Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-24 / 21. szám
/ 4 * N agyon szerettek volna gyereket. Ahogy múltík az együtt eltöltött hónapok, évek, vágyuk egyre erősödött. De a természet (?), a sors (?) kegyetlen akart lenni a házaspárhoz, s gyermekte- lenségre ítélte volna őket... Ám az orvosok legyőzték a természetet (?), a sorsot (?)! Május 3-án, reggel 8.30 órakor megszületett Szlovákia első lombikbébije, Zuzana.- Nevem nem lényeges - szögezte le beszélgetésünk elején a kislány édesanyja. - Nem lényeges azért, mert azonkívül, hogy nőgyógyászati rendellenesség miatt „normális úton“ nem eshettem teherbe, s az orvosok egy kis cselhez folyamodtak, minden úgy történt, mint bármely nőnél. Nem szeretném, ha ez a másság a későbbiekben valami traumát okozna - vallotta.- Hogy is mondjam el azt a nagy-nagy boldogságot, amit tavaly augusztusban éreztem, amikor az orvos közölte, megtörtént a várt csoda, s megfogantam? Állapotomat úgy viseltem, mint a világ bármelyik várandós asszonya. A különbség talán csak annyi volt, hogy a szülői szerepre a férjemmel tudatosan készültünk. Igaz, orvosaim fokozottabb óvatosságra intettek, s a baba fejlődését talán gyakrabban ellenőrizték, de más felhajtás nem is volt - nevette el magát az építészmérnök anyuka, majd bevallotta, boldogsága, öröme határtalan.- A férjem az első naptól fogva kilószámra vásárolta a gyermekvárást, a gyermeknevelést taglaló könyveket, s amikor decemberben közölték, hogy a baba kislány, a büszke apa szinte naponta - hol játékkal, hol apró gyermekholmival „ajándékozta meg“ a kicsit. A kilenc hónap alatt sohasem gondoltam arra, hogy netán valami rendellenesség történhet. Csodálatos erőt éreztem magamban, tudtam, a gyermekemet baj nélkül hozom a világra. Így is lett. Zuzan- kát könnyen szültem meg, szerintem megérezte, nagy szeretettel várja mindenki... Aztán magamhoz szoríthattam... Azóta számomra minden nap ünnep... Amikor a karomban tartom, gyakran eljátszom a gondolattal, vajon milyen lesz, ha járni, beszélni kezd, ha felcseperedik. Amikor várandós voltam, sokan mondogatták: bizonytalanságba szülöm meg gyermekemet. Mi derűlátók vagyunk. Annak ellenére is, hogy a férjem két hónapig munkanélküli volt, hogy politikailag, gazdaságilag kiforratlan az ország, hogy az emberek idegesek, gondterheltek. Rendületlenül bízunk abban, hogy néhány év múlva könnyebb lesz az életünk. És amíg ez megvalósul, addig sem kesergünk __ Má r most tervezgetjük kislányunk jövőjét. Mivel kiskoromtól nagyon szeretek kézimunkázni és varrni, úgy gondolom - ha a lányomnak lesz adottsága és kedve - akár divattervező is lehetne. Az ötlet tetszik a férjemnek is, de kikötötte: a kicsinek sportolnia is kell. Néha azon kapjuk magunkat, hogy Zuzana esküvőjéről, az unokákról beszélgetünk... Ma még csak sejtjük, mekkora felelősség okosan nevelni, irányítani egy kis emberkét. De tudjuk, ezzel a feladattal is megbirkózunk, s a kislányunk gyermekkora biztonságos, kiegyensúlyozott, boldog lesz. Péter fi Szonya áÉÉllll Mérv Gábor felvételei Sokkterápia -18 évesek számára? Vagy nagyon bátor politikus Petr Miller, a szövetségi szociálisügyi miniszter, vagy elhatározta, hogy Václav Klaus gazdasági csúcsminiszter példáját követi, és őszinteséggel próbál hatni. Tény, hogy bejelentette: előfordulhat, hogy 1991 végéig egymilió munkanélküli lesz az országban. A május 10-ikén kiadott statisztika szerint 223 ezer munkát kereső személyt tartanak nyilván Csehszlovákiában. Illetve tartottak, hiszen kormány által beismert tény, hogy csak Szlovákiában naponta ezerrel növekszik a munkanélküliek száma. Miller miniszter külön rámutatott arra, hogy július elsejével ugrásszerű romlásra kell számítani e téren, hiszen a gimnáziumokból, a szakközépiskolákból és a felsőfokú oktatási intézményekből kirajzik a frissen végzettek százezres (talán több százezres) serege, és nagy részük számára bekövetkezik az első nagy kiábrándulás. A fiatalokat ért sokk majd a feleslegességi érzésben nyilvánul meg, és ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Talán, sőt nagyon valószínűleg Václav Klausnak is vannak álmatlan éjszakái, és biztosra veszem, hogy ilyenkor ezt a kérdést is felteszi magában: vajon képesek leszünk-e a válság kezelésére? A szociális gondok miatti feszültség kirobbanásának megakadályozására? És Miller miniszter úrriak is vannak álmatlan éjszakái, amikor az a 150-200 ezer fiatal is eszébe jut, akiknek nagyobbik része majdnem hiába keres munkát. Hol keressük a megoldást? Teljesen nyilvánvaló, az nem megoldás, hogy szociális juttatást utalnak ki a munkát hiába kereső fiataloknak. Az ilyen megoldás csak a létminimumot biztosítja - perspektíva nélkül. Azt kellene talán szemügyre venni, hogy a számunkra példamutató fejlett országokban milyen irányban keresik hasonló helyzetben a kiutat. Például Japánban.. . A távol-keleti ország vállalataira, állami hivatalaira állítólag az jellemző, hogy gazdasági visz- szaesés "esetén minden korábbinál nagyobb mértékben megnövelik a szakképzésre fordított összeget. Tehát nem a válságkezelésre összpontosítanak, nem arra, hogy „valahogy majd csak túléljük“, hanem ugrásra készülnek, mert tisztában vannak vele, hogy a hanyatlást fellendülés követi, de magasabb színvonalon, korszerűbb, nagyobb szakértelmet igénylő termékek gyártásával. Persze, Csehszlovákia enyhén szólva nem Japán, és pillanatnyilag még csak nem is Ausztria vagy Olaszország. Azonban bármilyen mély válságban vergődünk is, a fiatalok munkanélküliségéből következő krízis kezelésében ezt a példát kellene követnünk. Még akkor is, ha nehezünkre esik, akkor is, ha ez a megoldás az immár filléres gondokkal küzdő százezrek számára logikátlannak és pazarlásnak tűnik. Ha van egy befektetési terület, amely kamatos kamatokkal való nyereséget ígér, akkor a frissen érettségizettek, a most végzett szakmunkástanulók, a munka nélkül tengődő fiatal mérnökök továbbképzése ilyen beruházási szféra lenne. Lenne... Ha nem olyan fából faragták volna a vállalati vezetők zömét, amilyenből faragták, és ha a messzebb tekintő vállalati vezetőket is nem kötnék gúzsba a szűkös anyagi viszonyok. Szerény vállalati lehetőségek és kiürülőben lévő államkasz- sza... Vajon nem délibábos ábránd ilyen feltételek között a fiatalok egyelőre öncélúnak látszó magas színvonalú továbbképzésének szorgalmazása? Délibábos ábránd egészen addig, amíg a vállalatok is, a kormány is csak tudomásul veszi, hogy lerobbant a piac, hogy termékeink nagy része eladhatatlan, s egyre növekszik a fizetés- képtelen termelők száma. Délibábos az ábránd egészen addig, amíg csak elméletben beszélünk a privatizálásról és a termelés- profil-váltásról. De vajon milyen irányban történjék az állástalan fiatal szakemberek továbbképzése, ha azt sem tisztázták még a vállalatoknál, hogy- elektronikai termék, háztartási gép, traktor vagy építőanyag gyártására áll-e át a bajba került üzem? A gazdasági miniszterek azt állítják, hogy kidolgozták a gazdaság egészségesebbé tételének tervét, hogy a piacgazdaság bevezetése mindent megold. És Václav Klaus rendületlenül állítja, hogy bízik a vállalatok életrevalóságában. Eközben a vállalati vezetők többsége hallgat, várakozó álláspontot foglal el, és - bízik 'az államban. Hogy ha minden kötél szakad, majd csak segít. A japán példát kellene követni, de követhető-e ez a példa legalább a fiatal szakemberek munkanélküliségének a megoldásában, a továbbképzésben, ha még arra sem adtak választ, hogy milyen irányú lesz a holnapi, holnaputáni szakemberszükséglet. Félő, hogy több tízezer fiatal szakember aktivitása abban merül ki a legközelebbi években, hogy szociális segélyre vár. Politikailag ez időzített bombát jelent. Nem kétséges, milyen erők állnak ugrásra készen, hogy lángra lobbantsák a gyújtózsinórt. Tóth Mihály KLAPKA GYÖRGY ÖRÖKSÉGE A CSEH TÖRTÉNELEMKiss József írása EGY POLITIKUS SZEMÉVEL a 4. oldalon E. Fehér Pál írása az 5. oldalon
