Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-11 / 290. szám, szerda

KULTUR

A I ÚJ SZÓ, 1991. DECEMBER 11 FÉNYT HAGYNI ÉNEKKARI HANGVERSENY HALMOS LÁSZLÓ TISZTELETÉRE Forró hangulatú énekkari találkozóról tudósíthatok. Kezdem így, a hangulat kiemelésével, merthogy tájainkon ritkán jellemzi az efféle hangversenyeket egyáltalán valamiféle közvetlenebb légkör, ugyanis általában hiányzik róluk a másik fél, a közönség, mely nélkülözhetetlen az áramkör kialakulásához. Nagymegyeren, a városi művelődési házban november utolsó szombatjának estéjén telt ház gyűlt össze az éppen hatvan esztendeje Győrben élő zeneszerző, karnagy, zenepedagógus és népművelő, Halmos László tiszteletére rendezett hangversenyen, melyen fellépett a magyarországi csornai Bárdos Lajos Vegyeskar, a lébényi Liszt Ferenc Vegyeskar, továbbá a dunaszerdahelyi Vox Camerata, a nádszegi női kar, a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar, a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskola Igricek kórusa, valamint leánykara. Megjelent az estén, neje kíséretében, az idős mester, aki a minap töltötte be nyolcvankettedik életévét, és jelen volt természetesen számos kórusművébenművével is, melyek közül nem egyet például egyenesen a nagymegyeri énekkaroknak írt, ilyenképpen ősbemutatónak is tanúja lehetett a minden merevségtől, mesterkéltségtől mentes - ahogy Ág Tibor mondta - „családi összejövetelen" valóban ünnepi pillanatokat átélő közönség. De ki is Halmos László? Bár kórusművei korábban is szerepeltek énekkaraink műsorán, valójában kevesen ismerik őt, munkásságát, még hazájában is, noha abba a magas sorba tartozik, mely Bartókkal és kodállyal kezdődött a huszadik századi magyar zene történetében. Az ok nem benne és nem bennünk keresendő, hanem abban a rendszerben, melyben Halmos László is - aki 1931-től a győri székesegyház karnagyaként is elkötelezte magát a katolikus egyháznak, majd a hittudományi főiskola tanára - a „klerikális reakció szekértolójának" számított az ötvenes évektől kezdve, és tulajdonképpen mindvédig a Kádárrendszerben. Ezért kórus- és zenekari művei, egyházzenei alkotásai, különböző népdalfeldolgozásai, József Attila és más költők verseire írt szerzeményei, amelyekből összesen mintegy kétezer született, nem kaptak-kaphattak eddig a rangjukhoz méltó publicitást, Győrön kívül. Halmos László életútjáról, zeneszerzői oeuvre-jéről álljon még itt néhány sor Barsi Ernő-Hamar Imre róla írt monográfiájából, mely a mester „munkásságának 40. évfordulója alkalmából" jelent meg Győr-Sopron Megye Tanácsának kiadásában, hetvenegyben: ,,1909. november 10-én született Nagyváradon, pedagógus családból... Középiskolai tanulmányainak elvégzése után Budapestre ment, ahol beiratkozott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. Itt orgona és egyházzenei szakon, valamint... zeneszerzés és karmesteri tanulmányokban képezi magát... Ezekben az években már érvényesül az az új szellem, melyet Bartók és Kodály munkássága hozott a magyar zenei életbe, s életre szóló ösztönzést ad a fiatal muzsikusnak. .. a magyar művészi hírnév biztosabb útját ígérő fővárosi elhelyezkedésnél többre tartja a magyar zenei művelődés szolgálatát... s elmegy vidékre... Nemcsak az ország, hanem a külföldi közvélemény is felfigyel a vidéki magyar városban dolgozó fiatal magyar zeneszerzőre... Gazdag zeneszerzői munkássága mellett sokoldalú karmesteri tevékenység: gyermek- női és vegyeskarok, munkáskórusok alapítása, zenekarok szervezése, iskolai és iskolán kívüli zenepedagógiai tevékenység, »Nyilvános Énekórák«, »Zeneértő leszek" előadások gyárakban, üzemekben és egy esztendeig a Kossuth rádióban - fémjelzik... munkásságát... mindmáig fáradhatatlan munkása annak a mozÁg Tibor közvetlen-keresetlen szavaiban, mindjárt, ahogy indította az estet. A Halmos László által szintén mpn7Pnfjsi

tett Fényt hagyni című Mécs Laszl

o-vers el

näHg jlfeüI Kwt?tően aztán egymás után sorjáztak a színpadon az említett kórusok, kezdve a gyermekekéivel. Közben figyeltem Halmos László arcát, csak nézett, csak hallgatott, szinte mozdulatlan főtartóssal, mint amikor csodát lát az ember. A végén következett az ilyenkor már elmaradhatatlan összkari szám. Minthogy a kétszáznál több énekes a színpadon nem fért volna el, zö... ez volt a százegyedik galomnak, amely a magyar népdal mentését, jogos örököséhez, a magyar néphez való visszajuttatását tűzte zászlajára". Hogyan jutott el éppen most Nagymegyerre Halmos László, aki egyébként sokszor megfordult már Szlovákiában? Nem Győr közelségének köszönhetően, hanem mindenekelőtt Ág Tibor népzenekutató, a nagymegyeri Bárdos Lajos vegyeskórus karnagya révén, aki az ötvenes évektől ismeri a mester munkásságát és idestova egy évtizede személyes ismerősök, barátok. A bensőséaes kaDcsolat érződött is (Kiss László felvétele) mük a kibővített nézőtér első részében maradt, ülve. Ág Tibor pillanatok alatt elosztotta a szólamokat, és ebben a szokatlan „felállásban" hangzott-ismétlődött többször is, hátborzongatóan szépen, megrendítő hatást kiváltva, hogy: ,,Ha békét akarsz, dolgozz az igazságért". Ahogy az egyes szólamok felcsendültek, majd találkoztak, majd újra szétváltak, hogy újra egymásra találjanak, egyek lettünk valami gyönyörűségben, mindnyájan, néhány percig. S talán egy picit még akkor is, amikor emléklapokat nyújtottak át a kórusok vezetőinek, majd színpadra szólították az idős mestert és köszöntötték őt rengeteg virágcsokor kíséretében, Váradi Lajos po/yunyi mayyai kui izui pyuiy yyyei ief~~ sen virágkosarat nyújtott át az ünnepeltnek, aki ezután a mikrofonhoz lépve a következőket mondta: - Nemrégiben olvastam egy magyarországi lapban, mely a hatvanéves munkásságom alkalmából rendezett jubileumi hangversenyt méltatta, hogy az a hangverseny a századik volt. Elmondhatom, ez volt a százegyedik. Tudom, hogy ilyen tökéletes produkciókat hallatlan munka előz meg. Nemegyszer éreztem olyan szívnonalat, mintha az operaház tagjai énekeltek volna. Azt már a találkozót követő baráti összejövetelen mondta, hogy: - Hiába vannak a művek, ha nem szeretik őket. Ha visszanézek életutamra, alig találok valami ehhez hasonlót. Annyi minden volt itt, amiről sokat lehetne beszélni. Ilyen élményben még nem volt részem. Köszönet Ág Tibornak. - Én csak eszköz vagyok - jegyezte meg erre a népzenekutatókarnagy, akitől szintén szerettem volna megtudni, vajon ő mit érzett, hogyan látta az estet. - Először is annak örülök, hogy megtelt a terem. C =in élményt sikerült nyújtanunk, mdy, meggyőződésem, a hallgatóságot közelebb hozta a kórusmuzsikához. Áttörés ez, a legközelebb ismét ide tudunk vonzani sok embert. Ezenkívül a találkozó sikerélményt jelentett a szereplők számára. Mert Halmos László nem mindennapi ember és művész. Csak azt sajnálom, hogy nem adhattunk keresztmetszetet munkásságából, nem volt időnk arra, hogy érdemben méltassuk. De mindenképpen szép és értékes este volt. Mely a helyi állami gazdaság támogatásával, valamint a Csemadok helyi alapszervezeté nek, a városi művelődési központnak és a Bárdos Lajos Énekegyesületnek a rendezésében zajlott le. (bodnár) • A munkanélküliség a színészeket sem kíméli. Neked van szerződésed? - Szerződésem van, de annyi, mintha nem lenne, mert nem játszom, a Radnóti Színház új vezetése nem tart rám igényt, amit elég nehéz megélni. Mert a színésznek játszania kell. A színház kollektív művészet, arra van, hogy együtt játsszunk. Ahhoz, hogy dolgozni tudjak, nekem kell kitalálnom valamit, és ez a legnehezebb, pláne egy, ötven felé haladó nőnek. A színészetben általában a fiatal nők az érdekesek, aztán ez egyre kínosabb. Kivéve az igazán nagyokat, mint például Tolnay Klárit, aki öregen is nemes tud lenni. Szerintem borzalmasan megalázó állapot, az öreg színésznő szánalmas ember. • Te még ettől messze vagy! - Igen, ezt általában elmondják. Úgy érzem én is, bőven volna még mit tennem. De hát egyelőre nem találom meg azt a közeget. Senki le nem hajol értem, mint egy kis ibolyáért, hogy jé! Úgyhogy magamnak kell küszködni, és ez hallatlanul nehéz. Most két anyaggal kacérkodom, mellyeknek talán tudok helyet keresni. Úgy kell házalni, mint az ószeresnek, hogy kérem: kell, nem kell? Ez rettenetesen nehéz annak, aki nincs hozzászokva ilyesmihez, sem az itthoni neveltetéséből eredően, sem pedig a társadalmi neveltetés által. A negyven év alatt vattába voltunk csomagolva, befejeztük az iskolát, elmentünk a színházakba és játszottunk. Én a magam részéről hallatlan boldogan bármit. És nagyon sokat játszottam. • A szerepálmaidat is? - Á, nem. • Biztosan sokszor felvetették, hogy ha itt maradsz... - Nem vetették fel sokszor, mert valahogy már nem voltam érdekes az itteniek számára sem. • Pedig én úgy hiszem, itt csillag lettél volna. - Lehet, de hát az, hogy mi lett volna, ha... Ez a játék borzasztó nehéz. így alakult az életem. Mit csináljak? Tulajdonképpen nem az volt az elképzelésem, hogy elmegyek innen. De nem bántam meg, mert imádom a férjemet, imádom a gyerekemet, szép lakásom van, abszolút boldognak érzem magam, és amíg játszottam a színházban, addig jó volt. Nagyon sokat gondoltam haza, és vidéki színházhoz addig nem is kopogtattam és nem is mentem, amíg engem ide nem hívtak. S miután Kassára egyszer meghívtak vendégszerepelni - más kérdés, hogy nagyon rossz darab volt, és nagyon rosszul sikerült előaldás, sajnos -, én azután sem mentem magyarországi vidéki színházakhoz, mert azt tartottam, ha vidéki színház, akkor itthon a helyem. • Kassával nem vetted fel ismét a kapcsolatot? - Kassa hívott, mégpedig operettszerepre, ami borzasztó izgalmas a számomra, de hogy erre sor kerül-e, nem tudom. • Ez mikor lenne? - Tavasszal. • Nem volna jobb, ha önálló esteket tartanál? - Nincs rá igény. Ennek ma nincs közönsége. Ha az ember megpróbálja, akkor vérrelverejtékkel nekem kell szerveznem. Én erre alkalmatlan vagyok, a szervezők pedig csak a csillagokat szervezik, mert az egyszerűbb, azt kiírják, és akkor jön a közönség. • Tévé, rádió? - Ott is mindenki a saját emberét hívja. És nem is építettem ki magamnak, nem tudtam, hogyan kell. A színházat forszíroztam, azt szerettem, azt akartam csinálni, s amikorra rádöbbentem, hogy jaj, istenem, hát vége... Holott én még mindig vártam, hogy majd, majd, s egyszer csak vége lett, hirtelen, mint amikor a nézőtér kivilágosodik, s az ember azt mondja, hogy jé, már vége van? Igen, vége. • Ha így volna, ahogyan mondod, nagyon csalódott embernek kellene lenned... Egy kicsit túlzói, nem? - Nem, nem túlzok. Én nagyon optimista ember vagyok, egy jó, megalapozott önbizalommal, ami sosem látszik rajtam, sőt, mindig az látszik, hogy nincs önbizalmam, pedig én tudom, hogy bennem mik rejlenek, csak rejlenek, nincs, aki kibányássza. • Ezt magadnak kell felszínre hoznod. - Nem igaz. Sajnos, nem találtam rá arra a rendezőre. Igen, volt a Beke Sanyi, aki addig gyötört és formált, alakított, és volt tétje, volt egyfajta fejlődésem. De én ezt MagyarorA SZÍNÉSZNEK JÁTSZANIA KELL akkor itthon a helyem..." (Berta András felvétele) Beszélgetés Thirring Violával szágon nem találtam meg, sem azt a színházat, sem azt a rendezőt, aki azt mondta volna, hogy igen, segít, hogy a bennem rejlő dolgokat ki tudjam adni. • Hány éve vagy a pályán? - Jaj, istenem..., hatvanháromtól. • Ezek szerint a huszonvalahány év alatt Beke volt a legjobb rendeződ és a komáromi színház a legjobb színházad? - Ami a fejlődésemet illeti, igen. Nem azt mondom, hogy Budapesten nem tanultam. Hallatlanul sokat tanultam, hiszen ott egészen más színházakhoz kerültem, imádok énekelni, imádok táncolni, ott ezen a téren kiélhettem magam, különösen, ami a mozgást illeti. De a nagy drámai szerepek, amelyekre én hivatva voltam, mind elmentek mellettem. Sosem vágytam úgy, hogy ezt a szerepet, vagy azt a szerepet akarom. Borzasztóan szerettem azt a csiklandósságát a dolognak, hogy elém raknak egy szerepet. De hát mondjuk a Nórát, Shakespeare női szerepeit, ezeket egyiket sem sikerült eljátszanom. • Lemondtál róluk? - Le. Biztosan van egy-két olyan, amit még mindig eljátszhatnék, mondjuk a Lady Macbethet vagy a ... akár még a Nórát is. De hát ez a huszonnegyedik óra. Ez nagyon kemény pálya. Kegyetlenül a szemedbe mondják, ha véletlenül nem vennéd észre minden nap, amikor tükörbe nézel, hogy hoppá, elmúlt az idő. Kegyetlenül a képedbe vágják, hogy kérlek szépen, öreg vagy. Senki sem kíváncsi rád. • Ilyenkor nem gondoltál arra, hogy otthagysz csapot-papot és hátat fordítasz a színháznak? - Nem, erre tettem fel az életemet. Színésznő vagyok, számomra nincs más. Ez van az életem végéig. • Nemcsak ez van, van a család. - A családból nem lehet megélni. A családból rengeteg élvezetet lehet szerezni, ha csak hazaszólnak telefonon, már borzasztó boldog vagyok. De az ember nem véletlenül színész. Sajnos, nem tudok rajzolni, mert akkor rajzolnék. Nem tudok anyagot formálni, mert akkor azzal foglalkoznék. Ez hallatlanul kemény pálya, erre senki fel nem készített, soha senki nem mondta. A főiskolai tanárom, Ján Borodáč figyelmeztetett, hogy nagyon komolyan kell dolgozni, és én ezt halálkomolyan vettem. • Dolgoztál ahelyett, hogy szervezted volna magad. - Rettenetesen dolgoztam, rettentő komolyan és nagyon becsületesen. Azt hittem, az élet olyan, mint az iskola. Ha teljesíted a feladatod, és jól teljesíted, kapsz érte píros pontot, és akkor megkapod a következő feladatot. • Ez idealizmus. - Igen, amikor átkerültem, ott derült ki, hogy ez mind semmi. Ha csináltad, hát csináltad. Most sémit se fogsz csinálni! Úgy éreztem, hogy a háttérben is kellett volna munkálkodni, már az első percben kihasználni azt a hallatlan előnyt, amivel oda átkerültem. Évát játszani nem volt akármi! Nem tudtam a magam számára kihasználni azt a pillanatot. Eszembe sem jutott! Azt mondtam, kérem, itt vagyok, most már tessék velem foglalkozni. Azt hittem, úgy megy, mint a régi operettekben. Sajnos, egyáltalán nem úgy megy. Az irigység, a fúrás... Hogy ki hogy fúrt, fogalmam sem volt róla. • Tanítasz még a pozsonyi színművészeti főiskolán? - Igen, ez a második szemeszter, egy hónapban egy hétig ott vagyok, akkor nagyon keményen dolgozom a gyerekekkel, amit viszont nagyon szeretek. • Mit jelent neked Érsekújvár, a szülővárosod? - Nem akarok közhelyeket mondani, de azt, ami bárkinek a bölcső. • Mi köt ide? - A levegő, a kövek. Sok nem, mert ezek az iszonyatos házak, amiket itt felépítettek, teljesen megváltoztatták a város lelkületét, ezek inkább taszítóak, mintsem vonzóak. De hát az embert a gyökerei határozzák meg, és azok itt vannak. KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA