Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-23 / 275. szám, szombat

A KOLLEKTÍV JOG NEM ADOMÁNY* A nacionalizmus éppúgy mérgezi a lelkeket, mint mindennemű totalitarizmus, s hozzá hasonlóan a lelkekkel együtt a hatalmat akarja birtokolni. Azért harcol a hatalomért, hogy annak révén kivételezett helyzetbe juttassa „saját" nemzetét. (5. oldal) Szombat, 1991. november 23. Ára 2,80 korona XLIV. évfolyam, 275. szám TISZTELGÉS FÁBRY ZOLTÁN EMBERSÉGE ÉS HELYTÁLLÁSA ELÓTT KOSZORÚZÁS AZ ÍRÓ STÓSZI SZÜLŐHÁZÁNÁL ÉS SÍRJÁNÁL JUGOSZLÁVIA KÖLCSÖNÖS VÁDASKODÁS A TÁRGYALÁSOK ELLENÉRE A HARC NEM SZÜNETEL Cyrus Vance, volt amerikai külügyminiszter, az ENSZ-főtitkár külön­megbízottja csütörtökön ismét tárgyalt Szlobodan Milosevics szerb elnökkel. Az amerikai diplomata a megbeszélések eredményeiről nagyon visszafogottan, a szerb elnök túl optimistán nyilatkozott. Vance azt mondta, e pillanatban még nem tudja megmondani, hogy mostani missziója után milyen következtetésekre jut. Az első ember, akinek elmondja, hogy a békeerök Jugoszláviába küldésének lehetőségeit illetően mi a véleménye, az Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár lesz. így hát egyelőre senki sem meri megjósolni, hogy Vance milyen ál­láspontra helyezkedik. Jelenleg ugyanis állandóan arra hivatkozik, hogy a harcok folytatódnak, s amig nem érnek véget, addig nem sok értelme van a kéksisakosok beveté­séről beszélni. Milosevics ezzel szemben kijelentette, azok után, ami a találkozón elhangzott, nagy lépést tettek a béke elérése és a békeerők kihasználása felé. Ezek az erők - így Milosevics - elsősorban a hor­vát területeken élő szerbek szabad­ságát és biztonságát fogják védel­mezni. A hadihelyzetet illetően most is a már szokásossá vált mondattal kell kezdeni: az összecsapások a tegnapra virradó éjszaka is folyta­tódtak. A zágrábi rádió tájékoztatása szerint a hadsereg tüzérsége a ke­let-szlavóniai Valpovo városban je­lentős anyagi károkat okozott. Szin­te szünet nélkül hullottak az aknák Eszékre, amely közel fekszik a nem­régiben elesett Vukovárhoz. A Tan­jug hírügynökség azt jelentette, hogy a hadsereg elfoglalt két telepü­lést Eszék közelében: Ernesztint és Szentlászlót. E két falu az Eszék körül húzódó horvát védelmi vonal része, s ezért elesésük súlyos csa­pásnak számít, hiszen nem lehet kétséges, hogy Vukovár után a ju­goszláv hadsereg és a szerb félka­tonai alakulatok támadásának stra­tégiai célpontja éppen Eszék lett. A zágrábi rádió kissé másképp tálal­ta a hírt: Ernesztin bevételét elis­merte, Szentlászlót illetően viszont azt állította, hogy a települést csak körülzárták, nem bevették. A belgrá­di televízióban csütörtökön riportot közöltek arról, ahogyan a Vukovár bevételében részt vevő harckocsikat és páncélozott járműveket a hadse­(Folytatás a 2. oldalon) TÖRVÉNYTELEN KÖRNYEZETVÉDELEM? (Munkatársunktól) - Tegnap délután a Fábry Zoltán stószi házán elhelyezett emléktábla megkoszorú­zásával elkezdődtek az idei Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok. A hazai és külföldi tisztelgők ne­vében Sidó Zoltán, a Csemadok főtitkára emlékezett az íróra. Ki­emelte, hogy bár életmüvét a letúnt kommunista rendszer minden erővel igyekezett kisajátítani, és Fábry Zol­tán, ránézve súlyos ítéleteit elhall­gatni, írónk töretlen gerinccel alko­tott az európai humánum és erköl­csiség szellemében, kisebbségi lé­tünk, anyanyelvünk védelmében. Mind az emléktáblánál, mind az író sírjánál koszorút helyezett el Bo­ros Jenő, a Magyar Köztársaság pozsonyi főkonzulja, Szabó László, a Magyarok Világszövetségének fő­titkárhelyettese, Pukkai László, (Munkatársainktól) - A köztársasági elnök javaslatait a belpolitikai helyzet sta­bilizálására irányuló törekvéseknek minő­sítette a .Szlovákiai Szociáldemokrata Párt tegnapi pozsonyi sajtóértekezletén Borisz Zala pártelnök. Fenntartásokkal fogadta viszont az államfői jogkörök kibő­vítésének lehetőségét, mivel Csehszlová­kiában erősek a parlamenti hagyomá­nyok. A törvényhozó testületek nem „mondtak csütörtököt", tevékenységük­ben nem állt be végzetes törés. A válasz­tópolgárok nem ismerhetik a parlamenti döntések teljes hátterét, minden árnyala­tát Zala elismerte, hogy az ország lakos­ságának szüksége és joga van azon biz­tonságérzethez, hogy a közös állam fenn­marad. Kiélezett belpolitikai helyzetünkkel a Szlovákiai Magyar Pedagógu­sok Szövetségének elnöke és Sidó Zoltán Bár a stószi ünnepségen jelen volt néhány irodalmár, de a Cseh­szlovákiai Magyar írók Társasága hi­vatalosan nem képviseltette magát Pénteken este a kassai Thália Színházban a New York-i és buda­pesti Püski Kiadó könyveiből nyílt kiállítás. Ezen a bensőséges hangu­latú bemutatkozáson az irodalomé és a könyvé volt a főszerep. Az idei Fábry Napok ma délelőtt a premontrei rendház dísztermében a Fábry-díj átadásával folytatódnak. Ezután tudományos előadásokban és szakmai vitában vázolják fel az egyetemes magyar irodalom, s ben­ne a csehszlovákiai magyar iroda­lom helyzetét. D. I. elválaszthatatlanul egybefonódik Európa jövőbeli alakulásának bonyolult kérdéskö­re is. Itt, az egyesült, közös Európa gon­dolata mellett érződik egy olyan törekvés, amely megosztaná Európát, néhány álla­mot kizárna a formálódó közös európai házból A sajtóértekezlet vendége volt Jozef Krumpolec, a KOVO Szakszervezeti Szövetség Szlovákiai Tanácsának alelnö­ke is, aki egyórás figyelmeztető sztrájk meghirdetéséről tájékoztatta az újságíró­kat A munkabeszüntetést november 25­ére, hétfőre tervezik, s a Projekt Szak­szervezeti Szövetségen kívül a szlovákiai szakszervezetek támogatják a figyelmez­tető jellegű akciót. ..Azt megértjük, hogy az Általános egyezmény eredeti feltéte­(Munkatársunktól) - Két évvel ezelőtt a szabadon választott parla­ment munkájának megkezdésekor még senki sem gondolta volna, hogy a környezetvédelmi törvények meg­alkotása ádáz csatározásokat vált­hat ki. Pedig, hogy ez így van, bizonyí­totta a Szlovák Nemzeti Tanács Kör­nyezetvédelmi Bizottságának tegna­pi ülése is, amely mindjárt reggel éles szóváltással kezdődött. Első­ként a honi tudomány támogatásá­nak rendszerét szabályozó tör­vényjavaslatot tárgyalták. A szócsa­ta ezúttal nem a képviselők, hanem az iskolaügyi minisztérium és a Szlovák Tudományos Akadémia képviselői közt folyt, mivel az utób­biak nehezményezik, hogy a tudo­mány irányítását az előbb említett hivatal alá akarják rendelni. Végül is a minisztérium képviselői győztek, és a képviselők az eredeti javaslatot támogatják. Ezután került napirendre a nagy érdeklődéssel várt környezetvédel­mi törvény javaslatának vitája. E minden szempontból rendkívül fontos törvény elfogadása ugyanis leit lehetetlen teljesítem" - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. „ Viszont az is megengedhetetlen, hogy a szövetségi kormány áprilistól - az ígéretek ellenére - ne foglalkozzon az Altalános Egyez­mény módosításával. A létfenntartási költségek, a munkanélküliség emelkedé­se, valamint a reálbérek szerény növeke­dése közt rendkívül nagy az ellentmon­dás. Komoly, s számunkra elfogadható intézkedés lenne, ha a szövetségi kor­mány vállalná a reálbérek 10 százalékos emelését. Ez megerősítené a nagyon in­gatag szociális nyugalmat''. -zsá r­A KDM nem bírál, csak... A Kereszténydemokrata Mozgalom nem akarja bírálni Václav Havelt vasár­már két éve húzódik, elsősorban a Szlovák Környezetvédelmi Hivatal ellenállása miatt. Az ellentétek áthi­dalására a Szövetségi Gyűlés kép­viselőinek egy csoportja még május­ban egy új javaslatot terjesztett elő. A szövetségi kormány és főleg Jo­sef Vavroušek környezetvédelmi miniszter becsületére válik, hogy ezt látva visszavonták saját, annyit vita­tott javaslatukat. Ha ugyanis ez a vi­ta rövid időn belül nem zárul le, a választási időszak végéig lehetet­len elfogadni ezt a gazdasági szem­pontból is nagy jelentőségű törvényt. Sajnos, a szlovák minisztérium teg­nap is komoly ellenvetésekkel élt, és ebben támogatta őket több bizottsá­gi tag is. Ez több órás vitát eredmé­nyezett, melyben mindkét fél megér­téséről biztosította a másikat, de nem nagyon akart engedni. Ez a sokszor meddő vita decemberben minden bizonnyal a Szövetségi Gyű­lésben folytatódik, és továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy való­ban lekésünk erről az alapvető fon­tosságú törvényről. -tl­napi, nagy vihart kavart tévébeszédéért, csupán a polgárokra neheztel, akik az elnöki beszédet a harangok félreverése­ként fogták fel - fejtette ki a KDM sajtótá­jékoztatóján Ján Petrík ügyvezető alel­nök, aki ugyanakkor úgy fogalmazott: ,,A szándék, kihasználni a lakosságot arra, hogy támogasson valamit, amihez nem ért, a Charta 77 elleni aláírásgyűjtésre emlékezteti öt." Mint ismeretes, Václav Havel egyebek között azt kérte, hogy a szövetségi törvényhozás alkossa meg azt az alkotmánytörvényt, amely lehetővé teszi, hogy az elnök bármely köztársaság lakossága 20 százalékának kérésére népszavazást írhasson ki. Jogkört kért továbbá a Szövetségi Gyűlés feloszlatá­sára, illetve elnöki dekrétumok kiadására, amennyiben a szövetségi parlament nem fog működni. A sajtótájékoztatón szó volt a keddi kormányülésről, illetve az illetékességi vi­(Folytatás a 2. oldalon) A FOLYTATÁS: WASHINGTONBAN A jordán-palesztin közös dele­gáció tárgyalásainak második for­dulója az izraeli küldöttséggel de­cember 4-én kezdődik Washing­tonban. Ezt a palesztin küldöttség meg nem nevezett tagja közölte a Reuter hírügynökséggel Jeru­zsálemben. Vasárnap „VILLANYSZAVAZÁS" Holnap, az esti Tévénapló be­fejezését követően Csehszlová­kia valamennyi lakosa részt ve­het az ún. „villanyégős referen­dumban". Kezdeményezői és szervezői a cseh, a morva* és a szlovák főiskolák hallgatói. A kérdés, amelyre felelni kell, szinte ugyanaz, amit a parla­mentben Václav Havel köztár­sasági elnök ajánlott: közős ál­lamban, két egyenrangú köztár­saság demokratikus szövetsé­gében óhajt-e élni? - Aki igennel kíván válaszolni - közölték a tegnapi prágai sajtó­tájékoztatón az egyetemisták kapcsolja fel (be) a lakásában található villanyégőket, illetve áramfogyasztókat. A prágai Szö­vetségi Energetikai Központból a tévé helyszíni közvetítésben ismerteti a lakosokat a „vil­lanyszavazás" eredményeiről. KORSZERŰ TÁVKÖZLÉST Marián Čalfa szövetségi kormányfő tegnap fogadta Pekka Tarjannt, a Nem­zetközi Telekommunikációs Unió (ITU) főtitkárát, aki tájékoztatta őt a november 19-e és 23-a közötti Európai Regionális Konferencia jelentőségéről. Megegyeztek abban, hogy a telekommunikációs háló­zat fejlesztése a közép-kelet-európai or­szágokban a további gazdasági, társadal­mi, kulturális és politikai fejlődes feltétele. Marián Čalfa szerint ez a tanácskozás fontos a korszerű digitális hálózat gyors kiépítését illetően. PHENJAN ENGEDÉKENYEBB Észak-Korea november derekán azt javasolta, hogy a félsziget két részében egyidejűleg valósítsák meg az atomberendezések fölötti nemzetközi felügyeletet. Ezt Wil­liam Taylor, a stratégiai és nemzet­közi tanulmányokat folytató wa­shingtoni központ egyik vezetője kö­zölte azon levél alapján, amelyet Phenjanban adtak át neki. Ez a levél már nem ismétli meg Észak-Korea korábban rendszeresen hangozta­tott követelményét, hogy még mie­lőtt a külföldi szakemberek a KNDK területére lépnek ellenőrzés céljá­ból, Dél-Koreát vonják ki az Egyesült Államok „nukleáris védőernyője" alól. Az AP hírügynökség megjegyzi, egyelőre nem világos, hogy nincs-e szó valójában propagandisztikus jel­legű manőverezésről. Vannak vi­szont olyan nézetek is, hogy Észak­Korea engedélyezni fogja területén az atomlétesítmények ellenőrzését, de csak busás gazdasági segítség fejében. VÉGET KELL VETNI A VITÁKNAK A SZÖVETSÉGI KOALÍCIÓ A KÖZÖS ÁLLAM TÁMOGATÁSÁT JELENTI A Polgári Demokratikus Szövetség és a Polgári Demokrata Unió -NYEE szövetségi koalíciójáról folytatott tárgyalások a közös állam támogatását jelentik - hangsúlyozta a két párt közös sajtótájékoztató­ján a PDSZ politikai grémiumának elnöke, Vladimír Dlouhý A PDU-NYÉE elnöke, Martin Po- zeledését jelenti, hanem az emberi rubjak kifejtette, hogy a szövetségi kapcsolatok erősítését is. Az állam­koalíció létrehozása, formálása jogi kérdésekből eredő konfliktusok nemcsak a politikai nézőpontok kö- (Folytatás a 2. oldalon) PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A szocdemek szERiNT : A vÁLSÁG - TÁRSADALMI TÜKÖRKÉP Borisz Jelcin orosz elnök és Helmut Kohl kancellár tegnap Bonnban arra koccintottak, hogy aláírták azt a közös nyilatkozatot, amely megteremti az intenzív gazdasági kapcsolatoknak, a Volga menti németek államisága megújításának és a kölcsönös diplomáciai képvi­seletnek feltételeit. (Bővebben lásd lapunk 3. oldalán.) (CSTK/AP telefoto)

Next

/
Thumbnails
Contents