Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-20 / 272. szám, szerda

1991. NOVEMBER 20. I ÚJ SZÓ A HAZAI KÖRKÉP HÚSBAVÁGÓ ÁRJÁTÉK A HÚSPIACON (Folytatás az 1. oldalról) nyivel nagyobb hasznot vág zsebre a kereskedelem, annyival fizetünk többet mi, vásárlók a húsért és a húskészítményekért. A hízottsertés már említett és a vágómarha felvásárlási árának szeptembertől napjainkig történt emelkedése miatt november elejétől már drágábban vásároljuk a marhahúst, november 21 -tői pedig emelkednek a húskészítmények árai. A dunaszerdahelyi üzem a diétás virsli kilóját (a bél fajtájától függően) az eddigi 35,40, illetve 39,83 korona helyett 37,30, illetve 43,80 koronáért adja a kereskedelemnek. A liptói-csingói-inoveci-sonkás felvágott esetében a régi és az új ár 33,63-36,10; 53,10-59, 38,94-^3,90; 61,95-63,90 korona kilónként. A jelenlegi bolti árból és a húsüzemi árak emelkedéséből már ki-ki megközelítően kiszámolhatja, hogy november utolsó hetében kedvelt felvágottját mennyiért is vásárolhatja meg azokban a boltokban, amelyeket a dunaszerdahelyi üzem lát el áruval. -efNem értik a húsfeldolgozók politikáját Néhány nappal ezelőtt a kassai húsüzem 120 terméke közül negyvenötnek emelték az árát. Nem sokkal, átlagban 2 koronával. Tulajdonképpen nincs abban semmi különös, hogy drágult a hús, mint ahogy abban sincs, hogy hetekkel ezelőtt egyes mezőgazdasági szövetkezetek, állami gazdaságok és más termelők potom áron, kilónként 20-22 koronáért igyekeztek ,.kiárusítani" sertésállományuk egy hányadát. Nincs ebben semmi különös - legalábbis addig, amíg filléres ingadozásról van szó. Kelet-Szlovákiában jelenleg nincsenek különösebb húsellátási gondok, ám a termelők és a fogyasztók mégsem elégedettek. Elsősorban a húshiányt jósoló előrejelzések aggasztják őket, borzolják a kedélyeket. Hogy azoknak van-e igazuk, akik azt állítják, karácsonyra kevés hús lesz a piacon, vagy azoknak, akik ezeket a híreket alaptalan rémhíreknek minősítik, az később derül ki. Mi tegnap két „illetékes" helyen kopogtattunk információért, idevágó előrejelzésért. A kassai húsüzem igazgatójától azt akartuk megtudni: milyen tényekre alapozva nyilatkozta a Slovenský východ napilapnak a minap, hogy a húsellátás ebben a régióban az idei év végén menynyiség, választék és minőség tekintetében is eléri majd a tavalyi szintet, ám ö azt ajánlotta nekünk, ez ügyben a vállalat vezetői a kompetensek, tőlük érdeklődjünk. Sajnos, a vállalat igazgatója és igazgatóhelyettese Pozsonyban volt, így velük sem sikerült beszélnünk. Készségesen válaszolt viszont a hústermeléssel kapcsolatos kérdésünkre BeIán József, a Királyhelmeci Állami Gazdaság igazgatóhelyettese. - Minket elsősorban a sertéshús-piac érdekel, mert gazdaságunk a sertéshizlalásra, s nem marhahizlalásra szakosodik - kezdte rövid összefoglalóját a bodrogközi üzem képviselője. - Már évek óta 1900 tonna sertéshúst adunk évente az ország éléskamrájába. Néhány héttel ezelőtt, amikor a húsfeldolgozók a sertéshús kilóját csak 22,50 koronáért voltak hajlandók felvásárolni, bosszankodtunk eleget, hiszen olyan ár mellett a termelés egyértelműen veszteséges. Nem csoda, hogy elkeseredésünkben egy külföldi kereskedő cégnek is eladtunk 130 darabot a hazaival megegyező olcsó áron. Szerencsére az árak emelkedése reményében még idejében leálltunk a „kiárusítással", így most kedvezőbb feltételek közepette folytathatjuk az eladást. Jelenleg 28 koronát kapunk az élöhús kilójáért, tehát már nem veszteséges a hizlalás. Most a kereslet jóval nagyobb, mint a kínálat. Hétfőn például a losonci húsipari üzem vett tőlünk 140 darab sertést, ugyanakkor teljesítjük a sviti, iglói, eperjesi és tőketerebesi húsüzemmel kötött szerződésünket is, így az év végéig ismét elérjük az 1900 tonnás szintet. Minket, termelőket a húsfeldolgozók politikája bosszant. Nem értjük, ha most nekik a 28 koronás felvásárlási ár megfelelő, akkor miért sokallták hetekkel ezelőtt a 22,50 koronát? S még valami: november vége felé tartunk, de minket, termelőket még egyetlen húsipari üzem képviselője sem látogatott meg a jövő évi előzetes adásvételi szerződések megbeszélése, vagy megkötése céljából .. Mikor kerül rá sor? (gazdag) KISEBBSEGEK ÉS DEMOKRÁCIA Az alábbiakban közöljük Csáky Pál (MKDM), az SZNT parlamenti képviselőjének a Szlovák Nemzeti Tanács 18. ülésén elmondott, nagy vihart kavart felszólalását: Mielőtt az alkotmánnyal kapcsolatos elképzeléseimről szólnék, szívesen felhívnám képviselőtársaim figyelmét bizonyos történelmi összefüggésekre. Az 1919-1920-as években a versaillesi béke megkötésével az egykori Magyarország számos magyar nemzetiségű lakosa kisebbségi helyzetbe került. Az első Csehszlovák Köztársaságban - egyes kivételektől eltekintve - a kisebbségekhez való hozzáállás viszonylag toleráns volt (amit részben a CSSZK nemzetközi kötelezettségeinek köszönhetünk), s egészében elmondható, hogy a kisebbségek helyzetét a kornak megfelelő színvonalon oldották meg. 1938-ban, a dél-szlovákiai viszonyok megváltozásával egyidejűleg a szlovákiai magyar kisebbség helyzete romlott. A Csehszlovák Köztársaság 1945. évi megújulásává! ezek a viszonyok minimális szintre süllyedtek le. A megújult köztársaság, amely egyébként előszeretettel nevezte magát „demokratikusnak", üldözte a CSSZK magyar nemzetiségű lakosságát, mégpedig a kollektív bűnösség elve alapján. (Itt kell megjegyeznem, hogy számomra nehezen felfogható, hogy az új demokratikus intézmények 1989 után ezzel a kérdéssel kapcsolatban semmiféle állásfoglalást nem közöltek.) Elődeinktől megvonták az állampolgári jogokat, a magyar iskolákat és a sajtót betiltották, Beneš köztársasági elnök dekrétumai értelmében Csehországba telepítettek ki magyarokat (ahol megközelítőleg még ma is 20 ezer ember vallja magát magyar nemzetiségűnek), lakosságcsere volt Magyarországgal, amelynek keretében megközelítőleg 70 ezer magyar nemzetiségű személy volt kénytelen szülőföldjét elhagyni, közülük sokan 50 kilós csomagokkal. A teljes tájékoztatás érdekében még megemlíteném, hogy a csehszlovák fél követelményével - miszerint a magyarokat olyan mértékben kellett volna kitelepíteni, mint történt az a németekkel - a nagyhatalmak a második világháború után nem értettek egyet. Esetleg jellemzőnek, vagy talán meghökkentőnek tekinthető, hogy a kommunista hatalom színrelépése a magyar nemzetiségű lakosság életkörülményeinek fokozatos javulását jelentette. Ismét elismerték állampolgári jogaikat, fokozatosan megnyíltak iskoláik, újból megjelentek a magyar könyvek, újságok... A kisebbségek életét érintő további érdekes tény az, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásának átfogóbb koncepciója csak 1968-ban született meg, mégpedig annak ellenére, hogy magyarellenes tendenciók jelentek meg egyes sajtóorgánumokban, valamint a közéletben. Akkor hozták létre a szlovák kormány nemzetiségi problémakörrel foglalkozó miniszterjének posztját. Akkor fogadták el a nemzetiségek jogállásáról szóló 144/1968 Tt. számú alkotmánytörvényt, s hoztak létre más intézményeket is. Egyszerűen érezni lehetett bizonyos törekvéseket, a nemzetiségi kérdés megoldására a-többség részéről tanúsított jóakaratot, amely nélkül az adott problémákat megoldani nem lehet. Igaz, hogy a normalizációs időszakban az 1968-as vívmányok közül számosat anuláltak, a tények azonban tények maradnak. Ilyen tény az is, hogy két évvel a novemberi változások után azt kell megállapítani, hogy sem a kormány, sem a törvényhozó testületek, de még a jelenlegi legerősebb politikai csoportosulások sem tudtak hasonló koncepciót kialakítani. Pontosabban: a kormányhatalom részéről bizonyos időszakokban egy tiszta nemzeti államról szóló elképzelések jelentek meg, amelyek az erőszakos asszimiláció különféle fajtáinak alkalmazásával számol. Ismételten bebizonyosodott, hogy ez az út nem demokratikus, antihumánus, erőszakos - és megvalósíthatatlan. Úgy vélem, legfőbb ideje annak, hogy a nemzetiségi problémakör demokratikus megoldására átfogó koncepció szülessen, mégpedig korunk színvonalának és a köztársaságra vonatkozó nemzetközi kötelmek keretein belül. Itt elsősorban az ENSZ, az EBEÉ és az Európa Tanács egyes dokumentumairól van szó, főként pedig az ismert koppenhágai okmányról, az Európa Tanács 1990. október elsejei 1134. számú.okmányáról stb. Az említett dokumentumok alapeszméje a kisebbségek aktív védelme, azaz olyan reális feltételek kialakítása, amelyek között a kisebbségek valóban otthon érezhetik magukat, egyenjogú állampolgárként. Az említett dokumentumok további alapköve az, hogy a kisebbségek jogvédelmét azon állam jogrendszerében törvényesen biztosítani kell, ahol a kisebbségek élnek. Úgy véljük, hogy az alkotmány megalkotása a társadalom életében egy olyan alapvető momentum, amely nem ignorálhatja ezeket a kötelmeket és ajánlásokat - végül is az új alkotmányt nem egy-két hónapra vagy évre fogalmazzuk meg, de (reméljük) évtizedekre, s ezért az elkövetkezendő időszakokra vonatkozólag is rögzíteni kell benne a társadalom fejlődésének alapvető irányait. Ezzel összefüggésben jegyezném meg, hogy a Magyar Köztársaságban már megfogalmazták a kisebbségi jogok kódexét, amely e terület kis alkotmányaként működik majd, s az Európa Tanácsban hasonló dokumentumokat készítenek elő. S most meg engedjék meg, hogy elképzeléseink meghatározó vonásait ismertessem önökkel. Számunkra elsősorban a saját nemzeti, kulturális és etnikai identitásunk megőrzéséről van szó. Arról, hogy az egész társadalom kinyilatkoztassa, hogy a kisebbségek jelenléte (15 százalékot meghaladó mértékben, ami már nemzetközi viszonylatban is jelentősnek számít) a pluralista demokratikus társadalom egyenértékű alkotóelemét képezi, s hogy a mi kulturánk és identitásunk külön védelemre érdemes. Kifejezetten követeljük, hogy az állam, az alkotmányában deklarálja a kölcsönös megbecsülés, megértés, együttműködés és szolidaritás légkörének ösztönzését az állam felségterületén élő valamennyi személy között, tekintet nélkül nemzetiségi vagy etnikai származásukra, vallási meggyőződésükre, s hogy a problémák megoldását a jogállam elvein alapuló párbeszéd útján támogassa. Követeljük továbbá (az alapvető jogok és szabadságjogok Alkotmánylevelében rögzített jogokon kívül), hogy rögzítsék a saját igényeink szabad kifejezéséhez való jogunkat, a kisebbségeket érintő ügyek hatékony megoldásához való jogunkat, az azonos kulturával rendelkező lakossággal történő zavartalan kapcsolathoz való jogunkat, azon jogunkat hogy részt vehessünk a nemzetközi nem kormányszintű szervezetek tevékenységében, illetve, hogy nemzetközi szervezetekhez fordulhassunk saját jogaink védelmének biztosítása érdekében. Az alkotmány kiegészítésére vonatkozó tervezetünk a továbbiakban tartalmazza azt a követelményt is, hogy jogunk legyen saját tudományos és kulturális intézmények létrehozásához, a saját anyanyelvünk helyesírási szabályai szerint történő vezeték-, illetve keresztnév használathoz, a helyi földrajzi elnevezéseknek saját anyanyelvünkön történő szabad használatához, állami dotációk elfogadásához, illetve a saját kulturális és tudományos intézményeink fenntartását szolgáló egyéb támogatások elfogadásához. A további fontos követelményünk pedig az, hogy a közigazgatási körzetek határait úgy állapítsák meg, hogy a kisebbségek (főként nemzeti, s kompakt egységben élő kisebbségek) érdekei tiszteletben legyenek tartva. A továbbiakban Csáky Pál, parlamenti képviselő a lapunkban is közölt alkotmánykiegészitö tervezetet ismertette, s beszéde befejező részében kihangsúlyozta: A szlovák nemzet, a Szlovák Köztársaság, illetve az egész föderatív állam ma új arcát, az igazi arculatát, modern identitását keresi. Ennek az arculatnak szimpatikusnak, demokratikusnak és toleránsnak-kell lennie - mást én talán elképzelni sem tudom. Az ilyen társadalomnak azonban megértéssel kell viseltetnie azon kérdések iránt is, amelyekről az imént szóltam. REFLEX MITŐL LEHET SZILÁRD A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁR? Nincsenek könnyű helyzetben azok a szlovák nacionalisták, akik lépten-nyomon - népgyűléseken és parlamenti szónoklatokkal, újságcikkek és utalások révén - előszeretettel a vádlottak padjára ültetik a csehszlovákiai magyarokat. Egyrészt azt próbálják elhitetni a világgal, hogy irredenták vagyunk, hogy a „visszacsatolással" kacérkodunk, másrészt pedig a szemünkre vetik, hogy képviselőink a parlamentekben „föderálisán" szavaznak. A két magatartás teljesen ellentétes egymással. Nem igényel különös éleslátást annak felismerése, hogy Szlovákia határainak épségét Csehszlovákia fennmaradása jobban szavatolja, mint a konföderalizálódott, netán különvált Szlovákia szavatolhatná. Hogy milyen vékony jégre lép, aki a szlovák-magyar határ kérdését kezdi feszegetni, azt jól mutatja a Calfa-nyilatkozat körüli hullámverés is. A magyar külügyminiszter a kérdés tisztázására nyomban magához kérette hazánk budapesti nagykövetét, és újból kinyilvánította, amit a magyar kormány már sokszor kinyilvánított: Magyarország vezetése nem törekszik a határok megváltoztatására, és külpolitikájában Helsinki szelleméből indul ki. Ezt eddig is tudtuk. Amit e vonatkozásban még soha nem tapasztaltunk, azt hétfőn este láthattuk és hallhattuk a föderális televízióban, amelyben ä szuverén Szlovákiát kezdeményező mozgalom, illetve a közös állam fenntartását kezdeményezők reprezentánsai vitatkoztak egymással. Roman Kaliský, a kemény nemzeti vonal televízióbeli vezérdebattere nagyot „ütve" Čalfa miniszterelnökön, a nemzetiek által „föderális szlováknak minősített politikuson, így érvelt: „A magyar külügyminiszter nyilatkozata kiütötte a föderalista kártyajátékosok kezéből az ászt. Jeszenszky megmondta, hogy déli szomszédunk nem törekszik határrevízióra". Az a politikus mondotta ezt, aki elvbarátaival együtt hónapokon keresztül nem győzte a magyar veszélyt emlegetni. Annak a politikai irányzatnak az egyik vezetője érvelt így, amelynek aktivistái árgus szemmel figyelik, hogy Magyarországon harmad- és negyedrangú történészek hányszor ejtik ki azt a szót, hogy: Trianon. Azok egyike nyugodott meg egycsapásra, a külügyminiszter nyilatkozatát halva, akik annak idején hónapokig kérődztek Antall József magyar miniszterelnöknek a 15 millió magyarról szóló közismert és félresikerült nyilatkozatán. Pedig Marián Čalfa miniszterelnök mindössze arról nyilatkozott, amit azok, akik diplomatikusan igyekeznek magukat kifejezni, eufemisztikusan így neveznek: az önálló szlovák állam geopolitikai adottságai. Aki geopolitikai adottságot mond, annak nem kell tartania sem államközi jegyzékváltástól, sem diplomáciai botránytól. Aki viszont figyelmeztetni akar, aki konkretizálja is ezt a kérdést, annak miniszterelnökként számolnia kell azzal, hogy állama nagykövetét „behívatják" a külügyminisztériumba. E sorok írója még hatvan tavaszt sem élt meg, de már hat esetben volt része olyan politikai fordulatban, amelynek hatására gyökeresen megváltoztak a viszonyok. Könnyű kiszámítani, hogy átlagosan tízévenként következett be változás. A hejszlovákok most kilátásba helyeztek egy hetedik fordulatot is. Ennyit Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter úr nyilatkozatáról, ami oly nagymértékben megnyugtatta a szlovák hazafiakat. Most már tegyük fel a kérdést: mitől lehet szilárd a szlovák-magyar határ. Teoretizálás helyett tegyünk egy nagyobb kerülőt, gondolatban utazzunk el Nyugat-Európába. Vegyük szemügyre mondjuk a francia-német viszonyt. Vajon minek köszönhető pl., hogy Elzász-Lotaringia hovatartozása kérdésében immár lassan fél évszázada nem készül egymás torkának ugrani Németország és Franciaország? Vajon miért van az, hogy a második világháború óta az angolok és a németek nem figyelik árgus szemmel, hogy a másik hány hadihajót épít? Kissé leegyszerűsítve ez annak a következménye, hogy kontinensünk szerencsésebb országaiban az utóbbi négy évtizedben olyan politikai gondolkodásmódot sikerült kialakítani, amely teljesen eltérő minden korábbitól. Most hadd ne soroljam fel az eredményeit. Mi pedig, akik Európa szerencsétlenebb fertályán lakunk, még mindig a fegyverek mindenhatóságának igézetében élünk és gondolkozunk. Naponta hangsúlyozzuk, hogy Európába készülünk, netán meg is sértődünk, ha valaki kétségbe vonja európaiságunkat, miközben reménytelenül tapossuk a régi gondolkodásmód ingoványát. Csak régi kategóriákban tudunk gondolkodni. Ezt kellene megváltoztatnunk, ha valóban szilárd alapokra akarjuk helyezni a határok sérthetetlenségének elvét. Próbáljuk magunkat beleélni egy korszerű gondolkodású, a cseh liberalizmus által „megfertőzött föderális szlovák" politikai lelkivilágába. Ha kommunista volt Marián Čalfa, ha nem (márpedig az volt), ne vitassuk el tőle a dolgok összehasonlításához való jogát. Művelt ember. Ha akarja, ha nem, észre kell vennie, hogy az a politika, amit az elszakadásra hajlamos szlovákok képviselnek, nemhogy közeledne ahhoz a felfogáshoz, gyakorlathoz, amelynek eredményeként Nyugat-Európában létrehozták a határok erőszakos megváltoztatásának elkerülésére alkalmas rendszert, hanem távolodik tőle. így ne csodálkozzunk, ha - figyelmeztetésül - kimondta, amit kimondott. Nem a mai magyar kormányhoz címezte mondanivalóját, hanem bizonyos szlovák politikusokhoz, akiknek - ha egy kis hatalomról van szó - semmi se drága. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés aíapián tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 4105/91 Kališ František, 1923. II. 24., Diószeg, (Mihajlovka) 4106/91 Kalúzi Ferenc, 1923. IX. 9., meghalt, Ipolyság (Novesahti) 4107/91 Káposzta Béla, 1917. V. 14., Leléd, (Rosztov) 4108/91 Karaba Mihály, 1911. V. 3., Pozsony, (Csekinov) 4111/91 Kasnyik József, 1910. IX. 29., Kürt, (Azerbajdzsán) 4149/91 Kosziba Ferenc, 1925. II. 21., meghalt, Pozsony (Kijev) 4150/91 Kotorik István, 1913. III. 13., meghalt, Palást (Szovjetunió) 4152/91 Krušinský Zoltán, 1925. VIII. 25., Komárovce, (Norilszk) 4153/91 Kovács Dezső, 1921. V. 26., Pered, (Behsajov) 4155/91 Kovács József, 1914. III. 13., meghalt,Pózba (Kurszk) (Folytatjuk)