Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-05 / 285. szám, csütörtök

1991. DECEMBER 5. IÚJ SZÓ A MOZAIK VÉRADÓ KÉPVISELŐK Dr. Jozef Jakuš parlamenti képviselő a minap felszólította képviselőtársait a véradásra. Mivel orvos, jól tudja, egészségügyünk már régóta vérhiánnyal küzd. Tudja, hogy e hiány főleg karácsony és újév táján a legaggasztóbb. Úgy gondolta tehát, hogy felébreszti társai lelkiismeretét, és a szlovákiai „karácsonyi vércsepp" akció keretén belül a szlovák parlament (is) példát mutat. A pozsonyi Dérer-kórház véradó osztályán tegnap reggel elmaradt a nagyüzem. A parlamenti képviselőket szállító autóbuszban csak kilencen ültek. Jozef Jakuš nem leplezte csalódottságát. - Igaz, hogy több véradóval számoltam... Tény, sokan véradó igazolványukkal igazolták, a közelmúltban lakóhelyükön adtak vért. A véradási felhívás mögött ne keressen senki politikai fogást. Abban sem, hogy jelenleg egy kivétellel (PDU -NYEE) - ellenzékiek jelentünk meg. Mialatt beszélgettünk, a kissé sápadt képviselők túljutottak az első „érvágáson". Míg eredményeikre várakoztak, megnyugodva kortyolgatták a felkínált teát. - Kopog a szemem az éhségtől- súgta az egyik. - Bírd ki - nyugtatta társa -, mihelyt megcsapolnak, máris kapod a reggelit. S nemcsak itt, hanem majd a parlamentben is, hiszen Mikloško úr reggelivel várja a véradókat. A véradók „fogadására" megjelent dr. Michal Ondrejčák, Martin Porubjak kormányalelnök tanácsadója. - Három hónappal ezelőtt adtam vért, s íme a bizonyíték, hogy túl lehet élni! S hogy lássák, nem félek ma sem, ha már itt vagyok, „csapoljanak le" engem is - biztatta az egybegyűlteket. Anton Hrnko képviselő úr nemes szándéka hiábavalónak bizonyult. Már az első rostán - lázmérés - fennakadt. - Utoljára főiskolásként adtam vért, azóta valahogy nem jutottam el a véradóállomásra. Most meg? Hóemelkedésem van, kerülget az influenza. - Hátha csak nem akarod, hogy lássák, kék véred van?! - élcelődtek társai, akik túljutottak a véradási tortúrán. A véradás nem politika - hangsúlyozták a megjelentek, s igazuk is van. Mégis a maroknyi képiselő láttán fölvetődik az emberben a kérdés, csak nem betegek a képviselők, hogy nem hallgattak a hívó szóra?! Mert, ugye, azt feltételezni sem szabad, hogy a felhívás nem jutott el a szivükig?! Egy szülés után lévő nő, egy leukémiás tini vagy egy vérzékenységben szenvedő beteg többnyire nem kérdezi, kinek a vére segítette gyógyulását. A betegeknek vérre van szükségük. Emberi vérre. A parlament ülésén František Mikloško, az SZNT elnöke megköszönte a képviselő-véradók humánus cselekedetét. (péterfi) PRINTING '91 NYOMDAIPARI SZAKKIÁLLÍTÁS POZSONYBAN (Munkatársunktól) - Az örvendetesen szélesedő palettájú, s a nagy komplexumok monopolhelyzetétől remélhetőleg rövidesen megszabaduló hazai nyomdaipar termékeinek és szolgáltatásainak gazdag választékát láthatja a szakmai közönség Pozsonyban a Technika Házában tegnap megnyílt PRINTING 1991 nyomdaipari kiállításon. Az első ilyen tematikájú hazai seregszemle résztvevői között néhány nagyvállalat mellett elsősorban a magánvállalkozások és külföldi tőkerészesedésű társaságok dominálnak. Számítógépes szerkesztőségi rendszerektől kezdve az ofszet nyomóformák elkészítésén át az üvegre, fémre való nyomtatást lehetővé tevő szitanyomtatásig csaknem minden megtalálható, amit a kiadványszerkesztés és a nyomtatás területén főleg a kisvállalkozások jegyeznek nálunk a szakmában. Amint azt a kiállítás megnyitója kapcsán tartott sajtóértekezleten megtudhattuk, a rendezvény hagyományteremtő célból jött létre, s alkalmat kíván teremteni a szakmában fokozatosan bővülő szolgáltatások bemutatására, illetve az egymás közötti kapcsolatfelvételre. A kiállítás december 9-ig tart nyitva. -tszlTÉNYEK ÉS REMENYEK (Folytatás az 1. oldalról) nok, németek és cigányok, hogy ezután a minket érintő dolgokat helyben lehessen megvitatni, megoldani, s ne kelljen mindenért Kijevbe utazni. - Például? - Arra is gondolok, hogy ez a vidék az itt élő nemzetiségek révén bővíthetné a közvetlen kapcsolatokat Csehszlovákiával, Magyarországgal, Romániával, Lengyelországgal ... Többször előfordult már az is, hogy az odaát meghalt rokon temetésén nem tudtunk részt venni, mert sokáig tartott a határátlépési engedély megszerzése. Szerintem rugalmasabbá lehetne tenni a közös ügyek intézését. Vagy: nincs nálunk szlovák iskola, mert itt egyetlen tanító sem akad. A pozsonyi oktatásügyi és a külkapcsolatokkal foglalkozó minisztériumnak, valamint a Matica slovenskának már régen szóltunk, ígérték is, hogy küldenek ide pedagógust, de egyelőre semmi sem történik. Igaz, most négy itteni szlovák fiatal tanul a pozsonyi Komenký Egyetemen, de még csak elsőévesek. Tehát kellene az állandó, közvetlenebb kapcsolat az anyaországokkal. Remélem, az itteni önkormányzat ebben támogatni fog minden itt élő nemzetiséget. Egyébként mi jól kijövünk egymással, s csodálkozom azon, hogy odaát civakodnak a szlovákok a csehekkel, magyarokkal. Azt mondom, nincs értelme a torzsalkodásnak, mert a kis nemzetek jövője szempontjából fontosabb egymás elismerése, támogatása, fontosabb az összefogás, mint a széthúzás... Beregszászban és környékén a járási tanács döntése alapján vasárnap a szavazóknak arra a kérdésre is választ kellett adniuk, hogy akarják-e vagy sem a beregszászi nemzetiségi autonóm körzet létrehozását. A hétfő délutáni előzetes adatok szerint a szavazók közel 88 százaléka igennel válaszolt, vagyis többen, mint amennyi az ott élő magyar nemzetiségűek részaránya. Horkay Sámuel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség egyik járási alelnöke érthetően elégedett volt az eredménnyel. - Mi tagadás, egyeseknek nem tetszett ez, megvádoltak érte minket, magyarokat, ám mi kijelentjük, a beregszászi autonómia nem irányul más nemzetiségek ellen. - S tulajdonképpen mit kell érteni a nemzetiségi autonóm körzet alatt? - Egyelőre ez nincs pontosan lefektetve sehol, csak elképzelések vannak, s reméljük, azokból majd rövidesen egy részletes törvény születik. Mindenesetre a KMKSZ berkeiben sok lehetőséget látunk benne. Elsősorban azt, hogy lelassítja az itt élő magyarok elköltözését. Ugyanakkor gazdasági vonatkozása is lenne, mert úgy véljük, a nyugati tőke beáramlása felgyorsulna. Az oktatásügy terén is sokat várunk tőle. -A helyi közigazgatásban is megerősödhetünk - vette át a szót a kulturális szövetség másik helyi alelnöke, Hapák János. - Tudniillik, az itteni nyelvtörvény Ukrajnában csak az ukrán nyelvet ismeri el hivatalosnak. Ha Beregszász bázisán megalakítanánk az autonóm nemzetiségi körzetet, akkor egyenrangúvá emelhetnénk a magyar nyelvet az ukránnal. - Feltételes módot használnak, holott a referendum után vannak. - Igen, de sajnos az egyelőre csak a lakosság véleménynyilvánítása volt ez ügyben - tájékoztatott Horkay Sámuel. - Ki és mikor üti rá a pecsétet? - Szerintem a parlamentnek kell „ratifikálnia", illetve a kidolgozás alatt álló alkotmánynak kell majd tartalmaznia. -Tehát a komoly munka csak most kezdődik? - Van mifelénk egy mondás, hogy nem elég a nyulat megfogni, de tepsibe is kell azt tenni. Nos, nekünk is folytatnunk kell az elkezdett munkát - Hapák János. A magyarul kiválóan tudó Jurij Skrobinec műfordítóval Ungvár belvárosában futottunk össze. így nyilatkozott: - Megvallom őszintén, még nem tudom pontosan, mit kell érteni Kárpátalja most kihirdetett önkormányzati jogán. Úgy hallom, rövidesen kidolgozzák a szabályt, a törvényt, s akkor okosabbak leszünk. Bízom benne, hogy a parlament jóváhagyja. Persze, ez csak az első lépés lesz. - Hová, milyen irányba? - Azt sem tudom még pontosan. Majd meglátjuk. Attól függ, ki hogyan fogja értelmezni, értékelni és érteni ezt a nagy lehetőséget. Remélem, az itteni magyarokban lesz annyi józanság, hogy nem kezdeményezik vele Ukrajna feldarabolását. -S nem a ruszinok akarnak elszakadni? - Ugyan kérem, nem akarnak ók elszakadni Ukrajnától. Ez kizárt dolog! Én ukrán nemzetiségű vagyok, aki valamikor ruszin voltam. Ruszinnak születtem, de elismerem, hogy tulajdonképpen ukrán vagyok. Mert kétségtelen, hogy mi éppen úgy vagyunk ukránok, mint amennyire magyarok a székelyek. Világos ez, kérem. - S hogyan tekintenek az ukránok a beregszásziak döntésére? - Én egyetértek velük, mert vallom, hogy minden népcsoportnak meg kell adni az önrendelkezési jogot, s azt is, hogy legyen lehetőségük szabadon élvezni az anyaország támogatását, az onnan jövő segítséget. A RUH ukrán népi mozgalom ungvári székházában még estefelé is tartott a szavazás értékelése. Ennek ellenére Jaroszlav Mojsevics vezetőségi tag szakított ránk annyi időt, hogy feltehettünk neki néhány kérdést. Az elsőre így válaszolt: -Pozitívan értékeljük az eredményt, hiszen Ukrajna önállósulását akartuk mi is. - S mit szól ahhoz, hogy Kárpátalja önkormányzati jogát a szavazók majdnem nyolcvan százaléka kérte? - Szerintem rendben van ez is, de... -de...? - Nem tulajdonítok neki semmilyen jelentőséget. Nincs politikai fedezete, ugyanis a megfogalmazás eléggé általános. Nincs sehol lefektetve a „játékszabály", csak az van, hogy „speciális lehetőség". Nos, amíg ezt törvény nem részletezi, addig azt is mondhatom, hogy az új önkormányzat nem más, mint a terület eddigi államigazgatási módja. Különben is, Kárpátaljának, illetve a területek önkormányzatának normáit, szabályait tartalmazó törvény most is létezik. Más dolog, hogy azt a vezetés nem tudja alkalmazni a gyakorlatban. Aki pedig netán arra gondol, hogy Kárpátalját majd más területhez lehet így csatolni, az tévúton jár, ugyanis itt annak a kérdése fel sem merült. - Hogyan néz a beregszászi kezdeményezésre? - Megvallom, nincsenek részletes információim arról, mi is a szándékuk lényegében. Ha nemzetiségi kulturális autonómiát akarnak, semmi kifogásom döntésük ellen. Sőt, teljesen normális dolognak tartom. Ellenben a teljes közigazgatási autonómiát a mi mozgalmunk nem helyeselné. Úgy látjuk, az itteni nemzetiségi kisebbségeknek adottak a lehetőségek az általános emberi jogok érvényesítésére, s nem tudok arról, hogy nálunk nemzetiségi torzsalkodások lennének. -A szavazást megelőző időszakban sem...? - Igen, előfordult néhány szélsőséges megnyilvánulás, főleg a régi kommunista rendszer hívei részéről, de valóban csak elvétve, s remélem, már be is fejeződött. Nincs annak értelme, nem is szabad azt engedni elburjánzani. - Bizonyára nem mondok önnek újat azzal, hogy Csehszlovákiában az ellenzéknek számító republikánusok vezetője többször is kijelentette már, hogy Kárpátalját szívesen látná ismét Csehszlovákia részeként... - Hallottunk róla. Mi az ilyen megnyilvánulásokat elítéljük, komolytalannak minősítjük. Értesüléseim szerint a hivatalos államvezetésnek nincsenek ilyen tervei, tehát nem is tulajdonítunk ennek a dolognak különösebb jelentőséget. Mi a tisztességen alapuló jószomszédi kapcsolatok hívei vagyunk. Tóth Mihályt, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét is megkérdeztem, mi a véleménye a népszavazásról. íme a válasza: -Számunkra két értékes oldala van. Az egyik az, hogy egyáltalán megtörténhetett. A másik, s egy kicsivel nagyobb eredmény: hogy a lakosság bátran véleményt nyilvánított. Más dolog, hogy egyelőre nincs kézzel fogható töltete a referendumnak, legalábbis a kárpátaljainak és a beregszászinak. Nincs jogi töltete, mert Ukrajnának még nincs saját alkotmánya, nincsenek meg a törvények. Most az a feladatunk, hogy a jelenlegi joghézagot rövidesen és az elvárásoknak megfelelően betöltsük. Kétségtelen, hogy szeretnénk itt egy valóban demokratikus, európai típusú önkormányzati rendszert meghonosítani. A képviselők a néptől megkapták rá a felhatalmazást, tehát nem érhet minket az a vád, hogy mi önjelöltek vagyunk, önjelöltként igyekszünk rendezni a rendezetlen közös dolgainkat. Az alapvető dokumentumok kidolgozásában részt veszünk, a téziseket már megfogalmaztuk. összegezve a vasárnapi eseményt: a magyarság szempontjából is sikeres referendum volt. Szeretném, ha a jövő is minket igazolna. REFLEX ONTUDATOS SZERVEZETT MUNKÁS A címben szereplő, három szót így, együtt vagy 1940-ben vagy 1941-ben hallottam élő szájból először és utoljára. Nagykeszi határában csatornát ásatott az Ármentesítő Társulat, ebédet vittem az apámnak, és már messziről feltűnt, hogy 25-30 fataliga glédában ott sorakozott a parton, és ásó, lapát, csákány mindegyikben. De olyan egyformán elhelyezve, mintha szabályzat írta volna elő. A 25-30 kubikos által körbefogva Balogh Lajos és apám egy golfnadrágos úrral tárgyalt (a golfnadrágot nálunk közönségesen csak porgyúró nadrágnak nevezte a pórnép.). Balogh Lajos ezt mondta a golfnadrágosnak: „Nézze, tekintetes úr, mi is tudunk át köbözni!" A tekintetes úr iratokat vett elő és ceruzát, magyarázott valamit, Lajos bátyánk csak a fejét csóválta, aztán mérőszalagot vett ki az úr a táskájából, hárman lemásztak egy már kiásott csatornaszakaszba, lemérték a mélységet, a szélességet az aljában és a tetején, apám is meg a tekintetes úr is számolni kezdett, kis idő múlva egymás mellé tették a két papírt, és a porgyúrónadrágos így szólt: „Igaza van, Balogh. A differenciát szombaton kifizetem." Felült az egylovas homokfutójára, intett a fűzfa alatt hűsölő két kakastollas csendőrnek, és elhajtott. Balogh Lajos a távozó kakastollasok után tekintett, majd a poroszkáló kocsi után, és csak ennyit mondott: „Az anyja tüdőpofájú istenit! Mindegyikünket becsapott volna negyven pengővel. Nem tudta, hogy öntudatos szervezett munkásokkal van dolga. No, emberek, vége a sztrájknak!" Ez a régi-régi emlék jut most az eszembe, de miután a szakszervezeti sajtóban azt olvasom, hogy nem egészen úgy sikerült a háromoldalú érdekegyeztetés, ahogy azt a munkavállalók elképzelték, és hogy a Csehszlovákiai Szakszervezetek Konföderációja sem tudott a kilátásba helyezett figyelmeztető sztrájk körüli időszakban úgy helytállni, ahogy kellett volna. Nem állítom, hogy a dolgozói érdekképviseletnek az a legkorszerűbb formája, ahogy azt jó ötven évvel ezelőtt szülőfalumban a kubikosok gyakorolták. Ma ezt már Amerikától Svédországig egészen máshogy csinálják; viszont aligha tévedek, amikor állítom, hogy egyvalami fél évszázad alatt sem változott meg: a szakszervezeti szervezkedést most is a munkahelyekre kellene alapozni. Pontosan fordítva, mint ahogy azt manapság teszik, amikor a kezdeményezések a szakszervezeti központból indulnak el. A múlt heti figyelmeztető sztrájkot egyes szakszervezeti közprönti szónokok egy esetleges általános sztrájk főpróbájának tekintették. Legalábbis úgy harangozták be. A felhívást eljuttatták az alapszervezetekbe, de Szlovákiában mindössze 450 helyről reagáltak rá. Várható volt, hogy így történik, és ennek nyilván a központi bürokraták is tudatában voltak. Mindazonáltal látszólag minden rendben van: a „közvélemény" felmérése megtörtént, és az eredményből a kormány akár arra is következtethet, hogy odalent minden a legnagyobb rendben van. Miközben az alapszervezetek tagságának zöme mindössze annyit tud a szakszervezeti munkáról, hogy a fizetési szalagján minden hónapban feltüntetik: levonták a tagdíjat. A pártállami szakszervezetekből visszamaradt boncok vidáman folytathatják mesterkedéseiket, csak még alacsonyabb színvonalon. Arra továbbra is alkalmasak lennének, persze, hogy elosszák az üdülési utalványokat, illetve, hogy megszervezzék a karácsonyi szaloncukor-elosztást vagy a nőnapi piálást, de hát már az ilyen akciók forrásai is kiapadóban vannak. A legfelsőbb szervek bürokratái mindazonáltal úgy tesznek, mintha minden kifogástalan rendben lenne. Beszámolókat közölnek a kollektív szerződések szükségességéről, a munkavállalók nevében részt vesznek a háromoldalú érdekegyeztetésekben, miközben Václav Klaus pénzügyminiszter, aki szerint nem szociális piacgazdaság kell, hanem piacgazdaság, de azonnal (csakhogy se piac nincs, se bérekkel alátámasztott kereslet), ki merészelte jelenteni: „Én a háromoldalú érdekegyeztetésnek nem tulajdonítok olyan jelentőséget, mint egyesek." Tehette, mert olyanok a szakszervezetek, amilyenek. Tisztázzuk a dolgokat! Az erős, alulról építkező szakszervezetek léte nem azt jelentené, hogy a* munkavállalói érdekvédelem ellene van a gazdasági reformnak. Azt sem jelentené, hogy nyakra-főre sztrájkokat robbantanának ki. Azt sem, hogy a kormány működésének minden áron való megbénítására törekednének. Azt viszont jelentené az erős szakszervezet, hogy a kormány és az összes munkaadó ha akarná, ha nem, kénytelen lenne egyenrangú partnernek tekinteni a munkavállalók képviselőit. Valószínű, hogy nem a bolsevik rendszerből ránk maradt szakszervezeti bürokrácia hatására, kezdeményezésére válik nálunk az üzemekben, hivatalokban, intézményekben olyanná a helyzet, hogy bizonyos helyzetekben majd megalapozottan ki merik jelenteni az alkalmazottak: „öntudatos szervezett munkások vagyunk." Pedig csak akkor válik igazán szilárddá a társadalom, ha ez bekövetkezik. Még sok víz lefolyik a Dunán, amíg elérjük e téren a modern nyugat-európai országok színvonalát. De az egyszerű munkavállalóknak meg kell kezdeniük az ilyen építkezést. A kívánatos színvonalat hadd tükröztessem egy angliai epizóddal. Az egyik ottani szakszervezet vezetője annak idején kijelentette: „Megállapítottuk, hogy Thatcher miniszterelnökkel nem tudunk megegyezni. Úgy döntöttünk, hogy megváltoztatjuk a kormányt." Thatcher asszony nem sokkal később meg is bukott. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivei az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 3452/91 Kvasnica Vladimír, 1922. 5. 27., Ceské Budéjovice (Stammláger 11/B) 3453/91 Kišš Ján, 1917. 9. 2., Širákov (Jasut) 3454/91 Királyi Ferenc, 1922. 12. 3., (Novoszibirszk) 3457/91 Koncz Károly, meghalt, Nagykürtös (Kijev) 3474/91 Karvay Lajos, 1922. IV. 30., Szelőce (Ogyessza) 3519/91 Kajtár Imre, 1912. X. 27., Izsa, (meghalt a SZU-ban Kolosten) 3520/91 Károly Béla, 1920. V. 9., meghalt, Nagymegyer (Novorosszijszk) 3521/91 Katona Szilveszter, 1914. XII. 31., Hidaskürt (Hodorov) 3522/91 Klacso Imre, 1921. X. 11., Kelenye (Rosztov) 3524/91 Kovács Gyula, 1912. IX. 1., meghalt, Párkány (Sztoj) 3525/91 Kocsis János, 1920. I. 27., Csallóközkürt (Sztalinov) 3526/91 Kondáš Jozef, 1916. II. 13., Horváti (Zaporozsjev) 3570/91 Kemenczky Albert, 1920. IV. 10., meghalt, Komárom (Szovjetunió) 3571/91 Keresztes József, Ipolyság (Szovjetunió) 3572/91 Kis Jónás, 1902. V. 29., meghalt, Nagyölved (Szevasztopol) 3573/91 Kovács Imre, 1914. X. 29., Nagymegyer (Ogyessza) 3574/91 Kovács Mihály, 1923. 11.2., Szalka (Dombasz) 3575/91 Kovács János, 1920. IX. 2., meghalt, Köbölkút (Kijev) 3644/91 Kainrath Ferenc, 1918. IX. 6., Fülek (Cserepovec) (Folytatjuk)