Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1991-02-15 / 7. szám

Ennyi maradt emlékezetemben a gyermekként látott bőgőtemetés­ről. Nem sok, de éppen elegendő ahhoz, hogy amikor meghívást ka­pok Diószegre, nem tétovázok, in­dulok, a világért se mulasztanám el a részvételt. Helyszín: a Krokodil, azaz mai, hivatalos nevén a Sport vendéglő. ■Diószegen csúf állatokról nevezték el a kocsmákat, mert akik ott isszák le magukat, oly csúfak, mint azok az állatok, a béka, a nílusi krokodilus, meg a... Nagy a vigalom. Künnről is halla­ni. Belépéskor meg ilyen felirat kö­szönt: LACSO HÁBE TUMENGE - JÓ ÉTVÁGYAT! nagyböjt ideje lenne pedig, csak hát még mindig készített a galántai zenészekről, s a rézkarcok egyikén látható bőgős, miként a történészek utólag megálla­pították: Öllé nevezetű és diószegi volt. Az 1820-ban született Sárközi Ferenc és zenekara is innen került Bécsbe, s ott kapták meg az osztrák kormánybiztos kitüntető elnevezé­sét: a legeurópaibb cigányok. Másfél évszázaddal ezelőtt! Külön fejezet a romák történel­mében a tíz évvel később, szintén Diószegen született Fátyol Károly életútjának sok-sok, érdekes esemé­nye. A nagybőgő művészeként tar­tották számon már ifjúként is, ami­kor Klapka seregében zenészként szolgált. A szabadságharc idején Bunkó Antal bandájában játszott. A VASÁRNAPI ÚJSÁG 1859. MÁRCIUS 20-ÁN MEGJELENT SZÁMÁBAN KÖZÖLT FÉNYKÉPEN KÖZÉPEN LÁTHATÓ FÁTYOL KÁROLY, A DIÓSZEGRŐL SZÁRMAZOTT ZENÉSZ, A BÓGÖ MŰVÉSZE A szerző reprodukciója talál az odarejtett kukoricacsőre, megigazítja, rászól a feleségre: Ne ríjj, hisz már áll neki! Odakap az asszony, fogdossa és sikongat örö­mében ... de ezzel vége is a játék­nak, mert a lepel alól kirántják a bő-, gőt, rázendít a banda az ismert nótá­nak arra a dallamára, amelyhez ri- koltozva, kurjongatva éneklik: „...ha felállott, felállott, még az éjjel...“ Húzza a banda hajnalig. Utolsó szám a Rákóczi-induló, hegedű- és harsány trombitaszóval. Utolsó dal­lam a bőgő húrjának sírása, hörgése. Nincs tovább, vége. x A csodadoktor-pap, vagyis a több mint negyven esztendős Tavali Fer- dinánd, a cukorgyár technikusa sza­badkozva magyarázza:- Higgye el, annyi trágár szót egész évben nem mondok ki, mint amennyit a bőgőtemetés két percé­ben, de hát... Szabadkozik unokaöccse, Tavali Ödön, a ministráns is:- Anyám se tűmé, ha otthon úgy beszélnék, mint itt. Nem vagyunk mi tart a cigánykonyha hete. És külön­ben is, bógőtemetést legkorábban hamvazószerdán, vagy utána, csü­törtökön, esetleg pénteken, legké­sőbb szombaton este lehet tartani, még a nagyböjt első vasárnapja előtt. Régi ismerősöm, Sípos Kakkó Vince mesterszakács, a hátsó terem­be vezet, ahol a hűs félhomályban öt-hat idősebb, erősen italos férfi üldögél, szótlan, némán.- Ők a virrasztók - mondja tréfá­san. - Itt pihengetnek. Ha majd erő­re kapnak, elindulnak hazafelé, vagy vissza a söntésbe. Furcsa látvány a terem túlsó felé­ben a székekre fektetett, fehér lepel­lel borított bőgő.- Ugye emberalaknak látszik? - kérdi. - Ugye, hogy aki csak vélet­lenül téved be ide, távolról nézve halott embernek hinné? Megigazítja a leplet.- Különben hát régi, roma szokás a bőgőtemetés. x Diószegen nem is véletlenül, mert itt régen is neves cigányzenészek éltek. Stock János Márton festő és rézkarcoló 1776-ban hat rézkarcot Ezután vette pártfogásába egy Szat- már megyei földbirtokos. Később a debreceni Arany Bika zenekarát vezényelte. Liszt Ferenc egy órában legalább tízszer csókolná össze-visz- sza, írta róla a Hölgyfutár c. folyó­irat. A korabeli Vasárnapi Újság pe­dig így méltatta: Hozzá hasonló ze­nész máshol is csak ritkán akad. Bőgőtemetésre vonatkozó fel­jegyzést azonban csak a három évvel ezelőtt elhunyt Reindl József fod­rászmester helytörténeti dolgozatá­ban találtam. Ó maga nem volt ro­ma, de velük és köztük élt, megta­nulta a nyelvüket is. Életének utolsó éveiben naplót írva rögzítette emlé­keit. ő jegyezte fel: „Bőgőtemetés? Keserűséggel teli mulatság. Húsvétig sehol sincs zene, bál, lakodalom, és nincs kereset se. A múlt század végén, századunk elején híres diószegi prímások voltak Bobál József, Füle Sándor, Csinda József, Öllé Dezső, akik Bécsbe jár­tak muzsikálni. Ám a bőgőtemetésre még ők is hazajöttek. Hazahajtotta őket a szükség. Azért olyan kétértel­mű ez a cigánymulatság. Hasonló a magyaros sírvanevetéshez, bár ez inkább nevető sírás..." > BÓGŐTEMETÉS • ROMATÖRTÉNELEM • A CSODADOKTOR Kétértelmű bizony. A pap és a mi- nistráns öltözete csak hasonló az igazihoz. Aki rájuk néz, aligha sír, inkább nevet. A halott bőgő család­tagjait utánzók, alakítók öltözete is olyan, hogy a férfit nőnek, a nőt meg férfinek látja a magamféle, jámbor szemlélő. És micsoda obszcén kifeje­zésekkel tarkítják a szertartás szö­vegét: Gloria tibi domine - Kinyílott r a Ferdi bácsi slicce - Kirie eleison - Hol az asszony, mindjárt meg- .. .szom - Rekviem - Beteszem A „halottat“ persze pezsgővel szentelik be, a „siratók“ is bor, pá­linka kínálgatásával vigasztalják egymást. Nagyokat csuklanak köz­ben, ki csak tréfából, néhányan igazán. Következik a pap gyászbeszéde. Aki szemrebbenés nélkül végighall­gatja, nem nevet, nem csodálkozik és ném is háborog az ocsmány kifeje­zéseket hallva, az talán nem is em­ber, vélik a romák. És bizony, nevet, ámul, megdöbben a temetés mind­egyik résztvevője, miközben az igazi gyászbeszéd mintájára megszerkesz­tett roma, magyar, szlovák és német nyelvű szövegelést hallja a halott életútjáról, érdemeiről. A szöveg évenként változó, mert a bőgő tulajdonosának a temetésre eljött, nevesebb és népszerű zené­szek sokszor titkolni szánt eseteit, kalandjait, a róluk szóló pletykákat is beleköltik a gyászbeszédbe. Utána a feleséget alakító személy fájdalmasan felkiált:-Nem bírom tovább! Hívjátok a csodadoktort, támassza fel! Hátat fordít a gyászoló népnek a pap meg a ministráns. Szempillan­tás alatt átöltöznek, és mint a csoda­doktor és segéde lépnek a ravatal­hoz. Különféle, orvosi műszerekhez hasonló, papírból, kukorica-, napra­forgóssárból készített eszközökkel vizsgálják, élesztgetik vagy éppen csak kézzel tapogatják a halottat, miközben a gyászolók kérlelik őket: Támassza fel, édes-aranyos doktor úr, támassza fel! A csodadoktor a ha­lott nemiszerve körül tapogatva rá­/■'i-.. káromkodós nép. Csak a móka ked­véért mondunk csúf szavakat. Az öreg bőgős, a 72 esztendős, vágsellyei Gyurína Pista bácsi is sza­badkozik a maga módján, sajátos érveléssel:- Kérem szépen, az apám mindig úgy magyarázta, hogy a káromkodás a tehetetlen ember fordított, pana­szos imája és fohásza. Tessék csak belegondolni, hogy milyen tehetet­len, élhetetlen csóró a romazenész, amikor tudja, hogy hosszú időre sut­ba vághatja a hangszert... különben is furcsa nép a roma. Ha jól megy a sora, hát sóhajtozik, sír, mert akár­mikor rosszra fordulhat. Ha meg küszködik-szenved, hát csak vigyo­rog, nevet, mert utána már csak jobb lehet. Érti? Tavali Ferdinánd nem filozofál, nem bölcselkedik, mint az öreg, egy­szerűen megállapítja:- Jó mulatság a bőgőtemetés. Ná­lunk mindig, minden évben megtar­tották, még ha nem is tetszett egyes szent és álszent hivatalnokoknak. Erre a mulatságra más járásokból, még külföldről is idelátogatnak az is­merősök, a rokonok és a jó barátok. Vállamra teszi a kezét.- Jöjjön el jövőre is! Hajdú András Ne adjuk el magunkat! Miközben folyik a piacgazdaság beveze­tése, a reform, a kultúra felelős szószólói egyre gyakrabban hallatják hangjukat és kertelés nélkül kifejtik aggodalmukat a jö­vőt illetően. Ladislav tazky, a konszolidáció éveiben félreállított neves szlovák író a Szlovák írók Egyesületének díszelnöke január 11-i köz­gyűlésén elhangzott felszólalásából idézünk néhány sort: „Mit tegyünk? így tették fel a kérdést már az elmúlt évszázadban is a kiváló írók és politikusok. Mi mit tehetünk? Dolgozzunk, alkossunk, ne veszítsük el kedvünket, próbáljunk megbarátkozni a pi­acgazdaSággal, zúgolódjunk, szitkozódjunk, vitatkozzunk, keressünk kiutat, csináljunk mindent, ami azt bizonyítja, hogy élünk, ami használ az irodalomnak. Csak egyet ne tegyünk, ne kapituláljunk, ne hagyjuk abba az alkotó munkát. Legalább magunknak írjunk, nem baj, ha nem lesznek trilógiák (de lehetnek). írjuk le, milyennek látjuk a mai világot, kutassuk fel, mi benne a szép, a biztató, kacagjuk Id az ostobákat, a farka­sokat, adjuk el műveinket a hazai és a világ kulturális piacain. Valamennyiünknek fel kell tennünk azt a kérdést is, mi legyen az enciklopédiákkal, szótárakkal, irodalomtörténetekkel, ame­lyekben annyi a tudatos hiba, sőt számos írót sértő dolog, hogy ezen változtatni kell. Ezek a kioktató „tudományos művek“ az írókat a „Tanulságok...“ szellemében nem műveik értéke szerint , hanem „ideológiai tévelygésük“ alapján méltatták. Néhány hónap múlva a privatizáció és a szabad piac keretében tanúi leszünk an­nak, hogy egyesek megpróbálják eladni azt is, ami nem az övék, a szlovák földet, a hegyeket, az erdőket, a mezőket. S ha már körülöttünk mindent eladtak és megvásárol­tak, mi, szlovák írók, tegyük azt, amit megtehetünk: Ne adjuk el magunkat rab­szolgákként a piacon, vagy az európai ba­zárban, ne adjuk el szellemiségünket. A kul­turális világpiacon csakis irodalmi művekbe öntött tehetségünket kínáljuk. Kevés ember nem fél ma Szlovákiában a jövőtől. Beismerem, én is félek, de felké­szültem rá.“ A pesszimista Lem Stanislaw Lem lengyel írót bizonyára nem kell bemutatni az olvasóknak. Eddig 36 könyvet írt, ezeket 36 nyelvre lefordították (közülük néhányat magyarra is). Többségük tudományos-fantasztikus mű, amelyben az író nagy felkészültséggel megpróbálta felvá­zolni a jövő század problémáit. Jelenleg nem ír szépirodalmat, hanem politikai prog­nózisokat készít svájci, német és francia lapoknak. Nemrég egy krakkói újságírónó kivallat­ta. Bizony nem valami derűs távlatokat lát az ezredforduló után. íme, legalább két kérdés és két felelet a nyilatkozatból: 0 Milyen prognózist jósol a vüágnak? Boldog emberek világa lesz?-Rettenetes lesz. Az emberiség jövőjé­ről lesújtóak az elképzeléseim. 0 Mitől fél a legjobban?- A gazdagok erődjétől. Ez az erőd gond­talanul fog élni és az éhezők milliárdjai fogják ostromolni. Értse meg, a világon soha nem lesz olyan helyzet, amikor Amerika és Németország színvonalát mindenki eléri. Elrettent a vizuális technika agresszivitá­sa. Ezt barlangi elektronikának nevezem, amelyben csak kevesek képesek eligazodni. Minden képekben lesz. Mondd meg a jelszót és teljesül kívánságod! És ekkor minden elveszti az értelmét.,. Ha az ember az információs tabletta lenyelése után mindent tudni fog - ez a tragédia kezdete lesz. Krimiújítások A világ tévéállomásainak kedvelt prog­ramja a krimi. Ezekben is számos műfaj létezik, a kisebb bűntettektől a véres horro­rokig. Azonban a tévétársaságok évek óta azon törik a fejüket, hogyan lehetne valami­lyen újítást kitalálni. Az osztrák tévé most kigondolt egyet. Titokzatos gyilkosságnak két változatát közvetítik egy este az első és a második programon. Az egyik variációban a rendőr­ségi vizsgálat oldaláról közelítik meg a tör­ténetet, a másikban a gyilkos szemszögéből mutatják meg az okokat. Egy gyilkosság két teljesen más megvilágításban. Két nyugatnémet tévétársaság, az ARD és a ZDF is valami hasonló dolgon töri a fejét, amikor egyszerre akarja közvetíteni azt a kilencvenperces filmet, amelynek története teljesen azonos lesz a gyilkossá­gig. Attól kezdve pedig az egyik állomás az indítékokat a férfi szemszögéből, a másik állomás pedig a nő szempontjai szerint elemzi. A bemutató valamikor év végén lesz, de már most nagy az érdeklődés e kí­sérlet iránt. Példátlan műkincslopás Senkit sem lep meg, hogy ma már min­dent lopnak. A műkincseket pedig mesteri módon. Állítólag a képzőművészeti alkotá­sok lopását szervező maffiának olyan hatal­mas, titkos kiállítóterme van, amely híres képtárakkal vetekszik. Azonban az a lopás, ami Pavia olasz város Fraschino színházában történt, a maga nemében páratlan eset. Ismeretlen tettesek a nézőtérről leszerelték és elvitték mind a tíz hatalmas kristálycsillárt, amelynek mindegyike öt tonnányit nyomhatott. Most egész Olaszország azt kérdezi, hogy ezt a XVIII. századból származó értéket ho­gyan tudták leszerelni és elszállítani anél­kül, hogy azt valaki észrevette volna. Hi­szen a szerelés órák hosszat tartott és a szál­lítás sem volt valami egyszerű művelet. A sajtó azonban feltesz további kérdése­ket is: Ugyan kinek tudják eladni a rablók ezt a műkincset, mert a saját házukban biztosan nem szerelik fel. Ha pedig külföld­re szánták, hogyan viszik át a határon? (szűcs) 6 1991. II. 1 tíBUJísep A táncolok már belefáradtak a hejehujázásba, a danázásba, szótlan, némán ropták a csárdást. Úgy tűnt, mintha dolguk lenne a lábuk mozgatása, a forgás és a pörgés. Túri Jani bácsi felkiáltott: Sír a bőgő, nem nevet... addig járom, míg lehet! Érte azután gyorsított ám Petyó, a prímás. Kali, a ven bőgős meg se rezzent, behunyt szemmel húzta, csak húzta a vonót. Brummogott a bőgő. ütemesen, egyenletesen, ahogy ilyenkor kell, bár a vén Kali szundikált, még aprózva horkantott is közben. Sírt a bőgő, én legalábbis sírni hallottam. Ángyom felém hajolt: Föltámasztotta a csodadoktor, hát már megint mulatnak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents