROVA

Next

/
Thumbnails
Contents