Új Szó, 1991. október (44. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-12 / 240. szám, szombat
1991. OKTÓBER 11. ÚJ szól HÍREK - VÉLEMÉNYEK 2 MÁTÉ LÁSZLÓ: KULTÚRTÖRTÉNETI JELENTŐSÉGŰ PILLANAT Tanácskozott az SZMPSZ és a Csemadok vezetősége (Munkatársunktól) - Pukkai Lászlónak, a szövetség áprilisi és júliusi választmányi ülései határozatainak teljesítéséről szóló beszámolójával kezdődött tegnap a deáki kultúrházban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Képviselő-testületének soron következő rendes ülése, melyen részt vett Fliegel Lajos, az Oktatási Minisztérium 22. osztályának vezetője is. A pedagógusszövetség elnöke egyebek között elmondta: a kétnyelvű iskolai nyomtatványok kérdése továbbra is nyitott; az oktatási miniszter máig sem válaszolt arra a két levélre, melyet még kora tavasszal intézett hozzá a szövetség; a közelmúltban megtartott hét szakmai értekezlet, melyeket a magyar tannyelvű iskolák igazgatói számára rendeztek, rendkívül hasznosnak bizonyult pedagógusaink számára. A beszámolót követő vita során az elnök bevezető szavaira reagálva jegyezte meg Fliegel Lajos, hogy a kétnyelvű iskolai nyomtatványok problémáját szerinte nem politikai, hanem pedagógiai kérdésként kell kezelni, ilyen szellemben terjesztette az oktatási miniszter elé is. A végső szót azonban végül is a Szlovák Nemzeti Tanács legiszlatív bizottsága fogja kimondani, várhatóan néhány héten belül. A délutáni órákban az ülés a Csemadok titkárainak és országos vezetőségének jelenlétében folytatódott. Máté László, a Csemadok Országos Választmányának titkára kultúrtörténeti jelentőségűnek nevezte felszólalásában a két szövetség vezetőségének első munka jellegű tanácskozását („egymásra találását"), majd a Csemadok és az SZMPSZ jövőbeni együttműködésének perspektíváiról beszélt. A tanácskozást az esti órákban baráti találkozó követte, melyen a deáki kultúrházban ma kezdődő munkaértekezlet résztvevői (a határainkon túli magyar kulturális és művelődési szövetségek képviselői) ismerkedhettek meg egymással. (kajó) PARTOK TAJEKOZTATOI A HADSEREG MÁRIS MEGKÉRDŐJELEZTE A HÁGAI MEGÁLLAPODÁST KISEBBSÉGVÉDELEMRŐL -PRÁGÁBAN Az európai kisebbségvédelem kérdéseivel foglalkozó háromnapos konferencia kezdődött tegnap Prágában, amelyet Milan Šútovec, a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának elnöke nyitott meg. Az egész világból összesereglett, több tucatnyi kormánypárti és kormányon kívüli szervezet képviselői vitatják meg az európai intézmények és a kisebbségvédelem közötti kapcsolatok problémáit. A résztvevők érdeklődése kiterjed a romániai cigányok, a közép- és kelet-európai zsidók helyzetére, valamint a kárpátaljai állapotokra is. MÁR TÖBB MINT HÉTSZÁZEZREN Szeptember 20-tól október 11-ig 710 000-en Írták alá azt a csehszlovák állampolgárokhoz szóló felhívást, mely követeli a Szövetségi Gyűlés képviselőitől; fejezzék be a legiszlatív munkálatokat úgy, hogy a CSSZSZK államjogi elrendezésével kapcsolatos népszavazást még az év végéig bejelenthessék. A szervezők egyben kérik a városi hivatalokat, hogy sürgősen juttassák el a aláírási íveket az alábbi címre: Zborovská 16, Praha 5, 150 00. TÁRLAT DUNASZERDAHELYEN Szlovákiai magyar képzőművészek alkotásait bemutató kiállítás nyílt tegnap Dunaszerdahelyen. A Csallóköz szívében rendezett tárlat a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága nyolc tagjának 200 alkotását vonultatja fel. A müvek a jelen időszerű problémáival foglalkoznak. A november 4-ig tartó kiállítást később Budapesten tekinthetik meg a művészetkedvelők. MOHORITA KILÉPETT... A Cseh Nemzeti Tanács Demokratikus Baloldali Képviselő Klubjának tegnapi sajtóértekezletén Vasil Mohorita bejelentette, hogy e naptól kezdve nem tagja a kommunista pártnak. A Szocialista Ifjúsági Szövetség egykori elnöke arra a meggyőződésre jutott, hogy a kommunista párt nem képes átalakulni demokratikus erővé. VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben: 1991. október 14-én Pénznem Eladási árfolyam 1 egységre koronában DEVIZA VALUTA Angol font 51,89 52,69 Francia frank 5,24 5,32 Német márka 17,86 18,14 Olasz líra (1000) 23,90 24,26 Osztrák schilling 2,54 2,57 Svájci frank 20,40 20,73 USA-dollár 30,25 30,65 (Munkatársunktól) - A Polgári Mozgalom a Szövetségi Televízió Események és kommentárok című késő esti hírmagazinjában folyó pártbemutatkozásokat idő előtti választási kampánynak tekinti, s ezért ebben a műsorban nem kiván részt venni Jirí Dienstbier, a mozgalom elnöke szerint a lusztrálási törvény a kollektív felelősség elvének alkalmazását jelenti, nem teszi lehetővé a védekezést, s lehetőséget nyújt sok olyan becsületes ember megalázására, akik a múltban téAZ EGYESÜLÉS ELŐJELE? Michal Kováénak, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom alelnökének kijelentéséből fakad e feltételezés. Az alelnök a két, jelenleg legfontosabbnak tünö szlovákiai politikai erö, a Kereszténydemokrata Mozgalom és az MDSZ tegnapi értekezletének szellemét jellemezve, a kölcsönös megértésre hajló készség alapján nyilatkozott így Ivan Čarnogurský szerint, igyekeztek közös álláspontot kialakítani az alkotmányjogi elrendezés, az alkotmányelökészités, az államszerződés és a népszavazás kérdésében. vedtek. de senkinek sem ártottak . (sm) ,,A lusztrációs törvény végrehajtása határozott választóvonalat jelent az 1989 novembere utáni belpolitikai egyensúlyhelyzetet illetően" - mondotta Boris Zala, Szlovákia Szociáldemokrata Pártjának elnöke tegnapi sajtóértekezletén. A lusztrálási törvényről nyilatkozott Jozef Prokeš, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke is Úgy véli, hogy az újból tápot ad az emberek közötti bizalmatlanságnak, a ..boszorkányüldózésnek". Az MKDM sajtószolgálata BÁNYÁSZSZTRÁJK ösztönszerű sztrájkbalépéssel reagált a novákyi C igei' Bánya 1500 bányásza tegnap a szövetségi kormánynak a munkahely-besorolás kategóriáinak eltörléséről szóló - általuk diszkriminatívnak tartott - törvényjavaslatára. A sztrájkolok nyilatkozat aláírásával juttatták kifejezésre, hogy mindaddig nem veszik fel a munkát, amig a szövetségi minisztérium nem nyújt a bányászok számára kellő biztosítékot Megegyeztek, hogy a sztrájk hétfőn is folytatódik. (Folytatás az 1. oldalról) történt. Megegyeztek abban, hogy már pénteken reggel Vinkovcin keresztül humanitárius segélyt indítanak Vukovarba, s a visszaúton a konvoj elszállítja a városból a sebesülteket. A megállapodás értelmében a szövetségi hadsereg feladatul kapta a dalmát tengerpart szárazföldi és tengeri blokádjának feloldását, a horvát félnek pedig a katonai objektumok és laktanyák blokádját kell feloldania. Tegnap délelőtt Zágrábból már megérkezett a hír, amely szerint a szövetségi hadsereg fő laktanyái körül a horvát fegyveres erők lebontották a barikádokat. A csütörtöki zágrábi megállapodás része volt az is, hogy az egyezmény megtartásáról a szövetségi hadsereg és a horvát fegyveres erők képviselői az EK-misszió védnöksége alatt folytatják a megbeszéléseket. Johan Kosters tábornok, a misszió tagja állítólag azzal fenyegetőzött, hogy ha ezek a tárgyalások nem hoznak konkrét eredményeket, akkor a misszió tagjai elhagyják Zágrábot. A legkeményebb viták tárgya, hogy hová vonuljanak ki a szövetségi egységek a zágrábi laktanyákból. New Yorkban csütörtökön Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár találkozott az Európai Közösségek megbízottjával, lord Carringtonnal és Cyrus Vance volt amerikai külügyminiszterrel, akit különmegbízottjává nevezett ki Jugoszlávia ügyében. A találkozó idején a világszervezet székháza előtt több ezer, az Egyesült Államokban élő horvát, szlovén és albán tartott viharos tüntetést. A megbeszélések után Vance bejelentette, pénteken elindul Európába, objektív információkat akar szerezni a jugoszláviai helyzetről és javítani akarja a kapcsolatokat az ENSZ és az európai közvetítők között. A politikus ma látogat el Belgrádba és Zágrábba, hogy kapcsolatba lépjen a föderáció és a köztársaságok képviselőivel. Ezután Hágába utazik, ahol a Jugoszlávia-konferencia zajlik. George Bush amerikai elnök a Fehér (Folytatás az 1. oldalról) A székelység területi autonómiája a tavaszi hónapokban vetődött fel konkrétabban, amikor megkezdődötta székely párt és a Székely Ifjak Szövetségének a szervezése. Az ifjúsági szervezet azóta már működik. Azonkívül a marosvásárhelyi kongresszuson is komolyan felmerült, hogy eltérés van az egy tömbben élő székelyföldi magyarság, valamint szórványmagyarság problémái között. Ebből kiindulva a székelyföldi RMDSZ-szervezetek egy része szeptemberben és október elején kétszer is összejött és megalakították az RMDSZ székelyföldi politikai csoportjait. Az egész körül még több dolog nem egészen világos. A lényeg azonban az, a legutóbbi székelyudvarhelyi találkozón határozat született arról, hogy a társadalom demokratizálódási folyama(Folytatás az 1. oldalról) zó részével, de alternatívaként elfogadták az FMK javaslatát is. 0 Az MKDM .és az Együttélés külön javaslatot nyújtott be a nemzetiségi és etnikai csoportok jogállásának szabályozására. Elfogadták ezt? - Javaslatuk második részét, amely bizonyos politikai autonómia felé irányul, elvetették. Az első nyolc cikkely viszont alternatívaként bekerülhet a közös tervezetbe azzal a feltétellel, hogy a beterjesztők átdolgozzák, méghozzá úgy, hogy beilleszthetők legyenek az általános emberi jogokat és szabadságjogokat taglaló fejezetbe. 0 Az alkotmánytervezet tíz fejezetből áll. Ezek közül mennyit sikerült megvitatniuk? - Elfogadtuk a bevezetőt és az első fejezetet, amelyben alternatív javaslat vonatkozik az államnyelv Házban találkozott Franz Franitzky osztrák kancellárral, s megbeszéléseik egyik központi témája ugyancsak Jugoszlávia volt. Egyetértettek abban, folytatni kell a nemzetközi erőfeszítéseket a válság békés megoldására, bár azok egyelőre nem hoztak eredményt. Vranzitzky a találkozó után azt mondta, az USA egyelőre az Európai Közösségekre hagyja a diplomáciai kezdeményezést, de szükség esetén kész segítséget nyújtani a békés megoldás kereséséhez. A belgrádi televízió tegnap reggel azt jelentette, a horvátországi harctereken olyan volt az éjszaka, mint a korábbi napokban: néhány helyen kisebb-nagyobb lövöldözés tört ki, de komolyabb harcokra nem került sor. A televízió szerint főleg Nyugat-Szlavóniában voltak incidensek, ahol - állítása szerint - a horvát erők aknákkal lőtték a jugoszláv hadsereg és a szerb fegyveresek állásait. Dubrovnik térségében nyugodt volt a helyzet, de itt a tűzszünet nagyon törékeny, mivel ..a horvátok újabb és újabb erősítéseket kapnak és folytatják a fegyveres provokációt". Ellenben a zágrábi rádió tegnap arról számolt be, hogy a szövetségi hadsereg a kora reggeli órákban újabb támadást hajtott végre Vukovar ellen. Állítólag ez volt az egyik legsúlyosabb támadás, amit a város megért. Tegnap délután ülést tartottak a jugoszláv államelnökség úgynevezett szerb tömbjének tagjai. Közleményükben azt hangsúlyozták, számukra elfogadhatatlan, hogy kivonják a hadsereget a szerbek lakta horvátországi területekről. Ha ilyesmibe belemennének, akkor - úgymond - a fizikai megsemmisítés veszélyének tennék ki a szerbeket. Leszögezték, amíg nem találnak megoldást a jugoszláv válságra, addig minden katonai alakulat ott marad, ahol jelenleg van. bár tiszteletben fogják tartani a tüzszünetet. Mondani sem kell, ez a döntés is ellentétes a hágai megállapodással. tának keretében tekintetbe kell venni a regionális igényeket és ezért elkerülhetetlen ..a térség lakossága egészének önrendelkezési joga jegyében a székelyföldi területi autonómia létrehozásának napirendre tűzése". Ennek megvalósításáról az elképzelések szerint a helyi lakosság népszavazása döntene. A probléma rendkívül kényes, s figyelembe véve a szomszédos Jugoszláviában folyó polgárháborút, az RMDSZ vezető körei óvatosságra és nagy körültekintésre intenek. Román részről ugyanis szinte hisztérikusan kezelnek minden kijelentést bármiféle autonómiáról és azonnal Erdély elcsatolásával vádolják a magyarokat. Az itt említett álláspontokra egyelőre nincs román reakció. Biztos azonban, hogy újabb feszültségre lehet számítani. KOKES JÁNOS, Bukarest illetve a hivatalos nyeiv megnatarozására. Ugyancsak elfogadtuk a második fejezetet, ebben a nemzetiségek és etnikai csoportok jogállásának szabályozásában tértek el a nézetek és ezért alternatív javaslat is született. A harmadik és negyedik fejezetet is elfogadtuk. Az utóbbiban nem született konszenzus a Szlovák Köztársaság elnöki funkcióját és a népszavazás kérdését illetően. • Mikor ül össze ismét a bizottságuk? - A jövő héten folytatjuk a munkát. Úgy hiszem, a legproblematikusabb a kilencedik fejezet lesz, amely az illetékességeket és a szuverenitást tárgyalja. Ha a Cseh és Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége megegyezne az államszerződés kérdésében, ez nagyon meggyorsítaná munkánkat. Sok eddig elfogadott alternatív javaslat fölöslegessé válna és a többi fejezet kidolgozása egyszerűbb lenne. -esiA CSALL0K0ZIEK ES AZ EUR0LANC SIKERE VOLT... Duray Miklós a prágai parlament bősi határozatáról Mint arról tegnapi számunkban beszámoltunk: Szabad György, a magyar parlament elnöke csütörtökön Budapesten fogadta a Szövetségi Gyűlés környezetvédelmi bizottságának küldöttségét. Éppen e bizottság hozott a napokban a bősi vízi erőmű építésével kapcsolatos határozati javaslatot, amelyet Duray Miklós, a Nemzetek Kamarája környezetvédelmi bizottságának tagja, nemrég lapunknak adott nyilatkozatában kedvezőnek és előremutatónak minősített. Arról is írtunk, hogy a parlamenti vitában többen a javaslat ellen szólaltak fel. Megkérdeztük az EPM elnökét, mi a véleménye minderről? - A plénum elé terjesztett határozati javaslat nagy vihart váltott ki, amely során, megdöbbentő módon azok közül is a javaslat ellen szólaltak fel néhányan, akik a bizottságban támogatták ezt a határozatot Különösen az a megdöbbentő számomra, hogy Ján Zlocha a határozati javaslat előterjesztője a plénum előtt a bizottság többségének álláspontjával szöges ellentétben magyarázta ezt a határozatot. Megsértette azt a belső megállapodást is, hogy jelentését a kamarák ülése előtt 48 órával megtárgyalja a környezetvédelmi bizottsággal. Ez manipulálási szándékról tanúskodik. Tudni kell azt is, hogy főleg a DSZM, a KDM és az SZNP képviselői szólaltak fel a határozat ellen. Ha módosító javaslataikat elfogadják, az megsemmisítette volna a Magyar Országgyűléssel folytatott tárgyalások során elért pozitívumokat, lehetetlenné tették volna a további tárgyalásokat a bősi vízi erőműről. 0 Hogyan értékeli a szavazást a plénumban? - Az eredeti javaslat elsöprő sikere a parlamentban főleg annak az álhatatos kitartásnak köszönhető, amellyel már évek óta küzdünk a bősi vízi szörny ellen, s amit az építkezés környékén élő lakosság az elmúlt hónapokban tüntetéseivel is kinyilvánított. Ezt a sikert a tüntetők és az Eurolánc polgári kezdeményezés eredményének tekintem. 0 Ján Zlocha beszédében foglalkozott az érintett falvak polgármestereinek álláspontjával is... - Ján Zlocha a polgármesterek álláspontját a parlamentban szinte fő ütőkártyának szerette volna felhasználni. Azt hangoztatta, s ezt a parlamenti jegyzőkönyv is tanúsítja, hogy az érintett falvak polgármestereitől nem hallott egyetlen véleményt sem, amelyből arra lehetne következtetni, hogy félnének ettől a vízi erőműtől. Beszédében arra hivatkozott, hogy a polgármestereket csupán az utak építése, az infrastruktúra fejlesztése érdekelte. Ez az állítás rossz fényben szeretné feltüntetni a polgármestereket. Az igazság az, nem minden jelenlevő polgármester nyilatkozott ebben az értelemben. Ám a kivételt képező polgármester álláspontjának hallatára a bizottság számos tagja csalódottan mondta, hogy ha a helyi vezetőknek nem érdeke a vízi erőmű építésének leállítása, akkor nem értik, miért is kell ezzel a kérdéssel foglalkozni a környezetvédelmi bizottságnak? De a határozat jóváhagyása a parlamentban nagy eredmény! Lehet, hogy más erők később majd semlegesíteni fogják ezt a sikert, de pillanatnyilag én ezt jelentős előrehaladásnak tekintem. SOMOGYI MÁTYÁS KÉTSZER KOCCANTAK A POHARAK... (Folytatás az 1. oldalról) nelmi nevezetességekkel, s az „újkori barikádokkal", a felújítás alatt álló, nem éppen lenyűgöző látványt nyújtó megkopott házakkal, s azokat övező akadályokkal. A Dóm előtt Ján Chryzostom Korec érsek, nyitrai püspök és František Mikloško üdvözölte a becses vendégeket. Miután megtekintették a koronázótemplomot, a szövetségi elnök találkozott Pavol Uhorskaival, az ágostoni hitvallású evangelikus egyház püspökével, Marianne von Weizsäckernek pedig alkalma nyílt rá; hogy megtekintse a gyermekkönyvillusztrációk pozsonyi nemzetközi bienáléját. -ugKRITIKUS PONT: A KILENCEDIK FEJEZET EGYÜTT AZ ALELNÖKNÉL 1991. október 10-én Dornbach Alajos, a Magyar Országgyűlés alelnöke prágai látogatása során a Szövetségi Gyűlésben több aktuális kérdést vitatott meg a parlamenti képviselőkkel. Egyben mindhárom magyar mozgalom képviselői meghívást kaptak a magyar nagykövetségre. A meghívás alapján baráti eszmecserén vett részt Bugár Béla, az MKDM, Gémesi Károly, az FMK parlamenti képviselője, valamint a Csehországi Magyarok Szövetségének képviseletében Szaló Béla. A résztvevők megvitatták a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és a Magyar Köztársaság kapcsolatainak alakulását, a nemzeti kisebbségek jogkörét, a nemzetközi ajánlások lehetséges alkalmazását. Ezenkívül szó esett a magyar képviselők parlamenti munkájáról, ezen belül is a feddhetetlenségi vizsgálatok gyakorlati kivitelezéséről A Magyar Országgyűlés alelnöke érdeklődött a hazai magyar politikai mozgalmak együttműködése és azon problémák iránt, melyek nehezítik a közös fellépés lehetőségét. FELMERÜLT A SZÉKELY AUTONÓMIA KÉRDÉSE