Új Szó, 1991. december (44. évfolyam, 282-302. szám)

1991-12-13 / 292. szám, péntek

KULTÚRA LÚJSZÓI 1991. DECEMBER 13. K" MOST VOLT, MIKOR LESZ? VARSÁNYIÉK HUNGAROTON-LEMEZE Szép évet zár a Varsányi Együttes. Megalakulása óta alighanem a legszebbet. Régen volt, soká lesz címmel most, a napokban jelent meg első nagylemeze, ráadásul nem is itthon, hanem Budapesten, a Hungaroton kiadásában. Hogy mi ebben az érdekes, a szokatlan? Az, hogy a magyarországi hanglemezkiadás történetében ez az első népzenei album, amelyet határontúli magyar táncházzenekarral készítettek. Tíz dal került a korongra: mátyusföldi, gömöri, mezőségi, kalotaszegi és moldvai dallamok csendülnek fel róla. Az anyagot Kallós Zoltán, Martin György, Éri Péter, Halmos Béla, Sebő Ferenc, Ág Tibor, Sebők Géza, Quittner János és maga az együttes gyűjtötte, s a feldolgozás is Varsányiék nevéhez fűződik. - Tetszetős és ízléses lemeztasakban egy tisztán és pontosan megszólaltatott népi dallamvilág. Varsányi László, az együttes vezetője mivel elégedettebb, a borítóval vagy a lemez műszaki színvonalával? - Én ezzel is, azzal is elégedett vagyok. A lemez anyagával elég sokat dolgoztunk, így tudtuk jól, mit veszünk majd kézbe, Tóth Ibolya zenei rendező és Bohus János hangmérnök pedig mindent megtettek, hogy a kedvükben járjanak. A borító Méry Gábor munkája. Szép fotó, szerintem nagyon sokat hozzátesz a lemezhez. - Ehhez az anyaghoz, gondolom, nehéz lett volna egyetlen tájegység népviseletébe öltözni. - Mi nem is akartuk népviselettel címkézni ezt a zenét... miért tettük volna? A legidősebbektől a legfiatalabbakig bárkinek tetszhet ez a műfaj, s mi a táncházakban, a népzenei koncerteken is a magunk ízlésének megfelelően, a mai divat szerint öltözve lépünk közönség elé. - Hány év gyümölcse is ez a lemez? - Tizenhárom esztendő kemény munkája van benne, de nam akarok panaszkodni. Én egyáltalán nem bánom, hogy ennyit kellett várnunk rá... a bornak is idő kell, hogy kiforrja magát. - Változik majd valami ezután az együttes életében? - Azt majd a lemez fogadtatása dönti el. - Hány darab vár belőle itthoni vevőre? - Ezer. - Ez nem sok. - De nem is kevés. Terjesztőink közül ugyanis nem egy azt állítja: elég magas a lemez ára. Szerintem százharminc korona nem olyan sok érte, a lakodalmas rock még ennél is drágább, mégis van vevője. Magyarországon a Hungaroton bolthálózatában került forgalomba, nálunk egyrészt a Csemadok terjeszti, amiért nagyon hálás vagyok Sidó Zoltánnak, a szervezet főtitkárának, másrészt pedig a Csemart és az Arbor Kft. kínálja az érdeklődőknek, többek között a dunaszerdahelyi Tékában, és a pozsonyi magyar könyvesboltban. - Ami a következő lemezt illeti... - ... arról még nem akarok beszélni. Terveink, elképzeléseink vannak már, de hogy mikor kezdünk el dolgozni rajta, az nem csak tőlünk függ. - Pedig most azt kell hogy kérdezzem: most volt, mikor lesz? - Remélem, nekünk sem kell rá annyit várni, mint az elsőre, s a bizalom, amit a zenei rendezőtől és a Főnix Stúdiótól kaptunk, tovább fog kamatozni. SZABÓ G. LÁSZLÓ GYAKOROLOM AZ ÖNKRITIKÁT Az utóbbi másfél-két évben elment a kedvem attól, hogy bárkivel is vitatkozzam. Korábban sem volt bennem sok erő az üres szalmacsépléshez, ám ebben a tárgyi ismeretek hiányában féligazságokkal vagdalkozó káprázatos kvázidemokratikus édenben alig is van erre szükség. Most sem a vitaszándék íratja velem ezeket a sorokat, inkább - részben - hibaigazítást kell végeznem. Dusza István az idei Fábry Napokról szóló Erkölcsi univerzum című írásában ugyanis - többek között elmarasztalván engem is - akad egynéhány hiba. Dusza István írásának egyik bekezdésében ez olvasható: „Az idei Fábry Napok ugyanis nem november végén kezdődtek, hanem, valamikor, amikor az író örököse - a Csemadok - Fábry-díjat alapított, s azt egyszer egy igencsak gyengécske és torzító monográfia szerzőjének ítéltette oda. Megértem Gál Sándort is, amikor Hizsnyai modorát karlengetőnek érzi, különösen, amikor a Fábry Emlékbizottság elnökeként kellene nyilvánosan önkritikát gyakorolnia". Dusza Istvánnak abban tökéletesen igaza van, hogy a Fábry Napok nem november végén kezdődtek. De nem is akkor, amikor a Csemadok - az „örökös" - a Fábry Díjat létrehozta. (A Fábrynapokat első alkalommal 1971-ben szerveztük meg.) Tehát nem azáltal lettek Fábry Napok, mert a Fábry Díjat egy „igencsak gyengécske és torzító monográfia szerzőjének ítélte oda". Dusza István szerint ezért a döntésért nekem kellene önkritikát gyakorolnom. Meg is tenném, ha volna miért. A tények azonban arról szólnak, hogy a Fábry Díjat a Fábry Emlékbizottság javaslatára a Csemadok OV vezetősége - korábban KB - ítéli (-te) oda. A Fábry Díjhoz nekem személy szerint az időben annyi volt a közöm, hogy éveken át szorgalmaztam hogy - legyen. (A Madách-díj a hetvenes évek végére tökéletesen devalválódott, irodalmunknak méltó megbecsülése ezáltal a nullával volt egyenlő). A korábbi években - ez év nyaráig - a Fábry Emlékbizottság elnöke a Csemadok mindenkori vezető titkára volt. (Lukács Tibor, majd Neszméri Sándor). Amikor azt a bizonyos monográfiát az akkori Csemadok KB méltónak tartotta a díjra, én csupán kívülálló személő lehettem. Ezt követően - amikor Rácz Olivér megvált az emlékbizottsági tagságától - dr. Nagyidai Ernő kérésére lettem tagja a testületnek. Azóta sorrendben Turczel Lajos, Szeberényi Zoltán, Gyönyör József és Tőzsér Árpád kapta meg ezt a díjat, önkritikusan bevallom: hármójukat én javasoltam a díjra. A Fábry Emlékbizottság elnöke pedig az idén lettem, miután áprilisban a Csemadok alelnökévé választottak. A munkafeladatok elosztása révén az Emlékbizottság vezetése alelnöki teendőim egyik velejárója. Ami ezekután még felróható nekem a Fábry Napokkal és a Fábry Díjjal kapcsolatban az az és annyi, hogy - természetesen többedmagammal - megteremtettem és megtartottam húsz éven át ezt a fórumot, olyan lehetőségként, amelyen nemzetiségi dolgainkról-gondjainkról számos forrásértékű munka hangzott el. Felróható még az is, hogy többéves következetes munkával sikerült létrehozni a Fábry Díjat, amely mégiscsak ád ilyen-olyan rangot a díjazottaknak. S nyilván felróható bűnömként az is, hogy ezen a rendezvényen nem sikerült mindig, minden szándékunkat megvalósítani. Amennyiben az elmúlt húsz év tükrében ezek a tények és cselekedetek ma elmarasztalandók, akkor ennek teljes ódiumát egyszemélyben vállalom. Nyilvánosan. Azt is tudom, hogy ideje volna a rendezvényt megújítani, mássá tenni, csakhogy én már egy kicsit elfáradtam, s szívesen átadnám az egész terhet nálam különb, s tehetségesebb fiataloknak. Ha valaki átvenné. Megkérdem hát, István, e nyilvános önkritika teljességében: vállalod? GÁL SÁNDOR PONTOSABBAN NEM MEGY Beismerem, többre nem vagyok képes. Éppen ezért nagyon sajnálom, hogy Gál Sándor nem eléggé körültekintően olvasta el inkriminált írásomat. Különösen nem az általa idézett töredéket. Abban ugyanis én pontosan meghatároztam, hogy a megállapításomat az „idei" Fábry Napokra vonatkoztatom. Sehol sem vélekedem arról, hogy Gál Sándornak, a költőnek, az esszéistának, az írónak és az újságírónak kellene önkritikát gyakorolnia. Viszont, véleményemet most is fenntartom: a Fábry Zoltán Emlékbizottság új és végre méltó irodalmi rangú elnökének - nem a bizottság egykori tagjainak nevében, hanem az egészséges irodalomszemlélet nevében - el kellett volna mondania egyetmást. Köszönöm, hogy ezt ezúttal megtette. A baj csak az, hogy szándékomon kívül megsértettem Gál Sándort. írása erről tanúskodik. Sajnálom és bocsánatot kérek tőle. Tisztelő kritikusaként és szerető tanítványaként teszem ezt. Tehetnék másképpen is, adhatnék fennhéjázó és öntelt viszontválaszt válaszának végén feltett kérdésre. így csak sajnálkozni tudok affölött, hogy az „ítéltette oda" szókapcsolat is elkerülte figyelmét. Ebből adódott hát ismét egy félreértés, pedig senki nem rótta fel és nem rója fel mindazt, amit Gál Sándor társaival együtt tett. Nem a Fábry Napok létjogosultságát, nem az elvégzett munkát, hanem Fábry Zoltán „erkölcsi univerzumának" irodalmi univerzumként való védelmezését, az életművel és az emberrel szembeni tisztességtelen bírálatokat tettem és teszem szóvá. Megismétlem: az idei Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok nem most kezdődtek, és nem most fejeződnek be. Ezt bizonyítja ez az irodalmi gondolkodásunk megújításának jegyében folytatott szellemi parola is. Éppen ezért a válasz: csak veletek - Tózsérrel, Grendellel és a többiekkel - vállalom. DUSZA ISTVÁN EGY MONDAT MÁRQUEZ UTÁN SZABADON Az ellenzéki ügyvéd, a rács mögött hallgatva a tömeg távoli moraját, melyet a csípős novemberi szél sodort be a cella ablakán, talán leghagymázasabb pillanataiban sem gondolt arra, hogy kiszabadulva, megdicsőülve, s egy „európai formátumú", ám elég bárdolatlan modorú bukott miniszterelnök helyére kerülve, rövidesen ott áll majd annak az embernek a ravatalánál, akinek döglődő rendszere a börtönbe juttatta, s immár kormányfőként, a tartomány első embereként hajt fejet azok előtt a földi maradványok előtt, amelyeket hamarosan elnyel a láng, kétszeresen is; süllyesztőbe kerül a porhüvely, amely egyszer már készülődött, s amely pillanatra feszült csöndben vártak a nagy rotációs gépek, várva a hírt, mialatt a diktátorok egyik utolsó sarjadéka rossz nyelvek szerint a szanatórium utolsó videókazettáját is végignézve legyintett egy nagyot, s azt mondta, lószar nektek, azért sem halok meg, azért is túlél ez a rendszer engem is, titeket is, hiába reménykedtek; a porhüvely, amelynek méltatlan dicsőítése okán bezúztak egy napilap ötvenezer példányát, csupán azért, mert a többi lap címoldalán pettyes nyakkendőben parádézott, emezen pedig csíkosban; szóval a porhüvely fölött állva a régi gárda jobbján, a bukott társaság ellenpontjaként gyakorolva a keresztényi megbocsátás politikába nem illő gesztusát, az egykori ellenzéki ügyvéd aligha gondolt arra, hogy azokban a csípős novemberi napokban, amikor a rács mögött mélázva készülődött a szabadságra és szabadságosztásra, azokban az órákban aligha látta előre a különös képet, hogy egykor majd itt áll annak az embernek a koporsója mellett, akinek rendszerét akkor ott, a téren, oly sokan temették, s ha harangok ugyan nem zúgtak, mint az idők végezetén szokás, de karok emelkedtek a magasba, kulcsok és csengettyűk között kavargott a Kárpátokból lekúszó, hópelyheket kavaró őszutói szél, s a tömeg minden gyűrődésével, hullámzásával és újabb jelszók skandálásával újabb és újabb lapátnyi földet zuhintott a rendszer sírjára, s egyszersmind a még élő öreg fejére, s az uszályhordozókéra; annak az öregnek a fejére, aki összekacsintott a testvéri tankokkal, mert ezeknek a kacsintásoknak mestere volt, míg a felkelésbe úgy kellett elzavarni, mert a városban bujkált; annak a szenilissé vált dioptriáit villogtató diktátorocs-. kának a fejére, aki húsz évre vastüdőre kapcsolta az ország lélegzetét, és rács mögé küldte az ellenzéki ügyvédet; akkoriban, a rabság mérhetetlen óráiban, heteiben, hónapjaiban aligha gondolt arra, hogy a hatalom megfoghatatlan délibábja erősebbnek bizonyul az elveknél, a szerelemnél, a kételkedésnél, hogy a hatalom egyenlő a bizonyossággal, a céllal, a hatalom egyenlő a célponttal és célpontba tartó nyílvessző röppályájával, s ebbe az ívbe bármi belefér, nemzet, rizsa és rozsdás szamovár, csak a pálya a fontos, az ív, a kilőtt nyílvessző után remegő ideg álmain mélázzanak a filozófusok és a költők, az ő dolguk, hogy alkalmi dalocskákat zengjenek és teóriákat fabrikáljanak a tettek bizonyosságához varrva a magyarázatok gombját, kabátját, csíkos és pöttyös nyakkendőjét, szemüvegét és elhulajtott hajszálait, a várakozó nyomdagépek szomorúságát, és a többi limlomot, hisz elvégre az öreg is ügyvéd volt, földi volt, a nép javát akarta, a nemzetét, s lehet, hogy normalizátor volt, de egész életét a politikának szentelte, s ugyan kit érdekel majd száz, kétszáz év múlva, hogy fasiszta, kommunista vagy keresztény nemzeti, csak a szabadság szellemétől védd meg uram a népet, ezt a vízfejű gyereket, aki úgysem tudja, mit akar, talán csak nép akar lenni mindörökkön örökké, rács mögött, vagy rács előtt, csak kapja meg a betevőt, s ha kell, arról is lemond majd, összehúzza a nadrágszíjat és kibír még húsz évet, vagy ötvenet, mindegy, a jövő nekünk dolgozik, értük és ellenük, de mi közük nekik mindehhez, élvezzék csak a szabadság kétes gyönyörét, és ne feledjék a nagy halottakat, akiknek uralma alatt egykor olyan jókat sínylődtünk, béke poraikra, fő a folytonosság és a kontinuitás, a válogatatlan eszközök és elvek zagyva egyszerűsége, isteni ragyogása. KÖVESDI KÁROLY ÍTIZÁló TISZT URAK De vajon mire gondoltak. amikor a jugoszláv példái emlegettek? Csak nem arra. r.ogy Európának e utolsó Kommunista ois2agáDan hogyan függetlenítették magukai d politikai vezetőktől a bolsevista tábornokok? (4. oldal) Hetfo. 1991, novembeMI UJSZO F Ü G G E T L E N A MÁSSÁG TERHE - Nyomorultak, szerencsétlenek, de azt nem állíthatom, hogy garázdálkodnak A betörések, lopások ritkák mifelénk. Igaz, tartanak is _. a falusiaktól. A másik oldalon meg, ha el is tűnik olykor egy-egy tyúk;vany ng bokor krumpli, í nem csínéin • Érdeklődik a csehszlovákiai magyarság és a világ fontos dolgai iránt? Mi színvonalas újságírással, naprakész információkkal igyekszünk kiegészíteňi az érdeklődését. • Önnel is előfordul, hogy már reggel, munkába menet sem kap ÚJ SZÖ-T? Azt javasoljuk: legyen az előfizetőnk! így olcsóbb és így biztosan elérkeznek önhöz lapunk hétköznapi számai s hétvégi magazinunk: a VASÁRNAP! # És mert közeleg a karácsony, van még egy tippünk! Talán ajándékkeresési gondjain is segítünk, ha azt ajánljuk: szeretteinek, anyagilag szűkösebb helyzetben élő szüleinek - a túloldalon közölt szelvényen - karácsonyi meglepetésként fizesse elő az ÚJ SZÓ-t és a VASÁRNAP-ot! 0 0 0 0 a oromi 1