Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-10 / 289. szám, kedd

1991. DECEMBER 10. ,ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP AZ MKDM KÉPVISELŐI HOLLANDIÁBAN A Magyar Kereszténydemokra­ta Mozgalom háromtagú küldött­sége - Csáky Pál képviselő, Lapos József elnökségi tag és Tirinda Péter képviselő, a külügyi bizott­ság elnöke - részt vett a múlt hét végén a holland Keresztényde­mokrata Párt által szervezett nem­zetközi konferencián. Tirinda Pé­tert megkérdeztük: Mi volt a kon­ferencia témája? - Kilenc ország 15 pártjának kép­viselője vett részt a tanácskozáson, amelynek témája a keresztényde­mokrácia szerepe Közép- és Kelet­Európában volt. Csehszlovákiából négy párt - kívülünk a Keresztény­demokrata Mozgalom és Párt, vala­mint a Csehszlovák Néppárt - kül­döttsége volt jelen. Először fordult elő, hogy hivatalosan meghívtak bennünket egy ilyen tanácskozásra. • Mit adott önöknek a konfe­rencia? : - Egyrészt sok fontos információt, ismeretet kaptunk a hivatalos prog­ram keretében elhangzott előadá­sokból. A volt szocialista országok­ban a kereszténydemokráciának nincs hagyománya, ezért ez nagy segítséget jelent mozgalmaink épí­tésében. Holott ez volt a hivatalos rész, én talán föléje helyezném a fo­lyosó-beszélgetéseket, a nem hiva­talos párbeszédeket. így Hollandiá­ban olyan kérdéseket tudtunk meg­tárgyalni a testvérpártokkal, ame­lyek megvitatására másfél év alatt nem nyílt lehetőségünk. Átfogó in­formációt adhattunk magunkról, a Szlovákiában működő magyar ke­reszténydemokratákról és így beju­tottunk a nemzetközi köztudatba. Megjegyzem, hogy általában keve­set tudnak rólunk és eddig sokan téves információkat kaptak. • Mozgalmuk nem tagja az Euró­pai Kereszténydemokrata Uniónak. Van reményük arra, hogy bejutnak ebbe a fontos szervezetbe? - Tárgyaltunk vezetőivel és véle­ményem szerint esélyünk van arra, hogy a közeljövőben teljes jogú tag­ként vagy megfigyelőként helyet kapjunk az unióban. A szabályzat szerint ugyan egy ország keresz­ténydemokrata mozgalmai csak kö­zösen csatlakozhatnak, de tájékoz­tatásunk alapján belátták, hogy mi egy nemzeti kisebbség érdekeit képviseljük, és nem valószínű, hogy szavazatokat vonnánk el a szlovák kereszténydemokratáktól. • Milyen jelentősége lenne an­nak, ha mozgalmuk tagja lenne az uniónak? - Talán az a leglényegesebb, hogy Európa több mint 45 keresz­ténydemokrata mozgalma és párt)a általunk közvetlen információkat kapna kisebbségünk életéről és gondjairól. Földrészünkön jelenleg a kereszténydemokrácia meghatá­rozó politikai és gazdasági áramlat, úgyhogy nemcsak mozgalmunknak, hanem az egész nemzeti kisebbsé­günknek is nagyon sok pozitívumot hozna tagságunk. -esi­FELHÍVÁS A Csemadok Országos Választmányának vezetősége olyan teherszállító vállalkozót keres, aki bérmentve elvállalja a Csema­dok területi választmányainak titkárságá­ról a horvátországi menekültek számára adományozott téli ruhanemű elszállítását 1991. december 23-án Pécsre, a mene­külttábor lakói számára. Kérjük a vállalkozókat, értesítsék szándékukról a Csemadok területi (járási) titkárát. Egyben arra kérjük szövetségünk járási titkárait, szervezzék meg a gyűj­tést. A Csemadok OV vezetősége KIÁLLÍTÁS A Csemadok Pozsony-óvárosi alap­szervezetének védnökségével Csallóköz eltűnő tájai címmel kiállítás nyílik Csör­gő Zsuzsa festményeiből. A tárlat de­cember 11-étől 16-áig tart nyitva a Cse­madok-székház nagytermében (Május 1. tér 10-12.). Az alapszervezet egyúttal ugyanakkor karácsonyi vásárt is rendez. A kiállított posztóbabák, kerámia, különféle kézi­munkák, könyvek és festmények 10-től 18 óráig tekinthetők meg. MEGJELENT REFLEX VARSÁNYIÉK NAGYLEMEZE Az Ifjú Szívek Ghymes népi hangsze­res együttesének Az ifjúság sólyommadár című, nyolcvannyolcban kiadott Opus-le­meze után a minap piacra került a Szőttes kísérő zenekarának, a Varsányi-együt­tesnek önálló nagylemeze, mely a Hun­garoton gondozásában, Régen volt, so­ká lesz címmel jelent meg, a kitűnő táncházzenekar öt tagját színes termé­szeti környezetben ábrázoló borítóban. Varsányi Ildikó (hegedű), Varsányi László (kontra), Farkas Róbert (bőgő), Varsányi György (cimbalom, dob) és Nagy Mirtill (ének) művészetét, a tizen­három éve működő együttes pályafutását, a magyar parasztzene megszólaltatásá­ban munkáló törekvéseiket, elért eredmé­nyeiket Sebők Géza ismerteti, illetve mél­tatja a borító hátsó oldalán, a következő szavakkal indítva mondandóját: ,,Megtört a jég: a magyarországi hanglemezkiadás történetében első alkalommal jeleniK meg külföldön élő »táncházas« zenekar önálló hanglemeze... A Varsányi együttes nem ismeretlen a műfaj rajongói körében, hi­szen 1985 óta szerepelnek a budapesti Táncháztalálkozók lemezein, rendszere­sen fellépnek a Táncháztalálkozókon. A Magyar Rádió már készített velük felvé­teleket, koncertjeikkel pedig Ausztriában, Németországban, Svájcban arattak si­kert". Sok-sok dallamot és csodálatos szövegeket keltve életre az egész magyar nyelvterület népzenei anyagából. A leme­zen hallgató feldolgozásokat maga az együttes készítette Kallós Zoltán, Martin György, Éri Péter, Halmos Béla, Sebő Ferenc, Ág Tibor, Sebők Géza, Quittner János és saját gyűjtései felhasználásá­val, amint szintén olvashastjuk a borítón. A lemez e héten már J<apható lesz a Csemadok valamennyi járási titkársá­gán. -bor ELHURCOLTAK - KÁRPÓTLÁS NÉLKÜL A Szovjetunióba elhurcoltak kárpótlá­sáról egymást követik az ellentmondó híresztelések, a félrevezető, s főként sze­mélyeskedő nyilatkozatok. A SANO (az elhurcoltak szövetsége) csakis saját ma­gát tartja illetékesnek a kárpótlási kérel­mek elbírálására, és Knížková asszony szívesen árul el ilyen-olyan műhelytitko­kat a vele szemben álló Politikai Foglyok Konföderációjának Eperjesi Járási Bizott­ságáról. Többek között azt, hogy Štefan Pazdera, az említett szervezet titkára ele­inte ugyancsak sokat ágált a magukat magyaroknak valló elhurcoltak kárpótlása ellen, mondván, hogy a magyarok az elhurcolások idején nem rendelkeztek csehszlovák állampolgársággal, s ezért kárpótlás sem jár nekik. A „fejpénzt" (50 koronát) azonban mindenkitől hajlandó volt elfogadni. Štefan Pazdera szerint, Knížková asszony viszont, egykori no­menklatúrás funkcionárius, aki együttmű­ködött a titkosrendőrséggel. Pazdera úr kiosztotta az Új Szót is, merthogy az elhurcoltakról közölt lista nem hiteles. Ezen - korábbi nézeteit tekintve - nem is csodálkozunk, hiszen valóban sok ma­gyar szerepel a névsorban. Szenzációt szimatolva ringbe szállt a Heti Ifi szerkesztője is, s riportjában, amely az Új Szóban megjelentő „megza­varó nyilatkozatok" és „különösen zavaró névsor" helyreigazításának szándékával íródott, tovább ködösítette az amúgy is nehezen áttekinthető helyzetet. Az új­ságíró ugyanis kritikátlanul elfogadta Paz­dera úr szemléletmódját, amely szerint a kárpótlások kifizetése mintha a két szer­vezet közötti harc kimenetelétől függene. Sőt, azt a fáradtságot sem vette, hogy elolvassa az Új Szóban közölt július 9-i kárpótlási törvényt, s ezért minden aggo­dalom nélkül leközölte Pazdera úr olyan állításait is, miszerint „egyedül mi va­gyunk jogosultak elbírálni, ki kapja meg a pénzt" vagy „azok is kérhetik a jóváté­telt, akiket fegyvertelenül magyar katona­ként fogtak el és hurcoltak el a szovjetek" stb. A fent elmondottakkal szemben a tör­vény teljesen egyértelmű rendelkezése­ket tartalmaz. így például azt, hogy a jo­gosult személynek az illetékes központi szervnél kell érvényesítenie jogi igényét a törvény hatálybalépésétől számított két éven belül. Azaz, a Szlovák Köztársaság Igazságügyminisztériumánál. A törvény egyetlen rendelkezése sem említi a SA­NO-t vagy Štefan Pazdera szervezetét. A törvény az elhurcoltak kárpótlását kizá­rólag az igazságügyminisztérium hatás­körébe utalta! Az idézett törvényi rendelkezés értel­mében a kárpótlások kifizetésével kap­csolatban semmiféle probléma sem me­rülhet fel. Sőt, az elhurcoltak jelentős részét már kárpótolni kellett volna, tekint­ve, hogy a törvényt 1991. július 9-én hagytja jóvá az SZNT, s az augusztus 13­ával hatályba is lépett. A SANO és Paz­dera-féle ködösítések viszont úgy látszik nem voltak egészen hiábavalóak. A mi­nisztériumnak bő egy hónapja volt arra, hogy felkészüljön a törvény alkalmazásá­ra a törvény hatálybalépése előtt. Ma viszont, öt hónappal a törvény jóváhagyá­sa után még mindig nem adhatunk hírt arról, hogy a szlovák igazságügyminiszté­rium ténylegesen intézné a kártalanítások kifizetését. A Politikai Foglyok Konföderációja és a SANO között folyó vita pedig egészen hatékonyan eltereli a figyelmet az alapve­tő kérdésről - a minisztérium felelősségé­ről. Jogállamban ugyanis egy állami szerv amúgy sem háríthatja át saját hatáskörét, döntéshozatali felelősségét valamely tár­sadalmi szervezetre. Jogállamban persze az sem történhet meg, hogy egy négy hónapja hatályos, alkalmazandó, sőt pe­relhető törvényt gyakorlatilag nem tudnak életbe léptetni, s halogató magatartásuk­kal lehetővé teszik számtalan kárpótlásra váró ember félrevezetését. Tény ugyanis, hogy Pazdera úr szervezete (saját nyilat­kozata szerint) már október 16-tól elkezd­te az általuk hivatalosnak nyilvánított bi­zonyítványok és kárpótlási kérelmek osz­togatását - a hivatalos szervek tudta és jóváhagyása nélkül. Nem sokkal később azzal fenyegették meg a SANO-nál nyil­vántartott elhurcoltakat, hogy ők nem is kaphatnak ezek után kárpótlást. Az illeté­kes minisztérium viszont minderről nem tud, esetleg nem igen hajlandó tudni. Meddig még? FEKETE MARIAN A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 2233/91 Kresnye Piroska, 1922. 9. 2., Nagybalog (Dombasz) 2234/91 Krokovai László, 1921. 3. 27., Tornaija (Dombasz) 2235/91 Kramlík Pavel, 1921. 3. 15., Csáb (Mariapol) 2236/91 Krokovai Lajos, 1904. 5. 9., Tornaija (Kurszk) 2237/91 Kvarda János, 1920. 2. 2., meghalt, Jóka (Szovjetunió) 2590/91 Kovács Gyula, 1918. 4. 29., meghalt, Poprád (Szádon) 2591/91 Kondáš Jozef, 1920. 11. 1., Ladmóc (Marsanszk) 2592/91 Kovács Imre, 1925. 1. 21., Muzsla (Szuhumi) 2593/91 Komonyi Zsigmond, 1922. 9. 18., Nagykapos (Szesztroj) 2595/91 Kobík Martin, 1914. 10. 20., meghalt, Zabiedovo (Novoszibirszk) 2596/91 Kázsmér András, 1913. 9. 5., Gyügy (eltűnt a SZU-ban) 2597/91 Kalász Ferenc, 1906. 10. 17., meghalt, Nagykapos (Szanborg) 2598/91 Kun Ferenc, 1927. 2. 27., meghalt, Szőgyén (Arhangelszk) 2599/91 Kecskés Zoltán, 1921. VIII. 25., Perbete (Ogyessza) 2601/91 Kardos János, 1912. XII. 6., Szőgyén, (Ulman, Sztalinov) 2606/91 Koczur János, 1915. V. 9., Csicser (Dombasz) 2605/91 Konkoly Gyula, 1922. IX. 26., Pózba (Sztrij) 2604/91 Kukoricza Kálmán, 1919. XI. 12., Kéménd (Szevasztopol) 2603/91 Kovančík Imre, 1915. X. 2., Páld (Don) 2602/91 Kuchta Jozef, 1926. III. 16., Lucska (Szegezsa) (Folytatjuk) HOGY VAGYUNK, HOGY VAGYUNK? Mindig is imádtam, ha valaki időt és fáradságot nem kímélve megmondta helyettem, hogyan érzem magam, milyen az általános közérzetem, és mennyire derűlátóan tekintek a jövőbe. Például kimondottan zokon vettem, ha egykori főszerkesztőm negyedévenként és tervszerűen megállt mögöttem, és leltette a kérdést: Hogy vagy, Tóth elvtárs? A megszólításról tudtam, hogy megint elmúlt negyedév. Mert egyébként általában Miskának szólított, és egy kicsit őrültnek tartott, és kedvelt. De azok a negyedévenkénti betervezett tapogató­dzások...! Hát azok minden pénzt megértek. Míg nem egyszer az történt, hogy megint eltelt három hónap, megint feltette a kérdést, és én így válaszoltam: azt a párt még nálam is jobban tudja, Dénes elvtárs. Mire nagy D. elvtárs sarkon fordult, és csak a reá jellemző ruganyos léptekkel elhagyta a terepet. Egy hétig még forradalmi köszöntésemet, a Česť práci-t sem fogadta el. Ma reggel olvasom az újságban, hogy Duka-Zólyomi Árpád vezetésével Együttélésék memorandumot nyújtottak át az ország több alkotmányos ténye­zőjének és külföldi diplomatáknak, és a dokumentumban egyebek között arra panaszkodik a mozgalom agytrösztje, hogy „a nemzeti kisebbségek jogi helyzete a kommunista időszakhoz képest romlott." Már megint más mondja meg, hogy jobban érzem-e magam vagy rosszab­bul. Mert, ugye, én is kisebbségi és csehszlovákiai magyar lennék, vagy mi a szösz. Ámbár, bizonyos jelekből következtetve, néha már attól kell tartanom, hogy valaki esetleg még azt is kétségbe vonja, hogy magyar vagyok. Előfordul­hat (elő is fordult már), hogy hígmagyarnak, kriptoszlováknak, vagy janicsárnak minősítenek. Minden rendben lenne, csak ne Duka-Zólyomi Árpád vezetésével adták volna át állami vezetőinknek a Memorandumot. Persze, minden relatív. Duka-Zólyomi Árpádnak azt is elhiszem, hogy rosszabb a közérzete, jogi státusza, mint a régi rezsimben volt. Már ne is haragudjék, de annyit még én is tudok, hogy a kidobólegény a konszolidáció éveiben jobban érezte magát, mint akit kidobtak. Duka-Zólyomi egykori és jelenlegi közérzetének összehasonlításakor nyilván abból indul ki, hogy úgy 1973-74 táján hatalom volt a kezében, és ma még csak ott tart, hogy építgeti pozícióit. Egyelőre még csak az ügyvezető alelnökségnél tart. Nem tudom pontosan, hogy a régi rezsimben mennyire vitte. De azt tudom, hogy akkor is meglehetősen alul kezdte. De szorgalmas volt. És olyan huszárvágást sikerült végrehajtania, ami - gondolom - nem sokszor esett meg még a megvalósult és fejlett szocializmus történelmében sem. Pedig ott igazán sok minden előfordult. 1973-ban vagy 1974-ben engem egy olyan szervezetből is kidobott, amelynek soha tagja nem voltam. Egy szép napon, amikor már mindehonnan kizártak, még a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomból is, ajánlott levelet hozott a posta. Rövidesen közölték velem, hogy a CSEMADOK-ból kizártak. Aláírás: Duka-Zólyomi Árpád, a pozsonyi alapszervezet elnöke. A döntést ugyan - így a levél - a CSEMADOK Központi Bizottsága hozta, de, gondolom mindmáig, az alapszervezeti elnöknek azért mégis illett volna a levél aláírása előtt végig nézni a tagok lajstromát. Igen ám, de akkor szólni kellett volna a CSEMADOK főkonszolidátorainak, hogy álljon meg a menet, nem zárhatjuk ki T. M.-et, hiszen nem tag. Csak ennyit kellett volna tenni. Ilyen érv előtt a legszőrös szívűbb szittya konszclidátor is meghajlott volna. Próbálom magam beleélni Duka-Zólyomi Árpád akkori lelkivilágába. Csak arra tudok következtetni, hogy a régi jó apparatcsik-gyakorlathoz híven így okoskodott: Jobb egy feladatot túlteljesíteni, mint a tények felett meditálni. így túlteljesítette. Ki a fene gondolta, hogy a rendszer egyszer megbukik? Most már végre hadd térjek rá a leglényegesebbre. Hadd válaszoljam meg a kérdést, amit ugyan Duka-Zólyomi Árpád vezetésével már megválaszoltak helyettem, milyen is a közérzetem? Pocsék! Dehát - már hangsúlyoztam - minden relatív. Ami konkrétan ebben az esetben úgy jut kifejezésre, hogy Duka-Zólyomi, az Együttélés alelnökeként azt mondja, hogy: pocsék, akkor én azt mondom; ragyogó. Ha ő azt mondja, hogy a tiszta tavaszi égbolt kék, akkor én azt mondom: fekete. És kikérem magamnak, hogy a nevemben bárkinek, bárhol bármiről nyilatkozzék akár Duka-Zólyomi Árpád, akár bárki a túllihegő konszolidátorok közül. TÓTH MIHÁLY KIT SZOLGÁL AZ ÚJSÁGÍRÓ? Megdöbbentő az a mód, ahogyan a „Hogy vagyunk, hogy vagyunk?" című írás szerzője nekem akarja megmagyarázni és bebizonyítani, hogy ki is vagyok én valójában. Kíváncsi lennék, mivel tudná bizonyítani mindazt a kitalált dolgot, rágalmat, amivel vádol. Ne higgye a szerző, hogy elvakult dühében összeállított minősítése miatt ragadtam tollat. Nem! Csak azért teszem, mert gyűlölöm a hazugságot, a rágalmakat, mások tudatos félrevezetését. Az igazat meg­vallva, furcsállom a módot és az alkalmat is, ahogyan a cikk írója nekem támad. Mert ha velem kapcsolatban kételyei merültek föl a múltban, vagy akár a jelenben, lehetősége volt bármikor nyíltan és őszintén tisztáznia velem ezeket. De nem tette. Most pedig nem kis mértékben túllőtt a célon. Mindeneke­lőtt azonban tisztáznom kell valamit: mi ketten két különböző táborhoz tartozunk. Ö most büszke az elmúlt 20 év kisemmizettségére, én pedig (családommal együtt) keserűen emlékszem vissza az elmúlt több mint negyven év viszontagságaira, megalázásaira és küzdelmére. Nincs miért szégyenkez­nem, tisztán állok a világ előtt. A közérzetemmel semmi baj, és a jogi státusom a múlt rendszerben, meg a nagy hatalmam - nevetséges vád. Úgy látszik, a cikkíró valóban nem ismeri és nem is akarja ismerni múltamat s helyzetemet a kommunista rendszerben. Konszolidátor és apparatcsik! A cikkíró nagyon messzire vetette el a sulykot! Az egyáltalán nem érdekli őt, hogy a 68 utáni konszolidációs időben legalább olyan helyzetben voltam mint ő, csak azzal a különbséggel, hogy engem a pártból sem zárhattak ki. Ha valamire a dubnai kiküldetésemből következtet, akkor megnyugtathatom: soha a kommunista párt tagja nem voltam és nem is akartam lenni - ha valakit a hetvenes években tudományos munkát végezni kiküldtek a Szovjetunióba, akkor csakis a szakmai tudás volt a döntő. Nagy hiba az elfogultság, s ha ezt még elvakult gyűlölet tetézi, akkor megszűnik a logikus gondolkodás. Ezt bizonyítja a „Csemadok-kizárás" kiszínezett esete is. Amatőr művészeti tevékenységgel foglalkozó, igencsak szűk hatáskörrel rendelkező alapszervezet elnöke voltam a velem szimpatizáló pozsonyiak jóvoltából. A szerző nem vette a fáradságot, hogy utánanézzen: 1973-ban, amikor tagsági igazolványcserére került sor, nem kis küzdelmet folytattunk, helyesebben folytattam a „megbélyegzett" személyek tagságának megőrzéséért (Szabó Rezső, Dobos László, Duray Miklós, Szőke József és mások). A kitöltött és általam aláírt új igazolványok hónapokig hevertek a járási titkár fiókjában, aki nem merte lebélyegezni azokat. Végül a Csemadok KB úgy döntött, a fent nevezett egyéneket ki kell zárni a szervezetből. Ezt a határozatot hozta az érintett felek tudomására az alapszervezet vezetősége az én aláírásommal. Becsületemet és jellememet megbélyegző, messzemenő elfer­dített következtetéseket von le az akkori esetből. Végezetül még annyit szeretnék leszögezni, hogy az Együttélés Memoran­duma Csehszlovákia nemzeti kisebbségei becsületesen és józanul mérlegelő többségének nézetét tükrözi. Ehhez ismerni kell a nép, a vidéki emberek nézetét és aggályait is. A másik tény - amit érdemes megállapítani és ami magyar körökben már szintén ismert -, hogy a szerző eddigi írásai is vitathatatlanul és egyértelműen sugározzák az Együttéléssel és annak vezetői­vel szembeni ellenszenvet és gyűlöletet. Kár, így nem lehet közös nevezőt keresni. Az ilyen megnyilvánulások nagyon károsan hatnak magyar népünk gondolkodására - széthúzáshoz, széthullás­hoz, bomlasztáshoz vezetnek. Pedig a cél közös! DUKA-ZÓLYOMI ÁRPÁD

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents