Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-17 / 20. szám
RECEPTEK BABBÓL Bableves Az előző este beáztatott babot puhára főzzük, majd kevés zsiradékon vékony rántást készítünk, beleteszünk pirospaprikát, s az átpasszírozott babot ezzel berántjuk. Ha kell, felöntjük még vízzel, sózzuk, borsozzuk és alaposan átforraljuk. Egy tojásból galuskát szaggatunk bele, s tálalás előtt tejföllel ízesítjük. Rakott bab Az előző este beáztatott nagyszemű fehér babot egy nagy fej hagyma és 2-3 babérlevél társaságában puhára főzzük. Megpirítunk 10 deka kockára vágott füstölt szalonnát, s belevágunk 2-3 paprikát. A leszűrt bab felét kizsírozott tűzálló tálba terítjük, erre jön a szalonna és a paprika, majd ismét a bab, ha kell még sózzuk és ízlés szerint borsozzuk, s ezt a babra öntjük. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a levét teljesen beszívja. Babtorta Öt tojássárgáját habosra keverünk 25 deka cukorral, s hozzáadunk 30 deka főtt, passzíro- zott babot, valamint 5 deka darált diót. Végül belekeverjük az öt tojás keményre vert habját, s kizsírozott, lisztezett, vagy alufóliával kibélelt tortaformába öntjük. 170 Celsius-fokon 40 percig sütjük. Amikor kihűlt, felébe vágjuk, megkenjük pikáns lekvárral és 2 deci kemény habbá vert tejszínnel, majd ráfektetjük a torta másik felét. Tetejét tejszínhabbal díszítjük. SZOKATLAN KÖRETEK Hagymarudak A megtisztított póréhagymák fehér részét 6 cm-es hengerekre vágjuk. Vajban, kevés vizet aláöntve puhára pároljuk. Sóval, törött borssal és egészen kevés vegetával ízesítjük. Párizsi paprika A megmosott, húsos paprikákat hosszában kettévágjuk, magházát kivesszük, és kb. 20 másodpercig forró vajban megforgatjuk, majd jól lecsepegtetjük. Sózzuk és a párizsi szelethez hasonlóan bundázzuk. Bő, forró olajban hirtelen kisütjük. Tabáni sárgarépa A megtisztított sárgarépákat kis hasábokra vágjuk és sós, vegetával ízesített vízben puhára főzzük. A megfőzött répából tűzálló edényre kis halmokat formázunk, reszelt sajttal meghintjük, és csak annyi időre tesszük sütőbe, hogy a sajt ráolvadjon. Andalúziái rizs Egy kis fej finomra vágott vöröshagymát vajon megfuttatunk, ehhez adunk négy meghámozott, karikára vágott paradicsomot, majd egy-két perc múlva a megmosott rizst. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje, magsózzuk, törött borssal és 2 babérlevéllel ízesítjük, s puhára főzzük. Tálaláskor pici sárfánnyal megszórjuk. Sültekhez ajánljuk. Mazsolás rizs A megmosott rizst kevés vajon pároljuk, majd húsleveskockából készült lével felengedjük. Sóval, curryvel ízesítjük, és amikor félig megpuhult egy marék mazsolát keverünk bele. Finomra vágott petrezselyemmel meghintve tálaljuk. Szecsuáni rizs A savanyú káposztát jól átmossuk, összevágjuk és finomra vágott vöröshagymával átpároljuk. Sóval, köménymaggal és chilivel ízestíjük. Közben párolt rizst készítünk, és az ízesített káposztával összedolgozzuk. Szilvás rizs Az aszalt szilvát előző este vízzel hígított konyakba áztatjuk, majd másnap kimagozzuk és kis kockákra vágjuk. Az aszalt szilva áztató levében párolt rizzsel elkeverjük. iiiiiiiiíiimniiiimM KÖNNYŰ ÉTELEK Tököstészta Hozzávalók: háromnegyed kilogramm fiatal apró főzelék tök (15 cm nagyságú) paradicsomlé, 1 zöldpaprika, 2 kisebb édeshagyma, petrezselyemzöldje, s fejenként 3 közepes burgonya, borsikafü, majoránna, só, és 1 kanál olaj, 2 kanál tejföl, 3-5 dkg sajt. A fiatal tököket megtisztítjuk, de akár rajta is hagyhatjuk a héját. Egy deci vízre odatesszük párolni, hozzáadjuk az egy evőkanál étolajat, egy csipetnyi borsikafüvet, majoránnát, egy kiskanál sót és a két édeshagymát apróra vagdalva, beleszeleteljük a zöldpaprikát és amikor félig kész a petrezselyem zöldjét is. Amikor megpuhult egy deci paradicsom- lével felöntjük. A paradicsomlevet készíthetjük frissen is, négy közepes paradicsomból. Amikor felforrt, levesszük a tűzről, s lefedve hagyjuk. Készíthetjük paradicsomöntet nélkül is, akkor egy kis kaporral ízesítjük. Petrezselymes főttburgonyával tálaljuk. Gyors ószibaracktorta Hozzávalók: 1,5-2 kg szép őszibarack, 4 kanál sárgacukor, vagy méz, 1 vaníliapuding és 2 vizes tejszínpor, és 1 csomag kész piskótatészta. Az őszibarackot kimagvaljuk, felnégyeljük és a 4 kanál sárgacukorral odatesszük főni annyi vízbe, hogy ellepje. Nem szabad elfőzni. Amikor még kemények az őszibarackok, lehúzzuk a héját, keskenyebb cikkekre vágjuk s a kész piskótalap egyikét beborítjuk. Időközben a levéből egy vaníliáspudinggal áttetsző zselét helyettesítő pudingot főzünk, s meglocsoljuk vele az őszibarackot. Rátesz- szük a következő piskótatésztát, s követjük ugyanezt a sorrendet, ameddig az alapanyagokból tart. Felverünk két vizes tejszínport, és a tortára kenjük. 4 tojásból készült vizespiskótából is készíthetjük. Az őszibarackot, birsalmával, almával, körtével helyettesíthetjük. 391. V. 17. ÁLLÁS ■ A LÉGI AGROKOMBINÁT FÖLDMŰVES-SZÖVETKEZET azonnali belépéssel felvesz:-jogászt az üzemi jogászi munkakör betöltésére Feltétel: Min. 5 évés gyakorlat! Érdeklődni személyesen lehet a szövetkezet személyzeti osztályán: AGROKOMBINÁT PD 930 37 LEHNICE ÚF-406 ISMERKEDÉS ■ A FOTOKONTAKT ismerkedési ügynökség segít önnek megtalálni ideális élettársát. Egyedülálló szolgáltatás előnyös áron! Küldjön címével és bélyeggel ellátott válaszborítékot, küldünk kérdőívet. Címünk: Fotokontakt, Box 41,814 99 Bratislava. Ú-1037 ■ 68 éves özvegy férfi, volt gépkocsivezető. aki magasnak és karcsúnak, jó megjelenésűnek, anyagilag tűrhetően rendezettnek mondható, nem dohányzó, absztinens, fizikailag kitűnő állapotban van, olyan magányos, karcsú nőt keres 62 éves korig, akihez hozzáköltözne, akár vidékre is. Jelige: Még nem késő. Ú-1305 ■ 60/175/70 kiváló szakember barátnőt keres intelligens, karcsú, jó megjelenésű hölgy személyében, 50 éves korig. Jelige: Legyen igényes. Ú-1314 ■ 21/160 barna hajú, barna szemű lány vagyok Korban hozzám illő, absztinens fiú fényképes levelét várom Érsekújvárból, ill. környékéről. Jelige: Lila orchideák Ú-1356 n 40/165 elvált férfi megismerkedne hozzáillő. házias nővel a Komáromi ill Érsekújvári járásból. Minden levélre válaszolok. Jelige: Remény. Ú-1374 ■ Falun élő, magányos 64/155 férfi szeretne megismerkedni korban hozzáillő özvegyasszonnyal vagy elvált növel Léváról. ill. környékéről Családi házam van Jelige: Kettesben jobb. Ú-1403 ■ Óceánon túlról érkező, magas, karcsú férfi családcentrikus, társadalmi karrierre nem törekvő, kultúra, sport és utazás iránt vonzalmat érző. 30 év körüli, különleges hölgy társaságát keresi Jelige: Fotót kérek. Ú-1413 I RDETÉS ■ 20/173 szőke munkáslány korban hozzáillő barátot keres! Jelige: Boldog nyár Ú-1370 ADÁSVÉTEL ■ Eladók németjuhász kutyakölykök. törzskönyv nélkül. Szabó Tibor, Sv. Őtefa- na 255/55, Vel'ky Meder Ú-1467 ■ Eladom nagy kertes, régebbi családi házam, közel a vasútállomáshoz. Anna Ulicná,943 42 Gbelce 727. Ú-1468 ■ Eladó Ford Sierra 2,0L Combi, gyártási év: 1983 Tel.: (07) 503 80. 815 346 Ú-1443 ■ Eladó 2 szobás összkomfortos családi ház Récsén (Raca), közös udvar. Tel.: Bratislava 609 893 Ú-1418 ■ Eladó Skoda 100 alkatrészenként Cím: Zsoldos Kálmán, Táborská 2, 932 01 Caiovo, érdeklődni 17 óra után lehet. Ú-1425 ■ Eladó Lada 1600-as, gyártási év 1978, ár megegyezés szerint, továbbá eladó, angol-szlovák, szlovák-angol szótár, ..Akozdolaf anglictínu“, 2-es Projekt eng- lish (kazettákkal együtt) valamint egy angol nyelvkönyv, 1-es. Cím a hirdetöirodá- ban Ú-1428 ■ Eladó kétéves, borsózöld VÁZ 2104 combi vonóhoroggal. Tel.: 0849/ /204 87. Ú-1419 ■ Eladó SAMARA Tel: 07/216 109 Ú-1436 ■ Eladó naposcsibe, minden hét végén. Cim: Jozef Peczen, Dukelská 15, 935 41 Tekovské Luzany. Tel: 932 05. ÚF-434 ■ Eladó PCR paprikapalánta. Hajdamár Lajos, Cata 279 Ú-631 ■ Eladó Granova, Citrina paprikapalánta, Kalocsai 50 főszerpaprika-palánta. Cím: Ondrej Knapp, 946 16 Bodza - Lúky 237, okr. Komárno Ú-1225 ■ Eladó Granova, Rubinova paprikapalánta. Bodzianske Lúky 216, okr. Komárno Ú-1334 ■ Eladó Granova, Rubinova paprikapalánta. Szigetcsépi görögdinnye-palánta Bodzianske Lúky 238, okr Komárno Ú-1335 ■ Eladó fűszerpaprika-palánta Bodzianske Lúky 233. Ú-1336 ■ Olcsón eladó edzett Citrina, Rubinova fűszerpaprika-. Szigetcsépi görögdinnyepalánta Bodzianske Lúky 216. okr Komárno Ú-1337 ■ Eladó Hódosban (2 km-re a dunaszerdahelyi termálfürdőtől) régebbi családi ház 12 áras telekkel. Ár megegyezés szerint. Cim: Bódis Imre, 930 16 Vydrany 280. Ú-1353/1 ■ Eladó üzemképes Super 50-es traktor alkatrészekkel. Cím: Bina 252. Ú-1371 ■ Eladó Bátorkeszin (Komáromi járás) régebbi családi ház nagy kerttel és 6 éves szőlővel. Cim: Bóna Pál. 946 34 Vojnice 215 Ú-1375 ■ Eladó Skoda 706-os tehergépkocsi 14 tonnás pótkocsival jó állapotban. Ár megegyezés szerint. Cim: Tóth Pál, Gorkého 47 941 lOTvrdosovce Ú-1377 ■ Eladó Skoda 120 GLS. 5-sebességes. gyártási év: 1986 Tel.: Nagymegyer 30 43 Ú-1399 ■ Eladó garázsolt Lada 2105 perfekt állapotban, 70 000 km-rel. 68 000 koronáért. Tel 07/371 173 Ú-1423 ■ Állandó visszafuvart keresek Dél- Csehországból 3 tonnás tehergépkocsival júniustól novemberig, legalább hetente egyszer. Bővebb felvilágosítás a köv címen: Csápai Imre, Okoc250 Ú-1373 ■ Pozsonyi divatáruüzlet nyitásához tökével rendelkező társat keres budapesti üzletember Postacím: Szolnoky László, Vezér út 59/A, 1144 Budapest, XIV kér Ú-1390 ■ Könyvelést vállalok magánvállalkozóknak mellékállásként Érdeklődni a 0709/831 67-es telefonszámon lehet naponta 18-22 óráig Ú-1420 ■ Elcserélném dunaszerdahelyi 3-szo- bás szövetkezeti lakásomat hasonlóra Nagymegyeren. Tel.: 0709/261 56. Ú-1421 ■ TV- és rádiőjavitó kisiparos műhelyében bentlakással segédi munkalehetőséget kínál e szakma iránt érdeklődő fiataloknak. Jelige: PRAXIS Ú-1402 KÖSZÖNTŐ ■ 1991. május 7-én ünnepelte 30. születésnapját Furman György Zsipben E szép ünnep alkalmából szívből köszöntjük és további jó egészséget kívánunk Felesége, kisfiái: Gyurika és Péter, akik sok puszit küldenek Ú-1376 Már most biztosítsa az OMNIA befőttesüveg- fedőket a befőzési idényre. .....l|Mlllli||||IIH*l|M>‘> Fa jtája ára (a szám az átmérőt jelenti mm-ben) 68 D 0,80 korona 68 C 0,90 83 D 1,10 83 C 1,20 • •«I lllllllllllllllllllllll............ (C =piros szinű gumi) Az ár tartalmazza a csomagolás díját és a postaköltséget. Megrendelés: Budin Ludvik Horni Olesná 46 378 55 p. Popelin ÚP-384 A dunaszerdahelyi DUNAKO állami vállalat (a volt SLOVLIK) értesíti a vásárlóközönséget, hogy közvetlenül az üzem bejáratánál megnyitotta üzletét, ahol saját termékeit árusítja. Nyitvatartási idő: naponta 13.30-17.00 óráig szombat és vasárnap kivételével ŐP-419 HIRDESSEN 11 ÖN IS AZ ÚJ SZÓBAN 1 A PRÁGÁI MAGYAR KULTÚRA KOTTAAJÁNLATA ZONGORA: kős Az első Bach-tanulmányok 99,— Beethoven: Zongoraszonáta „Mondschein“ 53,— Czerny: 160 rövid gyakorlat zongorára 125,— Händel: 16 kis zongoradarab 81,— Liszt: Liebestráume 53,— Mozart: Eine kleine Nachtmusik (Egy kis éji zene) 81,— Papp: Meseképek - zongorára kezdőknek 81,— Papp: 22 kis zongoradarab 81,— A legszebb Strauss-keringók zongorára 125,— Türk: Gyermekévek - zongoradarabok kezdőknek 110,— GITÁR: Csepei: Jazz-improvizációk gitárra 92,— Csepei: Jazz - gitár iskola I. 99,— Csepei: Jazz - gitár iskola II. 99,— Csepei Gitárakord kislexikon 125,— FUVOLA: Jeney: Fuvolaiskola I. 125,— Jeney: Fuvolaiskola II. 125,— Bach: Sonate C-dur - fuvolára 81,— Könnyű előadási darabok fuvolára (Bántai) 49,— Fuvoladuók - kezdők számára (Csupor) 135,— Fuvolamuzsika - kezdők számára (Kovács) 135,— MAGYARNÓTÁK SZÖVEGGEL, ZONGORÁRA: 50 csárdás - (Egy cica, két cica, Nyisd ki babám az ajtót, Jó estét kívánok, Édes anyám a kendőm...) 125,— Vallomásra küldöm - (Fa leszek, ha fának vagy virága, Badacsonyi kéknyelű, Bíró uram...) 125,— Tiszán innen, Dunán túl - 150 magyar népdal 35,— Kodály: Kis emberek dalai - óvodások énekei 15,50 Szól a nóta sorozat 1. 2. 3. 5. 6. 7 számú füzetek példányonként 125,— A rendeléseket készletünk erejéig teljesítjük és utánvéttel küldjük. Címünk Mad'arská Kultúra Národní trída 22 115 66 PRAHA 1 a BELUMI magán vál lal kozás biztosít az ön számára önfelszívó szivattyúkat öntözés és házi vízellátás céljára, keringtető szivattyúkat szabályozható fordulatszámmal horizontális szivattyúkat öntözőberendezéshez 380 V és 220 V benzinmotorhajtással bor és must szivattyúzására búvárszivattyúkat 100 mm-es és 150 mm-es furatba tiszta vízre, szennyvízre, termálvízre 70 °C-ig, valamint szórófejeket: PÚK 1, PS 8 K, REVOLTIN Vállalatok, vállalkozók és magánszemélyek vízellátási gondját megoldjuk. Címünk: Obrancov mieru 22 940 61 Nővé 2!ámky telefon: 0817/227 69 Nyítvatartás: 9.00 -12.00 14.00-17.00 Radván nad Dunajom c. 208 szombaton: 9.00 -14.00 között. ÚP-388