Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-29 / 13. szám
Vasárnap • Mi célból jött létre ez a bizottság, amelynek már a neve is sok mindent elárul?- Elég nehéz a magyarázat, de az emberek jogos sérelmeikkel az állami szervek helyett sokszor inkább társadalmi, önkéntes szervezeteket keresnek fel. A prágai Opletalova utcai irodát két év alatt ötezer ember látogatta meg személyesen és több mint 12 000 levelet kapott. E számok két dologról tanúskodnak: a bizottság bizalomnak és tekintélynek örvend, és az emberi jogok alapvető elveinek megtartása még mindig nehézségekbe ütközik. Feladataink közül még napjainkban is a legfontosabbaknak tartjuk a csehszlovák és a nemzetközi emberjogi normák összehangolását. Eltérések esetén a kormánynak, a parlamentnek, a minisztériumoknak javaslatot teszünk a csehszlovák normák megfelelő módosítására. Nem kevésbé fontos a konkrét segítségnyújtás azoknak, akik emberi jogaikban megkárosítva érzik magukat. Itt különbséget kell tennünk az 1989 november előtti és utáni időszak között. Nagy visszhangja volt itthon és külföldön is, hogy bizottságunk képviselői már november előtt is részt vettek a dissziden- sek törvényszéki tárgyalásain. Már a puszta jelenlétük nagyobb óvatosságra késztette a bíróságot, a látszat megőrzésével igyekeztek betartani a törvényes intézkedéseket. A Helsinki Záróokmányt aláíró valamennyi országban működnek hasonló bizottságok, többel kitűnőek a kapcsolataink, megbízottaikat annak idején meghívtuk a disz- szidensekkel folytatott bírósági tárgyalásokra (pl. Václav Have- léra). Tevékenységünk szerves része az emberi jogok alkalmazásának népszerűsítése. Feltétlenül szükséges az alapvető emberi jogok és szabadságjogok ismertetése. • Milyen összetételű a bizottság?-A fele szlovák, Ján Azud docens alelnök a nemzetközi jog szakértője is. A bizottság országos hatáskörű, a Szlovákiából érkező leveleket ottlakó tagjainknak küldjük, ha az ügy elintéLapunk egyik korábbi számában ígéretet tettünk, hogy részletesebben ismertetjük az Emberi Jogvédő Bizottság munkáját, amely a háború végén Szovjetunióba hurcolt állampolgáraink ügyével is foglalkozik. Munkatársunk ezért felkereste Zbynék Vokrouhlickyt, e bizottság elnökét, aki korábban maga is újságíró, majd a Nemzetközi Diákszövetség elnöke volt. A normalizálás elmúlt két évtizedében ő is a félreállítottak sorsára jutott, jogászként és fordítóként működött szerény keretek között. Jelenlegi tisztségét tavaly óta tölti be. Beszélgetés Zbynék Vokrouhlickyval, az Emberi Jogvédő Bizottság elnökével zése szempontjából ez a célszerűbb. A testület önkéntes, összesen négy fizetett alkalmazottunk van. Nemzetek, nemzetiségek, szakmák egyaránt képviselve vannak, a' jogászok, közgazdászok, szociológusok, pszichológusok szekciókban végzik munkájukat. A fiatalítás érdekében örömmel fogadtuk az egyetemisták érdeklődését munkánk iránt. • Milyen konkrét ügyekben kérik az állampolgárok segítségüket?- A büntetésüket töltő közbűnözők leveleikben legtöbbször a bánásmódra, az étkezésre, a tisztálkodási lehetőség hiányára panaszkodnak. A nemzetközi konvenció minden elítéltet emberjogi szempontból minősít, bűntettére való tekintet nélkül. Nemzetközi normák szabályozzák a büntetés letöltésének feltételeit, amit nálunk, különösen a régi börtönökben, nehéz betartani. A sok panasz arra késztetett, hogy az igazságügyi minisztériumnak javasoljuk a börtönrend módosítását. Vannak könnyen teljesíthető kívánságok, pl. kapjon bibliát a hívő és a vallásos fogoly: Viszont a régi, rosszul felszerelt börtönökben nehéz a nemzetközi normák azonnali bevezetése. Sok levél érkezik az idősebbektől, főleg rehabilitáció és va- gyonrendezési ügyekben. Újabban az állásukból elbocsátottak munkajogi kérdésekben fordulnak hozzánk segítségért. Akadnak levelek, amelyekkel nehéz valamit kezdenünk. A feladók jobbára Eperjes és Kassa környéki polgárok, témájuk a vallási torzsalkodás a pravoszláv és a görögkeleti egyház tagjai között. A két egyház hívói az ökölharctól sem riadnak vissza. Az ellentéteket igyekszünk a Szlovák Nemzeti Tanácson és a szlovák kormányon keresztül elsimítani. • Az utóbbi időben több cikk látott napvilágot olyan esetekről, amikor a háború végén, sőt már a háború befejezése után ártatlan polgárokat hurcoltak el szovjet munkatáborokba, ott évekig fogságban voltak és onnan betegen, rokkantak jöttek haza, vagy eltűntek és máig sem tudni, mi történt velük. Foglalkozik ezzel a kérdéssel a bizottság? Kapnak ilyen témájú leveleket?- Még tavaly néhány eperjesi lakos levelet intézett a Szlovák Nemzeti Tanácshoz és kérte a segítségüket. Az SZNT (akkor még nem létezett illetékességi törvény) a leveleket hozzánk továbbította. Kiderítettük, hogy minden megfelel a valóságnak és úgy véljük, két dologról van szó: egyrészt olyan személyekről, akiket akkor vittek el, amikor a front végigvonult Kelet-Szlo- vákián, tehát az 1944-1945-ös esztendőkben. Sajnos, nagyon sok embert érintett és nemcsak férfiakat, hanem nőket, sőt gyermekeket is. Embertelen körülmények között szállították őket, sokan már útközben meghaltak. A másik kategóriába azok a személyek tartoznak, akiket 1949 körül hurcoltak el, amikor a Ben- der-osztagok söpörtek végig Szlovákián. Akkor már az NKVD és a csehszlovák állambiztonsági szervek együttműködésével. Elegendő ok volt, ha valaki kenyeret vagy vizet adott a banda tagjának (mi mást tehetett, ha agyonlövéssel fenyegették), néhány nap múlva megjelent az NKVD és az illetőt az állambiztonsági szervek segédletével letartóztatta. Sokukat a Szovjetunióba hurcoltak. A probléma igen bonyolult, az elhurcoltak számáról is különböznek a vélemények. Egyes források 40-50 ezer embert említenek, egyesek szerint közülük talán még ma is élnek valahol a Szovjetunióban. Bizottságunk nem kormányszerv és természetesen nem avatkozhat közvetlenül a kérdés rendezésébe, ezért a csehszlovák és a szovjet kormánynak kormányközi bizottságok létrehozását javasoltuk, amely tisztázná a problémát. Az áratlanul elhurcolt embereket erkölcsileg és anyagilag is rehabilitálni kell. Kapcsolatba léptünk a Szovjetunió emberjogi bizottságával is, amely megígérte segítségét. Az ügyről a Londonban székelő nemzetközi emberjogi szervezetet, az Amnesty Internationalt is tájékoztattuk. Ok csak a még esetleg fogságban levők felkutatásában segíthetnek és erről válaszukban biztosítottak is. Együttműködünk az eperjesi Szabadságért Harcolók Szövetségével, neveket, tanúvallomásokat gyűjtünk és ha már elég anyagunk lesz, átadjuk a csehszlovák és a szovjet kormánynak. Végtelenül bonyolult kérdésről van szó, azóta nagyon sok év telt el és a tanúvallomások főleg a hozzátartozóktól származnak. A kérdéssel az ügyészség is foglalkozik. • A front után Dél-Szlová- kiából is sok magyart elhurcoltak a Szovjetunióba. Kihez fordulhatnak orvoslásért?- A polgárok fordulhatnak hozzánk, vagy az eperjesi szövetséghez, vagy az ügyészséghez. A beérkezett anyagokat eljuttatjuk az illetékes szervekhez. Meggyőződésünk, hogy az NKVD pontos nyilvántartást vezetett és ahová nekünk nincs belépésünk, ott közbenjárhat a szovjet bizottság. • Hasonló jellegű testületekkel, csoportokkal együttműködnek?- A várban a tavalyi választások után az elnöki iroda átszervezésével kapcsolatban emberjogi kérdésekkel foglalkozó csoport alakult; a Helsinki Bizottság megalakulása már régebbi keletű, mindkettővel együttműködünk. Az erőinket egyesíteni kell és nem felaprózni, ezért közös akciókat is szervezünk. Szeretném azzal a megállapítással befejezni beszélgetésünket, hogy még a legdemokratikusabb államok, kormányok, hivatalok is megsértik az emberi jogokat. Nem általában, hanem egyes esetekben, ez külföldön is igazolt gyakorlat. A kormányra mindenütt oda kell figyelni, a legkiválóbbnak sem lehet olyan programja, amely száz százalékig megfelel minden emberjogi követelménynek. Ezért van szükség a világon mindenütt emberi jogvédő bizottságokra, • Hogyan ítéli meg az érvénybe lépett nyelvtörvényt? Mennyiben sérti vagy mennyiben egyeztethető össze az emberi jogokkal?- A nyelvtörvény bizonyos kompromisszum eredménye. Mélységes meggyőződésem, hogy az Európa Parlamentbe történt belépésünk után a nemzetiségekre és számos szociális kérdésre vonatkozó, jelenleg érvényben levő olyan jogi normánkat kell majd módosítanunk, amelyek nincsenek összhangban az általános emberi jogokkal és a koppenhágai normákkal. Kis Éva 3 1991. III. 29. Önök írták Az utóbbi hónapokban szem- és fültanúi lehetünk a szlovákság nemzetté válásának folyamatából kicsendülő kísérőjelenségeknek. Ezek az etűdök mind hangosabbá váltak, majd annyira felerősödtek, hogy majdnem a csehszlovák állam felrobbantásához vezettek. Óriási károkat téve a cseh és szlovák, valamint a szlovák és kisebbségek, de főleg a szlovák-magyar viszonyban, hiszen e megmozdulások éle felénk irányult. A vihar egy időre kissé lecsendesedett. De március közepén újra nagy erővel tombolt. Úgy gondolom, elérkezett az ideje annak, hogy érzelmeket és sértődéseket félretéve rendezzük a szlovákság és az itt élő magyar kisebbség dolgait. Ezt ugyan politikusainktól vártuk, de ez ideig mindhiába. Az FMK túlzottan belebonyolódott a hatalmi helyzetébe, a nagypolitikára még nem érett vezető gárdája a képviselői, tanácsosi és miniszteri bársonyszékek bevétele után megtorpant kezdeti politikájában. Ez ugyan érthető, de meg nem bocsátható. Ez az értelmiségi elit nem volt képes az eltelt fél évben jelentősebb eredményt felmutatni. Az akadémiai viták és a gyakori külföldi utazgatások nem lendítették előbbre a magyarság szekerét. A helyzetüket a koalícióban nehezíti az is, hogy nincs mögöttük tömeg, tehát hangjuknak nincs kellő súlya. Az Együttélésnek ugyan van tömegbázisa, de ellenzéki politikájukkal, mivel az ellenzék a szlovák és a cseh parlamentben egyaránt gyenge, nem tudnak kellő eredményt felmutatni. Egy erősebb koalíció az országnak és a kisebbségeknek is jót tenne. Ezek gtán ismét az a helyzet alakult ki, hogy vannak ugyan képviselőink a parlamentekben és a kormányban, de ez helyzetünkön semmit sem változtatott. Ismét mások döntenek rólunk. Szükség van a kiegyezésre a cseh, de főleg a szlovák nemzettel. Ehhez pedig elsősorban az kell, hogy bennünket ne akarjanak összemosni a szlováksággal. Egyezségre szükség van, de csak a kölcsönösség elvén. A több évszázados közös múlt biztató lehetne, de meg kell találni azt a nemzetiségi jogi formát, amelyben magunkra találhatunk és segítjük felvirágoztatni országunkat. Nem kell túl messzire visz- szamennünk országunk történetében, hogy példázhassuk, mit jelent az elvakultság és a süketség a cseh és szlovák politikai körök részéről a kisebbségek politikai helyzetének a megoldásában. Perifériára kerültünk, majd az ország is darabjaira hullott. Nem mi voltunk a hibásak, de bennünket okoltak. A baráti kéznyújtás ez ideig elmaradt. Tanulnunk kellene a történelemből, nehogy helyrehozhatatlan mulasztásra kerüljön sor. S ehhez elsősorban az itt élő magyarság vezetőinek kellene többet tenniük. A végső cél csak a magyar kisebbség önmegvalósítása lehet. Első szakaszaként a már a Cse- madok által is felhozott kulturális autonómiát tudom elképzelni. Ha ezt nem tudjuk elérni, kisebbségi sorsunk tovább is veszélyeztetett lesz. A hol nyílt, hol burkolt, de mindig jelen levő beolvasztási törekvéseknek e nélkül nem tudunk hathatósan ellenállni. Évről évre sorvadtak a magyar osztályok, bölcsődékből egyre kevesebbet nyitottak, majd a magyar óvónőképzőt szüntették meg és hosszabb időre a Nyitrai Magyar Pedagógiai Főiskolát is elsorvasztották. Ha nincs magyar óvónő, akkor minek magyar óvodát nyitni, és ha nem lenne magyar pedagógus, sikkor a magyar iskolák is feleslegessé válnak. Ezt mondják szalámitaktikának, mindig egy szeletet levágni jogainkból, s ha nem szólunk, egyszer csak a rúd vége marad, s már minden késő. Egyes nacionalista körök taktikája egyenesen a létünket fenyegeti. Eleve akadályoz- zák^-hogy jogainkat gyakorolhassuk. S mi ezt nem vesszük, vagy talán nem akarjuk észrevenni? Mi már a morzsákkal is megelégszünk? Támogatnunk kell a szlovákság nemzetté válását, de nyílt beszéddel és más politikai eszközökkel, mert ez a mi rovásunkra nem mehet. Ha Őtúr követelése az előző évszázadban jogos volt, akkor a miénk ebben a században legalább olyan igazságos. A fal melletti politizálásnak nincs létjogosultsága, mert ez csak növelné a kölcsönös bizalmatlanságot. Mi e köztársaságot hazánknak tekintjük, de ragaszkodunk európai szintű állampolgári és nemzetiségi jogainkhoz. így Dél-Szlovákia jelentősen segítené az országot a politikai patthelyzetek megelőzésében a két államalkotó nemzet között. Ne feledjük, minden nemzet annyi jogot érdemel, amennyit kiharcol magának. Cséfalvay Pál, Mihályfa
