Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-06 / 209. szám, péntek

1991. SZEPTEMBER 6. ,ÚJ SZÓ* KALEIDOSZKÓP ÚJ MŰSZEREK, JOBB BETEGELLÁTÁS (Munkatársunktól) - A pozsonyi ruži­novi kórház RTG-osztályán ezentúl újabb műszerek segítik az orvosok munkáját. Köztudott, a kórház fennállása óta „szinte soha nem kapta meg a valóságban mind­azt, amit „papíron" a felsőbb szervek biztosítottak számára. Ezért történhetett, hogy a nagyszabásúra tervezett tíz ter­mes RTG-osztályból hét helyiség nyolc éven keresztül üresen, kihasználatlanul állt. - Ma már más a helyzet - tájékoztatott dr. Pálházy Béla igazgató a tegnapi rög­tönzött sajtótájékoztatón. - Most, amikor üzembe helyezzük a rétegröntgent (CT) joggal mondhatjuk, módunkban áll időben diagnosztálni a daganatos megbetegedé­seket. Ezzel nemcsak segítjük, hanem hozzájárulunk a betegek szakszerűbb, gyorsabb kezeléséhez. Nagy örömünkre működni kezd az uroradiológiai kivizsgá­lásokat gyorsító és pontosító készülék is, és a napokban kezdik meg az epekőzúzó műszer, illetve az érröntgen szerelését is. Az üzembehelyezést azért tartjuk örömteli eseménynek, mert jól tudjuk, az egész­ségügynek kevés pénz jut. Sajnos, nálunk a törvényhozás lassúsága miatt még a szponzorálás lehetősége is késik, pedig jói tudjuk, enélkül a jóval gazdagabb or­szágok sem boldogulnak. -erf­„VÉLEMÉNYÜNK VÁLTOZATLAN" (Munkatársunktól) - A Szlovákiai Községek és Városok Társulásának saj­tótájékoztatója a racionális érvek szelle­mében zajlott. Dr. Miloslav Hetteš, a tár­sulás elnöke beszámolt a nyár folyamán folytatott kormány- ós parlamenti tárgya­lásokról. E szerint az illetékességek elosztásakor a privigyei találkozó határo­zataiból indulnak ki, a reális lehetőségek­hez igazítva őket. így pl. az anyakönywe­zetés és a szabálysértési eljárások ügyé­ben most vizsgálják a helyi önkormányza­tok lehetőségeit. Az illetékességek olyan elosztásán dolgoznak, amely az állampol­gároknak a legjobban megfelel. Ami az új területi elrendezést illeti: a társulás továbbra is fenntartja ama álláspontját, hogy ezt a kérdést a követ­kező parlamenti választási időszakban kell megoldani. Amennyiben a parlament mégis napirendjére tűzi a területi rende­zésről szóló törvényt, felkészülten óhajta­nak segíteni saját javaslataikkal. Tovább­ra sem akarnak részt venni olyan koncep­ció kidolgozásában, amely a városok és falvak természetes vonzáskörzetét nem venné figyelembe. A privigyei találkozó további határozatairól folyamatosan tár­gyalnak, így új fejleményekről nem szá­molhatunk be. Mint azt a társulás vezető­ségének tagjai elmondták, kiváló kapcso­lataik vannak mind a kormányban, mint a parlamentben, így adott a garancia arra, hogy a helyi önkormányzatok képviselete a lehető legnagyobb hatékonysággal dol­gozzon. -lovász­GÖMŐRDÉTÉRBEN ÚJRA BECSENGETTEK (Munkatársunktól) - Nemcsak Za­gyi István polgármester, hanem a falu népe is elsőrendű feladatának tekintette a Gesztetétöl különvált Gömördétérben a helyi kisiskola újbóli megnyitását. Erre e héten került sor, hétéves kényszerszü­net után. A közel 500 lakosú faluban jelenleg 31 gyermek jár az iskolába, s az előzetes felmérések szerint számuk a kö­vetkező években nem fog jelentősen csökkenni. Az iskolaépületet a Meding magáncég további cégekkel és a szülők bevonásával rekordidő - alig két hónap - alatt tette rendbe. Felújították a villanyhálózatot, ki­cserélték a padlózatot, beszerelték a víz­vezetéket , kiépítették a szennyvízhálóza­tot s külső és belső javításokat végeztek. Kovács János igazgató tájékoztatása szerint vannak még apró hiányosságok. Hiány van tanítási segédeszközökből, rendbe kell tenni az udvart, a játszóteret és a sportpályát, és ki kell építeni az iskolai könyvtárat, de fokozatosan ezekre is sor kerül majd. A szociális helyiségeket és az étkezdét még ebben a tanévben teljesen felújítják. (polgári) llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll A GIMESKOSZTOLÁNYI OSI TEMPLOM Gímestól nem messzire, festőien szép völgyben épült a Szent Györgytől elnevezett, gímeskoszto­lányi Árpád-kori templom. Nemcsak Szlovákia, hanem a kereszténység egyik legrégibb temploma, melynek román stílusa eredetiben megőrző­dött. A templom gótikus freskói is eredetiek. A hatvanas évek elején az arche­ológusok és műtörténészek átfo­góbb kutatásokat végeztek, melyek eredményeként megállapították, hogy a templom a 11. század dere­kán épült. Építőanyaga kő volt és kötőanyagul meszes habarcsot használtak. A templom talaja, padló­zata lapos kövekből készült. A vako­lat legalsóbb rétegében maradtak meg az eredeti freskók. A tudomá­nyos kutatás kiterjedt a templom körüli temetőbe is. összesen 74 sírt tártak fel, amelyek ószláv temetke­zési szokásokra vallanak. A templo­mot a 13. században kibővítették. Eredetileg a zobori apátság birtoka volt, de később a Forgách grófokra szállt át a községgel együtt. A For­gách család mindig tiszteletben tar­totta, hogy a községet szlovákok lakták. Manapság a Gímesen járó turis­ták, kirándulók nem mulasztják el megtekinteni a templomot és meg­csodálni ősi freskóit. A templom jele­sebb ünnepek alkalmával a kör­nyékbeli hívők gyülekező helye, nemzetiségre való tekintet nélkül. Legutóbb június utolsó vasárnapján, a Tribees hegy tövében, a templom mellett felállított szabadtéri oltár kö­rül gyűltek össze, a nyár érkezésé­nek fogadására. Az ünnepi szentmi­sét Urbán András esperes úr celeb­rálta, amelyet a szent Cirill és Metód apostoli testvérek emlékének aján­lottak. Motesiky Árpád A gímeskosztolányi templom (Archív felvétel) AV-Elektronik TŐLÜNK VÁSÁROLJON SZÍNES TELEVÍZIÓT. RENDKÍVÜLI KÍNÁLAT! SAMSUNG most csak COLOR 428 TXT COLOR 447 COLOR 343 COLOR 449 TESA MINI antennaerősítő TOVÁBBI KÍNÁLATUNK: 12 990 koronáért! 17 690 korona 13 980 korona 10 490 korona 16790 korona 1190 korona szatellit- és TV-antennák, erősítők, koaxiális kábelek és egyéb szerelési anyagok. AV-Elektronik Gbelce 9 Tel: 0810/92 455 UP-1071 1991. szeptember 6-án 19.00 órai kezdettel a Komáromi Jókai Mór Színház bemutatja KOCSIS ISTVÁN Árpádházi Szent Margit című történelmi drámáját ROZSNYÓN A VÁROSHÁZA NAGYTERMÉBEN. Jegyek elővételben kaphatók a Csemadok Járási Titkárságán Belépő ára 25 korona. ÚP-1079 Kedves Lutra-gyűjtő Barátaink; Értesítünk Benneteket, hogy a Barbie- és a Sebességszelvények beküldési határidejét 1991. október 30-ig meghosszabbítottuk. A Barbie- és a Sebességalbumokat egy időben de külön-külön sorsoljuk. Sok szerencsét kíván a Lutra szerkesztőség MIII M 1 sr^^jrg A7 II. I R7Q R Tetőcserép cementből barna. fehér Szállítja:.';jj ERSTAV éti ö? Bratislava Záhradnícka uí. 25 07fŽM~$7$ i ' ÜP-ÍÖÖ4 Most érdemes vásárolni a komáromi járásban! Miért? Mert a JEDNOTA fogyasztási szövetkezet textil- és iparcikkeket árusító üzleteiben szeptember 9-étöl 30-50 %-kal olcsóbban vásárolhat a járás egész területén. SZÁMOLJON CSAK EGY KICSIT! UP-1066 APRÓHIRDETÉS • Szeptember 6-án ünnepli 45. születés­napját a drága férj és nevelőapa Csenkey Rudolf Vághosszúfalun. E szép ünnep alkal­mából szívből kö­szöntjük sok örömet, boldogságot, jó erőt, egészséget kívánunk. Szerető felesége, Julika és fia, Ma­rek. Ú-2727 • Szomorú az otthon, ahonnan örökre elment az, akit nagyon szerettünk, és nem feledünk. Életünk legszomorúbb napja marad 1990. szeptember 4-e, ami­kor súlyos betegség után elhunyt Vargáné Tóth Júlia (Feled). Fájdalomtól megtört szívvel emlékezünk rá ezen a szomorú, első évfordulón, örökké gyászoló férje: Béla, fia, lánya, menye, veje és unokái Ú-2665 • A Pozsonyi Magyar Tannyelvű Gim­názium igazgatósága értesíti az érdeklő­dőket, hogy az 1991 /92-es tanévben dol­gozók számára levelező tagozatos osz­tályt nyit. A felvételi vizsga 1991. szep­tember 11-én 9 órakor lesz az iskola épületében. Jelentkezni az iskola titkársá­gán lehet. Ú F-1063 VE&YE& .:•:.':. . . .. W: ťííŕŕ: • . • • - ŕŕŕ.'íŕŕí; \ Az alistáli községi hivatal pályázatot hirdet kisüzeme igazgatói állásának betöltésére. Feltételek: megfelelő főiskolai végzettség, 5 év gyakorlat vagy középiskolai végzettség, 10 év gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. Belépés október 1-jén. Jelentkezés: szeptember 10-ig az alistáli községi hivatalban. ÚP-1078 NÉMET-éis ANGOL NYELVOKTATÁS kezdőknek és haladóknak. Kis csoportok - aktív részvétel, szakszerűség, alapos tudás. Kedvezményes tandíj. Deutsch mit - English with Hajós László DUNASZERDAHELY Telefon: 0709/262 59 (az esti órákban). ÚP-1068 ÍT ÚJRA ITTHON! Sikeres németországi turné után az Örsújfalui NATURA CAMPBEN játszik minden pénteken és szombaton BEKE LÁSZLÓ. EZT AZ ALKALMAT NE HAGYJA KI! Vasárnaponként BENES-diszkó. Telefon: 0819/82 119. ÚP-1069 J

Next

/
Thumbnails
Contents