Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-03-29 / 13. szám

rcsor A lolgok ír természet­ei között vergődve ' csak a kozott ? az egész is lehetne íatoan es itt árnnyal na is I s mögé, kvöszándék r zárni z a délután íhetett bennünk t ott suhog tt megfeszítve 2£tlen rágzást olsó árnya felleg útnak arak sa-nep is ér iy rül elül myán érvek ■ ró volt Gargulák egész életé­ben, csak író. Már a kapita­lizmusban is írt, majd később, a há­ború utáni népi demokráciában is, írt a pártállamban és nagy erővel - fő­nixmadárként megújulva - friss szorgalommal dolgozni kezdett a születő liberális demokráciában. A totális államgazdaság felbomlása és egy ifjonc kapitalizmusba való átmenet élménye jó hatással volt Gargulák belső energiáira és szelle­mi erői megújulására. Kezdő író ko­rát és boldog ifjúságát juttatták eszé­be. A bűvös időt, amikor oly re­ményteljesen, annyi bizakodással s a jövőjébe vetett hittel éhezett! Istenem, mily könnyen s mennyit éhezett! És mily nagyokat evett, amikor pénzhez jutott! A népi de­mokráciában is megvolt valahogy, a pártállam alatt pedig könnyen be­épült a hivatalos írásbeliség ellátott­ságába, mondhatnánk, élt, mint Mar­ci Hevesen. Ezek voltak az előzményei annak, hogy Gargulák - bár tisztes kora folytán némileg roskatagon - bele­vetette magát születő demokráciánk és Csipkerózsika-álmából ébredő ka­pitalizmusunk irodalmi éleiébe. Si­került megírnia élete legjobb regé­nyét, amin ne is csodálkozzunk! Meg­élte és átvészelte Európa minden jelentős, huszadik századi katakliz­máját. Gargulák sokat tudott. Majd­nem mindent! Tény, hogy a Kiadó elfogadta kéziratát és minden papír­hiány és nyomdai nehézségek elle­nére ki is adta rövidesen. Új könyv, friss öröm! Tudja min­den író. Gargulák kedvtelve lapoz­gatta regényét, élvezte a nyomdafes­ték nyers illatát s a ropogó papír hamvas üdeségét. Vénülő lelke meg­telt békés örömmel és elégedettség­gel. Lám, sikerrel megkoronázta életművét! Most már akár meg is halhat! A honoráriumot azonban még feléli, gondtalanul kiélvezve öreg napjait. Nagy lelki békével telve várta a honoráriumot, amely a szerződés értelmében törvényesen megilleti. Az előírt járandóság, azaz a tiszte­letdíj azonban nem jött. Gargulák hiába könyökölt ki lakása ablakán, a postást várva, s epekedve, hogy néhány esetben majd kizuhant az ablakon. A postás nem jött, s a hono­rárium se érkezett. Olyan sokáig várt Gargulák, hogy végül, türelme fogytán és üres gyomra megkordul- ván, felhívta a Kiadót.- Na, mi lesz? - kérdezte nyugta­lanul, balsejtelmekkel letelve. - Vá­amire tt, ^ e marék föld mi nekünk maradt a csupasz Idő hallgat! szava sincs hozzánk míg fel nem lobban az utolsó Láng és eltűnünk Feleletet pedig ki ad majd? amíg mi hallgatunk az Idő is hallgat s valamilyen isten görcsösen tart szorítja ajkunk és a Hang torkunkban izzik a Kerítések pedig állnak bekeríttettünk ki szebbel ki ridegebbel rok, régóta, ám véges a türelem... Szemérmesen nem mondta, mire vár. Úgyis tudják!- Várjon még türelmesebben - in­tette nyugalomra a Kiadó -, vára­kozzon békességgel, míg általában megváltozik a helyzet! Mi mostaná­ban nem fizetünk, mert nincs egy vasunk sem. A bankszámlánkon egyetlen korona sincs. Úgy bizony! Gargulák megnémult, a vonal má­sik végén pedig, megértést feltéte­lezve, letették a kagylót. Teljesen új helyzet, vélte írónk, valami rendkívüli történhetett. Ilyen még nem volt! DUBA GYULA berg Manó maszek könyvterjesztő sem fizet. Bizonyában árulják a könyveinket, de nem fizetnek. Mil­liókkal tartoznak többen, ám senki sem fizet. A Bank pedig nem ad hitelt. így mi sem fizetünk! Sen­kinek! Gargulák átgondolta a helyzetet és az feltette a következő kereszt­kérdést.- A nyomdának sem fizetnek? „ — Ss a nyomdának, se a vasútnak, se a központi raktárnak nem fize­tünk - válaszolta elégedetten, s né­mileg mélabúsan a Kiadó. - Nem fizetünk a villamosműveknek, a gáz­müveknek, a vízműveknek, és a sze­meteseknek se fizetünk. Nem fize­tünk a fűtésért és a légkondicionálá­sért, sőt, helységeinkért lakbért se fizetünk. Se kötbért, se fekbért, se kellenének, milliók! Raktárkészle­teinkben alagutakat fúrnak a pockok s a könyvek bőrkötésében perceg a szú. Titkos házi könyvzúzdánk éjjel-nappal zakatol, őrli az eszmei műveket és a klasszikusokat, valódi perpetuum mobile, a Bank mégsem ad hitelt!- Ki mindenkinek tartoznak? - Gargulák itt is feltette ravasz ke- resztkérdését.- Mindenkinek - ismerte el őszin­tén a Kereskedelem. — Mindenek­előtt a Kiadónak, de nem különben az Üjsäg-Ttösztöknek. Aztán az Adóhivatalnak, a Fuvarozó Egylet­nek és a Benzinolnak, továbbá a Külkernek és Belkernek, a Tele­fonközpontnak és a Távírdászok Egyletének, valamint mindennemű szolgáltató vállalatnak és a közmű­Hitelezőink bűvös körei, avagy Adósságaink útvesztője s végül: A Bank nem ad hitelt! Nem tehetségtelen író, szimata sem hagyta még el, publicista vénája működött. Felismerte, hogy egészen újszerű és rendkívül eredeti témával találkozott. Töprengve és szimatolva nekilátott, hogy felgöngyölítse a problémakört, a Kiadó irányába indult, mint rendőrkutya a forró nyomon. Megérzése helyesnek bizo­nyult, hiába, gondolta elégedetten,- az intuícióm sosem hagyott cserben! A csőd szélén álló intézmény avatott szakembere részletesen ecsetelte előtte a sajnálatos és megalázó helyzetet. Gargulák a következőket tudta meg: A helyzet drámai, mi több: tragi­kus! A Bank- nem ad hitelt! Mert a Kiadó nem tud felmutatni bevétel­ben realizált termelési eredményt. Azaz, papíron felmutat, azonban nem tudja pénzzé tenni. Holt értéke­ket termel! Produkál, de nincs bevé­tel. Dolgozik, de nem keres. Van, de mintha nem lenne. Papíron létezik, a valóságban nem!- Márpedig az hogy lehet? - kér­dezte Gargulák. — Könyveinkért nem fizet a Könyvterjesztő Vállalat, s a Keres­kedelem - válaszolta keserűen a Kiadó. - A Bibliofil and Csóróbull- ding ügynökség sem fizet és Guten­büntetést, semmit! Adót se fizetünk és ignoráljuk a kultúralapot, a fej­lesztési alapot és rizikó alapot. Nem vállalunk kockázatot, úgy ám! Bi­zony, az írógépjavítóknak se fize­tünk.- Állj, ez roppant figyelemre mél­tó... - Gargulák felindult, a téma sodrása elkapta és képzelete felaj- zotta -, nézzük csak! Pénzt kellene kapnom, de nem kaphatok, mert nincs! Miután belenyugszom a helyzetbe és nem követelem a pén­zemet, bár megillet, az összeget tu­lajdonképpen kölcsönzőm a Kiadó­nak. Ám a Kiadó is hiába követeli a millióit, végül is tehát feiHerí Könyterjesztőnek és a Kereskede­lemnek, a Bibliofilm and Csóróbull- dingnak és Gutenberg Manónak. így van? Eddig mindenki hitelez, csak a bank nem ad hitelt!- A logikája tökéletes - ismerte el a Kiadó. - Pontosan ez a helyzet. Gargulák tovább indult a forró nyomon a Kereskedelem irányába. Sírva fogadták. A könykereske- dők könnyeztek és jajgattak. Volt, aki imádkozott.- A Bank... a Bank nem hitelez! - A panasz úgy szállt a kereskedelmi berkek felett, mint haldoklók fájdal­mas nyögése a csatamezőn. - Milliók veknek. De a sóhivatalnak se fize­tünk, sem az Elaggott Könyvügynö­kök Segélyegyletének, sőt a Bibliofil and Csóróbullding és Gutenberg Ma­nó provízióját sem folyósítjuk. Csőd­be mentünk, jóuram!- Számos hitelezőjük van - je­gyezte meg kétértelműen és mélyér- telműen Gargulák. Ekkor fogant meg benne a helyzet kulcsát jelentő felismerés. Mindenki kölcsönöz, csak a Bank nem ad hitelt! Ugyanez parafrazálva: akinek nincs pénze, kölcsönöz, akinek van (Bank), nem hitelez! Fordított érték- és szokásrend, itt balról jobbra kaszálnak! ÁT. .óramutatók pedig tizenkettő­től indulnak vk«z: a nulla felé! A Bibliofil and Csórobulldingnál éppen árverés volt. Dobra verték a vállalkozás takarítónőjét! (Más nem maradt.) Fényszedő Arnold ve­zérigazgató megszökött az üzemjo­gásznővel, magukkal vitték a cég minden dollár-, márka-, schilling-, rubel- és piaszterkészletét - össze­sen mintegy száznyolcvankilenc ko­rona harminc fillér értékben -, állító­lag valahol a mátyusföldi tanyavilág­ban telepedtek meg. Legutóbb Felső- tehénlepény nevezetű helységből kaptak tőlük képeslapot, ahol olyan kengurufajta-tenyésztéssel kísérle­teznek, amely nem a fiát hordozza az erszényében, hanem kemény va­lutát!- A Kiadó pénzén tehát ún. veks- lákkengurukat tenyészt...! Gutenberg Manó mérgesen fogad­ta és egy fészerben vezette Gargu- lákot.- Se a Kiadótól, se a Könyvter­jesztőtől, sem a Kereskedelmtől nem kapom a jutalmamat — kiáltotta in­dulatosan.- A Kiadónak viszont nincs bevé­tele az eladott könyvekből - repliká- zott Gargulák. Az ügy bonyolódni kezdett, a körök összekuszálódtak. Mind áttekinthetetlenebb lett, ki ki­nek tartozik és kitől nem kap pénzt. Gutenberg fészerének tetején pedig befolyt a hóló és az oldalfalak hasa- dékain csípős huzatok nyomultak be; zölden penészedtek a halmok­ban felpolcozott klasszikusok és a kortárs irodalom dideregve bor- zongott a hidegben. A téma keretei tágultak, mint a tó­ba dobott kő nyomán a vízkarikák. Ám a helyzetet akár a híres hipoté­zishez is hasonlíthatnánk, mely sze­rint a világegyetem tágul és a kozmi­kus űr határai a fény sebességével távolodnak tőlünk a végtelenbe. A Nyomdában olyan lárma fogad­ta Gargulákot, a hatalmas rotációs gépek és könyvkötő gépsorok úgy csattogtak és zakatoltak, hogy a nagy munkazajban alig tudott szót érteni a főkönyvelővel.- Hatalmas ütemben termelünk — bömbölte a főkönyvelő —, teljes kapacitással ontjuk a könyveket és sajtótermékeket. A Bank mégsem ad hitelt!- Kinek tartoznak? - üvöltötte kérdését Gargulák.- Mindenkinek! A papírgyárnak, a festékgyárnak, az ólomgyárnak és a filmgyárnak. Tartozunk a Karban­tartó Vállalatnak, a Lendkerék Köz­pontnak és a Gyepmesteri Hivatal­nak. Adósai vagyunk a Minimaxnak és a Telefaxnak. Nem fizetjük a nyelvpótlékot, a szagpótlékot és a forgalmi adót, sőt a Gyorstördelő és Mesterdúcoló Részleg vastartalé­kait is kimerítettük.- Maguknak ki tartozik? - ordított megértőén Gargulák.- Az Elárvult Rosszlányok Egyle­te kivételével mindenki! A Kiadók és Újságtrösztök, a Folyóirat KFT és az Akadémiai Buli! Tartozik a ne­héz- és könnyűipar, a privatizált Vá­sárcsarnok és a szövetkezeti mező- gazdaság; továbbá a Bányarémkép- ző Intézet és az AIDS Kutató Köz­pont mellett működő Elvarázsolt Kastély igazgatósága, valamint a Magán Körhintások Független Szakszervezete. Nehogy megfeled­kezzem a Bibliofil and Csóróbull- dingról és Gutenberg Manóról...!- Elég... - kiáltotta nyomott han­gulatban Gargulák, - mindent tudok! A forró nyom izzani kezdett. A papírgyárnak tartoznak az erdők és a favágók, a festékgyárnak pedig a vegyiipar és az ásványkincsek! A körök pedig tovább gyűrűztek. A vegyiiparnak tartoznak a Gépgyá­rak és Szivattyúállomások, a Füst­szűrő és Kéményseprő cég, valamint a Barátság Kőolaj Vezeték. A színes ásványkincseknek pedig maga a Te­remtő tartozott, aki az ősidőkben nem hozott létre annyi színes ás­ványt, amennyi manapság kellene. Ám a Bank még mindig nem ad hitelt! Gargulák már tudta, hogy megra­gadta élete legnagyobb témáját. Hozzáfogott, hogy előkészítse a grandiózus vállalkozás záróaktu­sát, mintegy összegezését. A telefon­könyvből kiírta a témakörrel össze­függő vállalatok névsorát és telefon számát. Mintegy álomszerű lebegés­ben tárcsázta sorra a számokat és megállapította, hogy a hívás idő­pontjában valamennyi üzem hitel­ben dolgozott. Adósságból élünk, tűnődött Gar­gulák, megszűnt voliuj a pénz sze­repe? Százezres telefonszámlát szerzett magának, de nem nyugtalanította, úgyse fizeti ki! A témát azonban hiába írja meg, nem kap érte honorá­riumot! Bohó ifjúkora jutott ismét eszébe, amikor is - boldogult úrfiko- rában, mondhatnánk - az Elnöki Hivatalhoz vagy magához az Elnök­höz fordtultak közügyekben, s néha személyes segítségért is! Az ő mosta­ni ügye pedig igencsak közügy s egy­ben magánügye. Utolsó hívása az Elnöki Irodában csöngött. Gargulák visszafogottan fejtegette, hogy bizonyos anyagi ter­mészetű, mégis közügynek számító kérdésben .segítségre lenne szüksége. Az ügyeletes hivatalnok azonban azonnal lefülelte, feltéve neki a kö­vetkező, egyenes kérdéseket:- ön árva gyerek?- Semmiképp - válaszolta Gar­gulák.- Netán testi fogyatékos... maga­tehetetlen nyomorék? — reményke­dett a hivatalnok.- Sajnos, egyik sem...- Talán imbecillis... mongoloid torzó vagy anyaszomorító gyagyás szerencsétlen... ? - kérdezte már- már kérő hangon. - Lehetne narkós, alkoholista...!- Csak író és öreg... - válaszolta Gargulák.- Nehéz eset — így a hivatalnok - forduljon bizalommal szociális in­tézményeinkhez! Gargulák elhatározta, hogy élete legnagyobb témáját mégsem írja meg. írják meg a bátor fiatalok, akik képesek hittel éhezni és bizakodva nyomorogni, mint ő egykor! Azon az éjszakán kenyérrel és tejjel álmo­dott, s a csendes elmúlásról. Meg arról, hogy a Bank végre ad hitelt. MÉRY GÁBOR: „Keserűen kínzatul, vos szegekkel veretül“

Next

/
Thumbnails
Contents