Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-14 / 216. szám, szombat

PUBLICISZTIKA I ÚJ SZÓ* 1991. SZEPTEMBER 14. HA JUT RÁ PÉNZ... Béremelésről és egyéb kérdésekről a szakemberrel Noha a statisztikusok kimutatásai szerint a bérek országos viszonylatban ez év első felében 13 százalékkal nőttek a múlt év végéhez képest, joggal érezzük úgy, hogy úgyszólván nincs bérmozgás. Az árak szabaddá tételével ugyanis jócskán belenyúltak a zsebünkbe, reáljövedelmünk 28 százalékkal csökkent a szóban forgó időszakban. Az Általános Egyezmény értelmében viszont lehetőség van a bérek valorizálására, kiegészítésére, illetve a létfenntartási költségek növekedésével párhuzamban történő szabályozott béremelésre. Hogyan éltek a gazdálkodó, illetve a költségvetési szférába tartozó szervezetek ezzel a lehetőséggel? Milyen volt Szlovákiában az év első hat-hét hónapjában a bérmozgás, és mivel számolhatunk az év végéig, esetleg jövőre? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Milan Kleinnel, a Szlovák Munka- és Szociális Ügyi Minisztérium bérpolitikai osztályvezető-helyettesével. - Az első félévi bérmozgásra a nagy differenciáltság a jellemző. Főleg a vállalkozói szférában az, mivel - szerintem - az ottani bérmozgás tükrözi a vállalkozók valós feltételeit - válaszolja. - A gazdasági feltételek pedig nem könnyűek, így érthető, hogy a bérek terén sem alakul kedvezően a helyzet. Általában még az előirányzott bérnövelési lehetőséget sem használják ki gazdálkodó szervezeteink. Az előirányzott - szabályozott - bérnövelés a harmadik negyedévre már 29 százalékos, összhangban az Általános Egyezménnyel, melyet a szakszervezetek, a kormány és a munkáltatók képviselői írtak alá még az első negyedévben. Az első félévben átlag 15 százalék körül mozgott a béremelkedés, a gazdálkodó szervezetek esetében pedig az átlagbérek évközi növekedése 10 százalék körüli. A költségvetési szférában a bérmozgás az állami költségvetés nyújtotta lehetőségektől függ. Ismeretes, hogy a kereseti szint sokkal alacsonyabb a költségvetési szférában, mint a gazdálkodó szervezetekben, tehát nem véletlenül döntött úgy a kormány a közelmúltban - amely miatt cseh részről támadnak is bennünket -, hogy emeli a pedagógusok fizetését. Két hónappal ezelőtt az egészségügyiek számára szabadított fel vagy 200 milliót bérfejlesztési célokra. Vagyis a társadalom tudatában van annak, hogy sok az adósságunk e vonatkozásban, jóllehet a vállalati szféra esetleg irigykedve tekint rájuk, mármint a pedagógusokra, az egészségügyiekre. • Mi az oka annak, hogy a vállalkozói szféra korántsem él az előirányzott bérnövelési lehetőségekkel? - A válasz egyszerű, nincs rá pénzük. Persze, vannak olyan vállalatok is, amelyek az előirányzott bérnövelésen felül fizetnek dolgozóiknak, vállalva a jóval nagyobb bértömegadót. Nem tudom megmondani, milyen hányada ez a gazdálkodó szervezeteknek, de tény, hogy léteznek ilyenek. Vannak vállalatok, melyek a még meglévő monopolhelyzetüket használták ki ügyesen, mások másképpen teremtették elő béremelési forrásaikat. Az már más kérdés, hogy helyesen cselekszenek-e, ha az inflációellenes politika szemszögéből közelítjük meg ezirányú döntéseiket. Lehetséges, hogy helyesebben cselekednének, ha nyereségüket inkább a vállalatfejlesztésre fordítanák, hosszabb távra megteremtve ezzel fejlődésük, fennmaradásuk feltételeit. Persze, természetes reagálás a vállalatok részéről a béremelés, hiszen csökkennek a reáljövedelmek, ennek következtében erősödnek a szociális feszültségek, s ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni. Szerintem a legtöbb vállalatvezető a mostani helyzetben kénytelen így dönteni, cselekedni. 0 Beszélhetünk az infláció felpörgését gátolni hivatott bérszabályozás hatékonyságáról? - Úgy tűnik, a bérszabályozási feltételek egyelőre kordában tartják a béreket. Az előirányzott bérnövekedésen belüli emelést fokozottan megadóztatják, és ezt nagyon megérzik a vállalatok. Külön kimutatásunk nincs róla, nehéz lenne akár hozzávetőlegesen is megmondani, hány vállalat, gazdálkodó szervezet élt, él ezzel a lehetőséggel. Főleg a befizetett adón mérhető ez le, s az a vállalat, amely esetleg ezt nem teszi meg, komoly szankció kockázatát vállalja. Tehát ebből a szempontból közelítve meg a kérdést, a bérszabályozási rendszerről elmondható, hogy hatott. Valószínű, hogy az idén érvényben marad, azzal, hogy a létfenntartási költségek alakulása és az Általános Egyezményben foglaltak szerint a negyedik negyedévre is meghatározzák a bérnövelési határt. Mindenképpen várható ennek emelése, hiszen főleg a negyedik negyedévben mutatkozik majd meg a fűtési díjak és a tüzelőanyagárak emelése a létfenntartási költségekben. A minimálbérrel kapcsolatos tapasztalatainkat illetően pedig általánosságban elmondható, hogy - noha erről sem vezetünk statisztikát - részben hatott az elbocsátásokra is, de nem hatott kimondottan negatívan a foglalkoztatottság alakulására. Elsősorban azoknak mondatakfel, akik nem járultak különösebben hozzá egyegy vállalat előmeneteléhez. 0 A minimálbérnek a bevezetése viszont egyáltalán nem segíti elő a valós teljesítmények szerinti differenciálást a javadalmazásban. - Szerintem ez a jelenség ott tapasztalható elsősorban, ahol a kereseti szint egyébként is alacsony, ahol az összbérekre sincs elég pénz. Nyilvánvaló, hogy a minimálbér korántsem segítette elő a differenciált bérezést, de ezt jómagam a lendületből cselekvés hatásának tartom, ami még az alacsony arányú bérnövelések időszakából maradt ránk. Aki viszont kihasználta a lehetőséget, az csökkentette a minimálbért kapók számát, s a megmaradottaknak igyekezett magasabb bért adni. Persze, sok az olyan vállalat, amely nem képes a megengedett bérnövelési határok kihasználására, és nagyon sok minimálbért szedő alkalmazottat foglalkoztatnak. A minimálbér bevezetése tehát szükséges rossz, sok körülötte a vita, és valószínűleg hamarosan ismét terítékre kerül. Ismeretes, hogy a két köztársasági kormány az emelését javasolta, a szövetségi viszont elvetette. Ezt a problémát ugyanakkor nem oldjuk meg azzal, hogy leépítjük a minimálbér intézményét. A kérdéshez várhatóan októberben térnek vissza az illetékes szervek. 0 A közvélemény a bérek liberalizálására vár, és ez a részéről nagyon is érthető magatartás. - Semmi más nem érvényes most, minthogy mindent el kell követni egy vállalat prosperitásáért. Az a vállalat pedig, amely jól működik, képes jól eladni termékeit, kihasználhatja a béremelési lehetőségeket. Szerintem még jövőre is érvényben lesz bizonyos bérszabályozás, hiszen ez csak akkor számolható fel, ha már megteremtődnek a valódi piacgazdálkodási feltételek. Olyan elképzelések is vannak, hogy a magánvállalatokra, a külföldi tőkerészesedésű vállalatokra nem vonatkoznak majd az adott bérezési megkötések, hogy nem szabályoznák a nyereségből fizetett bértételek emelését. Ez az egyik elképzelés, a másik szélsőséges javaslat pedig az, amely már nem számol a bérszabályozás semmilyen formájával. Ez egyértelműen inflációgerjesztő megoldás lenne. A szakszervezetek részéről meg az a javaslat hangzott el, hogy valamennyi vállalati tulajdonformára azonos bérezési feltételeket szabjanak meg, semmilyen kivételt ne engedélyezzen a kormány. Az is elképzelhető, hogy bővítjük a bérszabályozás aló! kivont szervezetek körét. Most a 25 dolgozónál többet nem foglalkoztató szervezetekre nem vonatkozik ez, s ezt a határt kitolhatnánk, mondjuk 200 dolgozóig. Ezzel a tulajdonformára való tekintet nélkül - amit a szakszervezetek követelnek - azonos feltételeket szabnánk a kisvállalatok számára. Ellene az az érv, hogy a kormány valamire elkötelezte magát a Nemzetközi Valuta Alappal szemben, és ezt a kérdést is átfogóan kell megvizsgálni. Meg kell vizsgálnunk a magyarok és lengyelek tapasztalatait is, és szó lehet az egész bérszabályozási rendszer egyszerűsítéséről. A javaslatokon dolgoznak, és nehéz még megmondani, mi lesz a végső megoldás. Egy tény: valószínűleg törvény szabályozza majd a bérszabályozást, nem pedig kormányrendelet. • Köszönöm a tájékoztatást. PÁKOZDI GERTRÚD MODERN AUTONÓM UNIVERSITAS A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR FELSŐOKTATÁS LEHETŐSÉGEI Az egypárti diktatúra béklyóitól megszabadult közép-európai országoknak a gazdasági bajokon kívül manapság talán egyik legégetőbb gondja a felsőoktatás újjászervezése. Ha a megcsontosodott, ideológiai sémákra épülő képzést nem sikerül rövid időn belül gyorsan reagáló, rugalmas, a modern társadalom igényeinek megfelelő programokkal helyettesíteni, akkor a Nyugat-Európához való felzárkózás ütemével bajok lesznek. Az új egyetemi és főiskolai programok megvalósítása azonban számos akadályba ütközik nemcsak nálunk, Csehszlovákiában, hanem Lengyelországban és Magyarországon is. Egyrészt a megfelelő számú, modern szemlélettel és képzettséggel rendelkező oktatók hiánya, másrészt a hiányzó pénz okoz gondokat. Sok intézetben pedig a régi sémák visszahúzó ereje hat még igen erősen. Csak egy következetesen radikális egyetemi-főiskolai reform segíthet. A meglévő intézetek átalakítási programjával szemben, jobb eséllyel indulnak azok a programok, amelyek új egyetemeket, főiskolákat kívánnak létrehozni. Lássunk egy példát, a határainkhoz közeli Győrből. A Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaságnak a hazai felsőoktatás kérdéseivel foglalkozó szakcsoportjai 1991. szeptember 6-án Komáromban - kölcsönös tájékoztatás céljából - találkoztak a Győri Tudományegyetem Szervező Egyesületének ügyvezető elnökével, dr. Polgár Tibor kandidátussal, aki ismertette a Győri Tudományegyetem tervét és az immár előrehaladott stádiumban lévő előkészületi munkákat. Mivel a hazai magyar pedagógustársadalom eddig nemigen értesült erről az izgalmas és előremutató kezdeményezésről, érdemes legalább röviden ismertetni Polgár Tibor beszámolóját. A győri egyetem gondolatával több mint száz évvel ezelőtt kezdtek el először foglalkozni a város polgárai, de az uralmi racionalitás mindenkor megakadályozta létrejöttét, annak ellenére, hogy négy alkalommal lett volna reális lehetősége egyetem alapítására. Az elmúlt év elején ismét megkísérelték, hogy végre egy modern autonóm universitas jöjjön létre, közös összefogás eredményeképpen. Ezzel egyidejűleg létrehozták a Győri Tudományegyetem Szervező Egyesületét, illetve annak alapítványát az Universitas ArrabonensisX, melynek kuratóriumában ott vannak a város és a megye önkormányzatának vezetői, a Gazdasági Kamara, a bankok, a vállalkozók képviselői éppúgy, mint azok a professzorok, akik megbízást kaptak az egyes karok programjainak kidolgozására. Az alapítandó egyetem koncepciójáról az előadó elmondta, hogy modern autonóm egyetemet kívánnak létrehozni, egyúttal a szükségből erényt kovácsolni. Vagyis nemcsak a költségvetés, illetve a művelődési tárca pénzügyi helyzete miatt nem gondolkodnak állami egyetemben, hanem alapítványiban. A fejlett országok egyetemeinek működési tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy innovatív, flexibilis egyetemek mindenekelőtt az alapítványi jellegűek. A győri egyetem szintén egy többcsatornás finanszírozású, autonóm alapítványi egyetem lesz. Nyitott, ami annyit jelent, hogy oda a hazai és külföldi is, ha középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, felvételi vizsga nélkül beiratkozhat; pontosabban egy vagy több karára is felvételt nyerhet. A tervezett karok a következők: informatika és mikroelektronika, gazdaságtudományi kar, társadalomtudományi, orvostudományi, művészeti és hittudományi kar. A képzés három szinten történik. Az alapszintnek, amely egyúttal a szelekció időszaka is, két év az időtartama. Ezt követi a szakosodás, majd a harmadik szint a posztgraduális képzési időszak, amely sajátos specializációt, átképzést és tudományos vagy egyetemi oktatói pályára való felkészítést is lehetővé tesz. Polgári Tibor ezután a tervezett egyetem személyi feltételeiről beszélt. Az oktatói kart nemzetközi pályázat alapján szerveznék, mert egy új egyetem nemzetközi presztízsét csak nemzetközileg ismert professzorok tudják biztosítani. Az oktatók egyharmada négy évre kap kinevezést, a többi egy vagy két szemeszterre meghívott vendégoktató, vendégprofesszor lesz. Pénzügyi programjuk többcsatornás finanszírozással számol, konkrétan a következőkkel: állami támogatás (ún. fejkvóta), az alapítványi vagyonnal történő gazdálkodással, kutatási megbízatásokkal, hazai és nemzetközi pályázatokon való részvétellel és nem utolsósorban a hallgatói tandíjjal. Ugyanakkor remélik, hogy az alapítványon belül lehetséges lesz olyan nagyságú ösztöndíjalapot létrehozni, hogy az egyetemi hallgatóknak ne a szülők vagyona szerinti, hanem a tehetség szerint szelekciója valósuljon meg. Ehhez nagy szükség lesz a gazdálkodó szervezetekre és a régió polgárai által nyújtott támogatásra. - Az egyetemet, ha nem akarunk leszakadni a modernizációs folyamatban, rövid idő alatt, az évtized közepéig meg kell alapítani - fejezte be beszámolóját Polgár Tibor. Ezt követően kötetlen eszmecsere során felvetődött egy, Szlovákiában létrehozandó felsőoktatási intézmény terve és annak lehetséges együttműködése a győriekkel. Erről Polgár Tibor úgy nyilatkozott, hogy szerinte egy ilyen intézménnyel igen sokoldalú kapcsolatokat alakíthatnának ki. - Mi a legmesszebbmenőkig nyitottak vagyunk a konkrét együttműködésre - hangsúlyozta. Sajnos, az együttműködés formáit még nem lehetett megvitatni, mert az itteni magyar egyetem terve egyelőre csak gondolatban létezik. Mindenesetre a gondolat- és ténygazdag előadás úgy érzem, végérvényesen tisztázott néhány, hazai berkekben vitatott kérdést. 1. El kell dönteni, alapítványi egyetemet, vagy tisztán állami támogatású egyetemet kívánunk-e létrehozni. 2. Az egyetem előkészületeit tudományos alapossággal kell elvégezni a legapróbb részletekig. Még akkor is, ha ez éveket vehet igénybe. 3. Teljes koncepciót kell kidolgozni, melynek része a képzési rendszer, a személyi, tárgyi és anyagi feltételek biztosítása, valamint a gazdálkodás koncepciója. 4. Egyetemet, főleg egy nemzeti kisebbség által, csak a szellemi és anyagi erők széleskörű társadalmi összefogásával lehet létrehozni. És szükség van: nemzetközi támogatásra. És amire már most szükség van, az a konkrét munka. VARGA SÁNDOR MIÉRT DRÁGUL A VILLANYÁRAM? A közelmúltban úgy döntött a szövetségi kormány pénzügyi tanácsa, hogy október elsejétől 70 százalékkal emeli a villanyáram kisfogyasztói árát. A határozat nem érte váratlanul a lakosságot, hisz már jó ideje rebesgették, előbb-utóbb sor kerül erre. De vajon mi indokolta az áremelést? A határozatot előkészítő energetikai szakemberek az alábbi számokkal érvelnek. Egy kilowattóra áram termelési költsége 63 fillér. Eddig a kisfogyasztók 50 fillért fizettek egy kilowattóráért, tehát kevesebbet, mint amennyibe az előállítása került. A különbséget a nagyfogyasztók „pótolták", akik a többszöri áremelés után átlagosan 1,30 koronát fizetnek egy kilowattóra áramért. Emlékeztetőül: ez év április elsején 80 százalékkal emelték az áram nagyfogyasztói árát. Ebből az következett, hogy a háztartások által fizetett összeg a vállakozói szférának számlázott összeg 35 százalékát teszi ki. A világban ez viszont fordítva van. Nagy-Britanniában a háztartások a vállalatoknak számlázott öszszeg 216 százalékát, sőt Dániában 345 százalékát, Olaszországban pedig „csak" 168 százalékát fizetik. Ellentmondásnak tűnik, hogy hazánkban a villamosenergia-termelés nagyon olcsó. Ez annak köszönhető, hogy öreg, olcsón épített villanyművekben állítjuk elő. Tehát, ha változtatni, illetve korszerűsíteni akarjuk a termelést, a fejlesztésre sok pénz kell. Ennek egy részét a lakosság zsebéből kívánja az állam „kihúzni". A 70 százalékos áremelés után ugyanis a lakosok egy kilowattóráért átlagosan 85 fillért fizetnek majd. Ebből a nyereség és az áramszolgáltatás költségeinek levonása után az energetikai műveknek 6 fillérjük marad, s ezt a környezetkímélő energiatermelésre - tehát a meglévő erőművek korszerűsítésére és modernek építésére - fordítják. Hogy mennyit kér az állam a lakosságtól, illetve mennyivel növekednek a háztartások kiadásai a 70 százalékos emelkedés után? Az „érvágás" Václav Klaus pénzügyminiszter nyilatkozata szerint a jelenlegi fogyasztási szint mellett havonta 400 millió koronát, tehát évente 4,8 milliárd koronát jelent. Átlagosan számítva minden lakos havonta 26 koronával fizet majd többet a villanyért. De magyarázatként a miniszter a nyugati országok példáját is felhozta. Egy megawattóra villamosenergia Olaszországban 3638 korona, Németországban körülbelül 6176 korona, nálunk viszont csupán 497 koronába kerül, tehát a lakosság számára még mindig nagyon olcsó. Az összehasonlításkor számomra viszont azok az adatok hiányoznak - hogy valóban meggyőzzön a nyugati példával -, hogy az ottani családi bevétel hány százalékát viszi el a postás havonta a villanyszámláért. Az áremelés várható következményeiről is érdemes néhány szót ejteni. Az 1979-es (akkor még ármódosításnak mondott) emelés után (ekkor az előző összeg felével emelkedett az ár) 6 százalékos energiacsökkenést értünk el. A családok jelenlegi, nehezebb gazdasági helyzetében előreláthatólag 10 százalékos lesz a megtakarítás. Az viszont más lapra tartozik, hogy ezt hogyan érjük el. Sajnos, nem az energiatakarékos gépek, fogyasztók használata eredményezi majd, ezekből ugyanis a belpiacon kevés van, pontosabban a többség számára megfizethetetlenek az ilyen importcikkek. Ha országos szempontból veszszük, szemügyre, mit tehet a kisfogyasztó, hogyan járulhat hozzá az energiaigényesség csökkentéséhez, nem biztató a kép. Ugyanis Csehszlovákiában az elhasznált áramnak csupán 16,1 százalékát emésztik fel a háztartások. Az ipar az összes villanyenergia 65,5 százalékát igényli, és ennek egynegyedét 16 vállalat - kohók, bányák, nehéz vegyipari művek - használja fel. Tehát gazdaságunk egész szerkezetét át kell alakítani ahhoz, hogy a kedvezőtlen energiamérleg javuljon. (deák)