Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-27 / 227. szám, péntek

PUBLICISZTIKA 1991. SZEPTEMBER 27. A HASZNOT HOZÓ EMBERFŐÉRT SZÉCHENYI ÜZENETE - AZ ÖSSZEHASONLÍTÁS TÜKRÉBEN Rendkívüli hangsúlyt kap napjaink Széchenyi-méltatásaiban az a megközelítés, mely egyéniségében az európai felzárkózás szorgalmazásának kivételes, sót egyedülálló közép-kelet-európai előfutárát láttatja. Ismeretes, hogy a hazája nemzetközi elismertetéséért sokat áldozó Széchenyi István alakja iránt külföldi, angol, francia, német, dán utazók beszámolói és könyvei széles körben felkeltették a külföldi érdeklődést. Megállapítást nyert az is, hogy kapcsolatkeresései és célkitűzései sok tekintetben egybeestek több kelet-európai ország érdekeivel. Felvetődik viszont a kérdés, képesre - s miként - Széchenyi egyénisége ösztönzést nyújtani e térségbeli népek közös sorsproblémáinak érzékeléséhez. S itt nem kifejezetten arról van szó, hogy megértést tudott tanúsítani - saját korán túlmutató példaadással - a szomszéd népek fejlődése iránt. Inkább azt fürkészné a napjainkban fel-felcsillanó kíváncsiság, hogy vannak-e történelmi szerepvállalásában olyan párhuzamok és sajátosságok, amelyek a közép-kelet-európai népek önmeghatározásával és önismeretével érintkeznek. Úgy tűnik, eddig csupán az egykori sarlós, a magyar, cseh és szlovák kapcsolatok történetének kiváló ismerője, Dobossy László érzett ilyen jellegű kitekintésre sarkalló késztetéseket. Egy méltánytalanul elfelejtett nemzedéktárs és egyéni igyekezet újrafelfedezése ébresztette fel Dobossy Lászlóban az érdeklődést Széchenyi pályaképének cseh rokonpárja iránt. A „két »legnagyobb>«" címmel írt cikket e tárgykörben 1983 elején a Népszabadságba, mely írást később az Előítéletek ellen című kötetébe is besorolt. A harmincas évek végén Magyarországon is híveket szerzett keleteurópai együttérző vizsgálódás tragikus sorsú elkötelezettje, Sárkány Oszkár emlékének felidézése szolgáltatta az alkalmat az összehasonlító eszmefuttatásra. Az egykori pályatársnak A fiatal Palacký című - Dobossy szerint a szerző legelmésebb - tanulmánya lett a továbbgondolkodásra serkentő ihletforrás. Máig érvényes, a történészek számára ugyan evidens, de a köztudatban meglehetősen ismeretlen összefüggésekre hívta fel a figyelmet Sárkány Oszkár. Annak a korszaknak az eltérő magyarországi és csehországi vonásait ragadta meg, amikor a morva parasztcsaládból származó Palackyt és a nála hét évvel idősebb mágnás Széchenyit egy világ választott el egymástól. De a roppant társadalmi különbség ellenére épp az idő tájt erősödtek fel azok a folyamatok, amelyek mindkét férfiúnak nemzetteremtő szerepet szántak. Ennek vállalása és betöltése folytán Palackýt a csehek a ,,nemzet atyjának" ismerték el, ami egyenértékű a Széchenyit a „legnagyobb magyarnak" nyilvánító kossuthi díszítő jelzővel. Persze, megdöbbenést is kiválthat e két egyéniség példamutatást kereső egymás mellé állítása. Vannak, akikben ilyenkor feltámadhat a gyanú, nem vezethet-e az ilyesfajta igyekezet féloldalas jellemzésekhez, a kényes mozzanatokat elködösító csúsztatásokhoz. A magyar fülnek ugyanis nyilván kedvezően hangzik, hogy Palacký pozsonyi diákként magyar nemesi családokban nevelősködve megtanulta nyelvünket, majd a

v Széchenyi alapította Akadémia kültagja lett. De nem hallgathatók el későbbi magyarellenes megnyilatkozásai sem. Tudjuk, a kiművelt emberfők gyarapítására irányuló igyekezet hatotta át mindkét egyéniség felfogását. Mindkettőjüknél a nemzeti felemelkedés előmozdítása játszott meghatározó szerepet. Palacký történészi látásmódjában és munkásságában közvetlen ember- és népközelség érződik. Egyfajta erkölcs- és élettant is művelt, a köz- és magánélet helyzeteiben eligazító történelmi összképet igyekezett nyújtani. Széchenyi alakjában viszont a társadalmi méretekben végzett gondolkodás- és magatartásalakítás lenyűgöző magaslatokból sugárzik. S ennek alighanem a korabeli valóságban gyökerező okai vannak, amelyekre a már említett Sárkány Oszkár korképe hívta fel - az elsők között - a figyelmet. ,,A magyar nemzeti érzés elsősorban a nemességnél tudatosodott, a nemesség lett az alkotmányos küzdelmek harcosa, a nemzeti és szabadságeszmék hordozója. A cseh nemesség - itt elsősorban a főnemességet kell érteni - nem volt nemzeti érzésű, nem lehetett a nemzet vezetője, mint a magyar. A cseh felújulás megindítói és éltetói majdnem mind a polgári vagy paraszt osztályból származnak... Gondolkodásuk fő tárgya a nép és a nyelv." A történelmi helyzet különbözőségei így játszottak közre abban, hogy a két kivételes szellem, a származásukban meglevő szakadék ellenére, egyformán teremtő erőként vehetett részt népük nemzetté válásában. Dobossy László párhuzamba állításuk értelmét, nem egészen egy évtizeddel ezelőtt, a Dunatáji népek egymásra utaltságának és egymásra találásának meghiúsult lehetőségeire figyelmeztető tanulságkeresésben látta. Igaz, e váltig időszerű feladat, sajnos, még ma is jövőbe kitolódó perspektívát szolgál. Napjainkban viszont, abban az időszakban, mely - Kosáry Domokos akadémiai beszéde szerint - mintha új szakaszként visszakapcsolódna Széchenyi korához (s tegyük hozzá, Palackýéhoz is) mindkettőjük üzenete egy más vonalon is kibomlik. A „nemzet atyja" a jelennel szembesülő történelmi tapasztalat forrásaként jelenik meg, történelmi távlatokba ágyazva a cseh gondolkodás és cselekvés reformszellemét. Palacký a cseh reformtörekvésekben, a forradalom és reform viszonyában levő ellentmondások gyökereinek és folytonosságának megragadását segíti elő. Széchenyi viszont egyéniségének és szerepének magasfeszültségével látszik többek között szólni a mához. A korabeli polgárosodás társadalmi előfeltételei és egyéniségének hatalmas súlya közötti ellentmondás szikrapattanásai tarthatnak izgalomban bennünket. Széchenyi korában a magyar főnemesek közül is többen vélekedhettek úgy, hogy könnyű neki, vállalkozószellemét kedvező személyi lehetőségei táplálják. S ó hajlamos volt lebecsülni saját kivételes egyéni adottságait. Úgy hitte, példája mások számára is könnyen követhető. Igaz, felismerte, hogy szükség van a polgárosodást előmozdító társadalmi körülmények javítására, de felfokozta az emberek gondolkodásának megváltozásával szembeni elvárásait. A hasznot kereső ember polgári mentalitásának általánossá tételét tekintette célnak. S ez régiónk népeinek mai közös gondja. Mindenütt meg kell küzdeni a felemelkedés egyéni, emberi és társadalmi feltételeiben meglevő feszültségekkel: a jelentős polgári demokratikus hagyományokkal rendelkező cseh közegben is. így kaphat tágabb értelmet Széchenyinek az a saját egyéniségét tükröző, eddig kevéssé hangoztatott jelmondata, mely szerint az ember - mint kiművelt emberfő - „.. .annyit ér, amennyit használ". S ebben pedig jól megfér egymással, sőt összefonódhat a mélyről jött Palacký oktató közvetlenségének kiegyensúlyozottsága Széchenyi példamutató egyéniségének szárnyalásával ós zaklatottságával. KISS JÓZSEF SZEMBENÉZÉS Aligha vagyok egyedül a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság magyar nemzetiségű állampolgárai között, akinek véleményére először a tavalyi szabad parlamenti választásokon voltak kíváncsiak. Nem mondok sokat, de közlöm: a demokráciára szavaztam, annak is egy valójában intellektuálisan, nemcsak érzelmileg megragadható tartalmakat kínáló liberális értelmezésére. Szeretem ugyanis, ha úgy lehetek állampolgár, hogy senki nem vonja kétségbe ehhez való jogomat csupán azért, mert magyar vagyok. Ha pedig egyszer már állampolgárként demokratikus jogaimat gyakorlom, akkor az intellektusom - az értelmem - szerint cselekszem a magyarságom korlátai között is. Ennek megfelelően maradok szabadgondolkodó, s remélem, így is lehetek magyar, még akkor is, ha manapság ezt sokan akarják kétségbevonni. Éppen ezért számomra nem Magyarország és Budapest a világ közepe, de nem is Pozsony, még kevésbé Prága vagy Bécs. Racionálisan megmagyarázható érzelmekkel kötődöm egyetlen pontjához a földtekének. E pontnak lelkemben .nincs, de földrajzilag van kiterjedése. Ez a táj, amelynek ege alatt megláttam a napvilágot, s elődeim porát taposva, olykor már a majdani elmúlásra is gondolok; számomra az a világ - a napfény, az élet és a halál - és a hit. örök reménykedés Istenben és Emberben. Tőlem független, hogy ez a pont a töiténelem mely szakaszában milyen politikai megfontolások és birtoklási vágyak keltette viszályokban, háborúkban kinek lett hadizsákmánya. A történelem a politikában legfeljebb hideg számítással és vak érzelemmel befolyásolható. Az értelem megnyilvánulásait történelmi sorsfordulók csomópontjain amúgyis semmibe veszik. Hangját hallatja ugyan, de rendszerint elnyomja az emberi arcát elveszítő mindenkor vezényelt tömeg, és végső soron a politikus és hadvezérek hideg számításain kívül esik. Az emberiség intellektusa nem Napóleon, nem Ferenc József, nem Sztálin, nem Hitler, de nem is Churchill történelmi tetteiben testesült meg, hanem Mozart zenéjében, Goethe drámáiban, Tolsztoj regényeiben, Edison találmányaiban, Arany János verseiben és Einstein fizikai felfedezéseiben nyert konkrét forrná*. Ha így szemléljük a történelmet, akkor a politikusok, hadvezérek és diktátorok erőlködései az egeret szülő hegyekhez hasonlítanak. Félreértés ne essék, politikára Az a csehszlovákiai magyar, aki megőrizte magát attól, hogy a szavazataival megtámogatott s az ő nevében így vagy úgy politizáló pártszerű mozgalmak intellektusára számítson, jól tette. Mert most, amikor az értelemre lenne szükség, csak a nyilvánvalóan érezhető választói nyomás és politikai veszélyérzet terhe alatt voltak képesek közeledni és tárgyalni egymással. Márpedig ebben a kapcsolatfelvételben kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de mindhárom esetben meghatározó volt a hideg politikai számítás és az érzelmi alapon (veszélyeztetettség) történő politizálás. Ahelyett, hogy meghatározták volna a csehszlovákiai magyarok elemi érdekeit, s ennek megfelelően cselekednének most is - akárcsak a választások előtt és után - politikai taktikázásba kezdtek. Lehet, hogy ez a taktikázás igazából stratégia, csakhát ennek egyelőre egyik mozgalom sem adta tanújelét. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a „fortélyos félelem igazgat minket", s a József Attila-i verssort követő gondolat - ,,s nem csalóka remény" - érvényes ránk is. Már vannak egzakt adatok is erről a félelmünkről, ami meghatározta politikai választásainkat is. Az értelem azt sugallná, hogy a demokrácia, amellyel együtt jár a szólásszabadság, a gyülekezési és társulási jog, kivirágoztatná az itt élő magyarság kultúráját, művelődését és vállalkozóink civil társadalmát. Ehelyett, a közvéleménykutatás adatai szerint, még mindig hatvanegy százalékunk gyanúsítja a szlovákokat, hogy a nemzetiségi kérdés megoldását a magyarok kitelepítésében látják. Kétségtelen, hogy elég tekintélyes arány - harminckilenc-negyven százaléka a szlovákságnak - ebben látja az egyik megoldást. Ez pedig elegendő lehet akár ahhoz is, hogy egy populista politikai párt vagy választási koalícióra lépő pártok akár parlamenti választást is nyerjenek Szlovákiában. Azt azonban tudnunk kellene, hogy az egyre inkább formálódó nagy szlovák nemzeti koalíció (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, Szlovák Nemzeti Párt és a Szlovák Nemzeti Demokratikus Mozgalom) minden esetben csak rosszat hozhat a szlovákiai magyaroknak. Hatalomra jutásuk után legfeljebb, ha nemzeti demokráciáról lehet majd szó, feltéve, hogy az így létrejövő nemzetállam egyáltalán kiérdemelheti a „demokratikus" jelzőt. Ezért is megdöbbentő, hogy van olyan politikai mozgalmunk, amelynek egyes képviselői talán valamifajta odadobott konc - de sokkal rosszabb, ha az esetleges önállósuló Szlovákiától való fokozatos elszakadás reményében - lepaktál ezekkel a Mečiar, Prokeš és Brňák urak vezérelte populista pártokkal. Más jelzőt nem ajánlatos használni, hiszen végül is sok mindenben különböznek egymástól. Abban mindenképpen hasonlatosak, hogy a hatalom megszerzésének egyetlen módját a nacionalizmus politikai programmá emelésében látják. Ha jól meggondolom, igazából nem lep meg, hogy az Együttélés Politikai Mozgalom egyes vezetői netán ilyen ballépésre is készek lennének. Elvégre az különböztette meg őket a másik két mozgalomtól (FMK, MKDM), hogy nyíltan a csehszlovákiai magyarság veszélyeztetettségének kihangsúlyozására, az amúgy js bennünk fészkelő félelem ébrentartására rendezkedtek be. Márpedig mikor lehet egy ilyen sérelmi politizálásra alapozott mozgalom sikerére számítani, ha nem a szlovák nemzeti vonal hatalomra jutásakor? Csakhát, részt vállalni abban, hogy ez a nemzeti vonal fiatalomra kerüljön, és Szlovákiát önállósítsa, felér a.nemzeti kisebbségünk lágerbe terelésével. Történjen akárhogyan is, dicséretünkre az válna igazán, ha a veszélyeztetettségben a félelem, a szorongás nem kezdené ki magyarságtudatunkat. Számunkra egyetlen kiút ebből a zűrzavaros lelkiállapotból az értelem - az emberi szellem és lélek - programmá emelése lehet. Csak így lehet bármely feltámadó történelmi viharban is megőrizni azokat a pontokat, amelyeknek a lelkünkben nincs kiterjedése, de a földrajz a Csallóköztől a Bodrogközig rajzolja azok határait. DUSZA ISTVÁN LAPSZÉLEN HIT ÉS KÉTELY A szellemi munka technikája című tanulmányt olvasgatom. Újrafogalmazok és megerősítek téziseket pl.: „Az együttműködés nem lineáris, de asszociatív" vagy „Az introverz típusú egyén képes nagyobb szellemi teljesítményre." A kreatív gondolkodásnak, a gondolatelrendezés módszertanának érdekes formáival ismerkedem meg. Ilyen a „gondolkodási térkép", amely az elérendő cél kitűzésétől kezdve a megvalósítás lehetőségein keresztül a realizálás szakaszait foglalja magába grafikus (és nem lináris) formában. Tehát - gondolkodom. Közép-keleteurópai kisebbségi értelmiséginek talán ez az egyetlen gyönyör és kéj ugyanakkor a legszebb fájdalom is. Lépést tartani a korral - szugerálom magamnak, környezetemnek -, ne anakronisztikus, idejétmúlt gondolatokba, társadalmi struktúrákba kapaszkodni! Nem kedvelem (már) a mítoszokat, váteszeket és semmiféle fantasztákat, mert nincs humorérzékük (Sándor Eleonóra után szabadon). Az elmúlt egy-két hónapban újraolvastam Szekfű Gyulát és Bibót, Széchenyit, Heller Ágnest, Duray 1986-os Jurta Színház-i előadását s a mai publicistákat: Kusýt és Šimečkát, Csáky Pált és Öllőst, Popély Gyulát és Dobost, Tóth Mihályt, Gyurovszkyt, Sándor Eleonórát, Grendelt és Július Satinskýt meg a többieket. Hogyan tovább? Miként lehet hatékony konszenzust elérni pl. az ateisták, mélyen vallásosak és agnosztikusok között? Nem zárja-e ki egymást e két fogalom: hit és kétely? Meggyőződésem, hogy politikai mozgalmunk vezetőinek erős a hitük. Célkitűzéseink igazságtartalma nyilvánvaló! De már nem vagyok ennyire biztos abban, hogy a politikai lépések (taktika) terén ugyanilyen egyértelmű az önkontroll, a permanens önvizsgálat, a kétely. Egyetértek Dobos Lászlóval, aki 1990 tavaszán azt nyilatkozta, hogy ezekben a régiókban nem lehet tömegpártot szervezni liberális alapon. Ám meggyőződésem szerint kár lenne veszni hagyni az itt potenciálisan jelen lévő liberális értékeket, liberális gondolkodásmódot. Hiszem, hogy stratégiai céljaink ugyanazok vagy nagyon közelállók. Ezek: az európai integrálódás, az egyén szuverén szabadságjoga, az emberhez méltó életfeltételeknek a megteremtése hazánkban is. Ha ez így van, s nincsenek mégis olyan erők, melyek nemzeti (faji) kizárólagosságra törekednek, nem ringatják magukat illuzórikus irredenta álmokban, s valóságosan - nemcsak deklarált formában - hirdetik az egyén szuverén szabadságjogát, akkor reálisnak . tartom a megegyezés (kiegyezés) lehetőségét. Mert tömérdek energiánk ment el az elmúlt másfél évben a szellemi szópárbajokra, az oda- és visszavágásokra, a parádriposztokra. Pedig mennyi a tennivalónk! Állást kell foglalni a szövetségi kormány kisebbségpolitikai törvényjavaslatával kapcsolatban (kisebbségi kormányszerv létrehozása szövetségi szinten, nemzetiségi kódex, illetve nemzetiségi törvény kidolgozása), tevékenyen részt venni az új alkotmány kidolgozásában, megvitatni a területi elrendezés koncepcióját stb. Aztán itt vannak az „örökzöld" témák: Bős, radikális gazdasági reform, iskolaügy, kultúra. Riadt, ellenségképekben gondolkodó kisebbség helyett embertársait megbecsülő, nemzeti hagyományaira büszke, vállalkozó szellemű, gazdag kisebbséget akarunk. Tudatosítani illenék, hogy a 40 év okozta politikai, gazdasági, szociális, ökológiai és tudati torzulásokat nem lehet egyik napról a másikra kiküszöbölni. Számításba kell venni az elért eredményeket is: a szólás-, sajtó-, gyülekezési, szervezkedési, vállalkozási szabadság, könyvkiadás, utazás, vallásszabadság stb. terén. Utasítsuk el a konfrontációs alapon történő politizálást. Vegyük végre észre, hogy a szlovák nemzet sem homogén, csupáncsak nacionalistákból álló tömeg. Legyünk az okos érvelés, a megegyezés hívei. Elítélendő a hazug önsajnálat és az ellenségképekben való gondolkodás. Keressük a nemzeti tudat és a társadalmi magatartás korszerű, a XX. század végének megfelelő megnyilvánulási formáit! ZOLLER MIHÁLY, Léva ML VÁLIK DICSÉRETÜNKRE? szükség van, hiszen nélküle elképzelhetetlen a demokráciára és a szabadságra alapozott társadalmi rend, amelynek magasabb fokában egyszer majd az intellektus - az értelem - is mégha tározó lehet. Addig azonban nem marad más hátra, mint megkísérelni befolyásolni a hideg számításra és irracionális érzelmekre alapozott politikát. Befolyásolni, mert különben nyomban kisajátítja az erkölcsöt, talán éppen azért, hogy legyen mire hivatkoznia, amikor megszegi; magáénak mondja a bölcseletet, pedig csupán körmönfont téziseket konstruál saját pártoskodásaihoz...