Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-24 / 21. szám
• • Szerkeszti Kövesdi Károly pawnMHm 2020-at írunk. Ez itt a mennyország. Boldog vagyok és mindenem megvan. Mert semmire sincs szükségem. Olyan vagyok, mint egy angyal, ami természetes, hisz valóban angyal vagyok. Már a földi életemben angyal voltam, de ott a ÍRléti társadalom tipikus figurájának neveztek. Eközben a fizetési szalagomon álló összeg azt súgta: „Itt az alamizsna, te naiv idióta!“. Nem számított. Fokozatosan, igénytelenül, szerénnyé váltam. Kezdetben még voltak emberi gyengéim. Egyszer például, mint úttörő, elegáns hat- száztizenhármasok autóoszlopát köszöntöttem. Az élen haladó páncélozott fekete Csajka ablaka mögül integető államférfit látva, bevallom, irigység és kapzsiság fogott el: „Tibiké - gondoltam -, ha nagy leszel, neked is ilyen gyönyörű, sűrű fekete szemöldököd kell, hogy legyen!“. Egy idő múltán azonban már nem vágytam rá. Kiderült ugyanis, hogy a szemöldök sűrűsége egyenes arányban van a pangás mértékével. Itt a mennyben szeretjük felebarátunkat, de harmad- sőt ötödbarátunkat is. Különleges szerelmi sokszögek is kialakulhatnak itt, melyekben mindenki szeret mindenkit. A Földön elképzelhetetlen lenne, hogy a házibarát a feleségen kívül szeresse annak férjét, sőt valamennyi háziállatát - a fikuszt is beleértve. A szereteten kívül itt a munkakedv is nagyobb, mint a Földön. A mennyországban már régen elvetettük a kedv anyagi ösztönzését. Főleg azért, mert az anyagi ösztönzés útján szerzett anyagot egyes angyalok súlyként használták. A lábukra PÁLSZEGi TIBOR - BOHUMIL SYNEK Az ígéret földjén kötve igyekeztek alászállni, egyre lejjebb és lejjebb, egészen a pokolba. Igen sok angyaltársunkat vesztettük így el. De hadd érezzék csak a saját angyalbőrükön, hogy mit is jelent a túl- világi életet a kizsákmányolók- ra és kizsákmányoltakra osztott pokolban tölteni. Ott, ahol a kislétszámú ördögcsoport birtokolja az üstöket, vizet, tüzelőt és gyufát. Igaz, az utóbbi időben bizonyos arkangyalok már elismerik, hogy a víz a pokolban már rég nem olyan forró. Sőt — kellemesen langyos. A füstös üstöket is rég fölváltották a fényűző, csempézett fürdőszobák. Fényűző fürdőkádam soha nem volt és nem is vágytam rá. Fürdés helyett inkább személyiségem harmóniájával, annak formálásával törődtem. Amikor rájöttem, hogy az így meg nem keresett pénzből családomnak fölkopik az álla, elköltöztünk egy erdei barlangba. Míg feleségem valamennyiünknek mohából bundát varrt télire, addig én elgondolkozva bandukoltam az erdőben, abban reménykedve, hogy eldobott szellemi értékre lelek az avarban. Egyszer aztán, amikor visz- szatértem egy rövid, három hónapos erdei sétáról - szellemileg ismét egy kicsit gazdagabban — családi barlangunkat üresen találtam. Négynapi várakozás után végre csöngött a telefon: „Én vagyok az, a feleséged, Klári. Visszatértünk a városba, lopunk és feketé- zünk!“. Ezt az óriási csapást szellemi táplálékkal etetett szervezetem nem bírta el. Gyomorfekélyt kaptam és meghaltam. Lelkem ezután már akadálytalanul repülhetett fel a meny- nyekbe, ahol tovább gazdagodhat egészen a föltámadásig. Azután, remélem, új és szebb élet vár rám a Földön. És akkor nem fogok azokban a butaságokban hinni, amelyekben mostanáig hittem. Cástecka úr, a latin és a görög nyelv tanára, aki később oroszt, polgári neveléstant és műhelygyakorlatot is tanított, belenézett a tükörbe, s feljajdult a lelke. Az arcán masszív kötés volt, mely alatt eltűnt görögös orra és az arcvonásai is. A tanár éppen most jött haza a sebészeti VIKTOR DUSIL hetóséget: honnan került elő. Netán iderepült? Legvalószínűbb, hogy az állat a ház nyitott kapuján át jutott be hozzá. Nézte az arcát, illet,ve az angoltapasztból és kötszerből álló álarcot, és igen kínosan érezte magát. Megharapta valamiféle szörny! Efféle sérülést az antik nyelvek tanárai nemigen szoktak elszenvedni. Kivételes korban élünk, ezért valóságként kell felfognunk mindazt, ami más országban egészen abszurd domegtanulja a latin igék ragozását. A ragyásképű Novotnynak, aki az utolsó előtti padban ült, ügyvédi irodája van, Blazena Pivácková pedig, aki abbahagyta a tanulást, mert nem volt képes olvasni az orosz ábécével írott szövegeket, most egy korszerű Quick-mosoda tulajdonosa. Az utcán kigyúlnak a neonfények, s az egyszerű tanár teljesen elveszettnek érzi magát ebben a ragyogásban. Magánvállalkozás _ 1111 • klinikáról, ahová mentőautón szállították be, mivel az orrsérülésen kí- • vül idegsokkot is kapott. Lerántotta az asztalterítőt, leöntötte magát paradicsomszósszal, s halálra rémítette Helénát, a lányát. Helena talán az apja életét mentette meg. Bátran a felbőszült állatra vetette magát, amely beleharapott a papa orrába, mint valami patkány, majd a helyére zavarta az állatot. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy az állat támadása teljesen váratlan volt. A tanár éppen hazatért sétájáról, s leült egy székre, hogy levesse a cipőit. S ekkor hangzott fel a háta mögül a „vaúú, vaúú“. A tanár megfordult, s először nem látott semmit. Az üvöltő valami nem volt nagyobb, mint egy kiskutya. Azonban rettenetesen kövér volt, és vicsorított. Mintás, bíborszínű takaróból készült ruhácskát viselt. A konyhaajtóban állt. A tanár közelebbről is látni akarta, ezért mélyen lehajolt. Nem kellett volna. A kis szörny egyenesen az arcába harapott, s az asztal alá lökte. A kis szörny megjelenése a lakásban a tanár számára teljesen érthetetlen volt. Végiggondolt minden lelognak tűnne. Mindnyájan szereplői vagyunk egy hatalmas show-műsor- nak, melyet radikális privatizációnak neveznek. Magánüzlet és műhely annyi van, mint eső után a gomba..., butik itt, butik ott, butik amott, és büfék, vándorboltok, játéktermek és kaszinók. Sebesen forgó körhintán élünk. „Az emberek egy része - gondolta magában a tanár - ezt a nyüzsgést kedvezően, a másik része kedvezőtlenül fogadja. Én például kedvezőtlenül. Én lárma helyett a csendet, izgulás helyett a nyugalmat, mozielőadás helyett a könyvet kedvelem. Még szerencse, hogy a feleségem is türelmes és csendes asszony, semmiféle szamárságra nem lehetne őt rávenni. Mi már nem is leszünk másmilyenek.“ A világ eszét vesztette. Egy órával Azelőtt a tanárt majdnem elütötte egy új Daewoo gépkocsi, egykori legrosszabb diákjának, Salabának (most Salaba úrnak) a tulajdona, aki jövedelmező kertészetet mondhat magáénak. Az utcasarkon már nem vendéglő van, hanem a Janata-bár. Igen, azé a Janatáé, akinek egy esztendő sem volt elég arra, hogy jól Helou! Taxi! - kiáltja mellette valaki, s a volánt egykori diákja, Brunda forgatja.- Maga az, Brunda? - mosolyog a tanár. - Én mondtam magának, hogy tanuljon! De maga csak a 2láb- kovát kísérgette örökké. S látja, csak taxis lett magából!- Igazán nem panaszkodom - mondta Brunda. - Saját vállalatom van. Két gépkocsim. A másikkal egy volt latintanár jár... A tanár elfordította az arcát a tükör elől. Helena vacsorához terített. A titokzatos bestia már eltűnt, de a tanárnak az volt az érzése, hogy valami nincs rendben.- Anya hol van? - kérdezte Helénától.- Rögtön jön - felelte Helena. A folyosóról léptek zaja hallatszott. A tanár ajtót nyitott, és sóbálvánnyá merevedett. A felesége egy hatalmas kutyát vezetett pórázon. A kutya morgott, a nyála a szőnyegre folyt. A tanár kétségbeesetten kirohant az utcára. Mielőtt elájult, még volt ideje elolvasni háza kapuján a feliratot: KUTYASZÁLLODA. Sági Tóth Tibor fordítása RONCSOL LÁSZLÓ ► fi mrshhhb Üdvözlégy, nyúl, ki túlélted a kísérleteket s kitámolyogtál a fölhagyott telepről húzva mellső, majd hátsó lábaid, hogy e-e-egy ke-e-tttö, egy ke-ke-ke-ke-kettö, nézni is siralmas egyébként, hogy éppen te, a legfürgébb mezei nyúl, mezőink egykori dísze, aki a sörétet s az agarat is átejtetted, hogy éppen te, egykori mezőink büszkesége, a párbajhös, a játékban, szerelemben felülmúlhatatlan, nyúllányok, nyúlasszonyok szemefénye, pompás almok atyja, hogy éppen te vonszolod így a tested, és tántorogsz, mint aki a sárga földig, vedlett és csapzott bundával, bundával se, csak szőrrel, szőrcsomókkal, majdnem pőre bőrrel, mi tagadás, már-már kopaszon vagy hogy is mondjam, mert szinte minden szőrszálad elhagyott, s borzong a bőröd kifakult piros szemmel, füled leginkább lekonyul, lelóg, mint a törött ág, lebicsaklik s fityeg, mint rongyos zászló, melyen már a szél se fog, csak átleng cafatai közt, mint a kapurácson, bajszod is alig maradt, farkad se több egy vedlett pamacsnál, s a párhetes kutyakölyök is utolérne játszi, nagylelkű előnnyel a startnál a te javadra, mert a sörétet s az agarat, tény és való, átejtetted, de nem láttad a ravasz hálót, amelyen nyomorultul fönnakadtál: egyik csatárlánc jobbról, a tölgyes felől, a másik szemben, az értől, a harmadik balra, a mező irányából, mind erős és hatalmas és zárt, zaj, füttyök, sípok, dirr-durr, kereplők és csaholó, táncoló meg vinnyogó ebek feszes, pattanni kész pórázokon üvöltve, ó, az a fuldokló, hörgő, vérszomjas, rekedt ebcsaholás, s te futottál könnyed keccsel vélt szabadságod felé az egyetlen nyitott iránynak, s fölényesen, mert mit neked egy ostoba kutyafalka, s cikáztál, táncoltál szinte, rúgva magad jobbra-balra, fickósan iskolázva remek izmaidon, jól kent ízületeiden, amikor, nyekk, váratlan nyomás a fejeden, s egy láthatatlan sás-él vagy micsoda orrodba-homlokodha metszett, nyakad kibicsaklott, törzsed tótágasban egy ruganyos, láthatatlan izének vágódott, rátapadt és kábultan aláhullt, de vissza is, mert az az erő visszarúgott, s elpattantál újfent keményen, s megint a hálóba és újra meg újra vissza, mert ami utadat állta, a háló volt, és akkor fülön csíptek, s mint remek példányt, mint fajod díszét a kísérleti telepre zártak, zörgő ketrecbe gyömöszöltek, befújt, becsorgott, kifutód szűkre szabták, szögesdrót huzalokkal, trükkös műszaki ezzel-azzal övezték, árammal, pukkanókkal, reflektorokkal, vérebekkel, nehogy kilógj, s nehogy valaki beszökjék s kisegítsen, mert szükségük volt rád a végigcsinálandó sokéves kísérlethez, lehetőleg ki se láss, mert olykor netán szabad nyutakat is látnál, főleg egy-egy nyárhajnali órán harmatban hemperegni, s még elrágnád a drótot vagy 'alagutat vájnál alatta, ki tudja, mire képes egy ilyen marha nyúl, s gerinced próbálgatták, hajlik-e, törik-e, mit bír, többször véred vették, ömlesztették másokba, másokét beléd, mérgekkel oltogattak, idegeid pengették, miként rezegnek és szakadnak, kiveséztek és kibeleztek, szíved és veséd csereberélték, csináltak belőled nőstényt, majd újra kant, tették, hogy ne úgy láss és ne úgy hallj, ahogy az egy mezei vadnyúlhoz illő, agyad is preparálták, hogy másként eszmélj, s altatgattak, hogy semmi se fáj. hogy semmi baj az égadtaegyvilágon, s boncoltak élve, vezettek beléd áramot, sokkolgattak, s csináltak belőled csincsillát, angorát. üregi és házinyufat meg oroszt és sarkit, s te nőttél és töpörödtél, szijasodtál és kiteltél, szürkültél és tarkultál, vörösödtől és fehéredtől, anyásodtól és férfiasodtól, ahogy a s etettek ízetlen g, színtelen sugárzó i tápláltak csak friss s próbált hogy ház a legtöke hogy ne hogy lég s ez az, i mert gyo nem dón s hiába n nem nya, rúgtál-ha mellső Iá meg sírta bármily I s ma is ti hogy ez s tudódj ehető és s a tel^ elfolyt a vezetői z zajt csap kiderült, szadista, sa band; a szögest s a marat s most it mert túlt s üdvözö mert disz ha túléltt s van mé ha vigyá. főleg a h s nem pa A tavasz Csak azt Most kéz visszavat s már vé. és magár a mező s hol a te t s azt hisz és legren Bizony b Ferdic*
