Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-02 / 282. szám, hétfő

PUBLICISZTIKA LÚJSZÓI 1991. DECEMBER 2. Ahány társaság, annyi téma... Most hívták meg először az Új Szót arra a hagyományteremtő és egyre népszerűbb rendezvényre, amelyen politikusok és újságírók találkoznak a pozsonyi Café Danubiusban. Ezért sem tudtam eldönteni, hogy kollégáim illemből vagy a kötetlen eszmecsere lehetősége miatt, netán a beígért ínyencfalatok okán voltak ilyen pontosak. Mindenesetre négy órára minden meghívott újságíró megjelent a Duna-parti kávéházban. Jozef Sitko, a Slobodný piatok főszerkesztője, a találkozó házigazdája széles gesztusokkal magyaráz: - Fiúk, ehettek, ihattok, csatázhattok is a politikusokkal, de csak szóban. A szóváltás még megengedett, az ütésváltás viszont tilos... Egyelőre azonban alig van kivel vitázni, a jelenlévők zöme a kora délutánt is együtt töltötte a főszerkesztők értekezletén, replikáztunk ott eleget, azt hiszem, egy időre elegünk van egymásból. A meghívott politikusok közül éppen egy nő, Oľga Keitošová a legpontosabb. Szemmel láthatóan fáradtan, rosszkedvűen ül az asztalhoz. Az sem hangolja jobb kedvre, hogy valóságos férfikoszorú veszi körül és áradnak feléje a bókok. Egykedvűen hajtogatja: - Sok a gond, annyi a hajcihő a parlamentben, és még mennyi lesz! Nagyot sóhajt és bágyadt mosollyal tűri kollégáim tirádáit. Inkább a bejáratot figyelem. Milan Ftáčnik, a Demokratikus Baloldal egyik vezető személyisége érkezik, szinte szó nélkül, komor tekintettel parolázza végig a termet. Röviddel ezután Jozef Prokeš, a Szlovák Nemzeti Párt jelenlegi vezére lép be, ő gondosan megválogatja, kinek nyújt kezet. Anton Hykisch, a Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselője mosolyogva integet ismerőseinek, Milan Zemko, a Szlovák Nemzeti Tanács egyik alelnöke viszont hűvös eleganciával vonul végig az asztalok között. Felbolydul a terem: Vladimír Mečiar tűnik föl a lépcsőnél, mellette szárnysegédje, Milan Kňažko. Mindketten magabiztosak, olyan önteltek, mint a magukat verhetetlennek tartó hadvezérek. A színészből lett politikusbojtár most derűs, energikus férfit alakít, csupán akkor fagy le arcáról a mosoly, amikor kezef nyújtunk egymásnak. Szúrós tekintettel, köhécselve megy tovább, a szlovák exminiszterelnök viszont érdeklődik: - December közepén szlovák parlamenti bizottság utazik Budapestre, nemrég szlovák és magyar történészek is egy asztalhoz ültek, vegyes vállalatok alakulnak, talán vége szakad a bizalmatlanságnak, a kölcsönös elfogultságnak. Ismert érvek és ellenérvek hangzanak el, ám ezek után is csaknem mindenki igazat ad a szlovák parlamenti képviselőnek. Vladimír Mečiar asztalánál sorban állnak az újságírók. - Elnök úr, pártjának jelenleg nincs magyar partnere. Lát-e valamilyen potenciális szövetségest a szlovákiai magyar közéletben? - Annyi biztos, hogy a Független Magyar Kezdeményezéssel nem ülünk egy asztalhoz. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezetőivel tartalmas tárgyalást folytattunk, korrekt volt a párbeszéd az EgyüttélésHÁROM ÓRA A CAFÉ DANUBIUSBAN CSAK A LIBASÜLT TESZI? - Hogy megy az Új Szónak? Valóban függetlenek vagy csak ezt hirdetik? Már húznák-hívnák tovább, de azért meghallgatja rövid válaszom. Annak mindenki örül, aki most lép be az ajtón. A pincér jelenik meg, hatalmas tál libasültet egyensúlyoz a kezén. A zsivaj egy időre alábbhagy. Fogy a bor, oldottabbá válik a hangulat. Nincs hivatalos program, mindenki oda ül, azzal beszél, akivel akar. Föltéve, ha a partner is így óhajtja... - Nézd, - csodálkozik a kolléga - Mečiar olyan emberrel ül egy asztalnál, aki nem is olyan régen szintén a leváltása mellett szavazott. - Látjátok, ez a politika... - Ez már felkészülés a választási kampányra! Ahány asztaltársaság, annyi téma. Mellettem a cseh lapokat, főleg a Mladá fronta Dnes-t és a Lidové novinyt szapulják, mert szerintük módszeresen a szlovákok ellen hergelik a cseh közvéleményt. Valaki megjegyzi, hogy azért a szlovákiai napilapok sem a ártatlanság mintapéldányai. Többen letorkolják, ám egy idő múltán bölcsen megegyeznek abban, hogy itt is, ott is lapja válogatja... Félig tréfásan kérem kollégáimat, hagyják már a nemzetiségi sajtót is szóhoz jutni, mire Anton Hykisch megjegyzi: - Beszélnek a magyarok eleget a parlamentben, mondtam is barátomnak, Dobos Lacinak, hogy sokan rosszallóan figyelik tevékenységüket, mert Prágával egyezkednek Prágát támogatják, pedig a magyar kisebbség kérdését csak Pozsonyban lehet megoldani! - Bízhatunk-e a mai szlovák politikában, amikor egyesek kitelepítéssel, mások meg azzal fenyegetnek^ hogy diaszpórába kell szétszórni bennünket? S nem nyugtalanító-e, hogy lényegében egyetlen jelentős szlovák pártnak sincs konkrét nemzetiségi programja? Zavart csend fogadja aggályaimat. Anton Hykisch elgondolkozva mondja: - A legfőbb ideje a magyar-szlovák megbékélésnek. Szót kellene már értenünk, de abból aligha lesz értelmes párbeszéd, ha mi szüntelenül az ezeréves magyar elnyomást emlegetjük, a magyarok meg minduntalan a kitelepítést. Férfiasan, tisztességesen be kellene végre ismernünk, hogy. ki, mikor, miben vétkezett. Úgy kellene kezet fogni, egymás szemébe nézni, mint egykor de Gaulle és Adenauer tette. sel is. Duray Miklós is elismerte, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom az egyetlen olyan szlovák párt, amelynek konkrét nemzetiségi programja is van. Minderről részletesen esetleg egy hosszabb interjúban beszélhetek. Idővel fogytán a vitatkozó kedv. Mind többen nézegetik órájukat. Véleményünket Dušan Kleiman az újságírók szindikátusának tisztségviselője foglalta össze: -Jókat ettünk, jókat beszélgettünk, nem etettük egymást politikai sóderokkal. Létrejött az, ami a parlamentben még csak jámbor óhaj: türelmesen meghallgatták egymást a politikai vetélytársak, nem estek egymás torkának, sőt még egy asztalhoz is ültek. Házigazdánknak érdekes ötlete támadt: - Azt hiszem, a parlamentben is libasültet kellene felszolgálni, akkor szent lenne a béke! Nagy derültség közepette távozunk. Lassanként teljesen kiürül a terem. A sarokban Vladimír Mečiar, Jozef Prokeš és Milan Ftáčnik hajol össze egy asztalnál. Nem nehéz kitalálni, miről beszélnek... SZILVÁSSY JÓZEF Egy asztalnál a politikai vetélytársak: Milan Zemko, Vladimir Mečiar és Anton Hykisch (Méry Gábor felvételei) I KISEBBség? NEM SZEMANTIKAI (NYELVTUDOMÁNYI) LELTÁRKÍSÉRLET Már-már meg is lehet fulladni a KlSEBBség-szótárban. Ez is bizonyítja az ellentmondást, mármint, hogy ez a KISEBBség nem is olyan kicsi! Például a 47. Vasárnapban, az általam NAGYRA becsült KISEBBségi politikus, Csáky Pál egyetlen cikkében 27-szer alkalmazza ezt a (szerintem szerencsétlen) szót A KISEBBSÉGVÉDELEM ESÉLYEI MA ÉS HOLNAP „deszépislenne" dolgozatában. Mindjárt arra gondoltam, hogy hol van a KISEBBSÉGTÁMADÁS stratégiái tegnap és ma cimü valóságfeltáró elemzés. Mert, hogy ezt látom lépten-nyomon. A KISEBBség elleni szűnni nem akaró támadásokat. Ti. a TÁMADÁS elhárítása után következhet a VÉDELEM... Addig is, amíg ezt kivárom, úgy gondolom nem lesz felesleges utánanézni mennyivel és mitől KISEBB a mi KISEBBségünk? Ahol a KISEBBség szót megtaláljuk ott (legalább) JELEN is vagyunk? KISEBBségi politika, KISEBBségképviselet, KISEBBség kultúra (leánykori nevén: CSEMADOK), KISEBBségi intézményrendszer, KISEBBségi színjátszás, KISEBBségi fórumok, KISEBBségi dokumentáció, KISEBBségi sajtó, KISEBBségi ajtó, KISEBBségi kilincs, ésatöbbi, ésatöbbi... Tágítsuk KISEBBségi látóhatárunkat! Bővítsük szüklátókörüségünket! Hol, milyen területeken tudják még elhitetni, átéltetni velünk, KISEBBségi érzéseink NAGYszerüségét? Néhány javaslat. Természetesen - már eleve - nem törekszem a TELJESségre, mert sosem feledem a parányi KISEBBségi univerzális kritikus Fenyegető Figyelmeztetését: „(Te is) a KISEBBséggel mérd magad! (Brezsnyev utáni időszaka, 1991. cikkely, legzagyvább bekezdés, legNAGYOBB sör, legKISEBB sor.) Azonnal eszembe jutott annak az ősrégi KISEBBségi szemléletnek a első megnyilatkozása, amikor sajnos, azt mondta az öreg KIS, hogy egy KICSIT igyunk is! Sajnos nem szívleltük meg mindig. Gyakran elfelejtettük, hogy mi KISEBBSégiek vagyunk és nem KICSIT Ittunk, hanem NAGYOT. Időnként nagyon NAGYOT... Következzék hát a KISEBBségi LELTÁR - KÍSÉRLET I. KISEBBségi küszöb - addig és ne tovább! a KISEBB-ség nyelve - kiöltve sem haladhatja meg a 10 cm

3-nyi méretmaximumot. Főleg a NAGYOBBsági területeken! KISEBBségi költő - ő aztán végképp nem költekezhet. (Javasoljuk, legyen inkább író, síró, netán sirásó.) KISEBBségi magyar - ha átlépi a határát, (korlátait) és nem küldik vissza a vámosok, határcsőszök, akkor találkozhat magyarokkal is. (Lásd: Arany János: Családi kör) KISEBBségi szóvivő - csak könnyű, (többnyire üres) szavakat vihet, ritkábban: hozhat. (Lásd még: Nesze semmi, fogd meg jól!) KISEBBségi politikus - néha fogadja a NAGYOBBsági. Ilyenkor meghatódik, zavarában keresetlen szavakat keresgél, kéreget. Sosem üthet a nagy asztalra. Se kicsit, se nagyot! KISEBBségi újságíró - egyre bátrabban odamondogat - önmagának. (Egy kicsit. Halkan. A konyha fórumán.) KISEBBségi feleség - néha előfordul, hogy azt súgja a nem KISEBBségi férjének: Szivecském ez KISEBBSégi álláspont! KISEBBségi asztal - itt mondja a KISfiú: Én a KISebb falatocskát kérem KISapám! Mire KISapja: KISEBBségi KISfiam! Nekünk foggal körömmel kell kapaszkodnunk abba a pár perces kenyérbe amit kaptunk Bifakbácsitól, vagy abba a feketébe, abba a morzsába, amit keggyel vetett ide nekünk Feketehegyi bácsi. Ne búsulj KISEBBségi KISfiam, hiszen ebbe így is - úgy is belehalunk! KISEBBségi POPIista KISEBBségi Kicsikém ne tétovázz! KISEBBségi Kicsi gyere velem rózsát szedni! KISEBBségi Kiskút, kerekeskút van az udvarunkban KISEBBségi Kiskutya NAGYKUTYA nem ugat hiába! Végül a cikk farl.a: KISEBB(ség)? - Annak, aki ezt a szót kitalálta! GÁLÁN GÉZA