Új Szó, 1991. október (44. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-09 / 237. szám, szerda

KULTURA 1991. OKTÓBER 9. A NEMZETKÖZI HUNGAROLÓGIA SEREGSZEMLÉJE Szeged adott otthont a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszusnak, melyet a József Attila Egyetemmel közösen rendezett a Magyar Filológiai Társaság. Ez a szervezet a magyar nyelv és irodalom, néprajz és kultúrtörténet kutatásával, tanításával foglalkozó, több mint ezer tudományos munkatársat és főiskolai tanárt tömörít az egész világból. A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, amely kormányon kívüli nemzetközi szervezet, 1977-ben alakult. Életre hívója és támogatója a Magyar Tudományos Akadémia volt, de létrejöttében részt vállalt számos, a hungarológiával foglalkozó külföldi tudományos szervezet és tudós is. Ezek képviselői és magyarországi kollégáik foglaltak helyet a Társaság negyventagú végrehajtó bizottságában és annak elnökségében. A Társaság elnöke Bo Wickman volt Svédországból, a hat alelnök közül négyen a határon túlról érkeztek, az USA-ból, Franciaországból, a Szovjetunióból és Jugoszláviából. A főtitkári teendőt Klaniczay Tibor akadémikus látta el, aki jelentős mértékben járult hozzá a Társaság keletkezéséhez és szervezéséhez. A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság célkitűzései közt szerepel a külöldi hungarológiai kutatások támogatása a magyar nyelvtudományi, irodalomtudományi és folklorisztikai kutatások eredményeinek megismertetésével, segíteni a külföldi hungarológusok tájékozódását a legújabb szakirodalomban, valamint ösztöndíjak nyújtása a Magyarországon folytatott tanulmányokra, s nem utolsósorban egyfajta háttér kialakítása a hungarológusok számára, egymással való megismertetésükre, másrészt, tudományos munkásságuk ismertetésével nemzetközi elismerést szerezni számukra. Tizenöt éves fennállása során az NMFT eredményesen teljesítette feladatait. Ebben jelentős érdemeket szerzett a Társaság lapja, a Hungarológiai Értesítő. A folyóirat rendszeresen közli a szakkönyvek, tanulmányok és cikkek, a nyelvtudományi, irodalomtudományi és folklorisztikai kiadványokról írt recenziók bibliográfiáját, hírt ad a hungarológiai munkahelyek tevékenységéről, információkat közöl a világszerte zajló rendezvényekről, a Társaság életéről, valamint közli a tagság és a vezetőség címét. A Hungarológiai Értesítő és a Hungarológiai Alapkönyvtár, amely kétszázoldalas, gondosan összeállított könyvjegyzéket tartalmaz, a hungarológusok pedagógiai és tudományos kutatómunkájának mellőzhetetlen segítségévé vált. A hungarológiai kutatómunka eredményeinek felmutatására, valamint a tudományos információk közvetlen cseréjére szolgálnak az ötévenként megrendezett Nemzetközi Hungarológiai Kongresszusok, amelyeket váltakozva tartanak Magyarországon, illetve külföldön. Az első kongresszus Budapesten volt 1981-ben, tudományos programja két problémakör vizsgálatára irányult: egyrészt a Magyarországon kívüli egyetemeken történő hungarológiai tanítás állapotának feltérképezésére, másrészt a magyar verselés problematikájának vizsgálatára, különböző aspektusokból. A második kongresszust Bécsben rendezték 1986-ban, s a magyar nyelvet és kultúrát vizsgálta a Kárpátmedence más nemzeti kultúráinak kontextusában. Mindkét kongreszszus anyagát közölte a sajtó. A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus A régi és az új peregrináció. Magyarok idegenben, idegenek Magyarországon problémakörrel foglalkozott. A peregrináció eredeti jelentésében utazást, idegen földön történő vándorlást jelentett. Ám amint a kongresszus ülésén kiderült, ehhez a fogalomhoz minden a szülőföld vagy a haza változásával összefüggő lelki és más tevékenység kapcsolható. Például külföldi főiskolai tanulmány, a lakosság migrációja, vándorlása, száműzetés, emigráció, diplomáciai utak, hadjáratok stb. Ezt a széles körű koncepciót ellenpontozta ünnepélyes megnyitójában Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, aki megállapította, hogy a magyarok száműzéséről és vándorlásairól szóló történetekben mindeddig a tragikus tónusok domináltak. A pozitívumokra is oda kell azonban figyelni, nevezetesen arra, hogy mit kapott a magyarság a világtól, s mit adtak a magyarok a világ kultúrájának. Göncz Árpád elnöknek a kongresszuson való részvétele nemcsak protokolláris jelentőségű volt. Mint maga mondotta, ismerősök, barátok, kollégák közé jött, hisz jómaga a szegedi egyetemen öt éven keresztül műfordítást adott elő. Az elnök figyelmesen meghallgatta a plenáris ülés előadóit, és sajnálatát fejezte ki, hogy más elfoglaltságai miatt nem vehet részt a szekciók ülésein. A szünetben szívélyesen elbeszélgetett a kongresszus szlovák és cseh résztvevőivel is. A plenáris ülésen hallott négy bevezető előadás, valamint a tizennégy szekcióban a közel negyven országból összesereglett tudóstól elhangzott mintegy háromszáz felszólalás, a választott téma tudományos eredményességét bizonyította. Az előadók rámutattak a magyarok és más nemzetek közötti kölcsönös kötődések és kapcsolatok gazdagságára és sokszínűségére, a szellemi termékek kétirányú, intenzív áramlására a történelmi időben és térben - a magyar államiság kezdeteitől egészen napjainkig, az Uraitól, Skandinávián vagy Olaszországon keresztül egészen Amerikáig. A konferencia témái között szerepelt a Magyarországról és a magyarokról alkotott kép más nemzetek tükrében, mint a megismerésnek és az önismeretnek jelentős történelmi forrása. Többen figyelmet szenteltek annak a szerepnek, melyet az egyház és az egyházi rendek játszottak Magyarország szellemi és anyagi kultúrájának fejlődésében. Néhány előadó a peregrináció jogi, politikai és gazdasági aspektusaival foglalkozott. Nem feledkeztek meg a magyar és nem magyar hungarológia külföldi úttörőinek szerepéről és művéről sem. A szegedi néprajzkutatók pedig régiójuk népi kultúráját mutatták be. A tanácskozás sok új rész- és A „MÁSIK" SZOVJET IRODALOM BÁRMI ELŐKERÜLHET A TITKOS AKTÁKBÓL Hányfajta szovjet irodalom létezett a birodalom hetvenéves fennállása során? Volt egy „hivatalos", amely megjelenhetett, volt egy emigráns, amely a hazájukat elhagyni kényszerülő írók tollából került ki, s lassanként a „harmadik vonalra" is kezd fény derülni - egy krimibe illő nyomozás eredményeként, mely nyomozást a Szovjetunió elveszett irodalmi örökségét kutató bizottság végezi a nyolcvanas évek közepétől. A bizottság egyik tagja, Vitalij Sentalinszkij nemrég nyilatkozott az Index on Censorship munkatársának. A beszélgetést a Magyar Napló szeptember húszadikai száma közli. Sentalinszkij elmondása szerint, a bizottság spontán alakult, néhány hasonlóan gondolkodó író összefogásával. • Tagjai között megtaláljuk egyebek mellett Bulat Okudzsavát, Vlagyimir Makanyint vagy Viktor Asztafjevet. Ezek az írók tudták, legalábbis sejtették, mekkora mennyiségű irodalmi anyag rejtőzik a Lubjankában, az Államügyészségen és a hatósági archívumokban, hiszen a szerkesztőségi házkutatások során, vagy a „gyanús" irodalmárok elhurcolásakor minden iratot lefoglaltak, beleértve a levelezéseket, dokumentumokat, kéziratokat. Mértéktartó becslések szerint a Szovjetunióban legalább kétezer írót börtönöztek be, közülük mintegy másféleíren meghaltak, több százan eltűntek, nyomtalanul. Irataikat meghamisították, eltüntették. A bizottság, amely lépésről lépésre haladt az aprólékos munka során, eleinte szinte „gumifalba" ütközött: vagy gondosan megszűrt anyagokat bocsátottak a rendelkezésükre, vagy merev elutasítás fogadta őket. Nem csoda, hiszen olyan hivatalnokokkal találták magukat szembe, akiknek semmi érdekük nem fűződött az igazság feltárásához: sokan közülük személyesen is érintettek egy-egy ügyben. A dossziék tehát nehezen nyíltak fel, de végül is felnyíltak, s meglepő dolgok kerültek napvilágra. Például egy levél, amelyet Vlagyimir Sztavszkij, az írószövetség főtitkára küldött Jezsovnak, a GPU (Belügyi Népbiztosok Tanácsa) főnökének 1938-ban. A levél tulajdonképpen egy feljelentés, Oszip Mandelstam ellen, aki akkoriban tért vissza voronyezsi száműzetéséből. A feljelentő nyugtalanul számol be arról, hogy Mandelstam ugyan Moszkván (tehát a „zónán") kívül él, ám gyakran látogatja moszkvai barátait, akik ,,gyűjtenek neki és áldozatot csinálnak belőle, vagyis költőzsenit, akit úgymond nem ismernek el. Valentyin Katajev, /. Prut és más hasonló irodalmi alakok nyíltan és élesen a védelmére kelnek".. ,,0. Mandelstam nemrégiben megírt egy versciklust, amiről nem éppen a legkedvezőbben vélekedtek azok az elvársak, akiknek megmutattam" - írja a szövetség főtitkára, aki „a szovjet írótársadalom egy csoportjával" együtt egyre növekvő aggodalommal és idegességgel figyeli Oszip Mandelstam ügyét". A levél végén kommunista üdvözlettel kéri a GPU segíségét „Mandelstam kérdésének lerendezéséhez'. Ilyen volt az írószövetség, amely Sztálin kreatúrájaként alakult, s amelynek tagjai egymást adták rendőrkézre. A feljelentők és azok jobbkezei, általában gyengécske írók, gyakran írtak „mélyenszántó" elemzéseket írótársaik műveiről. Robbanóanyag van a kezünkben, nyilatkozta Vitalij Sentalinszkij, hiszen a KGB archívumában mindenkiről van dosszié, s bárkiről bármi kiderülhet. És nagyon sokan jelentettek fel másokat. A bizottság munkáját nehezíti, hogy a régi gárda ellenáll. Az államügyész helyettesének a posztját például még mindig egy régi sztálinista tölti be, aki Szolzsenyicin és Szaharov ügyében is érintett volt. „Milliókra rúg a sztálinisták, leninisták száma a Szovjetunióban. Es a nép még mindig nem tud semmit. A szovjet korszak óriási traumát okozott. Alátaszítottak minket a barbarizmusba, s amikor végre ismét a felszínre bukkantunk, újra meg kellett tanulnunk élni. Mindegyikünknek, kivétel nélkül" - nyilatkozta Sentalinszkij a kérdésre válaszolva, hogy nem olvastunk-e még eleget a táborokról, nem kellene-e új irányba tekinteni? A múltat, amelynek sötétsége és poiíoli mélysége még mindig nem látható egészen, meg kell ism,erni. A Lubjankában például találtak egy Platonovregényrészletet, amelyet senki sem ismert, még Platonov lánya sem. Egy asszony például Harkovból utazott fel Moszkvába, kéziratokat hozva. Az írószövetségben félrevezették, mondván, hogy már elég anyag gyűlt össze, különben is, lassan abbahagyják a kutatást. Még szerencse, hogy nem fordult sarkon, hanem az Ogonyokon keresztül kapcsolatot keresett a bizottsággal. Apja novelláit hozta, amelyek sohasem jelenhettek meg... Hogy mi mindent rejtegetnek a dossziék, csak hosszú, szívós munka tárhatja fel. Lehet, hogy remekművek is előkerülnek, talán teljesen ismeretlen neveket ismerünk meg. ,,Az igazán nagy író mindig ritkaság", mondta Vitalij Sentalinszkij, „de több olyan kéziratra is bukkantunk, amelyek méltán összevethetők Jevgenyija Ginzburg Meredek út című művével." Lehet, hogy mire szétesik a Szovjetunió, talán a szovjet irodalom igazi történetét is megismerhetjük? (k-y) ÉVFORDULÓ A „MEGNYOMORÍTOTT" NEMZEDÉK KÉPVISELŐJE A hetvenéves Tadeusz Róžewiczot kritikusai a „megnyomorított" nemzedék képviselőjének tartották, mivel a háború gyakori témája verseinek, elbeszéléseinek. Harminckilencben már közölt verseket, a negyvenöt után írt elbeszélései pedig már kiforrott íróra vallanak. A gettólakók, a partizánharcok hősei, az erő pozíciójából kegyetlen játékot űző katonák, bujdosó és bújtatott zsidók, halottaiktól szabadulni nem tudó életben maradottak a szereplői korai elbeszéléseinek. De az ő lírája sem kerülte el a buktatókat - ő is magasztalta a szocialista építést. „A történelmi tapasztalás, amelyet a háborútól, a megszállás idejéből, a hitlerizmussal, a fasizmussal való közvetlen öszszeütközésből szereztem, a materializmus, a szocializmus felé vitt, nem pedig a metafizika felé" -írta, de az 1958-ban megjelent tizedik verseskötete már a csalódásokat, a lerombolt illúziókat is tükrözi. Drámái - vagy antidrámái - világsikert arattak és aratnak ma is. Külföldön talán többet játsszák darabjait, mint lengyel Tadeusz Róžewicz - ahogy Erik Lipiňski karikaturista látja általános eredményt hozott a magyar kultúra és a környező nemzetek kultúrái közötti kapcsolatoknak a peregrináció általi megismerésében. A problémakör megvilágításához a csehszlovák résztvevők is hozzájárultak. Richard Pražák brünni egyetemi tanár például terjedelmes előadásban taglalta - konkrét tényekkel alátámasztva - a magyar -csehszlovák kulturális kapcsolatokat a magyar állam megalapításától egészen a 19. század feléig. Tudósaink a szekciók munkájába is aktívan bekapcsolódtak. Rákos Péter professzor, a prágai Károly Egyetem tanára Vladimír Kováč-Farský sorsán keresztül mutatott rá a peregrináció modern formáinak egyikére, amelyet a totalitárius rendszer okozott. Marcella Husová, fiatal prágai hungarológus a cseh-magyar kapcsolatokat vizsgálta, 19. és 20. századi divatlapokban publikált prózai művek prizmáján keresztül. Mészáros János a cseh és a magyar avantgárd költészet tipológiai összehasonlítására vállalkozott. Deák Eszter, a brünni filozófiai kar magyar lektora a buchlovi Sigmund Berchtold magyar könyvtárban Richard Pražák professzorral közösen végzett kutatásainak eredményeit ecsetelte. A pozsonyi Zeman László a szlovákiai magyar nyelvtudomány állapotairól adott elő. E sorok szerzője arról beszélt, hogy az emigráns magyar írók milyen hatást gyakoroltak az 1919 utáni magyar kisebbségi irodalom fejlődésére. A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszushoz kapcsolódott a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság közgyűlése. A szervezetnek jelenleg több mint ezer tagja van, több mint felét külföldi hungarológusok alkotják. Ez alkalomból nyolc külföldi hungarológus vehette át az életművet jutalmazó Lotz Károlyemlékérmet. A kitüntetettek között volt Rákos Péter is. A magyar irodalom idegen nyelvű monográfiájáért Szirmai Endre-díjat kapott Jolanta Jastrzebská egyetemi tanár. Az alapszabály érteimében sor került az új vezetőség megválasztására is. A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság új elnökévé Rákos Pétert választották, az új főtitkár Jankovics József lett. A végrehajtó bizottságban Csehszlovákiát Richard Pražák és Karol Tomiš képviselik. A szervezet vezetésében nyert pozíciók hungarológiánk magasfokú elismeréséről árulkodnak. A közgyűlés úgy határozott, hogy a IV. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust 1996-ban Rómában és Nápolyban tartják. A kongresszus leendő fő témája a kereszténység és a kultúra viszonya Magyarországon. A jelentős tudományos esemény társrendezői a római egyetem, a római hungarológiai központ, valamint a nápolyi Kelet-Európai Intézet lesznek. KAROL TOMIŠ színpadokon. (A Fehér házasságot hazai közönségünk is láthatta. Wyszyriski bíboros 1976-ban nyilvánosan kikelt az efféle ocsmányságok ellen, mint amilyen a Fehér házasság. Kritikusai nemigen kényeztették el. Tisztelői tudni vélik, hogy 1981-ben, amikor 60 éves volt, a lengyel sajtó egyetlen sorra sem méltatta. A Žycie Literacki publicistája ennek okát abban sejti, hogy Róžewicz baráti köre művészekből és színházi emberekből áll, a fővárostól távol él, Wroclawban, sosem tartozott semmiféle irodalmi csoportosuláshoz (sem klikkhez), és sosem volt párttag! De nem lehet nem venni róla tudomást, s azt még az ellenségei sem vitatják el tőle, hogy a háború utáni-lengyel irodalomban nemcsak hogy a legnagyobbak között a helye, hanem a munkássága is hatalmas, sokoldalú: ír verset, prózát, drámát, esszét. A Halál régi díszletek között című regényének magyar kiadásához ő maga írt utószót, „...a régi díszletek - konvenciók - között zajló életről beszélek; ezek a díszletek még a XIX. századból származnak, és a különféle társadalmi és politikai szokások és erkölcsök formájában egészen a jelen időkig fennmaradnak. .. a »díszletkészítők« között ott találjuk az úgynevezett nagy embereket, a politikai vezetőket, tábornokokat, pedagógusokat, bíborosokat, írókat... más korok emberei számára festették és állítottak fel, de megmaradtak, és még most is léteznek... az élet színházában lezajlott óriási változások ellenére mindennapi életünk a régi, poros díszletek között zajlik, helyesebben telik. Az elbeszélés »hőse« csak halála órájában sejti meg, hogy majdnem egész életét olyan tilalmak és parancsok, fogalmak, eszmék és jelképek között töltötte, amelyek csak makettek voltak." A hetvenes évektől Róžewiczet külföldi lexikonok is európai, sőt világhírű íróként jegyzik. Külföldi körök javasolták (1975-től kezdődően) az irodalmi Nobel-díjra. Amikor a díjat Czeslaw Milosz kapta, az uppsalai egyetem professzora, a lengyel Jozef Trypuóko azt írta Tadeusz Róžewieznek: nyomást gyakoroltak rá, hogy Mifoszt támogassa, de tudva, hogy Milosz helyzete erős, „ezért mindvégig hű maradtam az ön jelöléséhez... Mindannyian örülünk, hogy ezúttal lengyelre esett a választás... Nem tudom, van-e valaki Lengyelországban, aki Mítoszhoz és Önhöz hasonlíthatná magát". (kiedr)