Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-06 / 260. szám, szerda

KULTURA iÚJSZQi 1991. NOVEMBER 6. Mottó: „ Öreg diákok! Köszöntelek benneteket. Jöjjetek el minél többször és minél többen, mert bennetek nyer örök életet iskolánk, és válik életté annak minden bölcs tanítása". (Scherer Lajos) I osonc, 1945. április 12. Z_ A nagyhírű helyi gimnáziumban végleges hatállyal megszüntetik a magyar osztályokat. Akik vállalják (64-en), az április 16-i beiratkozás után a szlovák osztályokban folytathatják tanulmányaikat, akik nem... A magyar tagozat tanárai közül a szlovák gimnáziumba senkit sem vettek fel. A jogfosztottság évei következnek. Nógrád e vidéke évekig magyar középiskola nélkül marad. Fülek, 1951. Matusek Rudolf, a Magyarországról áttelepült szlovák pedagógus, s az akkor már működő magyar tanítási nyelvű középiskola, a polgári iskolának megfelelő tanintézet néhány lelkes pedagógusa, a Csemadok helyi szervezetének vezetősége és a városi vezetőség összefogásával szeptemberben megindul a magyar gimnáziumi tanítás. Az iskola igazgatója Matusek Rudolf, egyetlen osztályfőnöke dr. Molnár Zoltán, kinevezett tanítója a losonci gimnázium egykori tanára, 1938-39-ben igazgatója, Frenyó Győző. Óraadó tanárai: dr. Lóska Lajos, Tóth Lajos, Kuloványi Lajos és Pálenyík László. Feltették annak idején is, és sokan felteszik most is a kérdést, miért Fülek lett az újjáéledő gimnáziumi oktatás új otthona. Miért nem a lényegesen nagyobb hagyományokkal rendelkező Losonc? Én úgy érzem, hogy ennek legfőbb oka az volt, hogy akkor Füleken akadtak lelkes emberek, akik megérezték a. lehetőséget, s mindaddig kitartottak, amíg céljukat el nem érték. (Füleken egyébként a XVII. században több évtizeden keresztül működött egy lutheránus gimnázium. Ezt 1645-ben, Rákóczi hadjáratának idején az iskola patrónusának osgyáni birtokára telepítette át, ahol evangélikus gimnáziumként működött tovább, majd került Rimaszombatba.) Az iskola a volt Katolikus Kör épületében (ma zeneiskola) kapott helyet, amely még alapjaiban sem felelt meg a tanítás céljainak. Az osztályok számának növekedése miatt 1954 után a szomszédos épületben kellett újabb és újabb tantermeket elfoglalniuk. A helyzet a 60-as évek elején vált tarthatatlanná - az iskola osztályai a város hét különböző pontján voltak, nem egy esetben elfogadhatónak alig mondható körülmények között. Egy új, 28 tantermes iskola 1964-ben épült, s a gimnázium, avagy ahogy akkor nevezték, az „általános középiskola" ismét új otthonba költözhetett. 1971-ben az iskola vezetősége sikerrel pályázta meg a Fülekről Losoncra költözködő építőipari szakiskola, a „Herold kastély" megüresedő épületeit, s költöztette a gimnáziumot mostani helyére. Az 1970/71es tanévben kezdődött meg az addig hároméves általános középiskola átszervezése négyéves gimnáziummá. Az első érettségizők 1974ben hagyták el az iskola padjait. Az 1973-as esztendő más szemAlabán Ferenc, Ardamica Ferenc, Böszörményi István, Duray Miklós, Gyurcsik Iván, Markotán Péter, Szvorák Katalin és Varsányi Mária. A jubileum az emlékezést is magával hozta. A jóra és a rosszra egyaránt. Ez utóbbinak azért van egy csodálatos tulajdonsága: az idő múltával egyre szebbé válik. Engedtessék meg, hogy idézzek néhány gondolatot az iskola tanárainak a jubileumi évkönyvben közzé tett viszszaemlékezéseiből: Dr. Lóska Lajos, magyar-történelem-polgári szakos (1951-1982): „Az első évek munkával teli, küzdelmes évek voltak, ugyanakkor telve akarattal, lelkesedéssel mind a tanárok, mind a diákok részéről. ... Az diák, benne voltam minden iskolai rendezvényben... Emlékszem, hogy esernyő alatt ültünk az órán, amikor beszakadt a mennyezet. Akkor szórakoztunk ezen és örültünk, hogy eltelik az óra. Később ugyanebben az épületben, amikor már tanár voltam, és ismét megtörtént az eset, már bosszantottak a rossz tantermek..." Böszörményi István, német-svéd szakos, (1972- ): „Az első találkozás, ha nem tévedek 1959-ben volt, a nővérem ballagásán. Megilletődve szemléltem a templom előtti kis téren a sötét ruhás, többnyire kisírt szemű diákokat, akiknek 1962-ben én is nyomába léptem. Hát igen, a tanítás még akkor is meglehetőA HIT ÉS AKARAT CÉLT ÉR A FÜLEKI GIMNÁZIUM 40 ÉVE (1951-1991) pontból maradt emlékezetes. Az iskolát a pedagógusok, a szülők és diákok megkérdezése nélkül előbb közös igazgatóság alá helyezték, majd összevonták a szlovák tanítási nyelvű középiskolával. A parancsuralmi rendszerben nem segített a lehetséges problémákra figyelmeztető, óvó szó. Az újból előtérbe kerülő teremhiány ugyanakkor jó lehetőséget adott arra, hogy a magyar tagozat évfolyamonkénti három osztályát kettőre csökkentsék (az iskola körzetéből leválasztották a Nagykür-' tösi járás iskoláit, a Rimaszombati járásból pedig csak korlátozott számú tanulót lehetett felvenni). A fentiek egyik szomorú következményeként lehet elkönyvelni, hogy azután egyre több magyar nemzetiségű diák kezdett a szlovák osztályokba járni. A gimnázium magyar tagozatán eddig 2040-en érettségiztek. Jelentős részük főiskolai, illetve egyetemi végzettséget szerzett s vált ismertté országos viszonylatban is. A teljesség igénye nélkül csak néhányat említenék közülük. Agócs Valéria, iskolánk létjogosultságát nemcsak jó tanulással kellett bizonyítani, hanem aktív kulturális élettel is..." (a viszszaemlékezés 1981-ből való, P. J.) Tóth Lajos: ,,Legszebb vágyaim teljesültek, amikor 1953 szeptemberében tanítani kezdtem. Tanítottam magyart, földrajzot, történelmet, polgári nevelést, oroszt, testnevelést. Persze, erre nem voltam felkészülve. Amikor megkértek az orosz nyelv tanítására, alig tudtam valamit oroszul. Éjszaka tanultam meg az ábécét és az alapokat, de a diákok nem jöttek rá, hogy alig értem, amit tanítok..." Somogyi Alfrédné, szlovák-magyar szakos, (1958-1983): „A tornaórákat tornaterem hiányában a parkban tartottuk. Többnyire fára kellett mászni... Délutánonként színdarabpróbák, ének- és táncpróbák folytak a nagyteremben... A falvakba szekéren vagy gyalog mentünk, ahol azután egész estét betöltő műsorral szórakoztattuk a nézőket..." Hahn Józsefné Duray Éva, magyar-szlovák szakos (1962-): „Mint sen romantikus körülmények között folyt. Osztályunk az úgynevezett nagyteremben volt... végében igazi színpaddal, függönnyel, súgólyukkal... A súgólyukat sajnos nem lehetett rendeltetésszerűen használni, lévén a katedra az osztály másik végén... Ebben az osztályban első osztályfőnökünk, Duray Éva termete és hangja akkor ugyancsak elveszett. Persze, a sok komisz kamasz is hozzájárult ahhoz, hogy az akkor kezdő tanárnő csak egy félévet bírt ki a nagyterem főnökeként és pánikszerűen átadta helyét Princz Ernőnek, aki a vakolóbrigádba küldte a rendetlenkedőket, ami még mindig jobb hely volt, mint a debiliskola, ahová viszont dr. Molnár irányított bennünket. Ő, a népszerű »Doki« volt az is, aki a mezőgazdaság felvirágoztatására a következő javaslatot tette: »Felszántani a futballpályát és bevetni hibridkukoricával!...«" Az október 12-i jubileumi találkozóra mintegy 200 diák és tanár jött el, hogy együtt emlékezzenek. A sok-sok intő-óvó gondolatbói, mely az ünnepségen elhangzott, csak egy, főként a jelenre (de nemcsak arra) érvényes gondolatot idéznék Markotán Pátertől: ,,Megmaradt bennem az, hogy tudtam, honnan jöttem, és hová menjek... a fizika és a matematika törvényei (jelenünkben) nem mindig érvényesülnek...." I

gen. Saját emlékeimből, a nagy előd, a losonci gimnázium évkönyveiből is egyértelmű számomra, hogy az iskolát a tanárok hivatástudata és odaadása, s rajtuk keresztül a diákok szorgalma teszi iskolává és nem más. A hit és akarat törvényeket bont, illetve mellőz, de célt ér. Bízom benne, hogy sok más mellett a losonci és füleki középiskolások támogatására létrehozott Scherer Lajos Alapítvány is hozzá tud járulni ahhoz, hogy néhány év-évtized múlva is a „jelenben" emlékezhessünk a múltról. PUNTIGÁN JÓZSEF EMLEKTABLA DÚDOR ISTVÁNNAK 1991. október 31-én a dereski temetőben a helyi plébános, katolikus vallási szertartással, ünnepélyesen felszentelte Dúdor István, két, természet alkotta, amorf andezittömbből összeállított síremlékét. A tömböket a festő és grafikus tisztelői a Ragyolc melletti kőbányából választották ki. Formai elhelyezésüket Igó Aladár hanvai művésztársa tervezte meg, mint ahogyan a korábban, ideiglenesen felállított kopjafa is az ő alkotása volt. Ez a dereski temetőből a rimaszombati Gömöri Múzumba került. A jelenlegi, immár maradandó síremléket megjelölő bronztáblát Mag Gyula szobrász, Igó Aladárhoz hasonlóan, teljesen önzetlenül munkálta ki, Dúdor autentikus aláírásával, valamint a festő mindvégig ösztönös életerejét és alkotói dinamizmusát is jellemző - élni kell - felirattal. Az emléktábla bronzöntésének költségeit szlovákiai magyar értelmiségiek meglehetősen szűk csoportja fedezte. A síremlék rendbentartásához azonban utólagosan is hozzá lehet járulni, Dúdor Márton dereski címére (Držkovce, p. Gem. Vesfokr. Rimavská Sobota). B. I. AZ EURÓPAI FILMDÍJ JELÖLTJEI December 1-jéri Berlinben adják át az idei Európai Filmdíjakat. Életművéért az idén a francia film nagy öregjét, a világhírű, magyar származású díszlettervezőt, Alexandre TrauneA, vagyis Trauner Sándoi\ tisztelik meg Európa „Oscarjával". Az év európai filmjének címéért - a nemzetközi válogatóbizottság jelölése alapján - egyelőre 10 alkotás van versenyben, így Rózsa János 1/2 álom című filmje, valamint a Magyarországon forgatott svéd történelmi emlékezés, Kjell Grede Jó estét, Wallenberg úr! című,drámája. A díjra esélyesek közt emlegetik az osztrák Robert Dornhelmnek az 1989-es temesvári eseményeket fölidéző dokumentarista játékát (Rekviem Dominicért), valamint a finn Aki Kaurismäki Bérgyilkost fogadtam című groteszkjét, a francia Jacques Doillon A kis bűnöző, valamint az angol Ken Loach Riff Raff című művével egyetemben. Könnyen elképzelhető azonban, hogy a dán Lone Scherfig Születésnapi kirándulás, a német Volker Schlöndorff Utazó, a lengyel Wojciech Marczewski Menekülés a Szabadság moziból vagy a jugoszláv Srdjan Karanovic Virginia című munkája okoz majd meglepetést a díjazáskor. A Fiatal Film kategóriájában öt mű verseng, belga, francia, izlandi, olasz és jugoszláv rendező egyegy alkotása. (N) MA ESTE A TÉVÉBEN: FORGÓSZÍNPAD PERCZEL ZITÁVAL A NAGY VISSZATÉRÉS Színháztörténeti eseménye volt a tavalyi évadnak Noéi Coward Forgószínpad című komoly vígjátéka a Budapesti Kamaraszínházban. Lotta Bainbridge, a vesztesen is büszke, emberi méltóságát ősz hajjal is őrző, szeretetével sohasem fukarkodó híres színésznő szerepére a harmincas évek magyar filmjeinek egyik legnagyobb sztárját, a Rómában élő Perczel Zitát hívta meg a színház vezetősége. Egy híján ötvenöt évnyi szünet két, Pesten kapott színpadi szerep között! Színháztörténeti eseménnyé mégsem a ,.kihagyott" idő, hanem Perczel Zita friss, sodró erejű, érzelemgazdag alakítása tette a darabot, amelyet egyenes adásban közvetít ma este a Magyar Televízió. - Egy színésznő addig játszik, amíg a lábán tud állni, nyilatkozta pár nappal a Forgószínpad bemutatója előtt, s ez a mondat, úgy érzem, sok mindent elárul Perczel Zitáról. 1937-től 1966-ig ön Franciaországban volt sikeres színésznő, az elmúlt huszonöt év alatt viszont, amióta Rómában él, már csak akkor hallatott magáról, ha filmekben játszott, színpadi szerepet ugyanis Párizsban kapott legutóbb. Lotta Bainbridge, a színészi „újjászületésén" kívül most a nagy visszatérést is jelentheti önnek, így az elmúlt hónapokat, amelyek Forgószínpad nélkül teltek el, gondolom, nehezen viselte. - Nehezen, valóban nehezen. Alig vártam már, hogy Pesten legyek, és folytassuk végre a tavaszi sikersorozatot. - S miközben várt, mit csinált? - Tanítottam. Egész nyáron tanítottam. Az a három hónap most már végérvényesen az én szezonom, mert akkor jönnek hozzám a bukott tanulók. - Bírja még türelemmel? - Imádom őket! Kedvesek, fiatalok, érettségi előtt álló közgazdasági szakközépiskolások. Csak most üzleti levelezést tanítottam, amit nem szeretek... én még soha az életben nem írtam üzleti levelet sem olaszul, sem angolul. De ott volt a lányom, aki tökéletesen beszél angolul, és ha kellett, besegített. Két hónap alatt az összes lemaradást átvettük, túl is jutott a pótvizsgán minden növendékem, és az nagy öröm volt. Különben... jött a fiam is, meg a nagyobbik lányom is, akik Amerikában élnek és a boldogtalan gyerekek közt én is boldogtalan lettem. Ott ültem köztük és hall„ Várom az újabb lehetőséget" (Oláh Csaba felvétele) gattam a panaszaikat, és a sok kín, a sok „nem bírom" úgy rámragadt, hogy a végén már én is szenvedtem. - Tud nekik segíteni? - Attól tartok, hogy nem, legfeljebb anyagilag. Bár a fiamat csak lelki gondok emésztik, neki anyagi problémái nincsenek. A lányomnak igen, de most majd hazajön szépen Rómába és csak megváltozik az élete. Jött volna már korábban is, csak azt mondta: New Yorkból nem lehet vesztesen távozni. - Látta már a Forgószinpadot? - Még nem. Majd látni fogja... később... most halálos frászban vagyok. Esküszöm, még a bemutató előtt sem féltem ennyire, mint most, pedig tudom ám a szöveget! Az elmúlt három hét alatt egyebet sem csináltam, csak ezt tanultam. - Mitől akkor ez a nagy félelem? Hiszen egy kész előadásba kell,,visszacsúsznia". - Akkor is! Én nagyon izgulok. Meg vagyok győződve róla, hogy minden partnerem szebb lesz és fiatalabb, mint májusban volt, és játszani is jobban fognak, egyedül én leszek csúny#és öreg, meg rossz is, igen, igen! Négy hónap az nagy kiesés, ha lehetne, el is halasztanám ezt az előadást, mondjuk holnaputánra. - Új darabról, újabb szerepről még nem volt szó? - Egyelőre nem. A Miss Daisy sofőrje című Oscar-díjas amerikai film színpadi^változatára fájt a fogam, de úgy hallottam, Szolnokon mutatják be a darabot. Azt sajnálom, irtóra sajnálom, de örülnék én más szerepnek is. Még csak hetvennégy éves vagyok... előttem a világ, várom az újabb lehetőséget. SZABÓ G. LÁSZLÓ A gimnázium mai „arca" (A szerző felvétele)