Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-05 / 14. szám
VERES JÁNOS Kőrísfagally nyújtózkodik a puha szélben, csiklandozza az elúszó fehér felhőt. Lapockám alatt föld és fű, s fent az égen lassan kirajzolódik a szándékok és tervek valaha kiesnek festett s most sivár, tűzhányók megkeményedett levéve! borított kontinense. Napról napra fehérebbek a felhők, sűrűsödnek a bokrok, de kimásznak a gödrökből a sunyi alligátorok, s az istállókban felnyerítenek és reszketnek a veszélyt sejtő csikók. Figyeljetek ránk, akik rosszkor születtünk, iskolánk kertje közül szuronyokból volt a kerítés, s minden bozótból a Gyűlölet dülledt szeme szegeződött ránk, s már csak az a vigaszunk, hogy ti talán megtaláljátok azokat a virágokat, amelyeket egykor elképzeltünk. Azt mondom néktek: legyetek résen, mert néha nagyon baljós az alkonyi szürkület. Nézzetek majd gyakran egymásra, s értsétek meg jól a kimondatlan szavakat. A közeli földkupac egyszerre egy költő sírhantjává lényegül, aki csak önmagában bízott elejétől fogva. Elegendő lesz-e a füvek és fák együttérzése? S hová megyünk? Szörnyen siralmasak a közöny és ridegség kihalt sarki tájai. S az apák keze nemsokára porladni kezd, eltemetve. S némelykor hemázolja majd valaki sárgafestékkel Rodin legszebb szobrát, a Gondolkodót, s megbénít benneteket a kivédhetetlen csüggedés, mint hosszútávfutót a légszomj - s azt nem enyhíti sem oxigénpalack, sem orvosság. Ilyenkor lássátok meg Bombard doktort, az „önkéntes hajótöröttet“, kis lélekvesztő gumicsónakjában az óceán irdatlan hullámai hátán, gyomrában nyers halhús, mögötte cápa, lássátok meg Jörgen Bitschet, a zöld brazil pokolban, kígyók, kajmánok és fejvadász jivarók között, lássátok, hogy egy tálból eszik a legvérszomjasabb indiánokkal, s lássátok meg Hillaryt a Mount Everest borzalmas sziklafalán, az isten ereiben is megfagy a vér, ha ránéz, jeges szél tépi, cibálja piszkos viharkabátját, aztán megáll odafönn, zihálva feltolja homlokára védőszemüvegét, s borostás, nyúzott arca mosolyba torzul. Az igazi csillagok nem térhetnek le pályájukról! Tavasz jöttekor, mikor füstölni kezd a hótól megszabadult boldog föld, nevetgélve sétáljatok ki a ligetbe, s a kopár ágak alatt csoportba gyűlve, a teherautó-zúgásban, az érdes zajban suttogjatok el egy verset, így üdvözöljétek a tavaszt. Az se baj, ha elered az eső, máskor is megtörtént már, hogy márciusban megáztak az emberek Vénülő cimborátok kőrisfa tövében pihen, s megtévesztve az azúr eget ernyedt, letaglózott bajvívónak tűnik, de nem bújik el, mint a halni készülő elefántok, tiszta, értelmes arcotokat látja az égbolton, s elmosolyodik. Levélrezgés a fákon, mintha fiam olvasókönyvének lapja zizegne: „ Villásfarkú fecskemadár, jaj de régen várunk...“ (1969) nyám kézirata az asztalon fekszik. Felveszem az egyik lapot, olvasni kezdem: ..Beszelni vagy egyszer s mindenkorra hallgatni. Olyan kérdés ez. amely az orvos ismereteit játszva felborítja. Kis ideig tálán elodázható a valasz, mentegetőzhetne, hogy még nem mérte fel mindazt, ami a hetvenéves paciensek eseteben a daganatokkal összefügg. De ez megfutamodast jelentene. mert a kérdés nevetségessé teszi es újra megköti, bárhová meneküljön is előle. Ha a kollegájához fordulna, a gyakorlott operatőrhöz, sebészeti szempontból jobbat nem választhatna. De kinzóbb szempont van itt. anya es fin kapcsolata: az egyik a másiknak adott, az egyik a másikát elfogadta, együtt haladtak, később mar csak egymás mellett, míg elérkezett az az idő, amikor a fiúnak kell támogatnia az anyját." Anyám készülő novellájának ól- vasasakor felidezodik bennem a mai délután hangulata. Meglátogattam a nagymamát a nyugdíjasok otthonában. Kicsit beszélgettünk, azután az ajtósorok mellett vezetgettem. Egyszer csak megállt, es be akarta gombolni a kabátomat, mint gyermekkoromban. Felem nyújtotta a kezét, egy pillanatig tétovázott.- Ugyan, nagyi, ehhez mar nagy vagyok - mondtam. - Tudod, mit? Jövő héten megint eljövök, es néhány napra elviszlek magunkhoz, jó? Elmosolyodott, szinte bűntudattal, s en tovább vezettem a névtelen folyosón a szobájához. A látogatástól egyre több óra választ el. Közeledik az éjfel. s anyain még csak most jön haza. Kinyitja az ajtót, benéz a szobámba.- Anyu, gyere, be, gyere, nyugodtan gyújts villanyt.- Hogyhogy meg nem alszol?- Mint általában. Rád vártám.- Megint az iskolában van valami?- A tanárok ditíznek. De egyébként semmi, semmi vesz. A végén kerítesz sebészt az operációhoz? Bizalmatlanul mozdult, mintha távozni akarna. - Ezt most nem fogjuk boncolgatni. Igyekezz aludni, mindjárt kelned kell.- Tudom, csak...- Történt veled valami?- Semmi, igazan semmi. Csak... kel lek, gyere ide hozzam.- Mi van? - Óvatosan leült, de csak az ágyam szélere.- Áruld el. hogyan csinálod? Mindent úgy írsz meg, hogy mindenki elhiszi.- Talán mégse...- De igen. En legalábbis mindig. De annak idején, az első elbeszéléseknél nehéz lehetett, nem? Olyat írni, hogy füle is meg farka is legyen. Mi volt a legnehezebb?- Hosszú mese. Tahin nem kímélni magamat.- Nem kímélni? Ez szörnyű egyszerű.- Hat... mindenki azt hiszi. De a valóságban... megtalálni a szót, és ügy alkalmazni, hogy a mondat ne csengjen hamisan.- Tehat a legnehezebb nyíltan kimondani a dolgokat, ugye? Az őszinteség?- Az őszinteség ugyancsak. S hozza a legterjedelmesebb folytatás. Hanem most már betakaródzol, eloltom a lámpát. Késő van. Anyám hangja eszembe juttatta a máj délutánt. Latom nagyanyáin kedves alakját, apró didergő alakjai az intézet hosszú folyosóján.- Ja, hogy el ne felejtsem, a nagyi üdvözöl.- Micsoda? Ö hívott?- Nem. en mentem el hozzá.- Ehhez valami okodnak kellett, hogv legyen.- Volt is.- Beszelj nyíltan.- Anyu, éjszakánként talán te is úgy vártál a nagyira... mint en rád.- Ne dühíts fel. Megmondtam, hogy beszelj nyíltan.- Hat jól van. Tálán te is tudni akartad, hogy kezdetben mi a legnehezebb. Szinte idegen pillantást vetett rám.- Anyu. nyugodj meg. A nagyi nem vár tólünk semmit. Csak... egyszerűen üdvözöl. Ez minden. De miért is magyarázom neked, ezt te erted a legjobban. Különben nem írnál úgy, ahogyan írsz. Anyám hevesen felállt, szó nélkül becsapta maga mögött az ajtót. Hallom. hogy keresztülmegy az előszobán. be a szobába, közelről hallom, csak nehány ceiitiméternyire van. De azt nem tudom, milyen messze van tőlem a kézirata s o maga. Kopasz-Kiedrowska Csilla fordítása Z. NÉMETH ISTVÁN Agy hull ámbontó „Az Agykontroll-meditáció arra tanít meg, hogyan használd ezt a lelkiállapotot a problémáid megoldására. Az agyhullámok egy fajtája olyan elektromos energia, amelyet elektroencefalográffal ki lehet mutatni. Ezeket a hullámokat másodpercenkénti ciklusszámuk szerint szokták osztályozni.“ BÉTA-SZINT Dolgozok, teszek-veszek, Bétában vagyok. Elég keveset vagyok a Bétában. Bár születésemtől fogva Betanultam a dolgot, az ébrenlét nem old meg semmit. A háborúk, a viszályok, a verekedések, a gyilkosságok - egyszóval minden rossz a Bétában történik. Az áremelés is. A fizetés rezgésszáma sem kielégítő - de ez már a Gamma-szint, erről most ne beszéljünk. Az Agykontroll szóhasználatában a Béta a külső tudatosság szintje. Itt tanyázik a gonosz, sőt a pénzügyminiszter is. Béta-állapotban az ember arra is képes, hogy gyengéd forradalmat csináljon vagy gyengéd ipari és mezőgazdasági hanyatlást. Tévedés ne történjék, a Béta-szint nem elegendő ahhoz, hogy az ember megmondja a főnökének a magáét, aki ráadásul az előző rendszer antilénye és rá sem bagózik, hogy tönkrement a gyár és őt senki nem akarja látni abban a pozícióban, sőt még nélküle sem. Az ellene hangoskodókat, a sztrájkszervezőket Béta-szinten rúgja ki. Forradalmi típus. Gyerünk a Bétából, mert felmegy a cukrom. Ara. AFLA-SZINT Na végre, micsoda megkönnyebbülés. Mély ábrándozás, imádság közben vagy közvetlen elalvás előtt. Afla-állapotban vagyunk. Imádkozni nem tudok és nem is szoktam, ábrándozás az élet megrontója, most aludjak el? Mint a gyertya, amivel a villanyáram drágulása után világítani fogok? Az Agykontroll szakemberei ezt az állapotot belső tudatosságnak nevezik. Itt már nincs háború, csak sikeres meditáció! Mondjuk egy Alfa-Rómeóról. Ezen a szinten már nem érezni a Tra- bant-Alfák pöfögését sem. Csak olyan egyedül vagyok! Gyerünk lejjebb! Ha az ország idáig süllyedt, nekem sem lesz nehéz... THÉTA-SZINT Ez már az alvás. Ezen a szinten nagyon érdekes dolgok történnek. Azelőtt, ha Időgépről álmodtam, mindig a régi Komáromba kormányoztam a szerkezetet. Jólesett sétálni a régi, hangulatos utcákon, a hatalmas parkban, sőt egyszer Jókait is meglestem á Szigeten, mit ír éppen. Most meg? Teheridőgépről álmodom. Na nem mintha teher lenne számomra az idő... És nem is száz éveket utazok vissza, hanem csak néhányat. Bemegyek az üzletbe és meleg érzés járja át a szívemet a régi árak láttán. Mi több, még benzint is kapok, nyolcért. Jól telerakom a gépet, aztán gyerünk vissza! Két hétig kitart, aztán mehetek új fuvarért. A történelmi emlékek és korok kicsit kevésbé érdekeinek mostanában, de lehet, hogy mindez csak a Théta-szint bűne. Mindenesetre gyerünk még mélyebbre. DELTA-SZINT Fantasztikus! Már csak a Kudlik Juli hiányzik! Ez a mély alvás abszolút regenerál. A végén még regenerális lesz belőlem. Nincs háború, nincs idő, még álom sincs, a gonosz ide már nem tud utánam férkőzni. A feleségem sem. Talán, mert tudja, hogy itt senkivel sem csalhatom meg. Kinyitom lelkem ablakait, hagyom, hogy áradjon be az üdítő, jó illatú, friss Semmi. Kinézek és nem látok semmit, mert itt benn sincs semmi. Semmi és semmi közt nincs ellentét, sohasem veszhetnek össze, ez ennek a nagy nyugalomnak a magyarázata. Hé, mi ez? Valami betört ide, ahol semmi keresnivalója sincs! THÉTA-SZINT Egyre rosszabb a helyzet. Azt álmodom, hogy egy mozdony robog el az ágyam mellett. Az anyósom vezeti. Aztán egy nagy harangba zártak be és átállították a toronyórát tizenkettőre. Tulajdonképpen ez egy hangos álom. mert mindent hülye csörömpölés kísér. Nem szoktam az ilyenfajta szinkronhoz! Feljebb kell menni, megoldani a problémát, aztán vissza, vissza... ALFA-SZINT Igen. az ébresztőóra a tettes. Hetente ötször képes visszarángatni Bétába, nem is tudom, miért hagytam eddig életben. De mindegy, valószínű, hogy van még tíz percem, ezt igyekszem majd Alfába eltölteni, mentesen minden indulattól, áremeléstől, munkanélküliségtől. Arra gondolok, milyen jó kis nap vár ma rám, biztosan minden sikerül. Például vennem kell egy sörnyitót. Ha pénzem nincs is sörre, legalább a nyakamba akasztom. BÉTA-SZINT Dolgozok, teszek-veszek. Bétában vagyok. Az Agykontroll szó- használatában a Béta a külső tudatosság szintje. Azért nem is olyan rossz, mert ezen a szinten történik a reggeli, az ebéd, sőt a vacsora is, az esti tévénézésről nem is beszélve. Csak, sajnos, azok nem alkalmazzák az Agykontrollt, akiknek pedig sürgősen fel kéne írni orvosi receptre. Például ma, amikor sörnyitót kerestem, sokan összesúgtak mögöttem, s dühösen csilingelt a zsebükben néhány tízfillér. Azt hitték, milliomos vagyok. Egyesek egy Béta-Rómeót is látni véltek az üzlet előtt, mint az én autómat. Az elárusítónő mosolyogva felvilágosított, hogy sörnyitójuk nincs, de vegyek helyette inkább agyhullámbontót. Állítólag most nagy keletje van az ilyennek, keleten is egyre gyakrabban használják. És hogy mire szolgál? Észbontásra. Mert, kedves embertársaim, nem észbontó, ami körülöttünk történik? Mészáros Afor Az emléke, lemetlen d< rosszat^ i emléksznt meg se tett Az emberi nál értékest hezebb me; A kis gaze dig a nagy j hivatkozva Sokan kép érteni, hog mény nemi állhat, hant A piszkos } sabb. LUDVÍ A IM Azelőtt n; a szobában,- egyéb ren- nevelő szer Jelentősége nei ger elterjedésé nem az óvodás nevelésében ji elméletek szap Manapság a szerét alkalma ben. Körülmér eredményei m< Elmesélem, az üveget. Ili hanem ő törte első ablak az érdekes, hogy í lés olyan sorsi fel az udvarun semmit sem a kék kávésbö; Az üvegszi hevertek, és a zítláb belelépe elmérgesítette — Az isten s: tott fel a há; ember még ide is ügyeljen! Ki amikor Ekkor döbt avatkozás szül Addig szélű tünk, s ami a mindig
