Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-11 / 213. szám, szerda
HÍREK - VÉLEMÉNYEK I ÚJ SZÓ, PUSKAPOROS A HANGULAT GRÚZIÁBAN ÉS MOLDÁVIÁBAN Krjucskov volt a kezdeményező • Andrejeva hű önmagához TÁMASZPONTVITA MANILÁBAN KÖZEL-KELETI HÍREK BAGDAD KONTRA BT Ujabb összetűzés van a láthatáron Bagdad és az ENSZ Biztonsági Tanácsa között - jelentette a Reuter hírügynökség a világszervezet hivatalos forrásaira hivatkozva. Bagdad ugyanis nem engedélyezte az ENSZ ellenőrző csoportjának, hogy helikoptereket használjon a tömegpusztító fegyverek felkutatása során. Az esettel tegnapi zárt ülésén foglalkozott a Biztonsági Tanács, amely előzőleg úgy vélekedett, hogy az ENSZ-határozatok megsértéséről van szó. Szaúd-Arábia hétfőn szabadon engedett 400 iraki polgári személyt, akik a öböl-válság idején az ország területére menekültek. Irak cserében elengedett két szaúdi állampolgárt. Egyikük egy fogságba esett katona volt, a másik egy nő, aki a háború kirobbanása idején Irakban tartózkodott látogatáson. Szaúd-Arábiában egyébként még kb. 20 ezer iraki él menekülttáborban, az iraki határtól kb. 300 kilométerre. A nyugtalan közel- és közép-keleti térségre jellemző, hogy ellentétek feszülnek Kairó és Teherán között is. Egyiptom a belügyekbe való beavatkozásnak minősítette Ali Akbar Veiajati iráni külügyminiszter nyilatkozatát, miszerint Egyiptom nem törekszik a kapcsolatok helyreállítására, csak javítani akarja viszonyát a térség államaival, s Teherán ezért utasította el a diplomáciai kapcsolatok ismételt felvételét. Helyi megfigyelők szerint azonban Teheránnak valójában az nem tetszik, hogy Kairó ellenezte részvételét az öbölbeli új biztonsági rendszer kiépítésében. Nagyon pozitívan alakulnak viszont Egyiptom és az Egyesült Államok kapcsolatai, gyakorlatilag egyenes arányban azzal, ahogy romlik az amerikai-izraeli viszony. Egyiptom üdvözölte, hogy George Bush elnök felszólította a Kongresszust az Izrael által kért 10 milliárd dolláros hitel megvitatásának elhalasztására. Az egyiptomi külügyi szóvivő szerint ez bizonyítja, Washington valóban törekszik a rendezési konferencia összehívására. Azonkívül a Fehér Háznak ez a lépése növeli az arabok bizalmát az Egyesült Államok iránt. Nemcsak a tervezett konferencia két fő védnöke, az Egyesült Államok és a Szovjetunió tesz erőfeszítéseket a csúcs sikere érdekében (tegnap a térségbe utazott Jevgenyij Primakov, a szovjet államfő személyes megbízottja), hanem egy sor további állam is. E napokban például Franciaországban tárgyal az Egyesült Arab Emírségek államfője is éppen ezekről a kérdésekről. Francois Mitterrand elnökkel folytatott megbeszélései után Nahajan sejk megelégedéssel szólt a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról, a tervezett konferenciával kapcsolatban pedig azt hangsúlyozta: Washingtonnak meg kellene akadályoznia, hogy Izrael bármi módon feltételekhez kösse a palesztinok részvételét a konferencián. SZOVJ ETUNIO-AFG AN ISZTAN TÁMOGATÁS - DE MIBŐL? Szovjet képviselők csoportja tartózkodik Kabulban. Tárgyalásaikra hivatkozva az afgán televízió tegnap azt közölte, a jelenlegi szovjet vezetés továbbra is tiszteletben fogja tartani a szovjet-afgán biztonsági és gazdasági együttműködési megállapodásokat. Arról a televízió nem számolt be, milyen támogatást kap Afganisztán a Szovjetuniótól a közelgő téli hónapokban. Pedig az ország ebben az időszakban gyakorlatilag teljesen függő viszonyba kerül a szovjet benzin- és élelmiszerés hadianyag-szállítmányoktól. Háromheti bizonytalanság után került sor ezekre a szovjet-afgán tárgyalásokra a további viszonyról. Ez alatt az időszak alatt egyre kevesebb szovjet szállítórepülőgép érkezett Kabulba, ahol az árak máris jelentősen emelkedtek. KIÚJULTAK A TÖRZSI-POLITIKAI VILLONGÁSOK DÉL-AFRIKÁBAN Vlagyimir Krjucskov, a KGB egykori főnöke volt az augusztusi puccs egyik kezdeményezője és az első számú ember a puccsisták titkos találkozóin augusztus 8-a és 18-a között - mondotta az Interfax hírügynökségnek adott nyilatkozatában Szergej Sztyepasin, az orosz parlament képviselője, a KGB tevékenységét vizsgáló állami bizottság elnöke. Egyben bejelentette, a bizottság a megszerzett anyagok egy részét az Oroszországi Föderáció főügyésze elé terjeszti, és indítványozza a büntetőeljárás megkezdését a szövetségi KGB számos volt vezetője ellen. A jelenlegi szovjetunióbeli helyzetről folytatott hétfőn telefonbeszélgetést Mihail Gorbacsov államfő és Helmut Kohl német kancellár. A bonni kormány szóvivője szerint nem esett szó Erich Honecker kiadatásáról. Kohl Bonnban találkozott a vállalkozói körök és a szakszervezetek képviselőivel. Azt mondta, a két ország közti kereskedelem nem fog csökkenni, a Szovjetunió 12 milliárd márka értékben akar szerződéseket aláírni. Úgy vélekedett, kialakulóban az egyenjogú köztársaságok új szövetsége, amelynek egységes piaca lesz és egy pénzneme. Németország szempontjából ez a legfontosabb, mivel, így reális a reformok jövője és ez garancia arra is, hogy a nyugati segélyek nem vesznek el a feldarabolt Szovjetunióban. Megszólalt a puccsal kapcsolatban Nyina Andrejeva, is, a konzervatívok egyik „legendás" képviselője. Szerinte szó sem volt államcsínyről, az egész színjátékot Nyugaton tervelték ki Gorbacsov vezetésével, s talán Jelcin részvételével. Andrejevának meggyőződése, Salvador Laurel fülöp-szigeteki alelnök tegnap figyelmeztetett rá, hogy az amerikai katonai támaszpontokról szóló új szerződés elutasítása zavargásokat kelthet a hadseregben, amely az elmúlt öt év során hat államcsínyt kísérelt meg. Az elutasítás kárára lenne a gazdaságnak és veszélyeztetné a biztonságot - jelentette ki Laurel. Mint ismeretes, a fülöp-szigeteki szenátus külügyi bizottsága hétfőn az új szerződés ratifikálása ellen szavazott. Az egyezmény feltételezte, hogy a Subic Bay bázist további tíz évre bérbe adják az Egyesült Államoknak. A 23 szenátor közül 12 ellenezte a szerződést, a ratifikáláshoz azonban kétharmados szavazattöbbségre van szükség. hogy a kommunisták újra talpraállnak és az „igazi" lenini párt újjászületik. Közben Grúziában egyre feszültebb a helyzet. Tegnap Tbiliszi főútvonalán, a Rusztaveli sugárúton közel ezren tüntettek Zvíad Gamszahurdia elnök lemondását követelve és barikádokat emeltek. A rendőrség tétlenül figyelte a barikádépítést, bár Gamszahurdia hétfőn azzal fenyegetőzött, hogy a tüntetők ellen beveti a hozzá hű nemzeti gárda néhány ezer tagját. Egyébként.ennek a hírnek az elterjedése vezetett a barikádépítéshez. Az ellenzék a májusban hatalomra került Gamszahurdiának, a volt disszidensnek azt veti a szemére, hogy diktatórikus politikát folytat, nyomást gyakorol az ellenzékre és a nemzeti kisebbségekre. Szintén felróják neki, hogy támogatta az augusztusi puccskísérletet. Eléggé elítélően nyilatkozott a grúz elnökről az amerikai Kongresszus tagjainak egy csoportja is, amely a hét végén járt Grúziában. Ügy vélekedtek, a kaukázusi köztársaságban nem tartják tiszteletben az emberi jogokat. Fegyveres konfliktus fenyeget Moldáviában is, újra fellángoltak az ellentétek Moldova és a túlnyomórészt oroszok lakta, önkényesen kikiáltott Dnyeszteren Túli Köztársaság között. A RIA független orosz hírügynökség hétfőn este azt közölte, ennek elnöke, Grigorij Marakuca váratlanul Moszkvába utazott, hogy találkozzon Gorbacsovval és Jelcinnel. A hosszú ideje húzódó konfliktus most amiatt éleződött ki, hogy a moldován hatóságok augusztus végén letartóztatták Igor Szmirnovot, a Dnyeszteren Túli Köztársaság vezetőjét, amiért állítólag támogatta a moszkvai puccsistákat. Corazon Aquino elnökasszony, aki aktívan támogatja a támaszpontszerződés meghosszabbítását, tegnapra tüntetést hívott össze a szenátus épülete elé, hogy ott próbálja jobb belátásra bírni a szenátorokat. Szigorú biztonsági intézkedések mellett különböző becslések szerint 100-200 ezer tiltakozó gyűlt össze. Amikor Aquino az épületben tárgyalt a szenátorokkal egy parkoló tehergépkocsi alatt bomba robbant, s a merénylet során hat ember megsebesült. A kezdeti pánik után folytatódott a tüntetés. Mindezek ellenére Aquino elnökasszonynak nem sikerült meggyőznie a szenátorokat. Nekik szeptember 16-ig kell végérvényesen döntést hozniuk, akkor jár le ugyanis az eddigi szerződés. összesen 76 személy vesztette életét azokban az összecsapásokban, amelyek a zuluk elleni vasárnapi támadás után robbantak ki a dél-afrikai riéger gettókban. A rivalizáló két néger szervezet, az Afrikai Nemzeti Kongresszus és az Inkatha vezetői hétfőn azt hangsúlyozták, ott lesznek a hét végén esedékes békekonferencián, amelyen alá kellene írni a megállapodást a harcok befejezéséről. Tegnap azonban ismét összetűzések voltak, mintegy húszan vesztették életüket. Három személyt a tegnapra virradó éjszaka öltek meg a johannesburgi elővárosba, Sowetóba tartó vonaton. A Reuter hírügynökség által idézett rendőrtiszt szerint a gettókban feszült, de stabil a helyzet. Az állomásra és az utcákra rendőröket és rendfenntartó erőket vezényeltek. 1991. SZEPTEMBER 11. NÉHÁNY SORBAN U gy döntött az Európai Közösségek bizottsága, hogy finanszírozni fogja a tizenkettek tagországaiban levő katonai támaszpontoké és fegyvergyárak konverzióját - közölték hétfőn Brüsszelben. 21 millió ECU-t (25 millió dollár) szánnak 25 konkrét tervre, beleértve a Németországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Dániában levő támaszpontok konverzióját. Ezeket a terveket a közösség tevékenységének „mellékes és nem állandó" területeit érintő Perifraprogram keretében valósítják meg. A tízmilliós ECU-s további 12 terv a középkelet-európai országok gazdaságának segélyezését célozza. M ark Eyskens belga külügyminiszter lengyel kollégájával, Krzysztof Skubiszewskyvel megtartott hétfői varsói találkozóján kijelentette, Belgium segíteni akar azoknak a nehézségeknek az áthidalásában, amelyek a három közép-európai ország és az Európai Közösségek képviselői közötti tárgyalásokon merültek fel. Ezzel reagált a tizenkettek külügyminisztereinek múlt pénteki határozatára, amellyel elutasították azt a javaslatot, hogy fokozatosan nyissák meg az EKállamok piacait, a lengyel, magyar és csehszlovák mezőgazdasági termékek előtt. H étfőn a washingtoni kormány bejelentette, öt millió dollár humanitárius segítséget nyújt a kambodzsai polgárháború sújtotta gyerekeknek, és a rászorulóknak. A kormányforrások azonban figyelmeztettek rá, ezt a lépést nem lehet a diplomáciai kapcsolatok felvétele és a Kambodzsával szembeni gazdasági embargó feloldása jeleként értékelni. L egkevesebb 33 ember vesztette életét szombaton Dél-Mozambikban, amikor a Renamo harcosai megtámadtak egy falut. Brutális módon lemészárolták a falu lakosait, beleértve 14 gyereket is. A mozambiki rádió szerint valószínűleg az adott okot a támadásra, hogy a falu neve: Frelimo Hangja. Mint ismeretes, a Frelimo a mozambiki kormányzópárt, amely ellen több mint 15 éve harcol a Renamo. P jotr Kravcsenko belorusz külügyminiszter tegnap életesen bírálta a központ politikáját, amikor a külföldről érkező gyógyszerszállítmányok elosztásáról beszélt. Mint mondotta az év első hat hónapja során a Szovjetunióba érkezett gyógyszerek 56 százalékát Oroszország kapta, 25 százalékát Ukrajnának adták, a 6,9 százalékát pedig Litvániának. Belorussziának csupán 5,3 százalék jutott, pedig a köztársaságot nagymértékben sújták a csernobili katasztrófa következményei. Belorusszia területének 20 százaléka szennyezett, s ezeken a vidékeken továbbra is több százezer ember él. EGY HÉT A VALUTAPIACON INGADOZÓ JEN A két héttel ezelőtt kialakult nyugalmi helyzet a múlt héten is folytatódott a devizapiacokon, noha az amerikai gazdaságról ismét több, a várakozásokat felülmúló, kedvező gazdasági adat került napvilágra. Mindenki a pénteki munkanélküliségiadattól várta a legbiztosabb jelzést arra nézve, hogy valóban megkezdődött-e a fellendülés vagy sem. A munkanélküliek számának alakulása ugyanis döntő lehet az amerikai jegybank, a FED számára abból a szempontból, hogy szükséges-e a további kamatlábcsökkentés a gazdaság élénkítéséhez vagy sem. A régóta várt adat nem volt elég meggyőző, ezért e hét során valószínűleg ismét bizonytalan lesz a piac, hacsak valami előre nem látható esemény nem következik be, a dollár árfolyama az 1,72-1.75 DEM sávok körül fog mozogni. A befektetők érdeklődése továbbra is alacsony, így a pénzintézetek üzletkötői jobb híján pusztán spekulatív jelleggel próbálják az árfolyamokat egyik vagy másik irányba elmozdítani. Az utóbbi napokban az egyébként kiegyensúlyozottnak tűnő jen árfolyama ingadozott a legjobban, amely a dollárral és a márkával szemben is felértékelődött, s április óta e héten volt a legerősebb a dollárral szemben. A hét második felében a dollárért 135-135,30 jent, a márkáért pedig 77,70-77,90-et fizettek. Angliában újabb 0,5 százalékos kamatlábcsökkentést jelentettek be. Bár már számított rá a piac, az időzítés meglepetésként hatott. Mivel az árfolyamokba már régen beépítették ennek bekövetkeztét, a hatás szinte jelentéktelen volt. Erősítette viszont a fontot, hogy a legújabb közvéleménykutatások szerint a kormányzó konzervatív párt helyzete stabil, a közelgő választásokon igen jók az esélyeik. A márkatulajdonosok elégedetten nyugtázhatták, hogy a német deviza viszonylag stabilan tartja magát a dollárral szemben. Árfolyama még mindig az 1,73-1,75-ös sávban maradt. -grAZ ÚJ SZÓ NYÁRVÉGI VERSENYE Ali Iflf vLV It I MnvCUS VEitvEII I C Társrendezőink: a Prágai Magyar Kultúra; a MALÉV; a TUNGSRAM prágai kirendeltsége; a pozsonyi Magyar Kulturális Központ; az IBUSZ pozsonyi Irodája. Augusztus 14-én kezdődött versenyünk többfordulós, s az önök feladata - természetesen - „csak" a válaszadás. A versenykérdésekre adott feleleteiket az ÚJ SZÓ 1. oldalán közölt szelvényekkel együtt, fordulónként, egy-egy levelezőlapon, vagy az utolsó forduló kérdéseinek megjelenése után, azaz valamennyi szelvényt és választ összegyűjtve, egy névvel és pontos címmel jelölt levélpapíron (tehát: nemcsak a borítékon „bemutatkozva"! az ÚJ SZÓ címére (Martanovičova 25; 819 15 Bratislava) egyszerre szíveskedjenek beküldeni. Nyárvégi versenyünk díjai: Fődíj: Egy hétvége Athénban; 2 személy részére (a MALÉV és az Új Szó közös díja) Az IBUSZ díja: egy víkend Budapesten; 2 személy részére; A Prágai Magyar Kultúra díja: árukollekció 5 ezer, illetve 4 ezer korona értékben; A pozsonyi Magyar Kulturális központ díja: 3 vásárlási utalvány á 500 korona értékben és 10-10 hanglemez; A TUNGSRAM díjai: 3 vásárlási utalvány 1000, 500, illetve 300 korona értékben és egy-egy Tungsram-kollekció; Az ÚJ SZÓ különdíja: egyhetes üdülés 2 személy részére a MagasTátrában. Az V. forduló kérdései: 1. Mióta működik a pozsonyi Magyar Kulturális Központ? a) 1986; b) 1988 óta. 2. Ki az az ismert színésznő, aki a pozsonyi Magyar Kulturális Központ újonnan kinevezett igazgatója? 3. Hogy hívják Prágában azt a híres toronyórát, amelyik a nyári szezonban óránként vonzza a turistákat? FRANCIA TORPEDÓ Ausztria, Svédország, Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia... - állíthatnánk fel a képzeletbeli sort az Európai Közösségek kapuja előtt. Ezek az. országok mind bebocsáttatásra várnak a jól menő nyugat-európai gazdasági „klubba". Ausztriához hasonlóan a semlegességhez, bizonyos autonómiához korábban erősen ragaszkodó EFTA-állam - a konzervatív Svájc, de Svédország és Finnország is felismerte, ha most nem veszi ki részét az új gazdasági rend kialakításából, nem csatlakozik Európához, akkor végleg elszigetelődik, A nacionalista hullámverés, mi több, háború közepette és gazdasági káoszban élő Kelet-Európa országai számára méginkább létkérdés az óhajtott társulás, tagság; ezek az államok, ha nem is a csodát, de a fellendülés, felzárkózás nagy esélyét látják, a biztonságot vélik megtalálni a „klub" kapuján belül. Úgy tűnt, hogy a szovjetunióbeli puccskísérlet, a leselkedő politikai és gazdasági veszélyek, az EK-t is rádöbbentették arra, mennyire sürgető Kelet-Európa integrálása. Szép szavak hangzottak el a szorosabb együttműködés, a támogatás szükségességéről, a Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia társulási szerződését előkészítő tárgyalások meggyorsításáról, a lehetséges engedményekről a vitatott textilipar, mezőgazdaság és szénbányászat területén. Sajnos, e szép szavak üres jelszavak maradtak. A tizenkettek, mint az utóbbi időben oly gyakran, a múlt pénteki brüsszeli külügyminiszteri találkozón sem tudtak közös nevezőre jutni, ismét kudarcot vallottak. A német kommentárok még tovább mentek a szemrehányásokban, mondván „az EK pár' kiló hús miatt jócskán blamálta magát". Történt ugyanis, hogy az,említett találkozón a Kelet-Európára féltékenykedő, az anyagi támogatás korlátozásától tartó Lisszabon és Dublin felsorakozott Párizs mellé, amely az egybegyűltek nem kis meglepetésére ^egyszerűen megtorpedózta a közösség javaslatát a mezőgazdasági kedvezményekről, pontosabban a húsexport megkönnyítéséről. Varsó dühös, Budapest és Prága csalódott, de bosszús Bonn is, mérges az akadékoskodó francia „klubtársra" Koppenhága, Amszterdam. Am, minthogy a mostani kudarc mégsem jelenti a társulási tárgyalások befejezését, az érintettek abban reménykednek, hogy a párizsi „non" rövid távlatú, átmeneti határozat volt. Ez könnyen el is képzelhető, ha Franciaország döntéseit a választási manőverek tükrében figyeljük. A kormányzó szocialisták, akik mostanában sok bírálatot kénytelenek lenyelni a vitathatatlanul előretörő jobboldaltól és a centrista erőktől, a közelgő regionális választások előtt nyilvánvalóan mindent megtesznek azért, hogy ismét szép színben tetszelegjenek a szavazópolgárok előtt. A brüsszeli vétó pedig a francia parasztok, húsiparosok - egy népes szavazótábor javát szolgálja. Mindenesetre megkérdőjelezhető, hogy az Európát megmozgató változások időszakában helyes-e belpolitikai játékokkal kockáztatni a stabilitást, késleltetni kontinensünk új arculatának kirajzolódását, amelyről Párizs oly szép regéket mesél. URBÁN GABRIELLA