Új Szó, 1991. november (44. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-14 / 267. szám, csütörtök

RIPORT rnÚJSZÓ— KÖNYÖRGÉS TIBIÉRT! 1991. NOVEMBER 14. 1983. január 12-én született, két hónappal előbb mint várták. A nem egészen két kilós koraszülött kisfiút - mivel műszerek hiányában a dunaszerdahelyi szülészeten nem lettek volria képesek megvédeni életét, és a pozsonyi csecsemőosztályt festették - mentőautóval, rendőri kísérettel, a nyitrai kórházba szállították, ahol inkubátorba került. Két hónap múlva, két és fél kilósán visszaadták szüleinek azzal, hogy ép, egészséges. A kisfiú gyarapodott, de csendesen, szinte mozdulatlanul feküdt kiságyában. A szülők kimondottan örültek ennek, hiszen elsőszülött gyermekük idősebb kislányuk nagyon nyugtalan csecsemő volt. Az anya gondosan ápolta kisfiát de furcsálni kezdte, hogy hat hónaposan nem fordul hasra, sőt, nem képes ülni sem. A tanácsadóban szólt is kételyeiről, de az ápolónő biztosította, hogy rémképeket lát, és a ,,későn érő", „lusta" kisfiúról beszélt. Amikor kilenc hónaposan többször fennakadt a gyermek szeme, az anya erélyesen követelte a kis Tibi neurológiai kivizsgálását. A diagnózis egyértelmű volt: gyermekagybénulás. A gyereket csak akkor kezdték tornásztatni, alkalmaztak gyógyszeres kezelést ... - Nem tudtam, mitévők legyünk - elevenítette fel a szomorú eseményeket Hudáček Tibor, a kétségbeesett apa. - Az akkori neurológus úgy forgatta a fiamat, mint egy cementeszsákot, néhányszor a kalapáccsal térdére ütött és gyógyszert írt fel. Nem voltam elégedett a kezeléssel. Pozsonyba kérettem magam, ám az orvos elutasított. Ezért 1985-ben, az elnöki irodához fordultam, gondolván, ők majd segítenek rajtunk. Néhány nap elteltével meglátogatott a járási egészségügyi intézet igazgatója, s közölte velem, hogy a neurológus jó szakember, semmi értelme a pozsonyi kezelésnek. Mialatt beszélt, a karomon tartottam Tibikét. Bár az igazgató csak hátulról látta, kijelentette, hogy a fiam soha életében nem fog járni. Ki akartam dobni a lakásomból, s a nagy szóváltás végeredménye az lett, hogy végül beutalt dr. Jozef Benko pozsonyi neurológushoz. A fővárosi kezelések után javult a kisfiam állapota, igaz, jobb kezét mereven tartotta, s a jobb lábára egy kicsit bicegve, de járt! Elvittük Peredre, Zilizi Béla csontkovácshoz, hátha... ölben vittem be, és a fiam a házból már egyedül jött ki. Nem csak a járása javult, de kezének merevsége is teljesen megszűnt. Zavarja az egészsegeseket? A szülők úgy gondolták, Tibornak az egészséges gyerekek társaságára volna szüksége. 1989. szeptemberében megpróbálták beíratni a somorjai óvodába, ám eleinte nem jártak sikerrel. Végigcsinálták a pszichológiai vizsgálatokat, ahol közölték velük az ismert tényt, hogy gyermekük nem csupán testileg, hanem szellemileg is fogyatékos. - Mintha nem tudtuk volna! Helyeztük volna el gyermekünket egy intézetbe, ahol teljesen leépült volna? Meg kellett próbálnunk a lehetetlent! A volt járási nemzeti bizottság oktatásügyi osztályán megértettek bennünket, s Tibi naponta egykét órára bejárhatott az óvodába. Aki nem élte meg, nem értheti, mekkora boldogság volt ez a gyerek számára. Tavaly habár a fiam már hét éves volt, újból óvodába szerettük volna járatni. Sajnos, az óvónők nem egyeztek bele. Állítólag az egészséges gyerekek szülei ellenezték. Tibor otthon maradt az anyjával, aki naponta foglalkozott vele. A szülők úgy látták, gyermekük fejlődik, hiszen sok verset jegyzett meg. Tanulnia kell - határozták el, s bekopogtak a somorjai alapiskola igazgatójához. Az igazgató megértette kérelmüket, s a pszichológusok elutasító véleménye ellenére Hudáček Tiborból elsős lett. Meddig? - Sajnos, szeptembertől Tibi gyakran betegeskedik, többnyire megfázik, hiszen nem szokta meg a gyermekközösség „vírusáradatát". Jó kisfiú, nagyon szereti az osztálytársait, a tanító nénit. Naponta az iskolába kísérem, a tanítás alatt a folyosón várakozom, mert a rossz keze, lába miatt képtelen ellátnia magát - közölte az anya - Az a gyanúnk, - tért rá a tárgyra a ház ura hogy Tibit ki akarják tenni az iskolából. Nemrég pszichológusok jártak az osztályban és vizsgálták mennyire képes haladni a többiekkel. Azt tanácsolták, írassuk a gyereket a kisegítőbe, vagy adjuk intézetbe, hiszen képezhetetlen. Ám mi látjuk mennyit fejlődött már! Azt sem bánjuk, hogy lassan halad, legfeljebb megismétli az első osztályt. Számunkra az a fontos, hogy beteg gyermekünk az egészségesek között lehessen, tanuljon. Tudjuk, hogy fogyatékos, ezért pedagógust fogadtunk mellé, az tanítja majd délutánonként. Belegondolni is rossz, mivé válna, ha nem járhatna iskolába?! Az érem másik oldala - Az iskola megadta Tibinek a lehetőséget. A pszichológusok viszont ismételten megállapították, hogy nem ide való. Nem a testi fogyatékossága (hiszen több mozgássérült Szokatlan gyógymódot alkalmaznak Pozsonyban, a Dúbravská utcai intézetben a mozgássérült gyerekek gyógyítására. A hipoterápiában lovat használnak - a gyerekek esetében pónit alkalmaznak, amelynek hátán ülve a gyerekek valamennyi izma ellazul, s önbizalmuk is növekszik. A mosoly is erről tanúskodik (Ivan Rýchlo - ČSTK felvétele) gyerekünk is van), hanem szellemi sérülése miatt. Az édesapa nem akarja tudomásul venni a tényeket, ami emberileg érthető. A szülők áldozatvállalása csodálatra méltó. Ám az ő igyekezetük sajnos kevés. Keressük a megoldást, hogyan lehetne Tibikén minél hatékonyabban segíteni. Talán megoldható lesz, hogy az oktatásügy költségén gyógypedagógus foglalkozzon vele. De nem az iskolában, hanem otthon. Ugyanis tudni kell, hogy a gyermek zavarja az órákat. Az iskola a szellemileg fejlett gyerekek intézménye. És ahol huszonnyolc elsős van az osztályban, ott a pedagógus kellőképpen nem foglalkozhat egy sérült gyermekkel. Más volna a helyzet, ha nálunk, (úgy mint a sokat emlegetett Nyugaton) a kevert osztályokban tíz-tizenöten ülnének és nemcsak egy tanító, hanem gyógypedagógus is foglalkozhatna a rászorulókkal - tájékoztatott Mészáros Erzsébet, az iskola igazgatóhelyettese. Benéztünk Tibi osztályába, az E-be is. Kérdésünkre osztálytársai őszintén elmondták, barátjuk gyakran magára vonja figyelmüket, feláll és odamegy egy-egy gyerekhez. - Szeptember elején - emlékezett Mezei Adél tanítónő, - a tanítás alatt Tibi mellett az édesanyja ült. Amikor írni kellett, fogta kisfia kezét. Mostanában már a folyosón várakozik, és sajnos, a gyermek segítség nélkül nem tud írni. Igaz, balkézzel dolgozik, de nem megy neki sem az írás, sem a betűk felismerése. Bevallom, én nem vettem észre, hogy zavarná a többieket, igaz, tíz percnél hosszabb ideig képtelen nyugodtan ülni. Az osztályba látogató pszichológusok szerint, mihelyt a tábla felé fordulok Tibi „rendetlenkedik", a többiek pedig ót figyelik, s nem engem. Nagyon átérzem a szülők igyekezetét, aggodalmát, de ez az iskolarendszer nem képes fejleszteni a gyermek értelmi képességeit. Persze az is lehet, hogy majd az otthoni pótoktatás segít, s a kisfiú képezhetővé válik. De jó volna! Nagyon nehéz ez ügyben véleményt alkotni. Ha a szülőket hallgatjuk, nekik adunk igazat, mert nem vitás, gyermekük állapota csak az egészségesek társaságában javulhat. Ám ha a pedagógusok mondanak véleményt meg kell értenünk őket is, hiszen a többiek előrehaladását látják veszélyben. y Aki beszélt a sérült Tibivel, s hallotta a nehezen érthető versmondását, látta igyekezetét az csatlakozik a szülőkhöz, s képes könyörögni a pedagógusoknak, várjanak legalább az év végéig, s ne küldjék el a kisfiút! PÉTERFI SZONYA TÚL SOK A KÉRDŐJEL A napokban megdöbbentő hírről számoltak be az újságok. Egy nagyszombati anya, ötéves kisfiával a karjaiban, kiugrott 7. emeleti lakásának ablakából. A fiát egyedül nevelő leányanya munkanélküli volt, s a vizsgálatot folytató rendőrök meglepődve látták, hogy egyszobás lakásának berendezése mindössze egy fekvőhely .. A hír mögött egészen más történet van... A rendhagyó eset elején minden világosnak tűnt. Ám a vizsgálat során olyan részletekre is fény derült, melyek merőben más megvilágításba helyezték a történteket. Ezért a kétszeri gyilkossági kísérlettel vádolt anyát - saját gyermekei életére tört, állítólag meg akarta őket mérgezni - végül felmentették. Tette, a pszichológusok szakvéleménye alapján, egy kétségbeesett „segélykiáltás" volt, mellyel fel akarta hívni környezete figyelmét nehéz életkörülményeire és felgyülemlett személyes problémáira. Mindenesetre e szomorú, de tanulságos eset túl sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Azon a júniusi délutánon - melyen a tanúvallomások szerint elkezdődtek a bonyodalmak - P. Anna idő előtt és engedély nélkül távozott munkahelyéről. Kolléganői szerint már néhány napja zaklatottnak látszott, képtelen volt munkájára összpontosítani és állandóan telefonált valakinek. Távozásakor csak annyit mondott: többé már nem jövök viszsza. Amikor egyik munkatársnője a szemétkosárban megtalálta Anna néhány személyes holmiját, gyanút fogott, és a többiek jelenlétében felnyitotta munkatársa íróasztalát. Egy furcsa szövegű levélre bukkantak: „Minden jót kívánok nektek, őrizzetek meg emlékezetetekben. Ne gondoljatok rám haraggal. Tettemet később biztosan megértitek. Ti is hozzájárultatok megsemmisülésemhez, de megbocsátok nektek, ti is bocsássatok meg nekem. Ne feledjétek, hogy a gyerekeket és anyámat imádtam. Esküszöm!!! Anna." A megriadt nők főnökükhöz rohantak, aki értesítette a rendőrséget és felhívta Anna édesapját, próbálja megtudni lánya szándékát. Amikor a két rendőr becsengetett a megadott címen, hogy meggyőződjön, jogos-e Anna apjának gyanúja, hogy a lánya ismét öngyilkossági kísérletet tervez, nem láttak semmi gyanúsat. A lakástulajdonosnő ajtót nyitott, mögötte ott állt a két kisfiú. Be viszont nem engedte őket. És mivel más utasításuk nem volt, néhány mondat után befejezték a „vizitet". Másnap ismét megjelentek, de akkor már a fiúk apjának feljelentése alapján, aki abból a kórházból értesítette a rendőrséget, ahová röviddel telefonálása előtt beszállították a gyerekeket. xxx Tizenhárom évvel • ezelőtt a 17 éves bakfis Anna nagy lelki megrázkódtatáson ment keresztül. Nem érte szerelmi bánat, a szülei váltak el. Azok, akiket szeretett, akikben határtalanul megbízott. Lépésük annyira sokkolta, hogy kedvenc sportágát, a kézilabdát, melyben nagy tehetségnek tartották, otthagyta. Rövidesen egy galerihoz csapódott, de ott sem sikerült ,,második otthonra" találnia. Ekkor kísérelt meg először öngyilkosságot. Később férjhez ment és úgy tűnt, a házasságban megkapta mindazt, amire egy labilis egyénnek szüksége van - biztonságot, szeretetet, támogatást. Rövidesen megszületett a két fiú, Péter és András. Ahogy cseperedtek, a családi harmónia lassan, de biztosan kipárolgott otthonukból. Hogy kinek a hibájából, azt ma már felesleges firtatni. A csalódott asszonyka az alkoholban keresett vigasztalást. Férj válaszút elé állította: vagy abbahagyja az ivást, vagy elválik tőle. Pár hónapig kibírta alkohol nélkül, de hamarosan minden visszatért a régi kerékvágásba. Anna még a válóperi procedúra alatt megismerkedett egy fiatal jogásszal. Az ismeretség visszadta lelki egyensúlyát. Ismét mosolygós lett. Ekkor azonban újabb csapás érte. Meghalt az édesanyja, akinél gyermekeivel és kedvesével lakott. Egy hónap múlvá élettársa elköltözött tőle. Újból öngyilkossággal próbálkozott. Szerencsére idősebb fia, aki eszméletlen állapotban találta, időben segítséget hívott. Egy idő múlva kibékült barátjával és hozzá költözött. Szerelméért lemondott gyermekeiről, akik apjukhoz kerültek. A fiúk nélkül azonban képtelen volt megszokni új otthonát. Élettársa és közte elszaporodtak a viták, végül útjaik ismét elváltak. A 30 éves asszony csalódottnak, elhagyottnak, becsapottnak érezte magát. Bevett egy marék altatót, de nem eleget. A bazini pszichiátriai kezelés után visszatért eredeti munkahelyére. Gyermekeit rendszeresen látogatta és a hét végén magához vette. Azon a szerencsétlen pénteki napon is együtt voltak. Megvacsoráztak, egy kicsit beszélgettek, majd aludni tértek. Másnap felhívta az apját és közölte vele, sürgős mondanivalója van- Az lóhalálban hozzá sietett. Lánya összefüggéstelenül beszélt és gyakran emlegette a halált. Anna apja rosszat sejtve felkereste volt vejét és arra kérte, valami ürüggyel vigye el a gyerekeket anyjuktól. A szerencsétlen nő délután teát főzött, és cukor helyett nyugtatókkal „édesítette" azt. Az ital egyharmadát ő itta meg, a maradékot Péternek és Andrásnak adta. Közben megérkezett a férje és azt mondta: a fiúkat elviszi kirándulni. Az exfeleség hallani sem akart erről, és még a lakáskulcsot is eldugta. Erőszakkal kellett tőle elvenni. A férfi az utcán észrevette, hogy fiai sápadtak, járásuk rogyadozó, és szívük is rendszertelenül ver. Azonnal hívta a mentőket. A gyomormosás segített, de a gyerekek még így is négy napi intenzív kórházi ápolásra szorultak. A vádat az anya ellen, az ügy alapos kivizsgálása után elejtették, a kérdőjelek viszont megmaradtak ORDÓDY VILMOS ÜVEGHÁBORÚ AVAGY HIÁNYZIK A KERESKEDŐI ERKÖLCS November elejétől a Jednota fogyasztási szövetkezet, majd a Zdroj kereskedelmi vállalat élelmiszerboltjaiban Szlovákia szerte korlátozták az üres üvegek felvásárlását. Annyit vesznek át - amennyit az adott üzletben a vevő megvásárolt. Sok vásárló az üres üvegek pénzre váltott értékével eleve számol az újabb vásárlásnál. így aztán a korlátozó intézkedés váratlan bosszúságot, nem várt problémákat jelentett a vásárlóközönség számára. Tiltakozásokat, vitákat, veszekedéseket hozott. Pozsonyban több helyütt a vevők dühe oda fajult, hogy földhöz verték az üvegeket és a rendőrséget is kihívták. Ennek kapcsán kértük ki két pozsonyvereknyei élelmiszerüzlet vezetőjének véleményét: - Október végén kaptuk az igazgatói parancsot: korlátozni kell az üvegek felvásárlását - mondja Nagy Erzsébet a Poľnohospodárska utcai korszerű élelmiszerüzlet vezetője. Megmutatja a levelet, s a raktárrész - ahol az üres üvegeket tárolják - megtekintésére invitál. - Nekünk szerencsénk van, mert tágas raktár. terű lettel rendelkezünk. Bár így is a raktározás módja már balesetveszélyes. Nincs elég tipizált ládánk, így csak lassan tudjuk visszajuttatni a gyártóhoz az üvegeket. Igyekszünk minél világosabb magyarázattal szolgálni vásárlóinknak, az igazgatói utasítást is kifüggesztettük. A vevők többsége megérti a helyzetet, komolyabb veszekedés, netán összetűzés nem fordult elő. A lakótelep másik - a Jednota élelmiszerüzletének vezetője (nem járult hozzá nevének közléséhez) így magyarázta a problémát: - Valóban gondot okoz a megnövekedett mennyiségű üres üveg korlátlan visszavétele. Tény, hogy raktárhelyiségeink megteltek és az üres üvegekbe fektetett pénzt nem lehet forgatni. Nem beszélve arról, hogy az üres üvegek kezeléséért nem fizetnek bennünket. (A Zdroj-üzletekben minden ezer üveg átvételéért 10 koronát kap az illető dolgozó - a szerző megjegyzése). Az ,,idegen" üvegek raktározása, visszaszállítása - azon kívül, hogy pénzt köt le - még többlet kiadásra is késztet bennünket. Csehországban még most is sok üzem koronáért adja az üvegeket. Ahhoz a magánvállalkozóhoz, aki ennek alapján koronáért tudja árulni az üvegeket, érthetően - nem viszik visszaváltani. Neki nem lesz gondja az üres üvegekkel. Rendkívül gyakori - főleg a sör esetében - az olyan árusítási mód, amikor eleve kizárt az üres üveg visszavétele. A 28 éve a szakmában dolgozó - üzletvezető asszony szavaiból kicsengett, hogy ennek ellenére védekeztek az intézkedés ellen, hiszen bosszúságot okoz a vevőknek, elriasztja őket - Az üvegprobléma ezúttal sem szabadna, hogy megoldatlan problémát jelentsen. Én az intézkedésben - még ha a kereskedelmi minisztériummal egyeztetve is volt - megint csak azt látom: a jobbkéz nem tudja mit csinál a bal- tette hozzá. A múlt szombaton már 9 óra körül egész Vereknyén, sőt a környező lakótelepeken sem lehetett kenyeret kapni. Mindkét üzlet vezetője a helyzetet ezzel magyarázta: a múlt hét végén 100 illetve 40 kenyerük fennmaradt. Egy, a közelben lévő magánbolt és egy maszek egész héten kenyeret árult. Pénteken és szombaton a magánboltban nem volt kenyér, s az utcán kenyeret áruló maszek is elmaradt. A megrendeléskor mindkét üzlet az előző hétvégi kínálatból indult ki. Az eredmény pedig- a vásárlói elégedettlenség. Igen, a kereskedői erkölcs és felelősségtudat kialakulása nem megy egyik napról a másikra. (mázsár)