Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-22 / 274. szám, péntek

1991. NOVEMBER 22. .Ú/szói GAZDASÁG 8 FÖLDMŰVESEK - MÍNUSZBAN Ahogy ígérték, úgy lett. Október utolsó napján valóban döntöttek, csak nem azt adták, amit a földművesek vártak. Ennyiből egyértelmű, a szövetségi kormánynak a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozó üléséről van szó. Ezen a földművesek javára ugyan tettek bizonyos pénzügyi kedvezményeket, de az ígéret szintjén maradt engedmények nélkül ezek nem elegendőek. A földművesek még mindig mínuszban vannak, a hiány megközelítőleg 1,5-2 milliárd korona. Jozef Kršek szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter közelmúltban megtartott sajtóértekezletén a mínusz ellensúlyozásának lehetőségeit is részletezte. Az előzetes számítások szerint Szlovákia mezőgazdasági üzemeinek vesztesége az év végén 8,6 milliárd korona lesz, amelyből a dotációk levonása után megmarad vagy 2,5 milliárd. Ha a szövetségi kormány említett ülésén szentesítette volna a „zöld gázolaj" és a parafiskál-javaslatot, akkor Szlovákia mezőgazdasági üzemei az üzemanyag forgalmi adójának restitúciójával 1,7 milliárddal, a bértömegadó kéthónapi tételének elengedésével pedig 1,6 milliárddal fizettek volna be kevesebbet a nemzeti, illetve a szövetségi kasszába. Ezzel már nemcsak nullszaldós, hanem pozitív mérlegű költségvetéssel zárták volna az évet. Ha a volna nem volna..., de mivel van, a helyzet másként alakult. A „zöld gázolaj" a szövetségi kormányban pirosat kapott, mivel e tétel a szövetségi költségvetés kontójára ment volna. Megfakult reménysugárként ugyan még pislákol a másik kedvezmény, de egyelőre ez sem biztos. A szövetségi kormány azt javasolta a köztársaságok kormányainak, hogy novemberben és decemberben engedjék el a mezőgazdasági szövetkezetek és állami gazdaságok bér- és javadalomadójának befizetését, s ha kedvező lesz a szövetségi költségvetés, a megfelelő tételt átutalják a köztársasági kasszába. Mit tehet ebben a helyzetben az üzemek pénzügyi mérlegének javítására a minisztérium? - tette fel a költői kérdést a sajtóértekezleten a miniszter. Továbbra is „üti a vasat", de legalább a parafiskál-kedvezményt kapják meg az üzemek. Előlegként gyorsított ütemben kiutalja az idei szubvenciós tételeket, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek és állami gazdaságok némi pénzhez jussanak, és legalább a bérekre ne kelljen hitelt felvenniük. Amíg nem lesz mezőgazdasági és élelmiszeripari kamara, addig magára vállalja a mezőgazdasági terméktőzsdék szervezését, hogy a kereskedelmi tevékenység bővítésével is segítse a pénzhezjutást. Szövetségi szinten megsürgette annak a 415 millió koronának az átutalását, ami az interveniális felvásárlás keretében eladott termékekért a mezőgazdasági üzemeket illeti meg. Némi pluszt jelent az is, hogy a szövetségi kormány említett ülésén a szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter kérésére határozat született az élelmiszeripari üzemek első negyedévi nyereségének a felmérésére. A minisztérium megkeresi a módját annak, hogy a nyereség mezőgazdasági üzemek „kontójára" elért része visszakerüljön oda, ahonnan ered. Nem kétséges, mindez együttvéve is sokkal kevesebb annál, amit a mezőgazdasági szövetkezetek képviselői az október 24-i Sznf-téri nagygyűlésükön kértek, de több a semminél. Szalmaszál, amelybe (mint a vízbefúló) belekapaszkodhatnak. Kérdés persze, hogy a kínos helyzetből ennyi jelenthet-e szabadulást. (egri) KOMÁREK MATEMATIKAÓRÁJA Megragadott, amit Valtr Komárektól hallottam a minap. Nem mintha minden gondolatát, modellekbe foglalt számadatait maradéktalanul elhinném. Mégis úgy érzem, a gazdasági reform olyan alternatíváját készitgeti az elkövetkező hónapokra, amellyel jó adagolás mellett a szociális terhektől megszédült lakosságnak, ha nem is a többségét, de számottevő rétegét megnyerheti. Főleg azokat, akik többedmagukkal a forradalom mámorában piacgazdaságot követeltek, de nem számítottak arra, hogy az átalakulás erőteljesen jobbra tolódó, kemény kapitalizmusba tartva a süllyedő középrétegbe, vagy a szociális védőhálón alig fennakadó szegénység felé viszi őket. Komárek professzor hozzájuk szól, erre utal minden megoldási elképzelése. Tán ezért is lett a szociáldemokraták vezéralakja. Tíz év: plusz öt százalék Induljunk vele egy külön matematikaórára, és hallgassuk magyarázatát. Ha rajta múlna, legelőször a makroökonómiai arányokon változtatna gazdaságunkban. Mégpedig a bruttó hazai termékből (GDP) a fogyasztás gyors növekedését célozná meg. Tíz éven belül a kétszeresére emelné a személyi fogyasztást, így elérhetnénk Ausztria mai szintjét, ahol a személyi fogyasztási alapba a GDP 60 százaléka kerül Persze, ezt a termelés növelése nélkül, mindössze szerkezeti átalakítással akarja megoldani. Ehhez azonban elkerülhetetlen lenne több iparág alapos visszafejlesztése: például a kohászati termelés évi 15 millió tonnáról 7 millió tonnára, a barnaszénbányászat évi 100 millió tonnáról 30 millió tonnára esne vissza, s a gépipar is kénytelen lenne 1 millió 200 ezres alkalmazotti létszámát 700 ezerre szorítani. így a bruttó hazai termék növekedése nélkül a tiszta nemzeti jövedelem mintegy 3 százalékkal növekedhetne, miközben az életszínvonal emelkedése - a lakosság személyi fogyasztásában kifejezve - 5 százalékos lenne. Mit jelentene ez a gyakorlatban? Valtr Komárek szennt azt, hogy tíz év alatt jövedelmünk 75 százalékkal növekedne, s megváltozna a kereslet összetétele: az élelmiszerek és fogyasztási cikkek viszonylatában a lakosság ez utóbbi kétharmados többségét részesítené előnyben. Komárek hangsúlyozza: modelleken végzett számításai nem a tervezés agyondicsért szocialista változatát próbálják utánozni. Egyszerűen a makroökonómiai viszonyok számokba foglalt jellemzői, amelyeket a Klaus-féle gazdasági reform nélkülöz. Az ugyanis csak egyetlen elképzelésen, a kereslet visszafogásán alapul. Átlagbér: 6400 korona Második lépésben (miután egyes ágazatokat visszafejlesztettek, másokat szelektív állami politikával támogattak) következne a személyi fogyasztás növekedésének elősegítése. Komárek két éven belül valorizálná a lakosság mindennemű jövedelmét, s ezáltal annak vásárlóereje az 1989-es szintre térne vissza. Az irányított infláció mértékével párhuzamosan az idén 60, jövőre 30, majd a következő évben 15 százalékos, tehát 2-3 esztendő alatt száz százalékos lenne a jövedelemkiegészítés növekedése. Ami azt jelentené, hogy az átlagbér 3200-ről 6400-ra emelkedne, s a nyugdíjak és egyéb járadékok átlagos szintje 3000 korona körül mozogna. E gazdasági manőverben az árszabályozás alkalmazásától sem riadna vissza, hivatkozik Svájcra és Ausztriára, ahol az árak 30 százalékát ma is kordában tartják. De nemcsak a fogyasztásnak, a beruházásoknak is nagyobb szerepet szán a mainál. Olyan befektetési hullám beindítását látja fontosnak, amelynek évi összege elérni a 200 milliárd koronát, és a felhalmozási alap a bruttó hazai termékből 20-25 százalékban részesülne. Kombinált forrásokra számít, javarészt külföldről beszerezve őket, s lehetőséget kíván adni a hazai gépgyártásnak. Nagy közhasznú és ökológiai beruházásokba fogna, fejlesztené az infrastruktúrát. Vagyis bővülő terepet kapna az építőipar. Választhatunk... Valtr Komárek a létező makroökonómiai értékdeformációkat felszámolva kínál egy új struktúrát. Eljutni hozzá annyit jelent, mint kiküszöbölni gazdaságunk számos egyensúlyzavarát. Azt állítja; vagy megpróbálunk tíz éven belül Ausztria mai szintjére emelkedni, vagy esély nélküli, fejlődő országnak tartjuk magunkat. Választhatunk... Majd újra a számáradattal folytatja. És mi áll az 500 milliárdról 900 milliárd koronára emelkedő évi jövedelemösszeggel szemben? Az élelmiszerkínálatot - egyegy százalékkal növelve - 150 milliárd koronára vinné fel. Lehetőséget kínál az autópiac is. Termelése ésszerű adókulcs esetén megháromszorozódhatna, öt-hatszorosára emelkedhetne az elektronikai kínálatcsomag. Vagy a szolgáltatások szerepe is a mostani 20-ról 50 milliárdra kúszhatna fel. Mindenekelőtt az idegenforgalom felfuttatásában lát fantáziát. Amíg a szomVÉLEMÉNYEK A SZOCIÁLIS VÉDŐHÁLÓRÓL 60% 10 Azoknak a megkérdezetteknek a részaránya, akiknek meggyőződésük, hogy ma minden rátermett ember sok pénzt kereshet Azoknak a megkérdezetteknek a részaránya, akik a munkanélküliség problémájának a megoldását tartják a kormány legfontosabb feladatának szédos nyugati államokban évente lakosonként átlagosan 400 dollárt adnak ki turisztikai célokra, addig nálunk csak ^50-170 dollárt. Vagyis azt az ötezer koronát, amelyet valutára válthatunk be. Mindkét fővárosunk vonzza a nyugatiakat, még Bécshez viszonyítva is. Az ebben rejlő lehetőség kihasználásába bevonná az egész lakosságot. Adókötelezettség és mindenféle megkötés nélkül. Azt mondja: segítsenek magukon, ahogyan tudnak, csak szállásolják el a vendégeket, szedjék be a lakbért, tetszés szerint. Ebbe nem szólna bele. Mert vallja: ahol gazdag emberek élnek, ott az állam is gazdag. Túl olcsó korona Szerinte szükséges lenne a korona felértékelésére is. Egy márkáért csak 12 koronát adna, mert szerinte a 80 millió német 20 koronás árfolyamon szépen kivásárolhat bennünket. Erre példát is felhozott. Egyikük Karlovy Varyban 15 milliós kikiáltási ár után 25 millió koronáért vett egy szállodát. Aztán elment, hogy megnézze. Elégedetten távozott, mondván, ennek nem 24 millió korona az értéke, hanem ugyanannyi márka. De ő jó egy millió márkáért vette, amiért otthon legfeljebb csak házat vásárolhatott volna. Hát így állunk... Ezért kell dűlőre vinnünk: vagy hőstettként továbbra is Németországot akarjuk-e finanszírozni, vagy megpróbálunk védekezni. Korlátozásokkal. Igaz, ez nem liberalizmus, de mi sem vagyunk azonos súlycsoportban a németekkel. Hogy revalválni kellene a koronát, azt igazán egyszerű dolgokkal támasztja alá. Például tavaly még volt nálunk elég hús, árulták, vettük, a szövetkezetek is megvoltak, semmi sem történt velük. Miért ne fogyaszthatnának húst újra az emberek? Miért kellene Kurdisztánba kivinni, ha nálunk is elfogyna?... S mikor ideér, azt mondja, jó lenne a számokat, ábrákat táblára rajzolni. De hát még korainak tartja a modellek tüzetes bemutatását. És zamatos humorával hozzáfűzi: tudomása szerint a szociáldemokraták egyelőre nem nyerték meg a választásokat. Ezért a rajzolásra még várni kell. Addig is: higgyünk-e Komáreknak? Nem rózsaszínű álom, amit ígér? Ma még kevesen bíznak abban, hogy ebből valaha valóság is lehet. Én reménykedem. J. MÉSZÁROS KÁROLY NEM RÖVIDZÁRLATOS, CSAK TÚLTERHELT MÉG VAN RÁ ENERGIÁNK Szinte menetrendszerűen megérkezik minden ősszel a Szlovák Energetikai Müvek sajtótájékoztatója, amelyen a megszokott egyhangúsággal hangzott el mindig, hogy lényegében felkészültek, lényegében mindent elvégeztek, s utána majd úgy is az időjárás szeszélye igazolta, vagy cáfolta az őszi optimizmust. Lényegében mindig volt villany, kivéve akkor, ha „befagyott" az ország, mert néha erre is volt példa. Természetesen az idén is megtartották ezt a tájékoztatót, de már nem a generátorblokkok nagyjavításának határideje volt a fő beszédtéma. Minek is érdekelne bennünket. Az energetikai tröszt és az egyes erőművek érdeke ma már az, hogy termeljenek, mert ha nem tőlük, akkor máshonnan vesszük az energiát. Hogy kicsit előreszaladtam már a piacgazdaságban? Valójában még nem tartunk itt, de amint kiderült, errefelé tartunk. A TERMELÉS Még három-négy évvel ezelőtt sem törődtünk vele, hogy Szlovákia nem önálló a villamosenergia-termelésben, s hogy fogyasztásának mintegy 20 százalékát Csehországból hozza be. Mostanra ez már politikai kérdéssé vált. S a kormányzat és az energetikusok szándéka persze az, hogy mielőbb változtassanak ezen. Meg is volna rá az esély, ha.. . de ne szaladjunk előre. Kezdjük egy kis leltározással. Nem is olyan régen még minden egyszerűnek látszott: felépítünk néhány atomerőművet, és évtizedekig nincs gondunk a villanyra. (Hogy emiatt másra lenne, arról hallgatunk.) Mára az atomjövő vitatottá és anyagilag is nehezen kivitelezhetövé vált. A bohunicei A1-es (még a 60-as években épült kísérleti atomerőmű) le kellene már bontani, hiszen 14 éve nem működik, csak éppen nem nagyon tudjuk hová tenni a még erősen radioaktív fűtőanyagot. A kormány viszont tárgyal, lépéseket tesz, és 1997-re az A1 -esnek már el kellene tűnnie. A sokkal fiatalabb, ugyancsak bohunicei V1-essel is gondok vannak, mert - főleg az osztrák tiltakozások hatására - kiderültek hiányosságai, és most „különleges rezsimben" üzemel. Ahhoz, hogy a jövő évben is engedélyezzék az üzemelését, 81 feltételnek kell eleget tennie. (Az energetikai ipar irányítói úgy vélik, sikerül megszerezni az engedélyt.) De még ez is csak ideiglenes megoldás, mert 1995-re teljesen át kell építeni az európai ,,standard"-nak megfelelően, vagy ha kell, leállítani. Az is előfordulhat, hogy gázturbinás erőművé építik át, de bármilyen megoldást választanak, nem lesz olcsó. A legdrágább viszont valószínűleg a lebontása lenne. A V2-es blokk azonban, hál' istennek, nem a V1-es, és ezzel már nincs probléma. Annál több a Mohi Atomerőmű befejezésével. Itt a beruházások nagy része már elkészült, az első blokk például mintegy 90 százalékra van kész, már csak a Siemenstől vásárolt biztonsági és vezérlőberendezést kell beszerelni. Ezt szeretnék már 93-ban üzemeltetni. A második blokk mintegy 80, a harmadik 50, a negyedik pedig 35 százalékra van készen. Az erőmű biztonsági szempontból az európai előírásoknak is megfelelne, de ami a legfőbb - átmenetileg megoldaná Szlovákia önellátásának gondját - villamos energiából. Egyetlen probléma van körülötte, hogy elfogyott a pénz. Majd 9 milliárd korona hiányzik, és eddig csak 3,6 milliárdot sikerült összeszedni bankkölcsönökből, (szövetségi) kormánygaranciára. Tehát nem a föderális pénzt költenék - ahogy a cseh sajtó vádolja a szlovák energetikai ipart -, hanem a föderális garanciára kapott pénzt. De Mohi nélkül nem lehet talpra állítani az energetikát Szlovákiában, Mohi tehát lesz - fejtette ki eitökélt szándékát a szlovák villanyáramtermelés vezérkara. És én hajlok arra, hogy azt mondjam, igazuk lehet. Nincs ugyanis sok választásuk. Vagy a klasszikus, vagy az atomerőművek. Az utóbbi koncepció legutolsó tervezett darabja, a kecerovcei (Kassa mellett) az olyan távoli jövő még, hogy tán el is felejtik addigra, mire pénz lenne a felépítésére. (Szakmai kifogások is felmerültek, például, hogy ott nincs elég víz. Ezt ugyan a mérnökök megoldanák azzal, hogy a Poprád és a Hernád folyókból valamennyit elterelnének a közeli patakba, de vannak, akik nem bíznak az ilyen pótmegoldásban. A klasszikus módszernél már csak a víz jöhet számításba, mert a Nováky Hőerőmű fűtésére csak 2005-ig lesz elegendő a szén, a Vajáni Hőerőmű pedig importszénre, illetve mazutra üzemel. Ami pedig a vízerőművet illeti, elég csak Bőst említeni, és nem is kell tovább időzni a témánál a mai helyzetben. Villany pedig kell. A FOGYASZTÁS Persze, a legolcsóbb áram az, amelyet nem kell előállítani, tehát amit megtakarítunk. „Zöld" becslések szerint akár az egyharmadát is meg lehetne takarítani a Szlovákiában felhasznált energiának, ha sikerülne az iparszerkezet átalakítása. De ez még el sem kezdődött rendesen, s olyanok, mint az árvái Ötvözetgyár, a sellyei Duslo, a kassai Kelet-szlovákiai Vasmű bizony az ország méretéhez és lehetőségeihez rengeteg villamos energiát, és egyáltalán - energiát emésztenek. S akkor még az alumíniumkohóról nem is volt szó! A fogyasztás persze szabályozható az energia árával, amely jócskán megugrott, de még mindig nem fedezi az energiatermelők költségeit, tehát ök emelni akarják az árakat. Ezzel bizonyára újabb láncreakció indul el, de ezúttal nem valamelyik atomerőműben, hanem az energiaárakban. Persze, a termelői költségnek a felhasználói árhoz való közelítése is megoldás lenne, de fordítva minden bizonnyal egyszerűbb. S MINDIG JÖN A TÉL S már be is fejezhetnénk az energiatermelés helyzetének elemzését, ha nem éppen a téli, fázósabb időszaknak néznénk elébe. De akár megcsontosodott szokás, akár nem, szeretjük tudni, hogy mire számíthatunk télen. Nos, ha csak a gépeken múlik, akkor az áramellátásban minden rendben lesz. Az erőmüvek és hőtelepek nagyjavításai rendben lefolytak. Igazán nagy rekonstrukció talán csak Novákyban folyik. Van elegendő fűtőanyag is, szén is, nehéz fűtőolaj is. Sőt - s erre eddig oda sem figyelt az egyszerű halandó - még a hamu kihordására is van hely, de e téren 1992 nyarán már kritikussá válhat a helyzet. Ami a vízerőműveket illeti, a dobšináin kívül készen állnak, csak éppen víz nincs elég. A leírtakból tehát az tűnik ki, hogy forduljon elö bár a szlovák energetika témája bármilyen politikai erővonal érveként, ezen a télen eleget tud tenni feladatainak, noha a jövőjét már bizonytalanabbá teszi az eddigi koncepciók (megjegyzem jogos) felülvizsgálása és a pénzhiány. S hogy lesz-e elegendő villamos energia az ország számára, erre szintén az a válasz, hogy igen, hacsak nem vágjuk el a vezetéket a cseh határon. Mert Mohi még nem áll, Bős még nem forog, a Kecerovce nem alapozódik, tehát az utóbbi időben talán másként látott csehországi energiára még szükség van. Habár ami engem illet, villany és villany között nemigen veszek észre különbséget, s abban sem hiszek, hogy a cseh elektromosság jobban megrázza a szlovák fogyasztót. (szénási)