Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-10 / 212. szám, kedd

1991. SZEPTEMBER 10. ,ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP TÖRTÉNELMI PILLANAT A múlt héten Luzernben tartotta idei kongresszusát a Liberális Internacionálé, melyen a Független Magyar Kezdeményezés képvisele­tében Gémesi Károly, a szö­vetségi parlament képviselő­je, a nemzetiségi és ember­jogi bizottság elnöke, vala­mint öllős László, az FMK országos választmányának tagja vett részt. Az Együtté­lést Flórián László és Gyur­csík Iván képviselte a fontos tanácskozáson. • Mi újat hozott a Liberális Inter­nacionálé idei kongresszusa, mely­nek témája a nemzeti kisebbségek jogai volt? öllős László: Történelmi jelentő­sége van, hogy a finnországi Svéd Néppárt képviselőinek javaslatára a kongresszus záródokumentumába bekerült a kisebbségi kollektív jogok fogalma, e jogok érvényesítésének fontossága az, hogy e jogokat érvé­nyesíteni is kell. A javaslat nagy vitát váltott ki, ám csak egyetlen felszóla­ló volt ellene. A konferencia végén nagy többséggel megszavazta a nemzeti kisebbségek kollektív jo­gainak érvényesítését, abban a libe­rális megközelítésben, hogy ezek­nek az egyén jogaira kell épülniük. Nagyon örülök, hogy az FMK az elmúlt időszakban hozzájárult ehhez a fontos folyamathoz. Flórián László: Kölönösen fon­tosnak tartjuk, hogy a kongresszus határozatába a kisebbségeket (is) megillető individuális jogok mel­lett az azokat kiegészítő kollektív jogok kategóriáját is belefoglalták, pontosabban meghatározták a ki­sebbségek fogalmát és állást foglal­tak a kisebbségeknek az államhoz való lojalitása ügyében. Az Interna­cionálé szociális bizottsága foglalko­zott a dolgozók szociális biztonsága érdekében végzett tevékenység ko­ordinációjával. Ezen a tanácskozá­son a szlovákiai magyarság érdeke­it, különös tekintettel a kisebbségek helyzetére, az Együttélés képviselte. A kongresszuson felszólalt Ján Hol­čík, a Demokrata Párt elnöke, aki tájékoztatott a szlovákiai helyzetről, figyelmeztetett egy nacionalista, baloldali eltolódás veszélyére és kérte az Internacionálé támogatását a szlovákiai liberális beállítottságú pártok részére. Az idő rövidsége miatt mozgalmaink képviselőinek nem állt módjukban felszólalni. • Milyen törekvései voltak kül­döttségüknek? öllős László: Gémesi Károly egyike volt azon keveseknek, akik még a genfi emberjogi konferencián kezdeményezték egy nemzetközi ki­sebbségjogi ellenőrzési rendszer felállítását. Ez a genfi konferencia határozatává is vált. Fontosnak tar­tottuk, hogy a soron következő moszkvai konferencia előtt a Liberá­lis Internacionálé is állást foglaljon ebben a kérdésben. Ezért a finnor­szági Svéd Néppárt, a Fidesz, vala­mint az FMK közös levelet intézett az Internacionálé elnökségéhez. Néhány tagja nagyon kedvezően fo­gadta a levelet, s bízunk benne, hogy rövidesen elfogadják javasla­tunkat. Ez annál is fontosabb volna, mivel akkor Gémesi Károly Moszk­vában jóval nyomatékosabban kép­viselhetné ezt a kérdést. Flórián László: Az Együttélés képviselői tovább mélyítették a ta­valy megkötött kapcsolatokat. Ta­nácskoztunk a finnországi Svéd Néppárt, a német FDP és az angol liberálisok vezetőivel. Találkoztunk Ottó Lambsdorf gróffal, a Liberális Internacionálé elnökével is. Tájé­koztattuk őket, hogy a tavalyi beszá­molónk óta mennyiben változott a szlovákiai, és ezen belül a szlová­kiai magyarság helyzete. Úgy érez­zük, sikerült jó indulatukat megnyer­ni ahhoz, hogy a mozgalmunkat esetleg felvegyék az Internacionálé­ba. Kihasználva a lehetőségeket, az FMK képviselőivel is tanácskoztunk. Egyetértettünk abban, hogy külföldi fórumokon egyeztetett külpolitikát kel! folytatnunk. Megegyeztünk ab­ban, hogy mozgalmaink vezetőségei tárgyalni fognak közös külpolitikai tevékenységünkről. (sk-r) SZÍNHÁZAINK IS A KULTURÁLIS AUTONÓMIÁRA VÁRNAK BESZÉLGETÉS BEKE SÁNDORRAL, A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁVAL - Fogalmazhatnék úgy is, hogy lejárt a türelmi évad, ami minden új igazgató­nak megadatik. Nem teszem, mert Beke Sándornak nem volt szüksége erre a tü­relmi időre. Kívülről nézve, a színház munkája az előző évadokhoz viszonyítva sokkal konszolidáltabb, alkotóerőktől fe­szülő képet mutat. Az igazgató szemszö­géből nézve, milyen állapotban van most a színház? Mi nem valósult meg abból, amit elhatároztak? -Az elmúlt évad teljesítménye úgy született meg, hogy a magam elképzelé­seihez, munkatempójához mérten próbál­tam megváltoztatni a színház menetét. Olyan nagymérvű változások következtek be, amelyek önmagukban véve is kihatot­tak a színház egészére. Az a tény, hogy leválasztottuk a Thália Színpadot, s meg­alakult a Kassai Thália Színház, nemcsak örömet jelentett. Gondokkal is járt, hiszen olyan pénzösszegeket vont el a színház­tól, amelyek eddig jó értelemben vett tartalékpénzek voltak. Ezzel együtt birto­kosai lettünk egy gyönyörű épületnek, s meg kell tanulnunk föbérlöként, tulajdo­nosként viselkedni. De ez nemcsak visel­kedés, hanem új gondok kérdése is. Az otthon érzése lassan meggyökeresedett, s az évad végére ez valamennyire fele­lősségérzettel is párosult. Ez a napi jelen­lét a tulajdonos jelenléte és nem a pa­naszkodó albérlőé, hiszen már nincs fő­bérlő, akire mutogathatnánk. Nagy szo­rongással vágtunk neki az évadnak, hi­szen maximalista tervet készítettünk. Ha nem hat dicsekvésnek, elmondanám, hogy a művészeti munka több mint jó eredményt hozott. Egy olyan repertoárt valósítottunk meg, amely egy városi szín­háznak is a dicséretére válna. Ez már nem egy rossz értelemben vett tájoló színház esetleges repertoárja. - Milyen állapotban találta az új évad a színészeket? A társulat milyen,,edzett­ségi fokot" ért el? -Olyan „edzőtáborban" vettek részt a múlt évadban, amelynél jobbat nehezen tudnék elképzelni. Napi szintű próbatöbb­letek, a meg nem szűnő igény és igényes­ség, az intenzív ének-, mozgás és tánc­próbák szakmailag is fejlesztették a szí­nészeket. Ha eddig az volt jellemző szín­házunkra, hogy - Latinovits kifejezésével élve - leszögelt talpú színészek játszottak benne, akkor ez a csapat kreatívan meg­mozdult, és sokkal többet mutatott önma­gából, mintsem azt talán még a sajtó is feltételezte volna. - Volt ennek az évadnak két olyan bemutatója, amelyek különbözve egy­mástól, eredendően eltértek az itt ismert színjátéktípusoktól. Márai Kalandját az intellektuális polgári színház szellemében állította színpadra Szegvári Menyhért, s Rožewicz Fehér házasságát egy igen összetett látványrendszerre alapozva ön rendezte. Mindkettő nagyon különbözött attól, amit megszokhattunk a Jókai Szín­házban. Hogyan illeszthetők ezek egy eleve másra predesztinált társulat műkö­désébe? - Utólag illeszkedik bele, mert a szí­nész a főpróba idején sejti meg igazán, mennyire képes az eddigitől különböző kifejezőeszközökkel játszani. Hatást ké­pes elérni, és sikert arat. Ez az a pont, amikor a színész elrugaszkodik a konven­cióktól. Ehhez kell a siker, a visszajelzés. Márai esetében az emberközpontú, az egymás iránti érzékenységre, az erkölcsi kapcsolatokra épített drámát ismertük meg. Mindez összetettebb színészi játé­kot, pszichológiailag pontosan elemzett megformálást kíván. - Melyek azok a produkciók, amelye­ket az új évadban is láthat a közönség? - Valójában minden darabot repertoá­ron tartunk, s reméljük, hogy színész­egyeztetés miatt egyiket sem kell leven­nünk a műsorról. Amíg igény jelentkezik valami iránt, s amíg forgalmazható vala­mely produkció, addig játsszuk valameny­nyit. - Ilyen induló szellemi tőkére tekintve, mi az, ami idén várható? Folytatható-e az, ami tavaly elkezdődött? -Az évadnyitón azzal vigasztaltam a színészeket, hogy ne vigasztalódjanak, mert ugyanolyan kemény munka vár rá­juk az idén is. Kértem, hogy bírják ezt ki, mert a sikerért meg kell dolgozni. Ha valaki azt hiszi, hogy a siker enélkül is utolér bennünket, akkor téved. A mun­kánk gyakorlatilag ugyanolyan megterhe­léssel kezdődött, mint tavaly. Sőt, arra törekedtünk, hogy a repertoár hangoltsá­gát is az elmúlt évadhoz állítsuk be. Ha már csak a szerzőket említem, akkor is megállapítható a folyamat egysége. Igaz, hogy Háy Gyula Mohácsával idén egyidő­re lezárjuk ezt a vonalat, de magyar színház lévén továbbra is erősítjük a ma­gyar drámák játszását. A Mohács annyira időszerű és jól megírt darabja Háynak, hogy bízom közönségünk érzékenységé­ben, amellyel a maga számára rögzíti a dráma üzenetét. Második bemutatón­kon Móricz Zsigmond Rokonok című színművével egy másik nézői réteg felé is nyitunk. Látszatra egy szerelmi négy­szögről szól, mégis izgalmas társadalmi kérdéseket vet fel Csurka István Deficitje. A Csókos asszony sikerére kapcsolódva szeretnénk bemutatni Eiseman Mihály Fekete Péter című operettjét, amelynek sztorija ugyanolyan kedves, mint az előző zenés darabé volt. A gyerekeknek és a fiataloknak pedig bemutatjuk Pres­ser-Sztevanovity Padlás című rock-musi­cal-jét. Ha még marad energiánk, akkor a stúdiómunkában megkísérelünk valami hasonlót megalkotni, mint a Fehér házas­ság volt. - Egészében véve, az adottságokat mennyire fejleszti majd az új évad, s mennyiben szül új dolgokat? - Szerintem egyenlő arányban jelenik majd meg mind a kettő. Például a Padlás Hegedűs D. Géza rendezésében teljesen új színpadi műfajt költöztet színházunkba. Tavaly is attól volt eredményes az év­adunk, hogy minden darabnak megtalál­tuk a műfajt leginkább ismerő rendezőjét. Idén is erre törekszünk, mert csak így válhat művészeti műhellyé a színházunk. - Ha már a műhelymunkáról ejtett szót: nem vállalhatná fel a színház a szí­nészképzést? - Erről lehetne szó, hiszen helyisé­günk, emberünk lenne hozzá. Ez még mindig pénz, tehát alapítvány kérdése, s bátorságé is. Eddig a magunk gondjai­val, bajaival voltunk elfoglalva. Ez lesz az az évad, amelyben egy kicsit már a jövő­be is tekinthetünk. Addig is igyekszünk a főiskolásainkat a színházhoz kötni. Idén Boldoghy Olivér harmadikos hallgatóval kötöttünk szerződést. - A szlovákiai színházak áldatlan hely­zetét ismerve kérdezem: Hogyan érinti az általános pénzhiány a Jókai Színházat? - Három nagyon nagy ellentmondás feszít bennünket. Tavaly az infláció bein­dulása előtt százhúz százalékkal emeltük a jegyek árát. Nagyon becsülöm és sze­retem nézőinket, hogy ennek ellenére sem hagytak bennünket cserben. Hoz­zánk tavaly nem lehetett jegyet kapni, s idén már az első előadásunkon is ültek a nézőtér lépcsőin, pedig még nyár volt. A színház telt házakkal játszik, minden­nek ellenére, lehet, hogy októberben nem tudok bért fizetni. Ha a minisztérium nem ad pénzt a többletköltségekre, akkor le kell állítani a színházat. Megnézve egy ugyanilyen profilú szlovák társulat költsé­geit, mondjuk a nyitrai vagy a martini színházat, akkor láthatjuk, majdnem százszázalékkal jobban dotálják őket, mint bennünket. -Milyen érvekkel tartják fenn ezt a nyilvánvalóan diszkriminációt jelentő ál­lapotot? - Ezt nem közlik velünk, hanem egy állapotot egyenlítgetnek. A múlt rendszer­ben is voltak, most is vannak olyan szín­házak, amelyeket valamilyen okok miatt jobban támogat a minisztérium. Hogy ne­kik is van bajuk, az teljesen más kérdés. Tény, hogy mind a kassai, mind a komá­romi színházat jóval a szlovák színházak dotációi alatt támogatják. Ezt a majdani pályázati rendszer sem oldja meg, hiszen aligha tudunk olyan tervezetet benyújtani, amelyre a nemzeti kulturális alapból ad­nának pénzt. Amíg nem lesz külön, auto­nóm módon kezelve a nemzeti kisebbség kultúrája, oktatásügye, addig ezek a gon­dok megmaradnak. Pozitív diszkrimináció helyett igen konkrét és éles negatív diszk­rimináció jelentkézik. - Mit tehet ez ellen a közönség? - Nagyon jó lenne, ha továbbra is támogatna bennünket. Őrizze meg ízlé­sét, hiszen igen jelentős az a réteg, amely egyértelműen meg tudja különböztetni a jó előadást a rossztól. Maradjon igényes és hűséges hozzánk, mert nélküle nem tudunk létezni. Most érik be annak a gyü­mölcse, hogy a csehszlovákiai magyarok nyitottak, kultúrájuk és igényeik éppen az olyan sokszor ellenségnek kikiáltott nem­zetközi televíziózás hatására fejlődött. Nekünk pedig nincs más választásunk, mint a legjobb tudásunk szerint színházat játszani. DUSZA ISTVÁN REFLEX BÉKA A FAZÉKBAN Van már negyven éve, hogy tanúja voltam egy laboratóriumi kísérletnek. Azt vizsgálták, hogyan reagálnak különböző fajta békák a hőmérséklet-változásra. Voltak, amelyek nyomban nyugtalankodni kezdtek a villanyrezsóra állított fazékban, pedig szinte még langyos volt a víz. Más példányok a szó szoros értelmében kéjelegve élvezték a melegvizet, és csak akkor kezdtek nyugtalankodni, amikor már teljesen tarthatatlanná vált a kegyelmi állapot, sőt, olyan is volt köztük, amelyik teljesen megfeledkezett magáról, és amikorra kiha­lászták, meg is tért őseihez. Azóta is sokszor rágondolok arra a kísérletre. Vajon jó volt valamire? Vajon tovább lendítették vele a biológia tudományát? Most is arra a réges régi élményre gondolok, de korántsem a biológia kapcsán, hanem a politika jelenségein morfondírozva. Moszkvában lezajlott a félresikerült puccs, a lázadókat letartóztat­ták, Gorbacsov lenyelte a számos keserű pirulát, és maradt. Jelcint szentté avatták, Csehszlovákiában pedig a kommunisták vitát indítot­tak arról, vajon jól cseng-e még az a szó, hogy „kommunista". Ennyit a csehszlovákiai kommunisták realitásérzékéről. A párt csehországi részének elnöke még benne ül a kísérleti fazékban, Peter Weiss 50-60 C fok körül már kiugrott belőle, mert érzékenyebb a bőre. Jirí Svoboda, az elnök azonban még nyuga­lomra inti a tagságot: Kitartás, elvtársak! Nem volt még kísérlet, amely ennyiébe került volna a munkásosz­tálynak, pontosabban és a 20. század utolsó évtizedére kivetítve azoknak, akiket a politológusok mostanság így titulálnak: bérből és fizetésből élők. Rendkívül sokba kerül nekünk ez a „béka-experirrien­tum". Most már elmondhatjuk, hogy nem volt még Csehszlovákiában olyan szőrös szívű kizsákmányoló kapitalista, amelyik a profithajszo­lás évszázados történelmében annyit ártott volna a dolgozóknak, mint azok, akik még mindig azt hirdetik, hogy nem a szociáldemokrácia útján haladva, hanem a kommunista vonalat követve tehető ember­szabásúvá a világ. Vajon ki gátolja, kik gátolják azt, hogy hetven évnyi tévelygés után nálunk is úgy, szociáldemokrata módon szerveződjék meg a bérből és fizetésből élők milliós tömege, ahogy Európa szerencsésebb országaiban? Bűnbakot keresve mi sem könnyebb, mint azt mondani, hogy: Most majd jobboldali világ következik, amelyben kuss lesz a munkásnak. A jelenségek felületét kapirgálva mi sem könnyebb, mint megállapí­tani, hogy a tőkével csak egy erős baloldali párt tud eredményesen szembeszállni. A kommunista vezetők ezt a féligazságot szajkózzák, baloldalinak merészelik magukat minősíteni, és bátorságuk csak odáig terjed, hogy azt már nem merik kimondani: azt a bizonyos erős baloldalt ők szeretnék irányítani. Közben kajánul vigyorognak, amikor eljutnak hozzájuk a hírek a szociáldemokrácia újraszerveződésének nehézségeiről. Azt senki se várja, hogy a szociáldemokrácia erőssé tétele érdekében majd Václav Klaus a kezét-lábát töri. Ez sem tőle, sem a vállalkozók formálódó rétegétől, vagy ha úgy tetszik, osztályától nem várható el. Egy tisztességes jobboldali politikustól (Václav Klaus például kétségtelenül ilyen), vagy egy gyártulajdonostól legfeljebb annyit várhat el az érdekvédelmi szerveződés szükségességéről meggyőződött munkás, hivatalnok, mérnök, hogy tudomásul veszi a szociáldemokrata párt létezését, hatását. Viszont kétségbevonha­tatlan tény, hogy egy jobboldali politikus, vagy egy jobboldali politikai garnitúra számára 1991-ben kényelmesebb partner a kommunista párt, mint az erős szociáldemokrácia. Egy olyan múltú pártot, amilyen a CSKP (vagy utódszervezetei), ha minden kötél szakad, bármikor be lehet tiltani, ki lehet iktatni anélkül, hogy komolyabb kárt szenvedne a demokrácia. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de előfordulhat, hogy „minden kötél szakad", és akkor majd az olyanok próbálnak rendet teremteni, mint a szélsőjobboldali Sládek, aki már a szociálde­mokráciát is vörösnek tekinti. Most, a kommunista pártban folyó vitában a párt vezetői nem győzik ismételgetni, hogy a dolgozók érdekeinek védelme vezérli minden cselekedetüket. De ha valóban jót akarnak a népnek, a dolgozóknak, egyetlen teendőjük lenne: úgy 1991 és 1992 fordulója táján fel kellene oszlatniuk a pártot. Ezzel történelmi elégtételt szolgáltatnának a szociáldemokráciának, amelyet megtiportak, és megszűnne a politikában tapasztalatlanok (így kiszolgáltatottak) százezreinek félrevezetése, tévhitben ringatása. Szálljanak ki végre az elvtársak a béka-kísérlet már-már fortyogó vizű fazekából, és járuljanak hozzá a bérből és fizetésből élők cselekvési válságának feloldásához. Ha egy politikai mozgalomnak valamikor ki kellett mondani, hogy Vissza a gyökerekhez!, akkor a nem vállalkozók érdekvédelmi pártja felé orientálódóknak ezt most nagyon hangosan ki kell mondania. A bolsevizmus elzüllött, miközben Willy Brandt pártja, Helmut Schmidt pártja, Mitterrand szocialista pártja és az összes skandináviai szociáldemokrata párt bebizonyí­totta, hogy képes azt végrehajtani, amire a bolsevikok képtelennek bizonyultak. Tehát: Vissza a szociáldemokráciához! TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 481/91 Dudko Michal, 1911. V. 19, meghalt, Igló (Donbasz) 484/91 Dr. Danáš Kornél, 1922, IX. 15, Poprád (Donbasz) 485/91 Dusza István, 1921. IV. 22, Gömörhorka (Donbasz) 486/91 Dublein Samuel, 1901. VII. 29., meghalt, Tatr. Polianka (Uralszk) 490/91 Dudás Sándor, 1927. IV. 12, Krasznahorkaváralja (Krasznouri) 491/91 Dudás Béla, 1922. VII. 14., Sirák (Zugres) 492/91 Deák János, 1906. V. 8., Nagymagyar (Donbasz) 493/91 Demeter Imre, 1925. IX. 19., Lelesz (Orel) 494/91 Dóka Antal, 1913. V. 8., Réte (Rubezsnya) 495/91 Dózsa György, 1925. VIII. 6., Tardoskedd (Kijev-Korosztyín) 497/91 Ďuriš Alojz, 1919. X. 16., meghalt, Radola (Norilszk) 1436/91 Demeter Lajos, 1922. III. 2., Tornaija (Donbasz) 1439/91 Dojcsán Pál, 1915. X. 2., meghalt, Nagykér (Szverdlovszk) 1440/.91 Dobrotka František, 1922. IX. 21., Nagykér (Krasznodar) 1441/91 Dako Béla, 1926. IV. 26., Királyhélniec (Vorosilövgrád) 1 (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents