Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-17 / 20. szám
• • Mészáros László Aforizmák *• A bürokrata nem az értelmes megoldásokért száll síkra, hanem az éh Az erény és a bűn jutalma leggyakrabban az erény és a bűn maga. Az igazi gondolkodó képtelen egy húron pendülni. Az Isten is csak olyan, mint egy rossz szülő: sose magyarázza meg, 1 és miért jutalmaz. A lány kecsesen lépdelt az omlós, forró homokban, combjáról csurgott a víz. Élvezte az éhes férfipillantásokat. Megszokta, hogy mohón mustrálják a férfitekintetek. Feltűnő, szinte kihívó volt a járása, s ő tudta ezt. Testalkata reklámmagazinokba való, arca szépvonalú, fogazata tökéletes. Elégedett volt önmagával, a huszonegynéhány évével, a fizetésével, a munkájával, a zöld bikinijével, amely kihangsúlyozta gyönyörű alakját, bronzra bámult bőrével. Már csak két napig élvezheti a tenger varázsát, merülhet a lágyan simogató hullámokba, heverhet a homokban és figyelheti a hajókat a látóhatáron. Most is közeledik egy, még csak a füstje látszik, de hamarosan feltűnik a kéménye is. Hirtelen megbotlott valamiben. Majdnem hasravágódott, s most ez a valami megmozdult, legalábbis úgy tűnt neki. Körülnézett. Egy ember volt az, benne botlott meg. Az ember nyakig betakarta magát homokkal, de most felült, s a homok csak úgy csurgott róla. — Bocsánat! — mondta a lány, azzal menni akart tovább, de a homokban ülő férfi látványa mintha lebilincselte volna. A kiegyensúlyozott tekintetben volt valami huncut, kama- szos. Hozzá egyenes orr, erélyes áll, kedves mosoly. Mellkasa szabályos háromszög, az izmok vonala szobrászért kiáltott. A lány villámgyorsan felmérte és megállapította, hogy a külsejét tekintve megfelelő társa lehetne. Ez idáig mindig hessegetnie kellett a körülötte zsongó férfihadat, kerülnie kellett a megjegyzéseiket, kötözködésüket, most ellenben ő maga szeretne kezdeményezni. Ürügyet keresett, hogy leülhessen hozzá a forró homokba. Valami megjegyzésfélét szeretett volna szuggerálni a mosolyába, amiben megkapaszkodhatna, hogy minél tovább húzza ezt a pillanatot. Aztán megriadt, vajon megérti-e ennek a szimpatikus férfinak a nyelvét ebben a nemzetek nagy kavarodásában itt a strandon. Nagyon megörült, amikor a férfi szlovákul szólalt meg: - Tessék, foglaljon helyet itt mellettem! Meglepődött, de leginkább saját magán, hogy csaknem rabszolgaként szót fogadott neki.- Csodálkozik a közvetlenségemen — állapította meg a férfi. Most mondjam azt, hogy „és ha nem ültem volna ide?“ jutott az eszébe, de nagyon együgyűnek vélte és gyorsan más szavakat keresett, hogy mentse a presztízsét, ami bizony veszélybe került. — S ha német lennék, például, és nem értettem volna, amit mond?- Akkor az előbb azt mondta volna „entschuldigen Sie“. Bosszantotta, hogy mégiscsak butaságot mondott, s szerette volna valamiképp kiköszörülni a csorbát.- A láthatárt figyeltem, azt a hajót ott, akkor még csak a füstje látszott. Nem néztem a lábam alá. Biztosan jól eltaláltam, mert még mindig fáj a lábam ujja - fogta a tenyerébe a fájós lábfejét.- Sajnálom a kecses lábacskáját. A hangjából nem lehetett pontosan kivenni, hogy komolyan gondol- ja-e, vagy csak gúnyolódik.- Annak viszont örvendek, hogy megismerhettem. Juraj vagyok.- Nad'a. Pillanatnyi csönd állt be.- Most valami Szokványos szövegnek kellene következnie. Én viszont ki nem állhatom a szokványosat, bár néha megértem a szükségességét. Tehát cenzúra nélkül — s egyenest a lány szemébe nézett. — Nada, hatással van rám a megjelenése. A külseje, a pikkely. Azt nem tudom, mi van alatta. Ki nem állhatom az üres nőket! Ezt már csaknem ellenszenvvel mondta.- Ez idáig leginkább csak üres férfiakat ismertem - vágott vissza a lány. Szinte örült az ötletének, és kíváncsi volt, mit vált ki vele.- Most azt várja, hogy meglepetéssel szolgáljak? A férfi kész válasza tetszett neki.- Mindig ilyen cinikus?- Óvatosságból. Állta a megjegyzések fullánkját a lány, amelyeket tulajdonképpen kérdésként is vehetett, de érezte, hogy védekezése nem elégséges. Rajta volt a sor, hogy válaszoljon. Nem akart alulmaradni a párbajban. Erőltette az agyát, de eredménytelenül. Egyszerűen nagyon fáradtnak és kicsinek érezte magát, s minden, ami körülvette, hatalmas és jelentőség- teljes volt: a hullámverés csillogó habja, a hullámok zöldbe játszó háta, csúszkálás a part menti homokban, a napernyők tarka csillagképei, a napsütötte testek tömege, az emberi beszéd sokszínűsége a tízegynéhány féle nyelv elágazásaival.- Fáradt vagyok - mondta a lány. Csodálkozott, hogy egy idegennek mondja, s nagyhirtelen hozzá- toldott még vagy négy mondatot a klíma változásairól meg az úszásról. A férfinak észre kellett vennie könnyed felülkerekedését, s a borostyánleveleket babérlevélként használta a jelentéktelen beszélgetés levének ízesítésére. Eközben a habok ritmikus játékát figyelte. Mivel a lány nem válaszolt azonnal az előbbi megállapítására, ránézett és látta különös arckifejezését. Restelkedve rakta a babérleveleket a lány tenyerébe.- Lehet, hogy pesszimista vagyok, de ritkán várom el, hogy valaki többet foglalkozzék másvalamivel, mint a saját érzelmeivel. A lány a szemébe nézett. Látta, hogy azok szürkék, hogy melegség árad belőlük, bár állandóan résen vannak. Csak most látta, hogy az orra csupa homok, mondani is akarta neki, de most arra kellett válaszolnia, amit az előbb mondott.-Jobb magának, ha az érzelmeket analizálhatja? A férfi elismerőleg mosolyodon el.- Talán ez az én szerencsétlenségem, hogy mindennek az értelmét kutatom. Dehát az értelem mindenütt jelen van, csak sokszor rejtve marad.- ... és örvendek, hogy elkotorva az iszapos hordalékot, csillogó követ találok, amit gyémántnak vélek, de aztán elhajítom, mert csak üvegdarabka volt. A lány hangjában nyoma sem volt a diadalnak.- Még senki se beszélt így velem, Nada.- Verje le a homokot az orráról, vagy szórja be az egész arcát! A férfi mosolygott, és egy marék homokot szórt a fejére. A lány szerette volna fésülgetni a férfi rakoncátlan hajtincseit, hogy aztán újra összekuszálja. Enyelgett volna vele, dédelgetve, odaadóan. A férfi ábrázata hirtelen komolyra vált, és felvonta a szemöldökét.- A kezdet nem sikerült - mondta. Aztán elmosolyodott, de valami kesernyés íz ült a szája szögletében. A lány értetlenül nézett rá.- Kérem?- Elnézést. Csupán hangosan gondolkodtam, vontam le a tanulságot az egész gondolatmenetről. Nagyon nehéz lenne ezt most megmagyaráznom.- Két nap múlva elutazom - jegyezte meg Nada, és maga is csodálkozott, miért mondta ezt.- Tehát két nap - ismételte a férfi gépiesen. A lány sejteni kezdte, hogy ezt a szőke Jurajt valami nagy-nagy csalódás érhette. Nem akarta elriasztani kíváncsiskodó kérdéseivel. Valami vonzalmat kezdett érezni iránta. Rádöbbent, hogy nem is vár tőle bókokat, udvarlást, hogy próbálja felcsigázni, hódolatát kifejezni. A fáradtsága elmúlt, valami bágyadtságféle maradt utána. Juraj hanyatt feküdt, az égboltot nézte, amely csupa kék volt. Kezét összekulcsolta a feje alatt, a hónalján homokszemcsék csillogtak. A lány visszakanyarodott előbbi szavaihoz, hátha azokkal sikerül hidat vernie kettőjük közé.- Még két nap ebben a mesevilágban ... Ha itt laknék, se bírnék betelni a szépségével.- A szép utáni vágyakozás a lélek természetes tulajdonsága - szólt a férfi, s közben az égboltra mosolygott. - Ez szónokian hangzott ugye, Nada? - fordult aztán a lány felé, könyökére támaszkodva. - Van egy barátom, aki vegyi laboratóriumban dolgozik. Az egyik kísérlet során robbanás történt. Az üvegszilánkok elcsúfították az arcát, elveszítette a jobb szemét. Járt egy lánnyal. Jól megértették egymást. Egészen addig. Aztán vége. Odaadta nekem, olvassam el a lány levelét. A bocsánatát kéri benne, meg hogy nem érzi magát elég erősnek és így tovább. Mit szól ehhez?- Váratlan kérdés... Szavai tompán hullottak a homokba. Látta, hogy Juraj milyen várakozásteljesen csipegeti fel, bár igyekszik nyugodtnak látszani. Helyt akart állni, de túlságosan is tisztességes volt, nehogy a pozitív eredmény alakoskodásnak tűnjék. A szürke szemek közben csaknem felnyársalták.- Hát... - kezdte tétován, hogy időt nyerjen nem csodálkozom azon a lányon. A szerelme nem volt elég erős ahhoz, hogy legyűrjön egy ilyen megrázkódtatást. Nem akarta feláldozni magát. Vagy sajnálatból tartotta volna meg?- A sajnálat nemes érzés, de megaláz - mondta a férfi keményen. — De képzelje csak el a barátom életét! A nő, aki már ismerte értékeit, elhagyta. Ha most találna is másvalakit, aki a helyében túl tudná tenni magát azon, hogy csúf az arca, honnan kezdjen kutatni az értékes jellembeli tulajdonságok után?- Kap ő nőt...- Azt tudom. Ha már egy fokkal csinosabb az ördögnél... ismerem ezt. Érdekházasság. Gyönyörű dolog. Tetszett a lánynak a férfi indulatossága, és megint arra gondolt, hogy szívesen megcirógatná ezt a szőke Apollót, aki ennyire tud lelkesedni egy eszményért, és most már mégiscsak hitt abban a szerencsétlen jóbarátnak a létezésében.-Juraj, hisz maga abban, hogy a házasságok a kölcsönös megértésből és a nagy-nagy szerelemből köttetnek? Tudom, miként mentek férjhez a barátnőim, az asszonyok sok mindent kifecsegnek, elárulnak. Hirtelen érzelmi fellángolásból vagy érdekből, néha mindkettő számításba jöhet. Aztán jön a megszokás, a veszekedés vagy a válás.- így vélekedik a maga korában? Nada elkacagta magát, de egyben csillapítani is akarta: <• - Nem is vagyok már annyira fiatal. Huszonnégy leszek.- De Nada, itt elvről van szó! Hány testi hibás él a világon, és azok ugyanúgy gondolkodnak és éreznek, mint a testileg ép társaik! Mindig az járjon az eszükbe, hogy ők kiközösítettek a normális emberi társadalomból? Vagy egymás között kössenek házasságot? Javasolna tán olyan magazint, amelyben „Ismerkedni szeretnének“ rovat lenne testi hibásak fényképeivel? Az indulat megdöbbentette a lányt, s megint kicsinek és jelentéktelennek érezte magát a férfi mellett.- Maga kegyetlen, Juraj. Én... én nem tudok mit válaszolni a kérdéseire. Ne haragudjék rám. Tudom, nagyon szereti a szerencsétlenül járt barátját. A férfi a combjára könyökölt, és merőn nézett maga elé.- Nem, Nada, nem szeretem őt- mondta, minden szót külön hangsúlyozva. - Sajnálom, s a sajnálatom néha már gyűlöletté fokozódik. Nem érti? Az órájára nézett.- Tizenkettő lesz. Nálunk egykor van az ebéd.- Nálunk is. A férfi váratlanul a lányhoz fordult:- Nada, ússzunk egyet, együtt... ha akarja. De csak ha akarja! önszántából! Aztán a jobb kezével beletúrt a homokba. Egy pálcát húzott elő. Nem, nem is pálca volt az, hanem mankó. Feltápászkodott. A finom homokot lesöpörte magáról. A lány csak most látta, hogy a jobb lába térdből hiányzik. Ott, ahol a hullámok nyelve a partot nyaldossa, erősen beleszúrta a mankót a homokba. A napfényben csak úgy ragyogott a duraluminium. Ö meg neki a víznek, mint egy torpedó! A lány szinte érezte, mint feszülnek az izmai, hogy felkeljen és kövesse, s hogyan emyednek el... És ott maradt ülve a homokban. Vércse Miklós fordítása Z. NÉMETH ISTVÁN VERSEI Tűzlépc A szobrok megindultak nyugat f az ablakomból néztem ahogy kettes sorban vonulnak egyenes derékkal s feldöntenek néhány járókelőt Később a rádió is bemondta hogy sehol sem találják a GomIo s a Diszkoszvető is eltűnt ^ a Laokoon-csoporttal egyetembe Én csak megvontam a váltam mire jó ez a menekülés a szobrászok úgyis itt maradnak Ám az esti hírekben felszólítottak mindenkit hogy szedjék össze a szobrokat és vigyék vissza a múzeumokba Ekkor jót nevettem hisz a kiállítótermekben marad e. kacat és kiásott velőscsont Az ablakból néztem ahogy kettes sorban vonulnak a szobrot ismeretlen céljaik felé Szikrákat hányt kőcsizmájuk kőszívűk egyszerre dobbant Kikapcsoltam a rádiót ami boldogan jelentette hogy a Lenin szobrok helyükön i Tükörbe nézve döbbentem rá hogy fehér márvány az arcom s egy alig használt tüzlépcsőn még aznap éjszaka lelopakodtam az utcára Ringasd el nagy ren Az óra más időt mutat, mint a folyton Korán jött az alkonyat, ugye érzed, sz A század, ez az őrült, még öt perc s vi Aludj s álmodj kedves, múltad már be, Almodban a vasrácsok majd pokokkér Aludj kérlek, engedd: a rabsággal én v Órámon csak egy mutató moccan ly. Korán jött az éjfél, ne félj, ha végleg r. Ránktalál, hisz idő sincs már, jó és rost A század, ez a huszadik, még öt perc t Ringasd el nagy remegésem, öt perc m Mellédfekszem s poraiddal összekevert Szerv Nagy Imre: Udvaron (akvarell)
