Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-02-22 / 8. szám
A földkérdés megoldása a Csehszlovák Köztársaságban A Kárpát-medence nemzeteinek történetében a földtulajdon rendezésének ígérete volt az a mágikus erő, amely megmozgatta a népesség többségét alkotó, a földművelés terheit nyugodt türelemmel, gyakran béketűréssel viselő parasztságot. Életkörülményeik javítását, munka- és vállalkozási kedvüket a termelés korszerűsítése mellett földbirtokaik növelése, új földek szerzése biztosíthatta volna. A Kárpát-medencében földet vásárolni a legnehezebb kérdések egyike volt. A XX. század elején a történelmi Magyarország, s végeredményben az egész Osztrák-Magyar Monarchia azon államok egyike volt, ahol a termőtalaj és az erdők zöme a volt nemesség, a földbirtokosok kezében összpontosult. Vitathatatlan, hogy ezek a latifundiumok voltak a mezőgazdasági termelés korszerűsítésének motorjai, de mivel korlátozták a szabad földforgalmat, fékezték a paraszti gazdaságok szélesebb körű bekapcsolódását a korszerű piaci termelésbe, csökkentették ezek jövedelmezőségét, s akadályozták a paraszti társadalom polgárosodását. A FÖLDREFORM A MAGYAR ETNIKAI EGYSÉG MEGBONTÁSÁT IS SZOLGÁLTA A parasztság ősi földszerzési vágyát, s az ezzel kapcsolatos elégedetlenségét kihasználták a magyar és a nemzetiségi politikai pártok és mozgalmak, s földreformot ígérve állították maguk mögé a földműveseket. Hasonlóan cselekedett az 1918 októberében kikiáltott Csehszlovák Köztársaság politikai vezetése is, amely már az előző években kidolgozta saját földreformját, ill. ennek alapelveit, s a hatalomátvétel után azonnal hozzákezdhetett a részletek kidolgozásához. így született meg a Csehszlovák Köztársaság földreformját megindító 1918. november 11. 32. t. c., majd az 1919. április 16. 215, t. c. E törvények, s általában az 1919-es földreform eredményei a történettudománnyal napjainkban hivatásszerűen nem foglalkozók táborában aránylag kevésbé ismertek. Az utóbbi évtizedekben a szocialista agrárpolitikát hivatalból kötelezően népszerűsítő és magyarázó marxista történet- írás bagatellizálta ,,a burzsoá földosztást“, s konfrontálva az 1917-es oroszországi földreformmal - amire különösen a csehszlovák földtörvény megfogalmazói is hivatkoztak - a hazai földtörvényt a nagybirtokok védelmezőjének tartotta, s a paraszti társadalomban végbement változásokban a „kulák gazdaságok megerősödését“ látta. Különösen sérelmezte, hogy a földreform nem sajátította ki, nem kobozta el a földbirtokokat, hanem megvásárolta a zárolt birtoktesteket, amit aztán eladott az érdeklődő parasztoknak, iparosoknak, ifi. mező- gazdasági szakembereknek. A marxista történészek szerint ezzel kisemmizte a mezőgazdasági munkásságot, a szegény és kisparaszti tömegeket. Elismerően szól viszont a földreform nemzetiségi jelentőségéről, a korabeli iratokban és sajtóban nyíltan publikált alapelvről, hogy a német és a magyar nemzetiségűek nagybirtokait szláv, vagyis cseh, morva és szlovák érdeklődőknek kell kiutalni. A mai Szlovákiában ugyanis meg kell bontani a magyar nyelvterület egységét - hirdették -, s a szlávok betelepítésével, új szláv községek létesítésével a déli síkságokon, különösen a Csallóközben a Duna vonaláig kell kiterjeszteni a szlovák nyelvterületet. Nem ellenezték, hogy ,,a társadalmi béke megőrzése érdekében“ - amit különben a trianoni békeszerződés feltételként szabott meg - a magyar nemzetiségű parasztok is igényelhessenek földet. A csehszlovákiai földreform kezdete, amint említettük, a nagybirtokok zárolását elrendelő 1918, 32. t. c., s a földreformtörvényként ismert 1919. április 16-án kihirdetett 215. t. c. Ennek értelmében a földtulajdon felső határa szántóföldek esetében 150 ha, vegyes területű birtokoknál 250 ha, amit kivételes közgazdasági jelentőségű (pl. mezőgazdasági ipari üzemek üzemeltetését biztosító) birtokok, múemlékjellegú egységek, természetvédelmi területek, valamint erdöbirtokok esetében 500 ha lett. A földreform végrehajtására létesített prágai székhelyű Állami Földhivatal (Őtátny pozemkovy úrad) Trencsénben, Pozsonyban, Zólyomban majd Eperjesen megszervezett szlovákiai kirendeltségei elkészítették a zárolt, a földreform rendelkezésére bocsájtandó birtokok jegyzékét. Ezek százalékaránya az egyes járásokban (csak a magyarlakta területeket közöljük) a következő volt: Pozsony 31,8 Somorja 33,5 Du na szerdahely 37,0 Komárom 30,0 Ógyalla 38,7 Párkány 33,9 Zseliz 38,3 Verebély 43,9 Érsekújvár 44,5 Sellye 28,9 Galánta 40,8 Léva 31,4 Korpona 27,4 Kékkő 41,5 Losonc 36,1 Rimaszombat 28,4 Feled 31,2 Tornaija 36,0 Rozsnyó 42,9 Szepsi 29,8 Kassa 34,6 Tőketerebes 36,1 Nagykapos 24,8 Nagymihály 35,6 Királyhelmec 28,2 A földreform eredményeit összesítő 1937-es kimutatások szerint a mai Szlovákiában közel 190 000 kérelmező jutott kb. 291 000 ha-nyi új tulajdonhoz. A 100 ha-on felüli birtokok aránya nálunk továbbra is aránylag magas maradt, 40,3 % volt (Csehországban 15,8 %), amit a kiterjedt erdőbirtokokkal indokoltak. Felaprózásuk veszélyeztette volna az erdőgazdálkodásban elért aránylag magas színvonalat. Az igénylők anyagi helyzetükhöz mérten vásárolhattak földet. A reform megfogalmazói a kis- és a nagybirtokok egyensúlyának megteremtése érdekében létrehozták az ún. maradékbirto- kokat. Ezek olyan 30-200 ha-os gazdasági üzemek voltak, amelyeket a felosztott nagybirtokok volt majorjai, ill. gazdasági épületei körül alakítottak ki. Az 1920. 81. t. c. értelmében minden csehszlovák állampolgár egyenlő igénnyel kérhetett kiutalást, ha volt elegendő tőkéje, szakképzettsége, s teljesíteni tudta az előírt fizetési és termelési feltételeket. A törvény szerint minden jelentkező egyenlő eséllyel indult, de kormányrendeletek egész sora módosította ezt az alapelvet, s nem szabad lebecsülni a pártok befolyását sem. Már 1920-ban előnybe kerültek a légionáriusok, a hegyes vidékek lakói és a nagycsaládosok, természetesen, ha a szlávok nagy családjába tartoztak. Elővételi jogot kaptak a volt nagybirtokok alkalmazottai, akik az állami végkielégítés értékében földet kaphattak. Az állam magára vállalta a zárolt nagybirtokok minden szociális kötelezettségét, folyósította az öregségi és rokkantsági nyugdíjakat, özvegyi, ill. árvajáradékokat, s mezőgazdasági szakon tovább iskoláztatta a volt alkalmazottak családtagjait, ill. tanulmányaikat ösztöndíjjal támogatta. A földreform első rendeletéi rendezték a bérleti földek tulajdonjogát. Az ilyen jellegű, 18 éven át megszakítás nélkül művelt földeket a bérlök megvásárolhatták. A termelés és a közellátás folyamatosságának biztosítása érdekében a kormány elrendelte, hogy a zárolt, de technikai okok miatt egyelőre kiutalásra nem kerülő földeket a tulajdonosok hat évre bérbe adhassák. (gy jutott a mai Szlovákiában 65 034 földműves - köztük magyarok is - 33 780 ha-hoz. E bérletek száma a következő években fokozatosan csökkent, mert a bérlők megvásárolták a földeket. A földtörvény megengedte a nagybirtokosoknak, hogy meghatározott mennyiségben az Állami Földhivatal előzetes engedélye nélkül is eladhassanak földeket. így vásárolhatott meg közel 9800 földműves az állami maximált áraknál drágábban 7497 ha szántót. A földek szabadpiaci árát nem ismerjük. Az Állami Földhivatal árjegyzékében a következő - az 1913-1 915-ös aranykorona értékek átlagából kiszámított - földárak szerepeltek (hektáronként, koronában): cukorrépatermesztö körzetben 4800-8600 gabonatermó körzetben 3500-5800 gabona-burgonyatermő körzetben 2800—4400 takarmánytermesztö körzetben 2000-2500 A magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgárok közül 6094-en kaptak engedélyt 8188 ha megvásárlására, ismeretlen számú kérelmező 5533 ha megvételére lett jogosult. Magyarok tulajdonába került 17 maradék- birtok. összterületük 3413 ha volt. A szabadon értékesíthető földalapból 4035-en 10 308 ha-t vásároltak meg. Közös használatra a magyarlakta településeknek 255 hektárnyi, zömmel legelőt, az 565 építkezni akaró jelentkezőnek pedig 155 hektárnyi telket utaltak ki. A nagybirtokosok vegyes érzelmekkel fogadták a földtörvényt, s a lehetőségekhez képest igyekeztek alkalmazkodni, de kihasználták az adott lehetőségeket is. Voltak olyan földbirtokosok is, akik egész birtokukat felajánlották a földreform céljaira, mások közgazdasági ill. köz- élelmezési okokra hivatkozva a zárolás elnapolását kérték. Ez utóbbi csoportba tartozik Pállfy Béláné kérelme, aki a Somorjai uradalomhoz tartozó, 1929-ig szerződésben bérletben müveit Csörge és Rónyai puszták részére kérte a tervezett állami telepítés elnapolását. Kérvényében kifejti, hogy az érintett birtok intenzív állattenyésztésre, tejfel- dolgozásra és takarmánytermesztésre van berendezve. A telepítések idő előtti megkezdésével nem térülnek meg a bértők befektetései, akik egyebek között pl. az 1923/1924-es termelési évben a szokott istállótrágyázáson felül hektáronként 150 kg műtrágyával is javították a szántókat. Az intenzív, siemmenthali fajtehenészetben 150 fejőstehenet, 100 növendékállatot, 5 bikát, 55 hízó- és 80 igavonó ökröt tartottak, valamint 45 igáslovat, 15 csikót, 50 yorkshire-i anyakocát, 90 hízót és 200 malacot. A tulajdonos állítása szerint a tehenek naponta 800-1000 I kiváló minőségű tejet adtak, amit részben Pozsonyban értékesítettek, részben feldolgoztak az uradalom ementáli üzemében, ahol trappista sajtot is készítettek. A tehenészet a környék legkiválóbb törzstenyészete volt, s jelentősen megjavította a környékbeli kisgazdaságok szarvasmarha-állományát. A csehszlovákiai földreform az 1930-as évek elején befejeződött, s ezután csak a függőben lévő, zömmel vagyonjogi problémákat rendezték. 1937-re befejezték az újonnan szerzett földek telekkönyvezését is. A földreform, amely ugyan nem számolta fel a nagybirtokot, csupán a részarányát csökkentette, megnövelte a paraszti középbirtokok számát, megerősítette a középparasztságot. Azzal, hogy a reform keretében vásárolt földeket bizonyos határidőn belül nem lehetett sem eladni, sem átörökíteni, ill. a családnak csak egy tagja örökölhette, a többgyermekes földműves családokból egyre többen kerestek munkát az iparban, kereskedelemben, esetleg továbbtanultak. A magyar nemzetiség szempontjából - a földszerzés tényét leszámítva - a földreform jelentősége negatív. Megvalósult ugyanis a megfogalmazók célkitűzése, s a szlovák, morva és cseh telepeseknek magyar falvakba telepítésével, ill. önálló telepes községek létesítésével megbontották a magyarság többszáz éves etnikai egységét a mai Dél-Szlovákiában. Vadkerty Katalin v f RoCntk 1919. Sbírka zákonű a narízem si&lu őeskoslovenského. Vydána dne 24. dubna 1919. Cis. 215. Z&kon ze dne 16. dubna 1919 o zabráni vclkého maietku pozemkovél.o. Na základé usnescní Národního sliromázdéni naíizuje se: § i. Abv bylii provedena úprava pozcmkovéiio vlastnictvi, zabirá se* státem vclktf maietek pozemkovy (§ 2), lc2icí v üzemi CesKoslovenské repubUky, v to éitaiíc velky maictek vázany. h tfizuje se árad .pozemkovy. §2. Velkym maictkem pozemkovyin jest -roz- emeli soubory nenu.vito.sti s Pravy. Wenl )sou snoiena s iejicli drzenim, jestlizc vyinéra nalc/.e- lící v üzemi Ceskoslovenské republiky vlastmcky jediné osobe nebo tymz spoluvlastnikum je t 7-\borem iivedenym v § 1 nabyvá Ceskoslo- venská republika práva, zabrany maictek P en- mati a píidélovati (§§ 10 a 11). §6. Osoby ktcré podle práva obcanského ijou oprávncny lu.spodariti na f pokud nebude státem pfeyzat isou napfistc p vinnv na nőm bospodariti radne. O následcich poriiSeni této povinnost. jakoí i o povümtti, a ochra,.é osob na «brancm ma; jetku zaméstnanycl, búdon dana zvláStni uslano venL § 7. Zeizcni, pronáiem zabraného jÄÄ néhoaproU státu právniel, nft- slcdkíi.
