Új Szó, 1991. október (44. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-17 / 244. szám, csütörtök

1991. OKTÓBER 17. ,ÚJSZÔI HAZAI KÖRKÉP FÖLDÜGYBEN CSOMÓ MAGDA, Tardoskedd Édesapám halála után (1985) a hagyatéki tárgyaláson az állam javára lemondtam az édesapám után öröklendó földterületekről. Most, a megváltozott körülmények között szeretném tudni, hogyan lehetne a földeket visszakapni, illetve lehetséges-e ez egyáltalán. -A Földtörvény 6. §-a 1. bek. 1 betűjének kitétele lehetővé teszi az olyan mezőgazdasági ingatlan kiadását, amelyet a hagyatéki eljárásban kényszerhelyzetben visszautasítottak, tehát az örökös lemondott a hagyatékot alkotó mezőgazdasági földterületről. A fent említett helyzetben a jogosult személyre hárul a bizonyítás terhe, vagyis bizonyítania kell, hogy a hagyatéki eljárásban kényszerhelyzetet teremtettek számára. B. F., Dunaszerdahely Hárman vagyunk testvérek, van majdnem 18 hektár földünk, 11 hektár az én nevemen van, a többi testvéreimén, mivel mikor az édesapánk meghalt, azt mondták, hogy a 11 ha föld legyen az enyém, nekik nem kell. Édesapánk 1988-ban halt meg. Most azt akarják, hogy írassam háromfelé a 11 ha földet. Azt szeretném tudni, köteles vagyok-e ezt megtenni - Az ön tulajdonában levő mezőgazdasági földet (11 ha) nem köteles szétosztani testvérei között. A földek szétosztását testvérei a hagyaték újratárgyalásával a 330/91 Tt. sz. SZNT törvénye alapján ki tudják kényszeríteni. Az említett törvény 40. §-ának kitétele alapján az államjegyzőség három részre osztja a kérdéses földeket, ha teljesítve vannak e kivételben megnevezett feltételek. Abban az esetben, ha jóakarattal, megegyezéssel kívánja megosztani a földeket, megteheti ezt ajándékozási, illetve adásvételi szerződéssel, amely szerződéseket az államjegyzőség regisztrál. SIMON ISTVÁN, Rimaszombat Nagyszülőim 1930-ban vásároltak egy tanyát adásvételi szerződéssel, amit a nevükre írtak. Harminc hektár földterület - szántó, rét - tartozott a tanyához, mely 1945-ben konfiskáció alá került. 1947ben nagyszülőimet kitelepítették Magyarországra, ahol pár év múlva mindketten meghaltak. Ezen a területen a mai napig állami gazdaság működik. Jár-e a tanyáért kártérítés a földterületekkel együtt? - Mint kérdésében írta, nagyszülei mezőgazdasági vagyonát 1945ben kobozták el. Majd 1947-ben kitelepítették őket, így vagyonuk elvétele nem a kitelepítéssel történt. Ha vagyonukat a 104/45 Tt. SZNT sz. rendeletének 1. §-a 1. bek. b/ betűje alapján konfiskálták el, ebben az esetben alkalmazni lehet a 330/91 Tt. sz. SZNT törvény 38. §-a 1. bekezdését, figyelembe véve a Földtörvény 6. §-a 2. bek., így kérni lehet az illetékes Földhivataltól a mezőgazdasági földek dekonfiskációját. Az említett joggal csak az a jogosult személy élhet, aki csehszlovák állampolgár, állandó lakhellyel rendelkezik a CSSZSZK területén és az elhalálozottak gyermeke, vagy annak egyenesági leszármazottai, ha ilyenek nincsenek, testvérei, ha ók sem élnek, azok gyermekei Dr. HÁJOS ZOLTÁN OLVASÓINK FIGYELMÉBE Anyagtorlódás miatt holnapi számunkban folytatjuk az erőszakkal a Szovjetunióba elhurcoltak névsorának közlését. LEGYEN VAGY NE LEGYEN VILÁGKIÁLLÍTÁS? HOGYAN LÁTJA A FÜGGETLEN SZAKÉRTŐ Bár a budapesti fővárosi közgyűlés elutasító állásfoglalása után a magyar kormány is elállt az 1996-os világkiállítás megrendezésének szándékától, tovább folyik róla a vita. így még nem teljesen időszerűtlen annak a beszélgetésnek a közzététele, amelyet az említett döntések előtt készítettünk Dr. Gazda István tudománytörténésszel, aki sokat foglalkozott az eddigi világkiállítások történetével, a magyarországi világkiállítás szervezőbizottságnak pedig független szakértőként igyekszik - ellenszolgáltatás nélkül - segíteni. - A magyarországi világkiállítás terve nemcsak Magyarország lakosságát foglalkoztatja. hanem egész Közép-Európáét, hiszen például Csehszlovákiának sem mindegy, lesz-e EXPO, s ha lesz, milyen lesz. Tanár úr, ön mit szól ahhoz, hogy Bécs már hónapokkal ezelőtt lemondta részvételét a világrendezvényben? -Egy előzetes döntés szerint 1995ben már semmiképp sem lesz nálunk világkiállítás, hanem legfeljebb 1996-ban, de nemcsak Budapesten, hanem egész Magyarországon. Ennek a tervnek örülök is, hiszen úgy érzem, egy Budapest-Bécs közös világkiállítást Magyarország nem tudott volna megrendezni. Sót, ez anyagi szempontból sem lett volna előnyös, ugyanis a reklámdíjak, szponzori felajánlások megoszlottak volna. Kétségtelen, hogy Csehszlovákiának mindenképpen jó, akár Bécs-Budapest, akár csak Budapest lesz a színhely. - Vannak, akik azt mondják, nem kell világkiállítás, mert arra csak ráfizethetnének. Valóban fennáll ez a veszély? - Ha egy világkiállítást nem szerveznek meg jól, rendkívül nagy lehet a ráfizetés. Az 1873-as bécsi kiállítás nagy ráfizetéssel zárult, és volt már Spanyolországban is világkiállítás, amelynek a mérlege negatív volt. Úgy látom, a mostani, vagyis a sevillai szervezői tudják, hogyan kell egy ilyen akciót megtervezni. - Tehát a nyereséges kiállítások forgatókönyve szerint biztosra mehet a magyarországi világkiállítás szervezőgárdája? - Van a dolognak egy nagy trükkje, amit Magyarországon sajnos kevesen ismernek, mégpedig, hogy először azt kell megtervezni, hogy a szóba jövő területen mi történik majd a zárás után. Hogy a kiállítás idején mi történik, az nem ügy, mert azt tudjuk. Viszont az úgynevezett utánhasznosítástól függ a gazdasági mérleg. Ugyanis maga a világkiállítás nem szokott nyereséges lenni - a vancouveri kivételével, amely már a zárás napján nyereséges volt-, hanem általában csak 2-3 év utóhasznosítás után válnak azzá. - Jelenleg talán már az előkészületek is hasznot jelentenének egy bizonyos szempontból. Tudniillik Magyarországon is van egy bizonyos fokú munkanélküliség, Csehszlovákiában is, tehát elképzelhető, hogy az építkezések és más előkészületek munkalehetőséget teremtenének. Nemde? - Nem olyan egyszerű a kérdés. Sevilla a környék munkanélküliségét teljes egészében felszámolta a rendezvénnyel. Nos, az lenne tisztességes, ha a munkanélkülieket nemcsak a világkiállítás megnyitásáig tudnák alkalmazni, de később is. Ezért mondtam előbb, hogy nem mind egy, milyen az utóhasznosítási program. Végül is ez utóbbi nemzetközi vállalkozást igényel. Mindenki azt mondja, ha a világkiállításhoz szükséges létesítmények építése megkezdődik, nagyon sok szakember kell majd. Én azt mondom, ez sem olyan egyszerű ügy. Ugyanis igen igényes nemzetközi szabványoknak kell eleget tenni, arra viszont nálunk jelenleg nem minden építőipari cég képes... - Felmerülnek olyan aggályok is, hogy az előkészítést, a bemházások anyagi fedezetét Magyarország egyedül képtelen vállalni. Nyugat-Európára, vagy KeletÁzsiára mennyire lehet számítani? -Szerintem az USA, Kanada, DélAmerika, Nyugat-Európa nem igen jöhet szóba. Tudom, ez kemény kijelentés. Viszont Délkelet-Ázsia ós Távol-Kelet, tehát Malaysia, Dél-Korea, Japán Hongkong, Tajvan... Ezekben ugyanis nagy mozgósítható töke és olyan mecénások vannak, akik kockáztathatnak és akiknek fontos lenne, hogy itt, Közép-Európában például egy komolyabb raktárbázist, kongresszusi központot, irodatömböket építsenek! Meggyőződésem, hogy nálunk a világkiállítás előkészítését rossz oldalról közelítjük meg. Nem azon kell vitatkozni, hogy az állami költségvetés mennyivel tud hozzájárulni a világkiállításhoz, hanem abból kell kiindulni, hogy lényegében semmivel. Az állam gyakorlatilag csak a szervezés költségeit tudja fedezni, míg a többi pénzt éppen az előbb említett nemzetközi vállalkozásokból kell összegyűjteni. Kétségtelen, hogy megvan a hátulütője, de... Velük olyan szerződést kell kötni, hogy ók a felépítendő objektumokat 10-15 évig hasznosíthassák. Nos, ilyenkor jön elő az önérzet, hogy ugye micsoda dolog az, hogy például a hongkongiak fognak dolgozni 15 évig a Csepel-szigeten. Ha ez az országnak segítség, akkor azt el kell viselnünk. Különben is, a japánok jelezték, hogy ők maguk legalább 1,5 milliárd dollárral hajlandók részt venni az építkezésekben. Nos, ha az építkezések teljes költsége az infrastruktúrával együtt nagyjából 9 milliárd dollár, az az összeg az említett országok bekapcsolódásával előteremthető. - A rendezőkhöz befutottak már ilyen jelentkezések, felajánlások a japánon kívül? - Úgy tudom, igen, de az még nem elegendő. Ezeket az országokat kormányszinten kell felkeresni és felkérni. - S vannak? - Vannak, de kevesen. Egyébként egy további fontos dolgot mindenképpel el kell még mondani. Azt, hogy a világkiállítás ne legyen pártkérdés. Teljesen mindegy, hogy az illető milyen párthoz tartozik, csak jó, hozzáértő szakember legyen. Ez ugyanis gazdasági, kereskedelmi és jogi probléma, amely eleve azzal kezdődik, hogy biztosítani kell a külföldit arról: 15 évig a nyereségét ki tudja vinni, vagy be tudja fektetni. Vagyis, azt csinálhat vele, amit szeretne. Egyetlen módon léhet ezt a kiállítást megvalósítani. A távol-keleti országok megfelelő kormánygaranciájával és megfelelő mértékű beruházásokkal, valamint egy spanyol-kanadai irányító csoport bevonásával. Itt amatőrök nem rúgnak labdába. GAZDAG JÓZSEF AMI A MEMORANDUMBÓL KIMARADT Óvatos becslések szerint is legalább negyedmillió szlovákiai magyar tud arról, hogy az Együttélés Politikai Mozgalom kidolgozta az ország kisebbségeinek múltját, pillanatnyi helyzetét és életkörülményeink javításának lehetőségeit taglaló Memorandumot, és valószínű, hogy tízezrekre tehető azok száma is, akik aprólékosan tanulmányozták a dokumentumot. Nyilvánvalóan azzal a céllal dolgozták ki az elemzést, hogy a magatartást, az országos politikába való beleszólást illetően is fogódzókat kapjon a csehszlovákiai magyar. A távolabbi múltat és a tegnapot érintő megállapításaival többnyire egyet lehet érteni, ezekben a bekezdésekben alig fedezhető fel pártpolitikai meggondolással rokonítható agitációgyanús megállapítás. Sőt, még ,,A változás lehetőségei", illetve „A kisebbségek helyzetének javítása" című, a jövőbeli teendőket vázoló két fejezet tartalmával is egyet lehet érteni. Mégis hiányérzettel tettem le a Memorandum elolvasása után az Új Szót. Furcsa helyzetben vagyok; olyan dolgok miatt kell a szerzőkkel vitatkoznom, amelyeket meg sem írtak. Még az ország legnagyobb pártja sem engedheti meg magának, hogy a helyzetfelméréseiből, cselekvési programjából, a potenciális választóinak eligazítására megfogalmazott kiadványaiból kihagyja azt a fejezetet, amelyben azt taglalják, hogy céljainak elérése érdekében az adott politikai erő milyen más pártokkal, irányzatokkal szövetkezik. Kétszeresen nem engedheti meg ezt magának egy kisebbségi párt. A viszontagságainkat, a magyarokra leselkedő valós veszélyeket taglaló részben a Memorandum úgy állítja be a szlovák nemzetet, mintha az egy homogén, teljesen „egy húron pendülő" közösség lenne. Pedig még a felületes szemlélőnek is észre kell vennie, hogy két fő vonulata van a szlovákiai politikának: a nemzeti és a liberális. Persze, akkor is a durva leegyszerűsítés hibájába esnénk, ha a nemzeti áramlatokat mind egy kalap alá vennénk, Mégis, tegyük fel, hogy egy kalap alá tartoznak. Az ebből és a magyarellenességükböl eredő veszélyeket bőven ecseteli a Memorandum. Viszont a „Változás lehetőségei" és „A kisebbségek helyzetének javítása" című fejezetben egy szó sem esik arról, hogy nem csak vad nemzeti pártok vannak Szlovákiában. Azt a 15-20 sort, amely arról szólna, hogy van ebben a köztársaságban egy olyan szlovák párt is, amely nem törődve a szélsőséges nemzetiek nyomásával, kiállt a magyarok mellett, azt a 15-20 sort bizony a szerzők kifelejtették. Rendben van, az elemzők nem írták le a Független Magyar Kezdeményezés nevét. Ne akarjunk lehetetlent, ne kívánjunk tőlük gigászi teljesítményt, hogy esetleg kísérletet tegyenek árnyékuk átugrására. Csakhogy a Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevét sem írták le, amely, ugyan, akárhogyan is nézzük, vállalt bennünket. A nacionalista politika arról ismerhető fel, hogy minden lehetséges módon gerjeszti a nemzeti veszélyérzetet. Figyeljük csak meg, mennyire ingerülten reagálnak a hejszlovákok, valahányszor megjelenik a csehországi sajtóban egy-egy békülékenységre, a cseh nemzeti gőg mérséklésére ösztönző írás. A Szlovák Nemzeti Párt vezetői éppen az ilyen megnyilvánulásoktól tartanak. Attól, hogy esetleg még sikerül megegyezni. Arról nem szívesen vesznek tudomást, hogy mint minden európai nemzet, a cseh nemzet is differenciált. Valóban van közötte olyan is, aki még mindig az unitárius állam kategóriáiban gondolkozik, a többség azonban már tisztában van vele, hogy van itt egy komplett szlovák nemzet, amellyel megegyezve fönntartható a föderáció. Minden betűjével egyetértek ama megállapításnak, hogy a dél-szlovákiai magyarság hajlamosabb a liberlizmusra, mint a szlovák nemzet jelentós része. Ez abból is adódik, hogy az emberekre hatott a magyarországi példa, az, hogy ha kezdetlegesen is, de beindult a piacgazdaság. Ebből azonban nem jutok arra a következtetésre, hogy a szlovákiai .magyar politikusok minden pártban fejlett államférfiúi érzékkel rendelkeznek. Én inkább így fogalmaznék: a nemzeti indíttatású szlovák politikusok zöme államférfiként még a szlovákiai magyar politikusoknál is gyatrábban állja meg helyét. Ez bizony kétes dicséret. Különösen időszerű ez a megállapítás most, amikor különböző újságokban egyre másra jelentek meg az Együttélés vezető személyiségeinek nyilatkozatai, amelyekből csak arra tudtunk következtetni, hogy a mozgalom kokettálni kezdett a szlovák nemzeti pártokkal. A tárgyilagosság örvén arra tettek utalásokat, hogy nekünk, magyaroknak tulajdonképpen nem lenne szabad a föderáció kérdésében állást foglalnunk, mert sem így nem jó, sem amúgy. Az ilyen jelzésekből logikusan arra lehetett következtetni, hogy a nyilatkozó politikusok azonos értékűnek tekintik a demokráciát ígérő föderációt és a diktatúrát kínálgató önálló szlovák államot. Itt nem két ifjú hölgy között kell választanunk, hanem - képletesen szólva - egy fiatal, gazdag, gyermekáldást ígérő lány és egy bányarém között. Ezért megengedhetetlen, hogy bármelyik magyar nemzetiségű képviselő akár egy jottányival is hozzájáruljon az önálló szlovák állam felé vezető út egyengetéséhez. E vonatkozásban valóban hajthatatlanoknak kell lennünk, mert a bőrünkről, a létünkről van szó. A taktikázgatásnak itt helye nincs. Helyes szövetségi politika; ez az, ami hiányzik az Együttélés működéséből. Ennek kialakításában valóban egységes álláspontra kellene helyezkednie minden itteni magyar pártnak. Megfelelő szövetségi politika nélkül arra az emberre emlékeztetünk, aki hajánál fogva próbálja magát a mocsárból kihúzni. v TÓTH MIHÁLY Valér Mikula. Független Szlovákiát akarok... ...mert már rég csináltam úgy, hogy pif-puf, lelőni, meg, ha jól emlékszem, sosem lőttem le senkit. Aztán milyen férfi az, aki senkit se lő le? Bezzeg a Mináčék nemzedéke! Azok aztán a sólymok! Nekik bezzeg teli volt vésve rovátkákkal a puskatus; akár német, akár a fajtánk árulója, vagy bárki más téblábolt a célgömbjük elé, úgy oda pörköltek neki, hogy csak úgy bukfencezett! Mi meg csak itt motoszkáltunk, lődörögtünk, legfeljebb a kocsmában rugdostuk fenéken egymást, vagy az író klubban ha szájon kapták egymást a kiválasztottak olykor-olykor. Hát még a mai fiatalok! Csak ődöngnek és ücsörögnek a kávéházban, kavargatják a cukrot a kávéban, nyalogatják a kiskanalat. Pfuj! Dej'szen, majd felballagnak ők is a Szepességbe meg Árvába, egyet se féljetek, szlovák anyukák! Nem fognak csak úgy tétlen henteregni, füstöt nyelegetni! Majd, ha meglesz a saját államunk, s nekiindulunk visszavenni a lengyelektől a falvainkat, amiket a csehek egy veder szénért adtak oda nekik, majd találnak ők is férfinak való mulatságot! Mert ha a szlovák egyszer befészkeli magát a cserjésbe, a térdit meg jól belevágja az anyaföldbe, marokra kapja a géppisztolyt, hiába cikcakozik a lengyelkém, a szlovák egykettőre szitává lövi, czy ci žal, czy ne žal. Vagy a gránátot kibiztosítani, s besuhintani a magyar konyhaablakon, az sem akármilyen mulatság! Bár a magyarokra talán nem is muszáj mennünk, (milyen kár) majd megszelídülnek, ha csurig tőtjük Gabčíkovót, oszt' ha valami, csak meghúzzuk a zsinórt, s leöblítjük őket Isztambulig. Na, adunk aztán a történelmi igazságnak is elégtételt, ha átruccanunk a Kárpátokon: míg a muszka meg a kisorosz egymást öli, mi csak capcara..., és Munkács, Ungvár, Huszt már a mienk is, egy csapásra. Hogy valamiféle attamán nem adja? Micsoda? Egyszerűen lepuffantjuk, megöljük! Lehet, a mieinkből is megnyuvasztanak egynehányat, de semmi az! Majd állítunk emlékművecskét, szerzünk rá versikét, a püspökök elboronálják, az anyácskák meg a nővérkék elsiratják. Hiába, na, az új államnak új hősök meg mártírok kellenek. Bizony mondom, igazuk van a nemzettejtőinknek: vajmi kevés köze egymáshoz a spekuláns csehnek meg a lelkiekben gazdag szlováknak! Mert ugye, mi az eszünkkel nem nagyon ugrálhatunk (hogy is ugrálhatnánk, amikor eltettük valahová, ki ér rá azt keresni, most, amikor Szlovákia felett éppen hajnalodik meg virradozik, fölötte meg a tökfödő hervadozik), hanem a temperamentum, a vér, a tiszta érzület, az ám a miénk, az ami - mint senki mással - leginkább a mi délszláv batyoinkkal összeköt. Hát nem öröm nézni, ahogyan ott tiszta szívből kaszabolják egymást, a fejet a testtől válogatják, a szemet kitolják? S ez még mind semmi. Majd ha elfogynak a szekuritátésok a csetnikeknél, a kurdok a horvátoknál, a nemzeti kisebbségek a nemzeti hadseregben az első vonalból, akkor hatalmasodik csak el az igazi hazafiúi érzület! Mert ezek a zsoldosok, ezek a nem szerb, nem horvát megbízhatatlanok eddig valahogy lagymatagon, érzéketlenül harcoltak. Hej, ha majd a horvát a szerbet aprítja, a szerb a horvát nőt koncolja, az lesz ám az igazi szent harc a nemzetért, az önálló Horvátországért, a Nagy Szerbiáért! Hát mi? Mi talán valami selejt vagyunk? Nekünk tán aludttej folyik vér helyett az ereinkben? Annyi év lelki üressége után, annyi rothadás után csoda-e, ha a nemzet ideákra, tettekre áhítozik! Adjuk oda neki, ezt is, azt is, mind a kettőt! S az ifjúság végre odahagyja a füstös kávéházakat, az apák elfelejtik a mindennapi, butító, a rohadt kapitalizmusba vezető munkát, s végre a bátyók is valami alkalmatosabb célpontra pufogtatnak (mert már régóta csak bakot lőttek) - ez, ha beletrafálsz, már azt kiáltja, jaj, s ha még jobban beletrafálsz, nem is mond semmit, csak csavarínt egyet magán, kezeit szétveti, elvágódik, oszt' bámulja a kék eget a kék szemeivel. Hát ezért akarok én független Szlovákiát (Megjelent a Kultúrny život 37. számában) (Kövesdi Károly fordítása) REFLEX